Iparegyesületi jelentés,
Iparegyesületi jelentés,
a’ mult e. dec. 26-kán tartott jutalomosztó ülésről. A’ hirlapok legközelebbi számaiban fogván közzé tétetni a’ folyó évi augustusi pesti vásár alatt megnyitandó második magyar iparműkiállitásrai felszólitás; egyszersmind, az iparegyesület igazgató választmánya rendeletéből, Kossuth Lajos aligazgató ur által készitett, jelentés az első magyar iparműkiállitásról a’ hirlapok mai számához csatolva szétküldeni megkezdetvén, ez az igazgató választmánynak alkalmul szolgál, bővebb értesitést adatni a’ tisztelt közönség elébe magáról az ünnepélyről is, mellyet a’ kiosztott jutalmak becsesbitése végett rendezett.
A’ jutalmak ugyan is, miket az egyesületnek korlátolt erői adni engednek, az arany-, ezüst-, bronz-emlékpénzek, és dicsérő-oklevelek, önmagokban olly csekély értéküek, miszerint, hogy becsesek, hogy jutalmak lehessenek, csak az által vala eszközölhető, ha azokat nyilvánosság és közrészvét szentelendé fel pályabérekké, közelismerés ajándékivá; mire a’ versenytermek kiállitóinak, akár győzelmi jel után sovárgott lelkök nemes szenvedélylyel, akár szorgalmuknak volt a’ közfigyelem zálogára szüksége, buzditásul, mindkét esetben, ugy látszik, igényök vala.
És a’ közmegelégedés, az általános dicséret, mellyel az első magyar iparműkiállitás, minden rögtönisége mellett is, találkozni szerencsés volt, remélni engedé, mikint, ha erre nyilvános ünnepélyben alkalom adatnék, a’ nagy közönség a’ jutalmakat részvéte által közszerűsíteni, a’ jutalmazottakat méltánylatának köztanusitásával megtisztelni, nem leend idegen.
A’ választmány tehát a’ jutalmak kiosztására a’ k. m. esz. dec. 26-kát tűzvén ki, elhatározá azt közünnep gyanánt, nyilvánosan, lehető díszszel ülni meg, erről a’ közönséget hirlapok utján, a’ t. vmegyét és az ikervárosi ns tanácsokat és választott polgárságot pedig levelekben értesitvén, egyszersmind a’ tisztelt hatóságokat, hogy tekintélyöktől az ünnep jelentőséget nyerjen, ’s felsőbbségi helyeslésökkel a’ jutalmak érdemjelekké emeltessenek, arra kérte fel, hogy a’ t. vmegye ugyan küldöttség által, a’ ns tanácsok és vál. polgárság testületileg megjelenni méltóztassanak.
És dec. 26-ika ünnep volt, ünnepe nem csak a’ jutalmazottak örömének, hanem a’ hazai iparnak és a’ vele foglalkodó osztálynak is. g A’ közönség, minden osztályból, olly nagy számmal jelent meg a’ nap dicsőitésére, miszerint a’ megyeházi nagyobb terem, mellyet a’ vmegye lelkes RRei megnyitni szivesek valának, a’ roppant sokaságot többé be nem fogadhatván, nagy részének a’ karzatra kellett felvonulnia, mellynek egyébiránt egyik fele hölgyek számára levén felhagyva, a’ teremet lelkes hölgyekkel koszorúzá. A’ hatóságok is méltányolák a’ nap jelességét, és ns Pest vmegye részéről t. Simoncsics János t.biró ur vezérlete alatt, m. báró Orczy György, t. Kovács József, Sztrokay Antal, Kendelényi Károly, Kapczy Tamás, Polgár József, Gál János és Lisznyay Gedeon t.birák, Simoncsics Alajos és Jankovics György aljegyzők, Modrovics János fő-, Pajor 108Titus alszolgabiró, Bellaagh Antla eskütt és Szeles Mihály alügyész urakból álló fénes küldöttség, nemzeti díszöltözetben, tisztelte meg az ülést. – Sz. kir. Buda fővárosát, Őeffner Ferencz polgármester, Schreiber Ferencz főbiró, Sárossy Endre tanácsnok, Türnböck János helyettes kapitány, Alkér Antal főjegyző, Házmán Ferencz főügyész, Thoma József szónok, Kimnach Lajos, Haller János, Verderber József, Csekeő Alajos, Gebhárdt József, Hollmann József, Schweiger Venczel, Jakab Antal, Rodiczky Ferencz, Gretsl József választott polgárok jöttek képviselni, annyira fontosnak ismerék el a’ napot, melly jelentőségének nagy részét tőlök is nyerendé. – Végre sz. kir. Pest városa részéről: t. Tölgyessy János polgármester ur vezeté be, Pisztory Jakab, Korher János, Tretter György, Szekrényessy Endre tanácsnok, Staffenberger József népszónok, Gömöry Károly, Kappel Fridrik, Winkler Mihály, Burgmann Károly, Oberhäuszer Jakab, Pits József választott polgár urakat, Michel Károly, Kölber Jakab, Zoffcsák Antal, Szilágy István szinte választott polgár urak a’ jutalmazandók soraiban foglalván helyet.
A’ most nevezett koszoruzandókon kivül a’ helybeliek, kevesek kivételével, mindnyájan, jelesül: Jurenak ur a’ stearingyertyagyár egyik alapító tagja, Fehr ur, a’ pesti József hengermalom igazgatója, Pechtold sárgaréz-öntő, Kirner puskaműves, Steindl Ferencz asztalos, Gollenhoffer György bőr- és szattyángyáros, Knutzen Henrik gépész, Krausz Lajos késgyártó, Vadász Antal csizmadia, Koch Péter selyem- és bársonygyáros, Perger üveggyáros, Scharschmidt Fridrik asztalos, Eisele Antal szabó, Mannschön Ferencz ostorgyártó, Hanky Mihály asztalos, Krellwitz Vilmos bőr- és keztyűgyáros, Jungk Keresztély késgyáros, Kammerlohr Ádám könyvkötő, Hebelt Engelbert szabó, Dauzer József sütő, Hajós Sándor kalapos, Csátforti Tót Teréz leánynevelő, Kajdán Miklós gombkötő, Szvacsina János műtakács, Leszimirszky E. szabó, Kralik Samu órás és Hagen örökösök művezetője, Nüppnau András szobafestész, Simonyi A. M. nagykereskedő, Kempf Anna kisasszony, Gyenes István szabó, Zanik János asztalos, Mitterdorfer János csontlisztgyár tulajdonos; a’ vidékiek közül pedig: Friedberg ur a’ Hoffmann és fiai selyemgyárainak igazgatója, ’s Dubovszky ur, Baranyi Lajos ur dernai parquet-gyárának igazgatója, voltak jelen, ’s a’ jutalmazandók számára külön hagyott helynek valódi diszére váltak.
A’ m. elnök-gróf megnyitó-beszédében mindenek előtt az ülés czélját adá elő: „jutalmat osztani azok serkentéseül, kik a’ pályán járnak, mellyen egész Magyarországnak már-már komolyan és csüggedetlenül haladnia kell, értem: nyers termesztményinek műipar és gyárok által belföldi feldolgozását ’s értéknövesztését, miben – ha még tovább késünk, ha minélelőbb ki nem emelkedik iparüzésünk nyerseségéből, gyáraink semmiségökből: mostan rövid időn visszalépéssé fog változni anyagi tespedésünk, szegénységünk nyomorrá, gyengeségünk tehetlenséggé. Ezen öszves érdekinket fenyitő romlás irányában elterjedt érzelemnek köszönhetjük – folytatá – azon részvétet, melly lánggá lobbantá az egyén odavetett elmeszikráját, ’s igy előidézé azon gyulpontot, honnan a’ mai ünnepadományok erednek, azaz: a’ magyar műiparegyesületet.”
Szóla még az egyesület feladata és jövendőjéről, végre pedig felszólitá a’ nap jeleseit is: hogy fogadják szivesen ajutalomdíjt, mellyet az egyesület ezrek nevében nyujt, kik a’ jutalmazottaknak ’s a’ nyomaikon ’s példájok után haladóknak reménylik köszönhetni egykor a’ magar ipar fényét és felvirágzását.” – A’ beszéd közben, és befejezése után kitörő éljenekben helyeslette ’s fogadta magáévá a’ közönség, saját érzelmeinek a’ mltgos elnök gróf által olly hiven kifejezett tolmácslatát.
Ezután t. Pest vmegye küldöttségének érdemes és közösen tisztelt elnöke t. Simoncsics János ur küldőinek azon meggyőződéséről értesítette a’ választmányt ’s a’ gyülekezetet, mikint ők „az iparüzők jelesbjeinek kitüntetésére szentelt e’ napot a’ nemzet nagy napjai közé számitják, ’s abban hogy e’ polgári nagy ünnep megülésére termeiket megnyithatni nekik jutott a’ szerencse, büszkeségöket helyezik.”
Szab. kir. Buda fővárosának főbirája, t. Schreiber Ferencz ur, felfogva, mikint az ipart a’ városok képviselik, ennélfogva egyenesen az iparüző osztály nevében fogadá, mikint az „idők szava, a’ király és haza szeretete, ’s az egyesület buzditásai, hatalmas ingert fognak nyujtani, hogy az első kiállitáskor egyes müvekre nézve netalán felötlött kivánatoknak minélelőbb megfelelhessünk és szerény szorgalmunk által nemzeti jólétünket elősegithessük.” – Kifejezé továbbá meggyőződését, mikint „az iparegyesület törekvése ’s az idő, melly azt életre idézte, zálogai a’ törvényhozás részéről az ipar mezején tanusított haladásunk iránti melegebb részvételnek, ’s a’ nem távol jövendőnek, mellyben a’ becsületességgel párosult szorgalom, értelmesség és hazaszeretet jutalmat aratandnak.”
Sz. k. Pest városa polgármestere végre, ki „valamint az iparkiállitás dicsőségét nag részben Pest városa dicsőségének, – ugy e diszes ünnepet is a’ város saját ünnepének vallá” – „különös örömét fejezé ki Pest városa tanácsának és választott polgárságának kijelenthetni azt, hogy e’ mai napot ő is a’ nemzet ’s különösen e’ város emlékezetes napjai közé számitja és hajlandó azt zálogul venni, hogy a’ magyar nemzet a’ műiparnak mezején is egy derültebb kor küszöbén áll.”
Mind a’ három hatóság nyilatkozatiban egyébiránt kijelentetett azon biztositás is, mikint azok az egyesület munkálkodásai iránt nem csak rokonszenvvel ’s pártfogással, hanem tettleges részvéttel, és segedelemmel is ohajtanak viseltetni.
Ezek után az arany-, ezüst-, broncz-emlékpénzekkel ’s dicsérő-oklevelekkel jutalmazottaknak, nem különben a’ méltánylattal emlitendőknek névsora felolvastatván, következék a’ jutalmak általadása. Aligazgató ur felolvasá minden egyes megjutalmazottnak, iparágának, czikkelyének, ’s egyedi érdemeinek előadását olly modorban, mint azon jelentés készült, mellynek évenkinti szétküldése hirlapok utján immár megkezdetett, a’ mlgos elnök gróf pedig a’ jutalmakat, az arany-, ezüst-, bronczemlékpénzeket ’s dicsérő-okleveleket az előlépett egyedeknek személyesen nyujtá által, mindannyiszor kisérve a’ közönségnek egyetemes éljenzéseitől. –
Végre t. Bezerédj István választmányi tag ur „felmelegült indulattal köszöné meg a’ közönségnek az eleven rokonszenvet, mellyet ügyünk iránt mutat, – helyeslését, mellyel az egyesület eddigi müködését jutalmazza, – pártfogását, segedelmezését, részvétét, mellyet vállalatunknak a’ mai ünnep hathatós jelentőségével is biztosit.”
Továbbá örömet, bizodalmat meritett jelenlétéből magyar hölgyeink szép koszorujának, kik, ha pártul fogják egyesületünk vállaltát, le fog szállani hazánkra az ipar nemtője, – kiktől, ha a’ magyar műipar a’ külföldi és mind eddig szerencsésebb vetélytársának ellenében csak egy sugárt nyerend ama’ megyei malasztos érzetből, mellyel az anya bár beteges és sorvatag, de saját gyermekét, bár tündér tökélyü, de idegen alak felett, szereti, fel fog az éledni ’s fog diszleni honunkban; kiknek lelkes és cselekvő részvéte mellett hatni fog műiparunk érdekében minden erő, az egyes műiparosnak szorgalmától fel a’ kormány rokonszenveig, mellyet az önmagához hív nemzetnek elvégre meg nem nyernie még sem lehet.”
Végre befejezésül kivánta, hogy „mindannyian – mind azok t. i. kik iparmüveket készitenek, mind azok, kik iparmüveket élvezetre, használatra vesznek – egymás iránt kölcsönös méltányossággal viseltessünk, és ne nehezteljék emezek élvezeti és használati, amazok pedig nyereségi igényeiket a’ nehéz kezdetben a’ jövendőre is terjedő tekintettel mérsékelni, ’s ne vonakodjék az eyik osztály ugy mint a’ másik a’ jelenben szükséges nélkülözés sőt feláldozást biztosan, bőven, hamar kamatozó tőkének tekinteni.” –
És valóban nincsen méltóbb eszme, mellyel a’ hazai iparosak jutalmazó ünnepe berekesztethetett volna, mint a’ t. Bezerédj ur által az iparosak javára igényelt méltány, és lelkes pártfogás. Méltók arra ők, kik üzletökben bizony nemesebb indulatoktól ihletvék, mint minő a’ haszon bálványozása; – a’ jutalmazások inditóokaiból minden figyelmesebb olvasó meg fog győződhetni, mikint az iparosnak ügyesség és számitáson kivül, mi buzgó ügyszeretettel, végtelen kitüréssel és vajmi sokszor és sokáig áldozatos önmegtagadással kell birnia, mig megérheti, hogy mühelyének kisszerüségét hasznai felülmulják, vagy az iparüzletet roppant gyári nagyszerüségre emelheti.
és a’ választmány valóban azon édes hiedelemmel tekint vissza ünnepére, hogy ama’ türékeny és várni tudó méltány – és az iparnak országos fontosságot és tekintetet tulajdonitó pártfogás, mellyet az e’ napon kifejezett városi nyilatkozatok igényeltek, ez ünnep által ha nem ujból szereztetett is meg, de a’ már létező inkább biztosittatott. Mert hiszen maradhat e kétség, hogy az iparművesek annyi, jobbadán ihletes nemességgel párosult érdemeik kitüntetése után, a’ közönség kihevülve a’ csak jutalmazó hideg szerepből, ne meleg rokonszenvvel közeledett volna az osztályhoz, mellynek vállalatai, mesterséges annyi készültségen és mégis olly önmegtagadáson emelkednek országos fontosságra? Nem! a’ közönség nyilván tanusította ez ünnepen, hogy socialis viszonyinkból számüzve immár az iparmüves lenézése, osztályának kicsinylése és t. Pest vármegye küldöttségének szavait bizonyosan az egész haza és az országos közérzelem sajátikká fogadandják, miszerint „a’ nap, melly a’ honi iparűzők jelesbjeinek kitüntetésére vala szentelve, a’ nemzet nagy napjai közé számitandó,” és valamint ezrek viszhangozták a’ teremben, ugy az egész nemzet fogja utánkiáltani az elnök-gróf szavait, hogy a’ jutalmakat ő adá a’ nap jeleseinek ’s hogy hazánk iparának emelkedését tőlük, nyomaikon, és példájok után haladóktól várják, reménylik, ohajtják.
Csak méltánylás tehát az iparmüvesnek nem csakműtani készültsége, hanem nemesebb ösztönei iránt is, csak illő álláspont socialis vonatkozásban az iparosztálynak, a’ honi iparczikkelyek divatszerűsitése, és – mint az elnök gróf beszédét berekeszté – az ipar „csemetéje, isten és akaratunk segélyével jövőre bővebben és vigabban hajtand honunkban.” – Febr. 12-kén 1843. –
Csanády Ferencz, jegyző.
