H. M. Vásárhely, dec. 11-én.

Teljes szövegű keresés

H. M. Vásárhely, dec. 11-én.
Ma a megyei bizottmány első alispáni elnöklet alatt közgyülést tartott Szegváron. – Nevezetesebb tárgyairól néhány szót.
A megyére eső 1724 újoncz kiállítását sürgető felsőbb rendelet felolvasása folytán tett előadásokból az tűnvén ki, hogy az eddig alkalmazott toborzási mód, mindamellett, hogy a községeket roppant kiadásokba keveri, kellő sikert nem eredményez, a toborzás jövő hó 15-én bezáratni, s ekkor a még hátra leendő újonczok a készen levő összeirások szerint kiállíttatni rendeltettek.
A f. évi november és december hónapokra kellő házi adó kivetésével, és a tiszti fuvarozás tekintetében intézkedéssel megbizott küldöttség jelentése szerint, az érintett két havi házi adó fejében 17041 pfrt 30 kr., közmunka fejében 500 frt vettetett ki, az előfogatok kiszolgáltatása pedig eltöröltetvén, a hivatalosan útazó tisztviselőknek minden állomásra 2 pfrt fog fizettetni.
Másod alispánunk Kaszap Mihály jelenté, miszerint az Ó-Becséről haza jött vásárhelyi 10 heti önkénytesek által közbe kerített szerb hadbiztossági pecsétet, és több leveleket a honvédelmi bizottmányhoz felküldötte, s a vásárhelyi tanácsrendezés tárgyában kivánt pótló jelentés az illető küldöttség által felterjesztetett.
Egressy Gábor kormánybiztosnak egyik rendelete folytán, mellyel a nép felvilágosítására közbizodalmat biró egyének szétküldetését kivánja – tett előadásokból örömmel értettük, hogy a hazai közügyek állásának a néppel megismertetését czélzó intézkedések megyeszerte már meg vannak téve. Vásárhelyen a nép előtt minden kedden hirlapokból felolvasásokat, és czélszerű előadásokat tart a helybeli honvédelmi egyesület.
Rövid időn két tárgy komoly figyelmét veendi igénybe a kormánynak. – Első: azon feszűlt állapot, melly Egressy Gábor kormánybiztos és Csongrád megye közt naponként súlyosodik, – második: a megyében itt ott mutatkozó rendbomlás csirái, mellyek különféle gyökerekről fakadozva, hazánk mostoha körülményei közt veszélyesekké nőhetnek.
A vásárhelyi biró s néhány társai folyó hó 7-én nagyszerű bizonyságát adák törvénytudományuknak, közrendrőli fogalmuknak, politicai jellemüknek, szóval előljárói dicső képességüknek. Az egészből igen jeles pályamű válhatott volna; – azonban csak az első felvonás játszatott el, mert a másodikat t. i. a személyemen elkövettetni szándéklott merényt a vásárhelyi csendbizottmány megakadályozá. – A városház teremében, tehát az igazság-szolgáltatásnak szentelt helyen, a biró s előljáró társai által – tehát a közrendre ügyelő tisztviselők által – a legdurvább, legaljasabb módon támadtattam meg; a rendetlenségnek törvénytelen eljárásnak legszélső vonalára eső kihágás követtetett el. A tett maga elég gyalázó bélyeg marad a szerepeltek homlokán; azonban ha illy kihágás elnézetnék, hova fognánk jutni az istenért!? A közrend érdekében polgári kötlességet teljesíték, midőn a tárgyat mai bizottmányi ülés elébe terjesztém. Vizsgálattal a járásbeli főbiró bizatott meg. – Szeretem hinni, hogy az érdeklett kihágás legyezgetésben nem részesűlend, és a gyors eljárás e tárgynak hivatalos irományok tömkelegébe temetkezését meg nem engedi.
655A végeredményt legyen szabad annak idejében pár szóval meg érinteni! – Szilágyi.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem