Kik épittessék a vasutakat.
Kik épittessék a vasutakat.
A Pesti Hirlap 930-ik számában Hegedűs Zsigmond ur az Arad és Szeged közt, a vasut iránt, fenforgó ügyben oda nyilatkozik, hogy legyen mind Szegednek mind Aradnak vasutja, és legyen egyedül azon földbirtokosok hozzá járultával, kiknek földükön a vasut átmegy.
E tervet a legjobb mesternek, a tapasztalásnak, oktatásából meritve, s azon legtisztább szándékkal és öntudattal, hogy honának jót akar, terjeszti elő H. ur, bizton reménylve, hogy némileg irányul vétetni s alkalmaztatni fog.
A terv pedig ez lenne: megalapitatván a vonal azon terv szerint, hagy az lesz nyertesebb, kinek birtoka közelebb esik a vaspályához, az egész vonal hosszában, s ennek mind két oldalán 3 mérföld, vagy is 12 ezer futó öl szélességben eső földterület vonattassék aránylag érdekbe. Ugyanis ezen 12 ezer futó ölnyi szélesség 12 (ezer öles) osztályra szakasztatván, az első osztály 5 e. forinttal, a második osztály 4 ft. 30 krral, stb. az utolsó végül vagy is a 12-dik osztály pedig csak 15 krral járuljon minden hold után, a vaspálya épitéséhez.
Hogy a községek egymásért, a községekben pedig a birtokosok egymásért kezeskednének; nehogy azonban a szokásos halogatások, csalások a vállalatot meghiusitsák, a jövő országyülés minden idevezető hátulsó ajtócskák elzárásáról gondoskodjék.
A mi itt Szegedről, Aradról mondatott, az áll Temesvárról is, Vukovárról és Fiuméról még tizszer is inkább, mert a Vukovár-fiumei ut, nem csupán a két végpontja közt és mellette levő szinte (legnagyobb részben) termékeny 1121vidék, hanem az egész alföld terményeire számithat mint kivitelre, s az egész Magyarország gyarmati áru szükségletére pedig mint bevitelre.
Tagadhatatlan is, hogy e terv nem csupán legkönynyebben czélhoz vezető, hanem a legigazságosabb is volna, az csináltatván a vasutat, a kinek mind közvetlenül, mind közvetve belőle legnagyobb haszna lenne; nem feledve azon igen is figyelemre méltó körülményt, hogy igy meg gátoltatnék, miszerint külföldről kevés hasznavehető mellett, sok hasztalan és szemét ember hizlaltatnék a magyar közönség boszantására, s töltené be azon helyeket, mellyet náluk minden tekintetben érdemesebb honfiak is betölthetnének. E terv szerint a vasut csupán magyar földbirtokosok által készitetvén el, a vitelbér ugy lehetne szabályozandó, hogy a szállitók – azaz a birtokosok s egyuttal részvényesek – termékeik olcsó szállitása által, s igy terjedelmes földeikből többet nyernének, mint a vaspálya sajátképeni jövedelméből bármilly magas vitelbér mellett nyerhetnének.
Amerikában, – hol az emberek,nem olly practicusok, mint a Budapesti Hiradó emberei, kiknek egész praxisuk a semmit tevésben áll, – ezen elvet már évek óta alkalmazzák. Ott több pályákat egyedül földbirtokosok létesitettek azért, hogy termékeiknek piaczot, s igy keletet, maguknak jövedelmet szerezzenek. És nem jutottak általa tönkre. (Nálunk a földbirtokos birtokaránylagos adó alatt is „mulhatatlanul tönkre jutna”, egy politicus szerint). Vannak Amerikában is ábrándozók, theoreticusok, kik mikint a mi theoreticusaink is, azon rögeszmével birnak, hogy a nyers termények szállitása végett épitett vasut, (és illyen lenne a Vukovár-fiumei is) magát kifizeti. Sőt az ottani theoreticusok még tovább mennek, mert azok a vasutat csakugyan meg is csináltatják. Meg ők. Hanem aztán pórul is járnak ám, mivel a vasut néha alig jövedelmez 2 1/2–3 1/2 percentet.
Igaz ugyan, hogy földeik, a vasut által értékben, tehát jövedelemben is – legalább 50–60 percentet nyernek, a mi azon vasuti közép 3%-tel 53–63 percent jövedelmet ad; – ez mondom szent igaz, de azért tagadhatni-e hogy a termény-szállitás végett épitett vasut roszszul fizet? azaz, hogy közvetve csak 3, közvetlenül pedig csupán nyomorult 63 percentet jövedelmez. Illy csekélység csakugyan nem érdemes a magyar földbirtokos figyelmére, a ki olly gazdag, hogy a Hiradó szerint birtokaránylagos adó alatt „mulhatlanul tönkre jut.”
Azok az amerikai theoreticusok, kik terményeik eladhatása végett vasutat épitenek, körülbelől igy okoskodnak gabonám s bármi terményem itt helyben el nem kél, mivel mindenik szomszédom földmivelő levén, tőlem meg nem veszi, örülne ha a magáét eladhatná; a piacz 30 mérföldnyire van innen távol, ott el lehetne adnom, de hogy viszem oda mikor itt sem folyó, sem vasut nincs, csatorna igen költséges és télen nem használható, ezt nem csináltatunk; vasut legjobb lenne, fölszólitom a többi földbirtokosokat, megcsináltatjuk. – És csakugyan fel is szólitja a szomszédját, s elbeszéli neki hogy: lásd atyafi! buzánk mérője itt helyben 10 garason kél, (épen annyin kelt 1843-ban Békesben is) a piaczon, innen 30 mérföldnyire, pedig 40–50 garason; millyen jó lenne oda vitetni, csináltassunk tehát egy vasutat mi földbirtokosok, hogy mi határozhassuk 1122meg a szállitási bért. – Nekem van 100 hold jó féle földem, ebből legelőnek kell hagynom 60 holdat; csak 40 holdat mivelek, ennek termését sem tudom eladni, e 40 holdból csak 20-on termesztek buzát, s csak az idén is 240 mérő termett, de mit ér, tiz garasával csak 120 forinton adhatom el. De ha vasut lenne s a piaczra állithatnám, 50 garasával 12,000 garason vagy is 600 forinton adhatnám el. Ha mindjárt a vitelért mérőnkint 15 garast fizetnék is, még is minden mérőn 35 garast vagy is 25 garassal többet mint eddig, a 240 mérőn pedig 420 forintot nyernék, – tehát 300 forinttal többet mint most. – Te rólad szinte ez áll. – De akkor ha vasut van, száz hold földemet mind felszántom, s 80 holdat buzával bevetek, teremjen akkor is ugy mint most, lesz 960 mérő buzám, ennek ára pedig 2400 forint lesz, tehát csak 20 annyi mint most, vagyis kétezer percentuma a mostaninak.
„Szép, szép, de tudod-e mennyibe kerülne egy 30 mérföldnyi vasut? kérdi a szomszéd.
Itt Amerikában nem sokba. – A föld csak nem ingyen lenne, a vassinek csak laposak, vékonyak, tehát olcsók lennének, töltésezés, viaeduct, nem kerülnének semmibe, mivel ezeket mellőznénk, minthogy nem fitogtatás, hanem haszon végett épittetnénk, gőzkocsiaink pedig 25 ölre, l ölet emelkedő vasuton még baj nélkül haladnak; tunnel nem kell, kanyarulatot jó kicsit használhatunk; rövideden, nem épitünk pompásan, hanem egyszerüen, czélszerüen, s olcsón. Azért egy geogr. mérföldnyi vasut 300 ezer forintból kiállitható lenne, (Magyarországon fél millióból), ha már a vasut mellett két oldalról 3. mérföldnyire, a földbirtokosok tervemhez hozzájárulnak, tehát minden egy mérföldnyi vasut költségét 6 mérföld, vagyis – 1 mérf. 10 ezer holdjával számitva – 60 ezer hold föld tulajdonosai állitják elő, egy holdra tehát átalában csak 5 forint esik. Hanem azok, kik a vaspályához közelebb esnének, – mint p. o. mi, – többet fizetnének egy hold után 5 forintnál, a kik pedig távolabb vannak azok 5 forintnál kevesebbet. Tegyük föl hogy mi első osztálynak 1 hold után nem 5, hanem 20 forintot fizetünk, egész birtokunktól, 100 holdtól 2000 forintot fizetnénk; igen de lám már amott fölebb kimutattam, hogy csak egy évben 2400 forint, – (2280 forinttal több mint az előtt) lenne a jövedelmünk; pedig egy év alatt nem kellene vasuti tartozásunkat leróni, tehát a mit a vasutra 4–5 év alatt fizetnénk, egy év alatt megtérülne, s azutánra a vasut ingyen maradna.
„Azt már átlátom, hogy a vasutat ekképen könnyü szerrel megcsináltathatjuk, de a fentartás nem kerülne e annyiba, hogy a sok eladandó gabona árát fölemésztené?”
,Ne hidd azt szomszéd. – Ha egy mérföldnyi vasut 300 ezer forintból kikerül, akkor az egész 30 mérföldnyi vasut 30-szor 300 ezer, vagyis 9 millió forintba kerül. Ennek rendes, és törlesztési kamatja legyen 6%, tesz 540 ezer forintot, tegyük hogy a kezelési költség szinte annyira menjen, az egész fentartási költség teend évenkint 1 millió és 80 ezer forintot. – No már láttuk hogy egy mérföldnyi vasutat 600 ezer hold birtokosa csináltat meg, a 30 mérföldnyit e szerint 30-szor annyi, vagy is 1 millió és 800 ezer holdé. Tegyük föl hogy e földnek 1/5 része hasznavehetetlen, s ezt levonva az összegből egy millió és 440 ezer hold marad, melly a fentartás költségeit viselje. Az 1 millió és 80 ezer forintot az 1 millió és 440 ezer hold 1123közt fölosztva, egy holdra csak 15 garas jut évenkint fentartási költségképen. – Minthogy az egész vonal 30 mérföld, a közép távolság átalában 15 mérföld lenne, és igy egy hold földnek csupán egy mázsányi szállitmányt, kellene a vasulra adni, s ha a vitelbér egy mázsa után mérföldenkint egy garas, 15 mérföld után 15 garas lenne – és már ezáltal is leróná a vasut 6%-tes kamatoztatásához szükséges illetőségét. Már pedig csakugyan képtelenség azt hinni, hogy vasut mellett, egy hold föld egy mázsányi szállitmánynál többet ne adjon évenkint; adni fog biz az tizenegyet is, és akkor a vasuti jövedelem is tizenegy akkora lesz, a föld jövedelmén kivül. –
Igen szép ez szomszéd, csak hogy te okoskodásod. és számitásod alapjául azt vetted föl, hogy piaczunkon a buza 50 garason kél; – igaz annyin kél most, de ha vasut lesz, s majd annyi temérdek, 1 millió és 440 ezer holdnyi föld terméke kerül piaczra, képzelhető e hogy a buza akkor is olly drága legyen. Hiszen az teljes lehetetlen. Miből térül akkor meg a vasutra forditott költség?”
,Hiszen csak l mázsányi teherszállitás kell egész éven át minden holdról és a vasut mégis nemcsak fentartja, hanem jól is kifizeti magát, a mint fentebb láttuk. A mi pedig abbeli félelmedet illeti, hogy a nagy gabonabőség miatt piaczunkon annak ára annyira leszáll, hogy még az oda szállitást sem fedezi: erre megbocsáss, de kénytelen vagyok azt gondolni, hogy talán Magyarországból való, még pedig „a practicus férfiak”, „a gyakorlat emberei” közül egy vagy. Hiszen istenem! azt véled hogy azon bizonyos város, mellynek piaczára számitunk – a vasut által nem lesz öt hat vagy tizszerte is élénkebb, nem lesz nagyobb forgalmu? Még arra sem mernék feltenni cask egy forintot is, hogy mire a vasut elkészülend, két, három más város nem támad-e köztünk és piaczunk között. Emlékezzél az éjszaki nagy tavak vidékére mennyire élénkültek s lakókkal falvakkal – városokkal elteltek azok azon nehány év alatt, hogy ott közlekedés teremtetett. Azelőtt nehány napig is mehetett az ember a nélkül, hogy embert lásson.
„Emlékezem biz én, és azért megvallom igazad is van. Imhol a kezem, én társad vagyok, és részemről szinte szerzek társakat szomszédaink közt.”
Igy készülnek az északamerikai vasutak.
Miért ne lehetne szinte a magyar földbirtosoknak is vasutat csiráltatniok, és ez által terményeiket értékesiteniök, jövedelmüket nevelniök? Soha sem kell azt várni hogy majd más tegyen értünk valamit; nem fekszik, de nem is fekhetik a külföldi tőkepénzesnek annyira szivén a magyar földbirtokos java, mint a földbirtokosnak magának.
Induljatok hazám földbirtokosai, leginkább pedig ti Vukovár és Fiume köztiek; e vonal, akár bő, akár szük termés legyen, a legnagyobb fontosságu. Ugyanis, ha bő termésünk? gabonánk csak ezen uton juthat jutányos piaczra; ha szűk termés leend s tengeren tuli országokból lehetne is bőséggel hozni, hogy jusson hozzánk; szekeruton? vagy a száván? melly ha eszibe jut ugy ki apad, hogy hajó nem mehet rajta. Ne is ijedjetek vissza, hogy pénzetek nincs, Hegedűs ur a Pesti Hirlapban előadta módját, kövessétek.
Az amerikaiak még mást is tesznek, ők azon rögeszmével is bajlódnak, hogy rájok nézve jobb ha lisztet mintha csupán buzát adnak el; s ennélfogva közös költségen malmot csináltatnak, s azt egy molnárnak átadják, és ha ez 1124szegény és fizetni nem tud, még ingyen, ajándékképen is. – Csak ebből is kitetszik, hogy az amerikaiak ábrándozók, – theoreticusok, – mert hallott-e ember ollyat, hogy a „practicusok” „a gyakorlat emberei” nálunk valaha illyet tettek volna? – Azt ugyan megtették, hogy a gabonát értékesitették, – pálinkává főzték, – de a pálinkagyárt ekkor is hitelbe vagy ajándékba csakugyan nem adták át a zsidónak.
Hogy én az amerikaiakat ábrándozóknak theoreticusoknak nevezém, annak igen egyszerű oka van.
Nálunk tudvalévőkép két fél van, az egyik, – nem tesz semmit, legfölebb az üdvös inditványok ellen harczol, s a harangokat félre veri; ezen emberek – mivel semmit sem tesznek – nevezik magukat practicusoknak, „gyakorlat embrei”-nek.
Már mi természetesebb, minthogy az ellenkező eljárást követők, már mint mi, kik az ipar- s védegylet által több gyárakat, egy szóval ipart alkottunk, kik a közlekedési eszközök, közteherviselés stb. mellett ernyedetlenül fáradozunk, egy szóval teszünk a mit lehet; – mondom mi természetesebb, minthogy mi a practicussal ellenkező – azaz theoreticus ábrándozó czimmel illettessünk; a minthogy csakugyan igy is neveznek bennünket ellenfeleink.
Már az amerikaiak szinte iparkodók, tevékenyek, csak hogy nem levén köztük „practicus ember” annyi, mint szegény hazánkban – vállalataikban sokkal szerencsésebbek tehát... stb.
T. M.
