Biharból. N.-Várad.
Biharból. N.-Várad.
Hiteles, de zavart magán tudósítások nyomán sietek önnek a szomorú hírt megirni, hony Kolozsvár el van veszve. Elveszett pedig nem az ellenség túlnyomósága, vagy a mieink gyávasága avagy csekélyebb száma miatt, de egyenesen a vezérek ügyetlensége, hogy ne mondjam még, árulása miatt. Az ide menekültek előadásából teljes képet már csak azért sem lehet összeállítani, mert egyik beszédét másikáénak részével kell pótolni. Annyi azonban bizonyos, hogy a város nagyobb része – kivéve a hasas polgárokat, kik a haza szabadságát saját hasznuk rőfén mérik – a városnak utósó csepp vérig való védelmezése mellett nyilatkozott. A katonaságot szinte legjobb szellem hevíté – és mégis elveszett a város. Oka ennek, hogy a mozgalom élére áltani semmi népszerű ember nem akart, vagy nem találkozott. A nép annyira makacs volt határzatában a a várost védeni, hogy, midőn a biró a városház erkélyéről Urbán fölszólítását a megadásra, s fenyegetését az ellentállás esetére, fölolvasá: egy a nép közől rá lőtt. De midőn látá a nép, hogy senki sem áll élére, eljénte dühöngni, majd kedvét veszteni, s a dolgot közönösen kezdé venni. Ez természete minden tömegnek, ha nem vezérlik, magától semmi nagyszerűt sem képes mivelni. – Vay Miklós – mint talán az ország megvárhatta volna – nem hogy kardot kötve megjelent volna a tömeg között, s buzdítja vala élet- vagy halálharczra; e helyett, mondom, elvoná magát, midőn már a mozgalmakba elegyedett, elszalasztá a legkedvezőbb perczet, s a nép is bizalmatlanná lőn iránta, s nagy ragaszkodást úgy sem mutatott iránta soha. Többek állítása szeirnt Baldacci sem fejte ki annyi erélyt, mennyinek reménye személyéhez csatlakozott, s mennyit a haza követelhetett tőle. Kiment egymaga a sereg erejét megvizsgálandó, s visszatérte után rögtön tartott hadi tanács határzatából adatott föl a város. Ebből azt gyanítjuk, hogy Baldacci személye nagy hatást gyakorlott erre, s ingatag, sőt félénk magaviselete ezáltal az erélytelenségnél más feketébbel is gyanúsítatá őt. Ennek tulajdonítható, hogy a nép, melly magát Vay s Baldacci által kijátszva, sőt megcsalatva lenni látta az elsőt szertehurczolá az utczákon, mi közben reá két lövés is történt. Baldaccit pedig letartóztatá s fogolylyá tette. A város előtt tanyázó katonaság erre fölháborodott, sokan odahagyák állomásukat, s besieténk parancsnokuk kiszabadítására, mi meg is történt. Ezután következett a város föladása. Részleteiről kimerítő tudósítást adni a kiköltözöttek előterjesztéseiből már csak azért sem lehet, mert egyetlen sincs, ki az egésznek szemtanúja lett volna. Annyi azonban világos, hogy Kolosvár elveszése néhányak gyávasága vagy rosz kiszámítása szerint történt. Későbbi tudósítások majd fölfejtendik a titok fátyolát. Vay Bánfi-Hunyadra ment, a tábor pedig a Biharból s Szabolcsból érkezett önkénytesekkel együtt Feketetó felé vonúlt. Csata nem történvén, semmi veszteség – emberben, de talán igen egy egész országban. A hátrálás rendben történtének minden érdemét nem rég Pestről érkezett Czecz őrnagynak kell fölróni, s egyenest neki köszönhető, hogy sem egy ember sem egy ágyú nem veszett el. – Hír szerint az ellenség Urbán s Gedeon alatt csekély ágyúerővel bir, s az annyira rémítő sorkatonaság száma sem olly rémítő. És mégis egyetlen kardcsapás nélkűl föladni az ország fővárosát! – Hol vagy te hajdan erős Erdély, te a vitéz Hunyadiak s Bátoriak hazája?! – Dávid.
