Vas.

Teljes szövegű keresés

Vas.
Szombathely, jan. 15. Mi ránk az uj év valóban uj fénynyel köszöntött, mellynek boldogitó sugárai a’ kebleket legédesb élvezettel melegítik. Az országgyülési utasitásokat készitő választmány munkálata azon forrás, melly a’ legőszintébb öröm lelkesitésével árasztja el lelkeinket. Egy uj korszak küszöbét határozzák e’ napok megyei életünkben, mellyekben a’ nép érdekei a’ legfényesebb diadalt vítták ki, mellyekben a’ feudalismus maradványi fölött megkonditott lélekharang az igazság közelgését a’ nép millióinak e’ megye részéről is hirdeti. – Igaz, hogy a’ választmányi végzések élete közgyülési határozattól függ, és igy jelenleg még igen föltételes; azonban ezen, népességére nézve több közgyülésünket is felülmuló választmány végzéseit különöen az életkérdések fölött, majd egyhangú többséggel hozván, ’s igy a’ közgyülési megerősitést bizton remélhetvén*, nem fojthatom el magamban az örömnek szavát, melly ezeknek rövid vázlatokbani közlésére ösztönöz, hogy e’ haza nagy munkási örömünkben addig is osztozzanak, hogy a’ kételkedők küzdése egy rokonérzelmű szavazat reménye által addig is lelkesittessék, ’s az előitéletek bajnokinak merészsége egy csapással addig is gyöngitessék. Vázlatát adom tehát csak ezen végzéseknek minden rend és egybefüggés keresgetése nélkül, mert egyébkint is lesz még alkalom felőlük bővebben szólhatni, ha majd megyei végzés által utasítás erejére emeltetnek. – Mindenek előtt az országgyülési szállások bére, ugy az országgyülési költségeknek ismét a’ nemesség általi viselése törvény által elhatároztatni sürgettetik. Az országgyülési test kiegészitésének kérdése legyen tanácskozásának legelső tárgya, ’s ennek tökéletes meghaladása előtt más tárgy tanácskozás alá ne kerüljön. A’ RR. táblája által az utólsó országgyülésen előterjesztett javaslat elvei szerint létesitendő országgyülési ujságnak ’s ugyanezen elveken alapulandó sajtótörvény kivántatik. Gyorsirók által készitendő, de pontosabb ’s gyorsabb naplók kivántatnak. – Cassatio-szék felállitása; vallási ügyekben pedig a’ hátralevő kir. válaszkiadása sürgetendő. A’ magyar nyelv ügyében az utólsó országgyülési terv szerint alkottassék elhatározó törvény, melly azonban a’ kapcsolt részekre nézve csak levelezéseket illetőleg legyen kötelező. Ősiség, ’s mindennemű hitrebizottságok megszüntessenek. Nemes javak birhatása nem-nemesekre is kiterjesztendő. Nemzeti ’s hypotheca bank fölállitandó. A’ végrehajtás alá vett nemesi birtok második árverés után tulajdon marad. Követ urak inditványozni fogják, hogy a’ megyei házi pénztár minden költségeit, ide nem értve a’ katonai tartás terhéből folyókat, az ország mind nemes, mind nem-nemes lakói értékükhöz képest együtt fizessék. Az urbériség megszüntettetik; de most még némi módositásokkal, ugyanis a’ törvénynek kötelező ereje csak a’ földesurra nézve lesz, és csak akkor, ha valamelly falu adózóinak többsége a’ megváltást kivánja; az országgyülés határozza meg a’ jobbágytelkeknek árát, megyénkint bizonyos számu osztályokba sorozva azokat; azt pedig, hogy a’ kérdéses jobbágytelkek mellyik osztályba tartoznak, a’ megyei törvényszék fogja itélet által meghatározni; az országgyülés igyekezzék módokat nyujtani a’ jobbágyoknak, hogy pénzt örökös megváltásukhoz olcsón nyerhessenek; az illy szabad községek képviselők által a’ megei gyülésekben aránylagos képviseletet nyerendenek, és bennök lassankint a’ kis municipalitások a’ szóbeli ’s mezei rendőrségi törvények nyomán ki lesznek fejtetendők, miután lakosaira nézve, kik egyenest a’ megye alatt lesznek, az uri-hatóság megszüntetett. Minden nem-nemes, ha egyébkint alkalmatos, választható, ’s kinevezhető minden hivatalokra. – Adó három évre, és ha lehet, az eddiginél kevesebb ajánltassék. – A’ választás által betöltetni szokott országos hivatalokra kiadatni szokott kijelölések a’ választási utasitások végett mindig haza küldessenek. Indigenák utasitás nélkül be ne vétessenek. A’ lotteriák megszüntetése, takarékpénztárak, kölcsönös jég- és tűzkármentő intézetek felállitása sürgettessék. Ezenkivül a’ kereskedést, tisztválasztást ’s városok elrendezését illető munkálatok részletesb kidolgozása alválasztmányokra bizatott. Inditványoztatott még, hogy a’ követ hit alatt kötelezze magát, hogy az országgyülés bevégzésétől számitandó 6 év előtt kir. hivatalt nem vállaland el; ’s az inditványt nagy többség pártolá, de utóbb, mint nem utasitások közé, és egyenesen a’ megyei gyülést illető, félretétetett. Ugyanez okból félretétetett azon, szinte nagy többség által pártolt inditvány is, hogy az országgyülés folyama alatt állandó választmány legalább minden két hétben egyszer összeülvén, a’ követek fölött őrködjék, biráskodjék, ’s a’ gyülést ezen eljárásáról tudósitsa. – Ha áttekintünk ezen választmányi végzéseken, ’s egy pillanatot vetünk megyei életünknek csak nem rég lefolyt napjaira, lehetetlen egy felsőbb hatalom varázs befolyását ügyeinkre el nem ismernünk. Ki ne tisztelné ezen hatalmat az időszaki sajtó áldásdús működésében? Midőn egypár évvel ezelőtt a’ szatmári charta megszületett, gúnykaczaj, csendes mosoly, vagy legfölebb a’ pium desideriumnak egy sohaja volt az, mivel a’ hatalom részesei által e’ haza törvényhatóságinál fogadtatott; ellenei gyilkoló fegyverekkel szállottak a’ síkra azt születésében megsemmisitendők, a’ gyávák azt hivék, hogy az isteni ész szüleményeit, mikép az állatország kinövéseit, ólmos botokkal lehet lemészárlani, nem tudván, hogy illy nemtelen tusából az igazság szent sugara csak gyorsabb diadallal törhet a’ homály békóin keresztül. Ime itt azon chartának egy nemes viszhangja, mellyben pontjainak mindegyike több kevesebb módositással föltaláltatik, a’ 8-kat kivéve, mellyet választmányunk a’ most jövendő törvényhozás tanácskozása alól azért vélt kihagyandónak, nehogy cselekvőerőinknek olly igen szükséges együttmunkálása illy életkérdés által is szétszaggattassék. És ezen választmányi többséget nem „túlbuzgó ifjaknak heveskedése”, hanem megyei főbb hivatalosaink ’s köztiszteletben előszült férfiak szavazása eszközlé. El kell azonban ismernünk, hogy azon párt, mellynek kezeibe legutóbbi eseményeink a’ győzelmet juttaták, ezen hazai életkérdések kivivására hatályos cselekvősége által nem csekély befolyással vala, ’s midőn ezt méltányláskép elismerjük, azon biztos remény éltet bennünket, hogy politicai fenállásának minden munkásságát azon elvek irányzandják, mellyeket annak főnöke a’ választmányi ülések egyikében programmkép előadott, ’s tulajdonának vallott. – Igaz, fölebb azt mondottam, hogy e’ helyen a’ végzéseknek csak vázlatára szoritkozandom; de hiszem, hogy a’ nagy közönségnek sem lesz épen érdektelen, ha ezen pontok két legfőbbikére egy kissé visszatérve, némi tájékozásul előadom: minő körülmények jogosítanak hinni, hogy azok gyülési végzésekké fognak emeltetni. Ezeknek egyike az urbériség megszüntetése, másik a’ házi adó. – (Vége a’ jövő számban.)
Napot lementével. – Bizzunk, de el ne bizakodjunk. –
Szerk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem