4. AZ ELSŐ BÉCSI INTERJÚ
4. AZ ELSŐ BÉCSI INTERJÚ
Valóban itt fűtötten várta a fehér porcelán kályha az első emeleti 101-es számú szobában.
De az előcsarnokban várták a cilinderkalapos bécsi hírlapírók is, akik a képes újságokban sokszor megjelent arcképe után nyomban felismerték Kossuth Ferencet. Itt voltak a Presse, a Zeit, a Journal tudósítói éles szemüvegeikkel, kihegyezett ceruzáikkal, noteszkönyvecskéikkel. Emeleti szobájába követték Kossuth Ferencet, amíg a szállodai bérszolga az úti málhát cipelte.
Kossuth Ferenc nem tudott jól németül (vagy legalábbis nem szívesen beszélt ezen a nyelven), hol magyarul, hol franciául, hol angolul válaszolgatott a hozzá intézett hírlapírói kérdésekre:
– Igen, őfelsége kegyes volt magas színe elé szólítani… Még nem tudni, mikor lesz a kihallgatás órája… Holnap vasárnap van, amely napot őfelsége schönbrunni pihenéssel szokott tölteni…
Kossuth Ferenc ebben az időben maga is félig-meddig hírlapírónak számított, vasárnaponként és csütörtökönként jelentek meg cikkei a Budapest című lapban, jól tudta tehát, hogy az „ezerszemű sajtó” tudósítóinak már csak azért is válaszolni kell, hogy téves hírek ne jelenhessenek meg az újságokban, mert a tudósítónak akkor is beszámolót kell írni Bécsbe való megérkezéséről a lapjába, ha egy kukkot sem válaszolna a hozzá intézett kérdésekre.
A cilinderes urak tehát buzgón jegyezgették a válaszokat, amelyeket az utazástól (és az izgalomtól) meglehetősen kimerültnek látszó Kossuth Ferenc adogatott nekik a piros szőnyeges lépcsőn meg-megállva;472 és a lépcső korlátjára kapaszkodva, majd a 101-es szoba közepén állva, télikabátját gombolgatva…
A ceruzák éppen javában száguldanak a papírlapocskákon, úgy a császárszakállas, mint a beretvált arcú tudósítók kezében, amikor az aranysapkás, szárnyas kabátú portás kopogtat az ajtón, és nagy tisztelettel egy nagy fehér borítékot nyújtott át, amely borítékon aranynyomású, kétfejű sas fénylett.
– Udvari futár hozta a délután folyamán képviselő úr részére! – mond a portás, aki a Magyarországról jövő vendégei kedvéért jól tudott magyarul is.
Kossuth Ferenc olajbarna szeme tán a szokottnál is könnyesebb lett, amikor a hófehér borítékot átvette, és mellényzsebéből elővont penicillussal felvágta. Aranyporzós irat feküdt a borítékban, amelyen szép rondírással írja a kabinetiroda Kossuth képviselő úrnak, hogy őfelsége másnap, vasárnap délelőtt tizenegy órakor várja.
– A felség tehát nem tartja meg szokásos vasárnapi pihenőjét, Schönbrunnból bekocsizik a Burgba – mondják a tudósítók meghatottan, akik Kossuth vállán át a levélbe pillantgatnak.
Kossuth már kimerülten ül a szállodai szoba pirosbársony karosszékében, amikor a hírlapírók egy-egy rövid „adjő”-vel elbúcsúznak tőle.
Az étteremből magyar cigányok muzsikája hangzik, amely bevonzotta a fehér, aranyozott falú termekbe a Kossuthtal érkezett magyarokat, akik még éjfélkor is szövögetik ott álmaikat a másnapi Kossuth-vizitról. Nagy dolog, hogy őfelsége vasárnap is fogad. Isten tudja, hogy mi van a jövendő méhében elrejtőzve, de mindenesetre úgy látszik, hogy inog a monarchia a magyar függetlenségi párt diadala miatt.
Kossuth ellenben nem hagyta el szobáját, teát kért, és jól betakarózva feküdt ágyában. A szobalány azonban az ajtó előtt hallgatózva még éjfélkor is hallotta sóhajtásait, forgolódásait, álmatlanságait.
Csuhaj Pista, aki a „Bristol” szobalányaival körülbelül olyan ismerős volt, mint más fogadók szobalányaival: a személyzet kihallgatása után határozottan állította, hogy Kossuth Ferenc egész éjszaka nem hunyta le a szemét. Igaz, hogy ehhez a körülményhez hozzájárult az is, hogy a magyar urak az étteremben hajnalig muzsikáltatták magukat. Visontai473 Soma doktor, aki néha nagyon kedélyes úriember volt, egy betyáros nótába szerelmesedett, amely úgy kezdődött: „Csorog a hajamról a zsír, – Egész világ rólam beszél…” Amikor az utolsó é betűt í betűként kell énekelni.
Énekelte is.
