3
3
Elkövetkezett azonban az 1887-es választások ideje, amely éppen úgy helyén találta Podmaniczkynkat, mint az előbbi választások, amikor a szabadelvű pártnak többségéhez a győzelmet mindig megszerezte, anélkül hogy elnöki szobájának bőrgarnitúrái közül kimozdult volna. A diadalt mindig tálcán hozták, és Podmaniczky Frigyes jogosan gondolhatta, hogy ez most már így lesz az emberi kor legvégső határáig, amely időpontról különben is szerettek beszélni az akkor divatban levő úriemberek.
Ha Fehérné nem lett volna a világon, Podmaniczky Frigyest nem is nyugtalanította volna semmi ezen a földön, annál kevésbé, mert hiszen az 1885-ös országos kiállítás alkalmából Ferenc József valóságos belső titkos tanácsosává léptette elő régi hűséges szolgáját, amely rang a protestáns úriemberek között miniszteri szolgálat nélkül meglehetősen ritka volt.
De itt volt Fehérné, aki bizonyára már készülődik valahol vidéki tuszkulánumából a Pestre való utazáshoz, amikor a képviselőválasztásoknak a kiírásáról az újságban olvasand. Frigyes elgondolkozott léptekkel, olykor merengéseken kapva magát, fordította gondolatait az asszonyság felé, aki megjelenésében bizonyára ismét kifejti mindazt a vonzerőt, amelyet egy korabeli hölgy a férfiak meghódításához akkoriban fordíthatott. Vajon mily toalettet ölt magára a régi ismerős, amikor szépséges szemét ismét Frigyesre veti és hangjának olyan simulékonyságot225 ad, amelyet csak a kiválasztott férfiak élvezhetnek a nők részéről? Vajon virulnak még arcának rózsái, hódít-e a szőke hajából áradó illatár, derékfűzője vajh’ a régi titokzatossággal és sokat ígéréssel simul-e idomaihoz? Frigyes többször megpróbálta azt a széket, amelybe Fehérnét szokta ültetni az elnöki szobában, és titkon arra gondolt, hogy néhány szál virágról is kellene gondoskodni a hűséges asszonyság részére, mert Frigyes általában érzékeny lélek volt.
A választási előkészületek már majdnem befejeződtek, Smialovszky Valér megkapta a maga kerületét, Fehérné azonban még mindig nem jelentkezett, ellenben maga helyett egy levelet küldött: „Kegyelmes úr! Én és férjem, Fehér, meguntuk a hiábavaló várakozást. Férjemmel együtt az ellenzékbe mentünk át. Kossuth nevében vesszük fel a küzdelmet. Keresni fogjuk az alkalmat, hogy Smialovszkyval összemérjük fegyvereinket. F.-né.”
– Szegény Valér! – kiáltott fel Podmaniczky, és élete végéig nem tudta megfejteni Fehérné rejtélyét, aki mindörökre eltűnt előle.
1934 (Posztumusz)
