EGY MÓD,
EGY MÓD,
melly a’ kereskedőkre nézve biztos adókulcsot szereznie, és egyszersmind a’ váltótörvényszerű bejegyeztetést is elősegélné.
Nemes Győr megyének 1842-ki nov. 28-kán tartott adókivetési közgyülésében jelen lévén, fültanúja voltam többi között a’ győri szigeti boltos zsidók adókulcsa iránt támasztott tartalomdús vitatkozásnak. Közpanasz emelkedék ugyanis, hogy akkor, midőn a’ „misera plebs contribuens”-nek minden vagyona – mint mondani szokták – hegyéről tövére kikutattatik és összeiratik, a’ szigeti boltos zsidók vagyona egy biztos adókulcs megállapithatására nézve tisztába soha nem hozathatik. – Eziránt tehát háromfelé ágazának a’ vélemények némellyek a’ bolti kelmék becsűárát, mások a’ boltbért ’s ismét mások az önkényes bevallást vélék adókulcsúl vehetőnek.
Az első ellen a’ kereskedői hitel elárulásának veszélye hozaték fel, a’ mi pedig a’ lehető legnagyobb igazságtalanság, mellytől az adóztató hatóságnak ugy köz- mint magányérdek tekintetéből egyaránt őrizkednie kell szabályszerűen – de regula. – Az adó alá becsültetésből pedig vagy közvetlenül ez következik, vagy pedig, ha – mire teremünkben példa is hozaték fel, miszerint egy, ugyancsak szigeti zsidó bizonyos becsű alkalmával a’ czukorsüvegek boritékaiba hasonidomú faragott fákat burkolt – vagy, mondom, ha értékhiányát hitele fentartása tekintetéből egy jobb jövő reményében mintegy szükségképen palástolni akarja: ugy a’ már különben is szegény, magára egy olly terhet húz, mellyet megbirni nem képes. És ez nem kevesbbé igazságtalanság. – De még azért sem lehet a’ kelmék becsárát adókulcsúl venni, mivel majd minden kereskedőnek legalább 1/3 kereskedése hitelszerű lévén, ez által brutto értékétől is adóznia kellene, midőn – legalább nálunk – a’ tőkepénzesek tiszta értéköktől sem adóznak. – A’ második vélemény abban álla, hogy az 1832/6: VI. t. cz. 7. §-bani sinórmérték szerint a’ boltbért lehetne adókulcsúl venni. Ez azonban ismét lehetetlen; mert az érintett törvény minden falusi boltokat harmadik osztályba soroz, 10 forintnyi bérrel; már pedig ez, adókulcsúl föl nem vehető; minthogy ekképen az adónak az értékhezi aránytalansága miatt a’ szegényebb boltosok a’ náluk sokkal gazdagabbakkal egyforma adót fizetnének, a’ mi reájuk nézve fölöttébb terhes, és igazságtalan volna. E’ szerint pedig különben nem lehetne; mert őket a’ 10 frtnyi boltbérig még több osztályokra osztani ismét képtelenség volna. – Megyénk tehát a’ harmadik véleményt fogadá el, mellynél fogva mindegyik boltos értékmennyiségét lelkismeretesen bevallván, a’ kivetendő adó kulcsául ez használtassék. De ez szinte nem vezet czélra; legalább addig nem, mig az örökös csalásról gyanusított zsidónép az emancipatio által kellőkép nevelve nem leend. Sőt ha tekintetbe veszszük a’ palliativát, melly némelly megyékben a’ nemesi kivetések iránt divatozik, még akkor sem igen remélhető; mert vele született gyöngéje embernek a’ tehermentesség utáni vágy.
Ekképen tehát a’ kereskedők adókulcsa az irt három mód szerint igazságszerűn meg nem határoztathatván, miután a’ tárgyról egy kissé, bár nem a’ legavatottabban, gondolkoztam, ugy találám, hogy azt a’ váltótörvényszerű bejegyeztetéssel kapcsolatba hozva, nevezetes eredményt nyujtandana.
Közpanasz hazánkban, hogy a’ kereskedők magokat az illető hatóságoknál be nem jegyeztetik, legalább csak kevesen. Erre ugyan kényszeríteni lehetne őket egyenesen, minthogy az 1840: XVI t. cz. 5. §-a világosan kimondja, hogy „a’ i a’ váltótörvényszéknél magát be nem jegyezteti, tartozik magát az illető törvényhatóságnál ... bejegyeztetni.” És igy nem áll azon váltójogtudósok véleménye, kik a’ bejegyzést kedvezménynek mondják, mellyel a’ kereskedőknek élni, vagy nem élni szabadságukban áll, a’ mint könyveiknek félpróba erőt tulajdonítani akarnak, vagy nem akarnak. Kényszeríteni, mondom, lehetne őket; sőt szorosan véve, a’ törvények szentsége iránti tiszteletből kellene is. Mert ez különben em tenne többet, mint az önjavát, önérdekét még nem ismerő felekezetet annak ismeretés vezetni. Az egyenes kényszeritésnek azonban barátja nem lévén, de különben is kettős üdvös czélu tényt az egyes czélúnak elibe tévén, sokkal czélszerűbbnek vélném azt, ha a’ törvényhozás positiv törvény által azt rendelé – mi tengermellékünk váltó- és kereskedési törvényszékeinél már rég divatban van – hogy minden egyes kereskedő köteles légyen kereskedési alaptőkéjét bejegyeztetése alkalmával följelenteni és kimutatni, ’s ezen alaptőke egyszersmind adókulcsúl is szolgálandna. Azon kereskedőknek pedig, kik magokat törvényszerűleg be nem jegyeztetnék, értéke mintegy büntetésül évenkint adókulcs végett megbecsültetnék. Ez által a’ bejegyzettekre nézve az adóztató hatóságoknak mindig biztos adókulcsuk lenne; a’ még be nem jegyzett kereskedők pedig, nehogy értéküknek az adókulcs végetti megbecsültetése által – mellynek természetesen tárgyavatottak ’s tekintve versenytársak által kellene megtörténnie – kereskedői hitelök koczkáztatnék, sietnének magokat minélelőbb bejegyeztetni.
Igaz ugyan, hogy ezen adókulcs leginkább csak a’ kereskedés kezdetén vagy legalább a’ bejegyeztetés után volna biztos és igazságos; lehető ugyanis, hogy vagyonuk tetemesen növekedvén, a’ följelentett alaptőkéhez arányzott adókulcs már három-négy év mulva is csak parányi lenne: ezen azonban a’ bejegyeztetés esetére az 1840: XVI. t. cz. 20. §-ban minden évben okvetetlenül megkészitendőnek rendelt kereskedői mérlegnek az adóztató hatóság egy hites tagja által titoktartás kötelessége alatti megtekintetése, vagy egyéb tárgyavatottabbak által még – remélem – ajánlandó módszerek által nem a’ legnehezebb volna segíteni. ’S ezen intézkedésnek két nevezetes szüleménye lenne a’ kereskedőkre nézve: 1) a’ még eddig mindig habozott adókulcsnak pontos és igazságos megállapithatása, és 2) az eddig olly gyéren használt bejegyeztetésnek általánossá létele. – Országgyülésünk nem sokára beköszöntendvén, a’ közérdek igen megkivánná, ha iránta minél többen nyilatkoznának. –
Paraicz Iván
