Egy nagyvilági férfiú érkezett alkonyattal
Egy nagyvilági férfiú érkezett alkonyattal
Akkoriban a Gróf valóban a férfiak ideálja lehetett, amikor nagyanyám szalonjában estefelé megjelent. Még a télikabátjának is másforma volt a tapintása, a dohányszaga keveredett parfőmillatával, a nyakában viselt selyemkendő kelméje Jersey Lili angol énekesnőről volt elnevezve, egy nagyvilági ember érkezett meg alkonyattal a szalonba.
– Ha már a fiam filiszter: elég belőle egy a családban – mond nagyatyám és huszárosan pödrött bajszával, kerek, törökös fejével, kékre borotvált arcával láthatatlan sarkantyúkat pendített össze álmatag, romantikus, dámáskodó nagyanyám előtt. (Igen, egy időben, amíg ez divat volt: görbe ezüstszeget veretett nagyatyám a cipője sarkába, habár a nadrágjai mindig élesre voltak vasalva, és messziről lovaglónadrágoknak látszottak. Utóbb rájött, hogy a cipősarokba vert ezüstszegre igazándiban csak a totyakos generálisoknak van szükségük.)
Sohase hallottam, hogy atyámat filiszternek mondta volna valaki nagyapámon kívül. Ma sem tudom elgondolni, hogyan nevelte volna ő kedve szerint a fiát, ha történetesen nagyanyám beavatkozást engedett volna neki a családi ügyekbe? A ropogós, méltatlankodó, olykor káromkodó öregúr vendégként járt hozzánk; igaz, hogy szívesen látott vendégként, akinek jöttére még a cselédek is az ünnepi arcukat vették elő. A nőcselédek ritkán látott, vasárnapi ruháikat vették elő, még virágcsokor415 is került a vacsorázóasztalra, amelyhez nagyanyám vacsora utáni beszélgetésre atyámat is meginvitálta. Nagyanyám személyesen főzte a teát férje és fia között repesve, mosolyogva, az asztalfőn üldögélve. Mintha az lett volna a fogadtatás, a vendéglátás, a kedveskedés célja, hogy a Grófot visszahódítsuk házunkhoz. A Gróf azonban eloszlatta illúzióinkat:
– Attól félek, hogy nemsokára el kell hagynom végleg Nyíregyházát. Nem hagy békében régi pajtásom, Fejérváry Géza báró. Attól félek, hogy egyszer tudtomon kívül kinevez valamely országos állásba, és Pestre kell költöznöm.
– Pedig tudhatná a báró, hogy önnek az egészségi állapota már nem a legkielégítőbb, mióta háromszor átszenvedte a muszka-náthát– felelt nagyanyám.
– Tudja Isten. Talán már el se tudnák lenni egy kis köhögés nélkül – mond nagyatyám. – A légváltozás nem ártana.
(Aminthogy Fejérváry Géza meg is tette azt, amivel fenyegetőzött. Egyszer, az Öregúr megkérdezése nélkül kinevezte az „Idősb Krúdyt” a pesti Honvédmenház parancsnokának, mely intézmény tudvalevőleg Ferenc József koronázási aranyaiból létesült.)
Kedveskedtünk, finomkodtunk, udvariaskodtunk az öregúr körül, csak atyám várta szokásos hallgatagságával, mikor kerül rá a sor.
– Majd elfelejtettem, veled volna valami négyszemközt megbeszélnivalóm, Gyula fiam.
Így szólt a feledékeny nagyatyám, de atyám már jóelőre készen tartotta a karos gyertyatartót, amelynek kíséretében az Irodába bevonultak.
Ilyen alkalomkor „Idősb Krúdy” sohase felejtkezett meg az este távollévő Bartos hadnagyról, akinek íróasztalán négy virzsíniaszivart hagyott, piros papírtáskákba csomagolva, ahogyan a virzsíniaszivarokat akkoriban a trafikban a szép Sternné, nagyatyám egyik helybeli hölgyismerőse árulta.416
