Pozsony.

Teljes szövegű keresés

Pozsony.
Pozsony, april. 24. Folyó hó 20-kán véghezvitt tisztválasztásunk, mellyben a’ szabályos forma meg nem tartatott, de eredménye – némelly eseteket kivéve – mindnyájunk megelégedését birja, ekkép ütött ki: Jankó Mihály egyhangulag első – Petőcz György másod alispánná, Olgyai Titus első, – Bartal János másod főjegyzővé választattak; föügyészünk, Bacsák Miklós, hivatalát ’s minden további kijelölést leköszönvén, helyette Petőcz István, ugy a’ pozsonyi járás főbirája, Doka László, ki e’ hivatalt ’s minden kijelölést leköszönvén, helyébe főbiróvá szótöbbséggel Nagy János választatott, a’ többi főbirák szavazattöbbséggel hivatalaikban megerősittettek, – most csak ennyit; a’ többi tisztviselők neveit későbben pótolólag közleni fogom. – Különben az eljárásról ’s e’ közgyülésünkről, fájdalom! azt kell mondanom: „difficile est satyram non scribere”; mert ámbár a’ tisztválasztás iránt azon végzést hozók, ’s követeinknek is utasitásul adtuk, hogy 294ez egyedül titkos szavazás és pedig golyózás által történjék; e’ végzés mégis tettleg nyers erő használásával elváltoztatott; minthogy pedig a’ czél a’ módot nem szentesíti, törvénysértés követtetett el azok által, kiknek polgári kötelességökben áll, vatamint a’ törvénynek hódolni, ugy a’ hozott végzésnek, mig az más végzés által meg nem változtattatik, sikert eszközleni. Ugyanis a’ tisztujitószéket megelőző gyülés april. 18-ra levén rendelve, egy töredék, mellynek sikerült egykor egy végzésünket olly tacticával eldönteni, hogy mivel a’ statusok kevesen valának jelen, a’ helybeli nemesek közül sokakat, kik különben a’ köztanácskozásokban tettleges részt venni nem szoktak, becsődítvén, ezeknek olly móddali szavazatával: „én is ugy voksolok, mint N. J. tb. ur, én is ugy, mint uram atyám”, maga részére többséget csinált, most egy csapat köznemességet azon ámitgatással gyüjtött be, hogy az adó kérdése fog fölvétetni, ’s miután igen sokan azt akarják, hogy a’ nemesség portiót fizessen, ’s a’ nemeseket parasztokká akarják tenni, jőjenek föl, mert legnagyobb szabadalmaik forognak veszedelemben; – azonban ezen kérdés akkor elő nem fodulván, a’ titkos szavazást támadták meg; de ennek fölforgatása nem sikerült; mert ugyanazon köznemesek közül sokan meggyőződtek, hogy a’ tikos szavazattal gyakorolhatják biztosan voksolási jogukat, ’s azért ehhez állottak. Későbben, ugymint 19-kén, olly nagy számu köznemesség csőditteték be restaurationalis maneuverek végett azok által, kik magukban nem biztak, mennyit itt még nem láttunk, kik itt-ott a’ fogadókban elhelyezve lévén, amaz álproféták, és apostolok, ’s azoknak kolomposai el nem mulaszták még éjféltájban is a’ begyüjtött sereget meglátogatni ’s informálgatni, hogy a’ titkos szavazásra ’s golyózásra ne menjenek, ’s a’ vezér magát azáltal hizelgé be, hogy valamint ő maga nem akar adózni, ugy a’ nemességet sem akarja adó alá vetni, azért követnek csak ollyant válaszszanak, ki adózni nem akar. Másnap 8 órakor kezdődvén a’ gyülés, fölolvasá helyettes főispánunk az első alispánságra kijelöltek neveit; mire mindenfelől harsogott: „éljen J. M.!” – ’s ámbár az iránt föl lettek a’ KK. és RR. szólitva, hogy a’ hozott végzéshez képest az egyenkinti voksolás végett, a’ kitűzött helyre menjenek: de azok kiknek példával kellett volna előjárni, a’ helyett hogy szilárd akaratot mutattak volna a’ hozott végzés sikeresitésére, több órákig tartó kurjongások békés elhallgatásával töltötték az időt. Végre a’ választmányok elmentek ugyan helyeikre: de miután azok, kiknek mint vezéreknek elő kell vala indulniok, ’s a’ többit is követésre buzditniok, – nem mozdultak, a’ KK. és RR. fölszólitva lettek: hogy a’ hozott végzéstől el akarnak e állani, – ezt a’ végzéssel daczolók örömmel hallván, miután a’ másik résznek is tetszésére volt a’ kikiáltott egyednek választása, „éljen J. M.” egyhangu fölkiáltások ’s tapsok közt – elnökileg kimondatott: hogy J. M. közakarattal első alispánnak választatott. Ezután egyik választmány azt jelenté, hogy a’ golyózás ki nem vihető; – azon választmánynál azonban, mellyben csekélységemnek részt venni szerencséje vala, annak kivihetősége magát megmutatta, mert 300-on fölül, kik itt golyóztak, a’ golyók mind csak J. M. ládájában – a’ többiek üresen találtattak: mégis a’ golyózás félrevettetett; – ez igy sikerülvén, a’ fölkiáltás tovább is folytattatott, ’s az egyenkinti nyilvános voksolás megkezdetett; – lett ekkor harczolás, fölemelés, lovagolás, melly különben a’ hely mivoltához allegoriakép illett, asztalra-ugrálás, tolongás, ugy hogy asztalok, padok, székek összetörve halomra dőltek, – a’ forintos-ördög-félék a’ nemességet mindegyre abajgatták, hogy golyózni ne menjenek, ’s egyedül köznemességünk szelidült szellemének lehet köszönni, hogy nagyobb rendetlenségek nem történtek: mégis egyik igen érdemes szónokunk azt nyilvánitá, hogy több megyék tisztujitószékeiben vevén részt, illy rendes tisztujitószéket nem látott; holott azt kell nyilatkoztatnom, hogy illy rendetlen ’s botrányos tisztujitószék et ’s közgyülést, hol a’ közakarattal hozott végzés nyers erő használásával eldöntetik, e’ megyében még nemértem – ez anarchiára ’s municipalis szerkezetünk megutálására vezetne, melly szerkezetet alkotmányunk talpkövének tartunk, – azért hazánk nemtője illy tiszektől ’s gyülésektől mentsen meg, mert ezzel épen azt eszközöljük, mitől mindenkor óvakodtunk – az önkényt. Ugyanis, ha helyettes főispánunk hatalmával visszaélni akart volna, a’ „mihi videtur”-nak használatára a’ legnagyobb alkalom nyitva állott: ellenben a’ nemesség nem mondhatja, hogy szavazati jogával élt, mert ha kurjongatott is, nem lehetett kivenni, mit kurjongatott, aztán kurjongatott az is, kinek ahoz joga nem vala. – Használtatott az egyenkinti szavazás is több esetekben, de ez titkos nem volt, ’s azért azon sikert nem eszközölheté, mit a’ corteskedési méreg antidotumául használni kivántunk. Illy móddal az egész restauratio egy nap alatt bevégeztetvén, elnök helyettes főispánunk előadá, hogy egyuttal az országgyülési követeket is választanók meg, kinyilatkoztatván, mikint ámbátor ő ünnepélyesen elismeri, hogy neki e’ végett kijelölési joga nincs, de kötelességének érzi véleményét kimondani, ’s ennélfogva Jankó Mihály ’s Olgyai Titus urakra szavaz; – mire egyhangu „éljen!” következett – ’s ez legdicsőbb az egész nap eseményeiben, hogy ama’ factióskodó kolompos tacticájával ’s reményeivel e’ részt hoppon maradott; a’ további tactica és politica azonban – abban állott, hogy egy nap alatt a’ tisztujitószék bevégeztetvén, a’ kortesek itt tartóztassanak a’ követutasitásban előforduló lényeges kérdések eldöntésére. – Előkerült tehát másnap a’ házi adó kérdése, miről a’ jövő számban; most csak előlegesen annyit, hogy itt is a’ „nemadózunk” győzött. Az örökvallások felbonthatlansága elfogadtatott. –
Olgyai Gáspár.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem