Zemplénmegye felvidékéről, oct. 16.
Zemplénmegye felvidékéről, oct. 16.
Mióta Latour, a camarilla átkos collegiumának professora, a halhatlanság lámpájára fölmagasztaltatott: gyászba öltözött tanítványai környékünkre lassanként haza szálingoznak, testimoniumúl hozván hazaáruló lelköket. Uraim! vigyázzunk az illy éji madarakra mig a békes népet, melly eddigelé testben és lélekben a hazáé, mákonyos szavaikkal el nem szédítik; vigyázzunk e kigyófarokra, melly feje megtöretése után naplementig mozog, s fájdalom, olly hosszú, hogy alig van hatóság hazánkban, hova belőle két-három ízecske ne jutna! Megyénkben a közdolgokbani intézkedés meglehetős lassúságban döczög; de nem is csoda ott, hol olly megyei hivatalnok is van, ki martius 15-ke óta mindig resignál, s még eddig nem találkozott, ki lemondását köszönettel fogadta volna, hogy mielőbb egy erélyes hazafi töltené be azon sok lelkiismeretességet igénylő hivatalt. Felső vidékünkön a nemzetőrt csak nevéről ismerik; pedig a lázadó szlávoktól csak egy megye választ el bennünket. Minő hallatlan hanyagság ez! – Egyébiránt népünk jelenleg béke- s csendszerető, s a hazai mozgalmak s események iránti felvilágosításban, lelkesítésben hiányt nem szenvednek. Azt azonban őszintén bevallom, hogy a király iránti hódoló kegyelet tüze hamvadoz, s a nép nyers szabadságát többé nem neki, hanem nagylelkű honfiainak köszöni s hazája függetlenségeért élni, halni kész. – Dudás Lajos.
