AUSTRIA.
AUSTRIA.
Bécsi levelek, XVI. september 23-d. Kedden délután falragasztványok által hitta meg a ,Democratischer Verein’, a schwarzgelb-ek s az osztrák ministerium ostora, Bécsnek valamennyi szabadelvü egyesületeit egy nagyszerű demonstratióra, melly a bécsi népnek rokonérzelmeit s testvéries indulatát tanúsítsa a magyar küldöttség tagjainak.
Az összejövetel esti 8 /2 óraára volt határozva a Saroltakapunál. Itt várattak be a különféle egyesületek küldöttei, s osztattak ki fáklyák a tisztelgők között. Kilencz órakor már lehetetlen volt áthatni a sűrű tömegen, melly a nevezett helyre vezető utczát és téreket elfoglalta.
Tíz óra felé a menet megindult a Weihburggasse, Kärnthnerstrassse s Mehlmarkt-on keresztül Frankfurt városához czímzett vendéglőhöz, hol küldötteink szállva voltak. A kísérő, s e helyen már órák óta várakozó tömeg számát minden nagyítás nélkül tizenhat, húszezerre lehet becsülni.
A menet zene nélkül indult. A tisztelgők ez által gyöngéden nyilváníták érzelmöket, miszerint mélyen fájlalják azon impertinentiát, mit az osztrák gyülés bitor többsége, küldőinek szándéka és akarata ellen, a magyar testvérnemzet képviselői ellen elkövetett.
Azután, mióta Jellacsichot nyolczgarasos aláirás utján megzenézték, a fáklyás zenét becsületes emberek tiszteletére többé nem lehet alkalmazni!
Vigan lobogtak a magyar és német háromszínű zászlók a vendéglő előtt, a tisztelgők közt szemléltük Bécs hölgyeinek bájos koszorúját is, az ujonan keletkezett hölgyegyesület szeretetreméltó tagjait. –
Dr. Tausenau, a democratiai egyesület nevében üdvözlé az ablakon teljes számmal megjelent küldöttségét. Minden szava villám volt. Németország csak ugy lehet szabad, ha Magyarország is az; kifejté, miszerint a camarilla minden gazságban torkig uszó ocsmány hyenafaja, melly olly alávaló, hogy semmi mással, mint csak önmagával hasonlítható össze, találta föl azon pokolbeli eszközt, melly a fiút apja, testvért testvére ellen föllázitja, s melly vérszomjazó dühében nem ismer határt, hol megállapodnék. – A schönbrunni becstelen compánia művének tartja azon szintolly oktalan mint gyalázatos tettet, hogy az osztrák gyülés a magyar küldöttséget el nem fogadta, s az osztrák souverain nép nevében bocsánatot kér a nagylelkü magyar nemzettől e rajta elkövetett hallatlan botrányért. Az osztrák nép legmélyebb rokonszenvvel viseltetik a magyarok iránt, s ha sikerülend is ezeket ördögi mesterség, s az angol Nationalbankban felmondott tőkék által lenyomni, s egy kancsuka országlást teremteni: rövid időre ismét föltámadni fognak kétszeres erővel Austria és Magyarország népei, s együtt fognak a szabadságért vívni és – győzni!
A beszéd kimondhatatlan hatást tett. Dörgő éljenek követték minden mondását a szónoknak. A felvillanyozott legionáriusok és nemzetőrök karjaikat villogtaták, a zászlók magosan lobogtak s az átellenes és szomszéd ablakokból gyöngéd női kezek hófehér kendőket és vérpiros szalagokat lebegtettek.
Tausenau a legjobb szónokok egyike, kiket valaha hallottam. Előadása elragadó; kimélet és tekintet nélkül sujtja a bűnt, az árulást; öli és pusztitja a gazságot, járjon az rongyban, vagy bíborpalástban, űzze az pokolbeli mesterségét ministeriális bureaukban, vagy főherczegi fényes odúkban, nyiltan vagy alattomosan, Latour-rendelvénye, vagy legkegyelmesebb, ,Handbillet’-tekkel. – – Meggyőzi hatalmas beszéde az emert lelke legmélyebb mélyében, és eltökéltté teszi a föld szinéről kipusztítani azon bűnfészket, azon viperafajt, mellyet isten világra küldött, hogy a hitetlenek megborzadjanak, s ismerjék el, hogy létezik pokol, és léteznek abban ördögök!
A világtalan Wesselényi megható szvakban tolmácsolá a küldöttség köszönetét. Mélyen megrendítő volt minden szó, melly e szabadság hösének és martyrjának ajkiról a roppant néptömeghez lehangzott. – Őt követte a derék Reisig, kinek a nép kivánatára nevét kellett megmondania, mellyet azután ezer éljenek fogadtak.
És szólott ismét Tausenau, s midőn beszédét e szavakkal kezdő: ,Meine Herren! Auf unserer Ministerbank sitzen niedertrachtige Verräther,’ a tapsok és dörgő éljenek mintegy tíz perczig nem juttatták őt szóhoz, s újra kitörtek, midőn ezeket ismétlé. Nép szava; isten szava! Elszámlálá, minő ocsmány árulást követnek el ezen emberek, kiket a nép emelt föl vállain a ministeri karszékbe, Austria ellen, midőn Magyarországot Jellacsich zsivány csordái által megtámadtatják, s minő alávaló jellem rí ki a hirhedt ,Staatsschrift minden betűjéből, melly szintolly malitiával, csupán ollyan észszel nincs irva, mint az absolutismus apja, Metternich, irni szokott. – Metsző gúnynyal, vérigható íróniával taglalgatá a szónek e jesuiticoligorianus iratnak czélját és tartalmát; a nép minden szavát helyeslé, s midőn végre Tausenau e darab rongynak symbolicus eltépését inditványozá, húszezer torokból felhangzó ,pereat’-ok ülék e gyalázatos manifestum halotti torát!
Az egész jelenetnek a vendéglő egyik ablakában tanúja volt – gróf Stadion, a legközelebbi ministeri combinatio egyik hőse. Távozni akart, de a szobában levők ki nem bocsátották. Ott kellett neki maradni végig. Egészségére váljék!
Szónokoltak még a mi részünkről Balogh János és Irányi meglepő szép németséggel. Számos éljenek hangzottak az országgyülési baloldal tiszteletére is. Tausenau Wesselényi által a szobában testvéri csókkal fogadtatott, több jelenvolt baloldali képviselő pedig a magyarokkal örök időkre tartandó barátságot kötött.
Éjfél után két óra felé széledtünk el, élénk emlékét hordván mindenki keblében e világhistoriai eseménynek.
Küldötteink szeretet és tisztelet jelevivel találkozának mindenütt, és őszinte szívből viszonozták a testvér szív érzelmeit.
A bécsi nép egy szívvel lélekkel nemcsak oktalannak és durvának, hanem fölötte botránkoztatónak is vallja a reichstagi csehtöredék fogafehérét kimutató tettét...
A Presse ,merő királyokból összeállított társaság-’nak mondja a Reichstagot, csakhogy a nevezett töredéknél nem tudni: tök-, vagy makk-királyokat értett-e a Presse? – F.
– A nevének tökéletesen megfelelő „Freimüthige” (szabadelvü) bécsi lap vezérczikkében elérkezettnek mondja az időt, mellyben az osztrák kormány álarczát levetve, a camarilla álnokságát egész meztelenségében láthatjuk. Szerinte egész Németország s Austria nem rég kivivott szabadsága az udvari ármányok által meg van támadva, s a reactio mindenütt alattomosan működik a népek fölzaklatásán, hogy őket hami sürügy alatt anyagi erővel ágyúkkal is rendre azaz szolgaságr igazítsa, s szabadságaikat végkép megsemmítve, a régi zsarnokság korát viszaidézze. Frankfurtban szuronyokkal vétetik körül a nemzeti gyülés; Berlinben a király ágyúkat szegez az országgyülés ellen, és Magyarország gyülését rövid nap föl fogják oszlatni. A camarillának egyik fő híve s tábornok, ki semmi felelős ministeriumnak nem engedelmeskedik, polgári s katonai biztosnak neveztetik, Magyarországon, míg Bécs körül tetemes katonai erő öszpontosíttatik. Kemények kikel a bécsi kormány hivatalos lapjának azon szemtelen öröme ellen, mellyel ez István főherczeg megérkeztét Bécsbe a democrat magyarok nagy rémültségére jelenti. – Végre sajnálkozását fejezve ki a magyar nemzettel űzött hallatlan ármány s árulá fölött, nyilt férfias hangol szól azokhoz, kik mostan a népek szabadsága ellen törekszenek, s megjósolja nekik, hogy épen e harczból kell az egyetemes népszabadságnak, habár sok véráldozat után is, kiderülni. – Köszönjük baráti részvétét e lapnak, de még inkább örvendünk azon, hogy végre Bécsben világos lesz mindinkább azon veszély, melly leigázott szabadságunkból Bécs és egész Austria jövőjére is okvetlenül háramlani fog. – A szabadság mind addig nem biztos, mig szakadatlan lánczszemben nem terül el egész Eurüpán, s hogy ez történhessék, a szabadságért küzdő népeknek egyesülni kell az udvari ármány és camarillák cselszövényei ellen.
– Bécs. Minap említettük, hogy a hirlapírók kitiltattak azon csarnokból, mellyen keresztűl együtt a követekekkel mentek be a tanácskozási házba: és egészen más piszkos folyosókon juthatnak ezentúl helyeikre. Ennek következtében számra 62 hirlapiró óvást tettek e lealázó rendszabály ellen, s egymást kötelezték, hogy visszavonásaig sem meg nem jelennek a házbn, sem hirlapi tudósítást nem közöl az ülésekről. Sept. 27-kén du. 3 órakor a „Presse” (egészen schwarzgelb lap) szerkesztőségében ismét ülést tartván hozzájok csatlakozott a „Wiener Zeigung” (hivalatos) lap is; de Schwarzer exminister, s az „Ostr. Zeit.” isménti szerkesztője igen darabos és goromba szavakkal kinyilatkoztatá, hogy miután e rendszabály hozatalában ő is mint akkori minister beleegyezett; s miután őt ministersége alatt a bécsi sajtó mindig piszkálta, a rendszabályt pártolja s az óvásba bele nem egyezik. O kedves Schwarzer úr! minő magsa fogalmai vannak önnek a vélemény és sajtószabadságról, valamint annak méltóságáról is”.
– A „Freimüthige” szerint Bécsben számos aláírási ívek terjengnek a polgárok között, mellyek az országgyülés elé lesznek terjesztendők, hogy a magyarországi polgárháború megakadályozására hiteles lépéseket tegyen. – Bárcsak már hallhatnók bécsi polgártársaink itéletét a Jellacsich-Latour közti levelezések fölött, mellyekből olly szépen kiderül az osztrák ministerium pártatlansága a hovát-magyar harczban, s a camarilla irányában viseltetett őszinte becsületessége Latournak.
– Ugyancsak azon lap hiteles forrás után állítja, hogy sept. 26-kán a Wagram, Gänserndorf és Kornenburg körül szállásoló katonaság éjfélkor mind összeseregeltetett, s valóságos tábor fog képeztetni. Ki ellen? Bizonyosan ti ellenetek, derék bécsiek, kik szntugy torkába jutottatok a camarillának, mkint mi.
