Szilágy-Somlyó, oct. 3.
Szilágy-Somlyó, oct. 3.
Városunkban a megye toborzást kezdetvén, szép sikerrel folyt; tetszett azonban a kormánynak, és pedig nem a legszerencsésebb tapintattal, két biztost kinevezni, kik a további toborzást 4 nappal ezelőtt át is vették. Városunkban a Turszki ezredbeli századocska szállásolván, ennek legénysége nagyobb részint felcsapott honvédnek. Tegnap panaszolják ezek a biztos előtt, hogy a megmaradott katonák kettőjüket megverték, s a biztos arra utasítja, hogy ők is verjék vissza. Ez értésére esvén a század kapitányának, hivatalosan jelenti az alíspánnak, s ez rendelkezik is. A kapitány tartván a kitöréstől, a már csak hatra apadott legényeit éjelve szállására rendeli. Míg ő vacsorálna, az alatt szállására mennek egy némelly Turszkiféle honvédek, az ott levő katonáktól nem a legszívesebben fogadtatnak, a katonák lövöldözni kezdenek, erre lármadob veretik, a nép, nemzetőrök, honvédek összegyülekeznek. A felszólított katonák nem hogy magokat megadnák, sőt folytatják a lövést, többet megsebesítenek; az ingerültség nőttön nő; a kapitányt mindenfelé keresi az elöljáróság, hogy katonáit csendesítse le, de sehol sem találják. Végre a nép türelmét vesztve, megostromolta a házat, bévette, s öt katonát bentalálván, kinozta, s az őrtanyára vitte; és csak ezután lehetett nagy nehezen a méltán felingerülteket lecsendesíteni. A honvédek közől többen kaptak lövést, de egy sem veszedelmes, az öt katona közül három aligha életben marad. Reményleni lehet, miszerint vizsgálat utján ki fog derülni, ha valljon nem az ezer fejű hydra műve volt-e e botrány is, legalább a nép a kapitányt, kinek holléte most sem tudatik, kárhoztatja, s nem is minden alap nélkül. – Zádori.
