A MIKSZÁTH LEVELEI
A MIKSZÁTH LEVELEI
Tegnap volt a napja, amikor Mikszáth Kálmán, a jubiláns író szép levélben megköszönte a doktori kalapot, amellyel az egyetem őt kitüntette. Szép ez a levél, mint Mikszáthnak minden írása, levele. Most az utóbbi időben látjuk csak igazában – amikor a Mikszáth irodalmi munkásságát csaknem teljes mértékben lefoglalja a köszönőlevelek írása –, hogy micsoda nagy mester is az a Mikszáth. A régen lejárt, megszűnt irodalmi levélformát – amely elkopott még abban az időben, mikor az irodalom gyermekcipőben járt – szinte újólag feltámasztotta. Mintegy varázserővel érintette meg a kővé vált múmiát az irodalom lomtárában, és a múmia felébredt. Kidörzsölte az álmot a szeméből, és szép, ifjú leányzó lett nyomban belőle. – Amint Mikszáth Kálmán elkezdett leveleket írogatni.
Azt lehetne mondani, hogy Mikszáth Kálmán öreg korára – minden jubilánsnak öregnek kell lenni – egy új, irodalmi bravúrral jelent meg a porondon. Az öreg vitéz előrobogott a táltosán, és megmutatta a fiataloknak, hogyan kell a régen padlásra helyezett kopját vetni! Megmutatta, hogy kell levelet írni.
A levél – e legősibb írásbeli műfaj – megelevenedett, talpra állott, és megmutogatja kincseit, bájait, gyönyörűségeit, amint Mikszáth megérintette a pennája hegyével.
A Mikszáth levelei, amelyeket az utóbbi időben ír, megköszönve benne vármegyék, testületek és egyesületek jó kívánságait, éppen olyan örökbecsűek, mint egyéb írásai. Mikszáth megmutatta, hogy szerelmes levélen kívül lehet egyéb irodalmi értékű levelet is írni az íróknak. Szinte példaadással szolgál a jövő nemzedékek jubiláns íróinak, hogyan kell jubileumi leveleket írni. És egykor, ha összegyűjtik ezeket a leveleket, amelyeket mostanában írogatott Mikszáth Kálmán alispánokhoz, kaszinói elnökökhöz, irodalmi egyesületekhez, bátran elhelyezheti minden író a kézikönyvtárában. Vezérfonalul szolgálnak ezek a levelek222 a jubileumi levelek megírásához. Az írókat éppen úgy megtanítja a levélírásra a szklabonyai fiú, mint megtanította egykor a tárcaírásra.
Micsoda gyönyörű levelek! Örök kár lett volna értük, ha alkalom nem kínálkozik a megírásukra. Ezek a levelek mutatják meg az igazi Mikszáthot, mintha mindegyik leveléhez a leghívebb arcképét mellékelte volna.
A novellákban, regényekben utóvégre alkalmazkodni kell az írónak a témájához. Ha bal lábbal kelt fel, akkor is szeretnie kell, ha témája azt parancsolja. A benső, szubjektív hangulatok az asztalfiókba záródnak, ha a közönségnek mesél az író. Hiszen azért az övé, az ő egyénisége minden betű, amit papirosra vet, mint ahogyan a földesuraságé a rétjén termő mezei virág meg az aranyszínű búza. Csakhogy odahaza a szobájában, az ablakában is nyílik a virág a földesúrnak – a kedves virága. Ezeket a virágokat csak a látogatók ösmerik, míg a mezők pipacsait leszakíthatja az országúinak minden vándora. Ilyen házi cserepes virágok a Mikszáth Kálmán levelei.
A levelek hű fotográfiái annak a gömbölyded fejű, Deák Ferenc típusú, kényelmes ruházkodású magyarnak, aki három másodpercig sem tud gondolkozni vagy diskurálni, hogy valamely derűs anekdota eszébe ne jusson. Valamely anekdota, amely nem azért furakodik a gondolatok láncszemei közé, hogy fölösleges dísz, cifraság legyen köztük, mint a karácsonyfa láncán az aranyozott cafrang, hanem mint egy kis villamos lámpa gyullad fel az anekdota a gondolatok folyójában, hogy jobban megvilágítsa a habokat, vizeket. A Mikszáth anekdotái, amelyek mint egy bőkezű fejedelem rendjelei, mellékelve vannak minden levélhez, egy nagylelkű írónak az ajándékai. Mintha most – jubiláns korában – akarná megmutatni kincsesládáját. Mintha azt akarná mondani a világnak:
– Nézzétek, nem fogyott el még az aranyam a háznál. Színültig van tele a ládám. Nesztek belőle.
És Mikszáth, a levélíró, akinek lustaságáról, nehézkes írásbeli készülődéséről, keleti kényelemszeretetéről legendák jártak az írók között, a Jubileuma esztendejében egyszerre rácáfol a legendákra. Teli marokkal szórja a kincseit, mint mikor a királyt koronázzák Budán, és ezüst- és aranyérméket vetnek a nép közé.
És szállnak, röpülnek a Mikszáth levelei az ország különböző tájékai felé, mint a koronázási érmek. A jubiláris író minden ünneplőjének223 elküldi viszonzásul a maga ajándékát, gyönyörű levelét, amely olyan drága és értékes, mintha színaranyból kovácsolta volna a legremekebb ötvösművész.
(1910)
