1
1
Miután Frigyes báró négyrendbeli külföldi utazás közben: Németországban, Franciaországban, Angliában és Lombard-Velencei királyságban, tizenkilenc és fél hónap alatt elköltött hétezerhétszázhatvanhat ezüstforintnyi útiköltséget, tehát havonta körülbelül háromszáznyolcvannyolc forintot, amely összegből természetesen egyetlen cilinderkalapot vagy sétapálcát se vásárolhatott, a mindennapi testi szükséglethez tartozó élelmiszereken és pihenőórákon kívül: eljött az ideje, hogy Podmaniczky Frigyes „esküvést tegyen arra nézve, hogy az ifjan, alig harmincesztendős korában élvezett külföldi utazások tapasztalatait itthon, hazája javára gyümölcsözteti”.
A Kalendárium 1856. esztendőt írta, nyári vasárnap volt, amikor Podmaniczky Frigyes, Bécsből hazaérkezve a gőzhajóval, az Angol Királynőben átöltözködött, Bartl, a vendéglős megelégedésére ugyanott megebédelt, majd a „tigrissel” bérkocsit hozatott, amelynek azt a parancsot adta, hogy a Városligetbe hajtson. Legfrissebb (legutóbbi) úti benyomása ugyanis a bécsi schönbrunni császári kertekből maradt meg emlékében, amely kertekben a bécsi népet még tegnap és tegnapelőtt mulatozni látta, miközben Batthyány Artúrral és nejével, Apraxin Júlia grófnővel a házaspár magyaros lószerszámos fogatán többször is végigkocsikázott a császári kertekben, és bár hangosan és vidáman beszélgettek magyarul kocsizás közben, a mulatozó bécsi nép a legnagyobb szívélyességgel adott utat a hintónak; sőt, innen-onnan kalapot és kendőt is lengettek a nem mindennapi megjelenésű Apraxin Júlia grófnő felé. Tehát éppen ezt a nagyon kellemes úti emlékét akarta összehasonlítani Podmaniczky Frigyes a pesti Városliget hangulatával, amikor a bérkocsiról leszállván, elvegyült a vasárnapi pesti nép között, amely szinte kegyetlen és vad erkölcsűnek tűnt fel a jól öltözött, kedélyes bécsi publikum136 után. Sétát tett a városligeti tó partján, amely tó elhagyott, bús, sással benőtt mocsárnak látszott, amely felett a szúnyogok milliói repdestek, és a békák ugrándozása közben csak a tó szigetén tanyázó pávák rikoltozásai mulattatják az üdülést kereső fővárosi publikumot. Elhaladt az innen nem messzire bandázó katonai zenekar mellett, ahol még a nagydobos is unottan végezte mulatságos tennivalóját, mert a fűben legfeljebb egynéhány „mesterember” és családja heverészett, és zsíros papirosokról, késheggyel eszegette a magával hozott elemózsiát, és ha néhány beborozott ember nem kurjongatott volna olykor – a Károly-laktanyából vasárnaponként idevezényelt zenekar karmestere halálra unhatta volna magát… Hol voltak azok a pajkos, biztató, epedő női pillantások, amelyek például Schönbrunnban a szökőkút mellől, a színes napernyők és a szalaggal megkötött karimájú szalmakalapok alól (még tegnapelőtt is) újabb zenei produkciókra ingerelték a szőke bajszú karmestert? Hol voltak azok a víg bécsi lányok, akik már messziről tánclépésben közelednek a csinnadrattázó katonabanda felé? Hol voltak a fehér kabátos tábornokok, akik oly fiatalosan lovagoltak a császári kertekben, mintha mindegyiknek az egyenruhájában egy-egy soron kívül előléptetett főherceg rejtőznék, és akik elismeréssel üdvözölték a karnagyot? Hol voltak a nyitott hintókban, színes ruhákban terpeszkedő, elérhetetlen delnők, akik lornyettjükön át a zenekart vezénylő tiszti ruhás zenész felé is lövelltek egy tekintetet? – „Itt hanyatlás, pusztulás, mindenfelé!”
Ekkor esküdött meg Podmaniczky Frigyes, a külföldről aznap hazatért ifjú, hogy jövendő élete vezércsillagának választja azt a célt, hogy szeretett Budapestjét, a magyarok egyetlen fővárosát naggyá, európai szintűre emeli, ahol majd nem kell szégyenkeznie az idegen előtt a fogyatékosságokért.
Egyedül, gondolkozó, magába merült ifjú módjára jóformán csak csendes sétálgatással töltötte a Városliget elhagyott részeiben a vasárnap délutánt Podmaniczky Frigyes. Amint nagy elhatározás napján mindenkinek önmagában kell megérezni azt a győzelmet, amely egész életére nézve döntő befolyással lehet. Nem volt tanúja fogadalmának sem; az esküt önszívébe zárta, mert a nemes, magasztos célzatú eskü akkor helytálló, ha az ember senkinek se beszél róla; éppen elegendő, ha a férfijellem önmagában jelzi felejthetetlennek a napot, amelyen új életirányt választott… Podmaniczky Frigyes különben is úgy érezte, hogy egyes-egyedül van a kerek világon, mióta Aszódon, két év előtt, egy137 augusztusi nyári napon édesanyja kilehelte legszeretőbb lelkét, Frigyes fia karjai között. A Városligetben letett eskünek tehát nem lehetett más tanúja, mint a felejthetetlen édesanya emlékezete, amely későbbi években, Öreg báró korában sem hagyta el egyetlen napra sem Frigyesünket.
