FŐVÁROSI UJDONSÁGOK.

Teljes szövegű keresés

576FŐVÁROSI UJDONSÁGOK.
A napokban nagyobb számú beteg katonákat hoztak a táborból. Éjjel érkeztek meg szegényekkel, s keresték az illető orvost, hogy azonnal kórházba adhassák őket. Sauer úr segédei azonban, történetesen épen azon este, mákonynyal (?) tettek kisérletet magukon, s aludtak tőle, mint a juhászbunda. Hiába csöngettek, hiába dörömböltek ők fülök botjait sem mozdították, minélfogva a felügyelők nem kaphattak utasítványt a kórházba, s a betegeknek egész éjt a szabadban kellett tölteniök. Orvos urak! a katona most legdrágább kincse az országnak, járjatok el lelkiösmeretesen a kezetekre bizottakkal, mert hanyagságtokért ezreknek átka száll rátok. Sauer úr pedig igen jól tenné, ha két Mómusa helyett két Argust választana maga mellé.
– E sötéthez itt egy derűltebb kép is. Tudják olvasóink, mikép Gömör a szó teljes értelmében olly ágról szakadt újonczokat köldött bé, hogy még csak annyi ruhával sem voltak ellátva, mennyi a test eltakarására szükséges. Azt is említettük tán, miszerint a rondaság és ruhátlanság következtében cholera lepte meg őket, s nagyban dühöngött közöttük. És jött egy orvos, egy becsületes emberbarát, Töltényi úr, ki gondja alá vette e nyomor fiait, fürösztötte, tisztogatta őket, többeket saját fehérruháiba öltöztetett, szóval, mindent megtett körűltök, mi csak tehetségében állott: és a betegség, alig egy pár nap alatt, tökéletesen megszűnt közöttük. Vegye legforróbb köszönetünket nemes tetteért, orvos úr.
– Pest hölgyei, a lelkes Bohusné fölszólítására, igen nagy mennyiségű fehérneműt készítettek katonáink számára. Egy nagy nevű grófné, ki már hat hónap előtt azzal örökíté nevét a történetben, hogy, midőn rangtársai mázsa számra hordták ezüstjeiket a haza oltárára, ő a magáéit a földbe ásatta, e grófné is, mondám, kapott illy fölszólítást Bolvusnétól, de ő seregünk számára csak egy kapczát sem adott. Egy barátom, ki a házhoz járatos, ez időben egyszer sírva találta a grófnő leánycselédét, ki urnéja szívtelenségéről panaszkodni kezdett előtte, s fájlalta, miért nincs neki módja benne, hogy asszonyát meggyalázhatná. Barátom egy pár forintot adott a jó szívű cselédnek; s ez két nap mulva 3 pár fehérruhát, örömtől könyező szemekkel adott át Bohusnénak, kivel nevét semmikép sem akará tudatni, hanem barátomat, kitől a ruhára való pénzt kapta, mondta be az ajándék adójának. Jertek ide ti kisszívű nagyok, s tanuljatok nagylelkű kicsinyek lenni egy cselédtől!
Ugy !valljuk, Győrt sánczolják. No hiszen, ha sebesen megy a munka, csak izenjenek nekünk, majd teszünk róla! mert mi már nagyon is praxisában vagyunk a tempózásnak.
– Tegnap délben érkezett meg a Giron által alakított német legio egy csapata.
– Szinte tegnap jött néhány tiszt Pozsonyból, kiket Ujházi küldött ide, mivel az alkotmányra megesküdni nem akartak. A honvédelmi bizottmány egyik tagjánál találkoztam velük, hol nagyra nyitott szervekkel, csodálkozva kérdezték: valljon miért kellett nekik ide jőniök? – A hadügyministeriumhoz utasították őket; ott alkalmasint tudtokra adták, miért kellett ide jőniök! – Szathmáry K.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem