A szent telek
A szent telek
Az egykori Országút és Kerepesi út sarkán levő Grassalkovich-telek Pest területén éppen olyan szent helynek jegyeztetik históriánkban és érzelmeinkben, mint akár a szeri puszta, akár az aradi mező.
Ez a telek templomot tartott vállán, amely templomnak romjai még láthatók néhány napig, hogy aztán megsemmisüljön emléke a magyarság legmagasabbra lendült századának, a tizenkilencedik századnak. A templomot egykor a magyar művészetnek emelték a telken, amely időben nemcsak a hevülékeny ifjak érzik a nemzeti kultúra áhítatát, hanem rajonganak érte az öregek is, oly lelkesülten, hogy ma már csak könnyezni tudunk, ha a hazai évlapoknak e tájékán levelezünk. A nemzeti művészetet és irodalmat kifejező szavak és fogalmak nem váltak még hordószagú frázisokká, üde és jó illatú és szívszerelmes volt a nemzeti gondolat, amely az egykori Magyarországot meleg áramlásként átjárta, amely gondolatból hajlék épült Grassalkovich herceg úr telkén a magyar művészetnek. Egy gyönyörű évszázad első felében fogant az eszme, amely évszázad mindvégig hű maradt iramlásában a sólyomszámyakhoz, amely évszázad útja oly emelkedő volt, mint az ég magasságába küldött himnuszé, amely évszázad napvilágra hozott a nemzeti bányákból, síkságok omlatag ködéből, hegyvidékek fénylő koszorújából minden magyar tehetséget, minden ünnepi lángot felhasznált a hazai oltár világítására, amely láng odáig pusztai pásztortüzeket mutatott, minden eleven erőt és aranyfontú erélyt összegyűjtött a négy folyamnak környékéről, hogy segítsen az országnak fővárost építeni, amely erők odáig legfeljebb arra voltak alkalmatosak, hogy kivontassák a megrekedt forspontot a megyei országút ingoványából. A nagy magyarok százada volt ez a korszak, amely csaknem oly messzire távolodott nagyjainktól, mint a szentté avatottak mindennapi élete: csak a megközelíthetetlen nagyszerűségét, csak az utolérhetetlen remek iramodását, csak a nemzeti55 gondolat arkangyali szárnyalását látjuk törpe korunkból; de már megérteni sem tudjuk a csodálatos erőt, amellyel oly magasba tudott emelkedni a tizenkilencedik századbeli magyar, mintha nem is érintené többet a bús honi rögöt, Rákos ködös mezejét; de már tisztelni sem tudjuk a Nagy-századnak alkotásait, eredményeit, emlékeit. A könyvek megsárgultak, a templomok helyén vásári bódék nyíltak, az öregek a temetőkbe kívánkoztak: akik e korszakról még beszélni tudnának, mikor érdemes és dicsőséges volt magyarnak lenni.
Mintha oly mélyen zuhantunk volna alá az elért magosságokból, hogy már eszmélni sem tudunk arra, hol voltunk, míg apáink éltek.
Az elhagyott telkek búskomorságát érzi e helyen minden régi pesti ember, aki még emlékezik a nemes épületre, amely ezen a telken emelkedett. Most nyitott pincék, ásító gödrök, kísérteties romok között dúdol a szél. Babonás emberek, akik mostanában búcsúzni jártak a telekhez, azt mondják, hogy vannak egyes pincék itt, amelyekből még napjainkban is régi nemzeti színészek dörgedelmes szavalása visszhangzik. Csak figyelni kell, merről fúj a szél, és a pinceboltozat alól egy helyen csak felhangzik Nagy Imre hangja. Ám ha ez nem is valószínű, bizonyosan járnak ide kakaskukorékolás előtt szellemek, akiknek mindenük, életük, dicsőségük, szerelmük játszódott le e régi gödrök felett. Színészkedő, bozontos öregemberek megemelik a kalapjukat a plakátoknak, a buta kerítésnek, mint egykor a vidéki színészet reszkető szívvel, magas áhítattal lépdelt el a szent csarnok előtt. A história minden valamirevaló magyarnak, aki a múlt században valamit ért, a lábnyomát mutatja; megfordult ezen a helyen költő, hazafi és államférfiú, mert a csarnok a nemzeti ügynek szolgált. A keskeny udvaron színészek zsibongtak, akik szívesen az életüket is áldozták volna a haza jobblétéért. A színpadról himnuszi lendülettel szállt alá minden magyar szó; a színházlátogató nemcsak szórakozni jött ide, de minden alkalommal hitvallást tett magyarsága mellett. Ez a telek volt az ugrópontja minden nemzeti aspirációnak, innen röppentek ég felé a szabadság sasmadarai, itt vetette meg sarkát a kultúráért birkózó magyarság, itt volt legközelebb az égboltozat a sokat szenvedett nemzethez. Szent hely ez, ahová a magyar gondolat évszázadok múltán is búcsújárásban, áhítattal közeledik.56
Most darab időre eltűnik az emlék, mint sok minden eltűnt az utóbbi esztendőkben a nagyszerű magyar nemzet arculatából. De később újra kibukkan a magyarság gyönyörű arca a zord idők pernyesivataga alól, és a nemzet jóváteszi tévedéseit.
(1921)57
