A biztositó intézetek értelmezése és az álladalomra befolyása.
A biztositó intézetek értelmezése és az álladalomra befolyása.
A biztositás eszméjét a tizenhatodik század szülte meg, legelső bölcsője Anglia volt; s ezen még a mult idők történettábláiba elvetett mag, melly eddigi tapasztalatok szerint szembetünő növekedést tett, s lombos ágait mind mind szélesebben terjesztette: csak a szebb jövő remény-virági közt fog olly fává óriásulni, mellynek lombjai e kedves hon földére is szelid árnyat vetendenek. A biztositás (Assecuranz) név vétetett legelsőbben ezen angol szóból To Assure (valamit igérni, biztositani) azért soha sem kell az ugy nevezett assecurans, és biztositó elnevezés közt valamelly különséget keresni, mert az mindegy.
A biztositás bármelly neméhez a név és dolog természeténél fogva két fél kivántatik; egyik, melly igér: másik, 698melly elfogad. Minthogy pedig bizonyos czél nélkül, legyen az tisztán erkölcsi, vagy nyerészkedés szempontjából üzérkedési, vagy politicai – senki sem igér valamit: a viszonyosság elve kivánja, hogy az igéret elfogadó bizonyos kötelezettségeket vállaljon el, mellyek az igéret fontosságához és becséhez pépest különbözők lehetnek ugyan, de mindig az igérethez arányositottaknak kell lenniök. És épen ezen elv ingadoz még a részvényes társaságoknál, midőn a kölcsönösöknél sértetlen marad. De erről másszor. A biztositók, kik az igéretet teszik, bizonyos dijért, vagy bármelly kötelezettségért, elvállalnak valamelly veszedelmet, melly a biztositottat hatalmán kívül eső, s elhárithatatlan körülmények miatt érhetik; s ezen igéretért a biztositottnak – hogy azt akarja, hogy a történetlegesen bekövetkezett veszedelem napján kárpótlást nyerjen – a viszonyosan tett kötelezettségeket teljesitenie kell. És épen ez az a mit felelnem kellett. Hibás fogalom tehát a biztositásról, mikor valaki azt akar ja a biztositás által elérni, hogy őt azon veszély ne érje, ne sujtsa, melly ellen biztositotta magát, mert ez emberi tehetségen és hatalmon kivül esik.
A biztositást ki lehet terjeszteni mindennemü eseményekre, s károsodás s veszély alá eshető tárgyakra, és épen a később mondandókat a fenebb mondottakkal összehasonlitva tünik ki az emberi ész fensége, és a biztositó intézetek fontossága, s azok felállitása, s kiszámitásának nehéz volta. A biztositás eszméje születése óta folytonosan tökéletesitetett; még is a biztositás minden nemei mai napig is átalánosan csak a szerencsétlenségek hozzávetőlet lehető 699pontos előrelátásán: vagy a biztositás végett átvállalt károsodás minél megközelitőbb meghatározásán s elvei kiszámitásán alapulnak; gondolni lehet, hogy századok előtt, midőn ezen nagyszerü eszme csak fejledezni kezdett, a biztositás nem egyéb volt mint kötelezettséggel biró fogadás, s csak a mindig világosodó emberi észnek sikerült azon pontra emelni, hogy kárpótlási intézkedésnek tekinthető. Azonban csalódik, ki azon hiszemben van, hogy jelenleg tehát a biztositó intézetek tetőpontot értek; mert emberek vagyunk, s a biztositás mindaddig csak pontosan kiszámitott igéret s fogadás leend, mig az emberi véges észnek nem sikerülend a jövő kárpitját fellebbenteni, s a következhető veszedelmeket pontosan meghatározni.
És mivel a biztositások lehető tökéletességét a lehetlenség akadályozza; haladjunk, tökéletesbüljünk ugyan, de egyszersmind használjuk is a mit emberi véges elménk megteremteni képes volt; és valóban büszkék lehetünk, s isteni származásunkat semmi sem bizonyitja annyira, minthogy a károsodást okozó eseményeket eddigelé olly pontosan meg tudtuk határozni, hogy ezen hozzávetőleges meghatározásra alapitott számitásaink is olly tökéletesek, mintha a jövővel és véletlenséggel elébb számot vetettünk, vagy a jövő leple alá tekintettünk volna.
A fentebb előadott siker a művelt külföld szakértő tudósait többnemü biztositó intézetek létesitésére bátoritá föl, ugy hogy korunkban vannak:
1) Tüzkár-biztositó intézetek, ingó és ingatlan vagyonban történhető károsodások ellen.
2) Jégkár-biztositó intézetek, a gabona, kerti vetemények, szőlőhegy, gyümölcsösökben jégeső által okozott károsodások ellen.
3) Életbiztositó intézetek, mellyek csekély évi részvétdijért a biztositottnak bármikor történhető halála esetében hagyományosai, engedményesei, vagy bár melly maradékinak határozott tőkét fizetnek.
4) Nyugdij-intézetek, mellyek a biztositottnak bizonyos határozott évek kezdetétől életfogytig évenkint meghatározott összeget adnak.
5) Barombiztositó intézetek, mellyek az igavonó, s más gazdasági állatokban eltávolithatlanul történhető károsodási s halálozási esetekre biztositanak.
6) Barombiztositó intézetek, mellyek csak a ragály és aszály idején történhető károsodások idején adnak kárpótlást s elégtételt.
7) Szállitmány-biztositó intézetek, mellyek szárazon vagy vizen szállitandó kereskedelmi, vagy bár melly áruczikkekben tüz vagy viz által okozott károk ellen biztositanak. –
8) Kamatbiztositó intézetek. Ezen utolsót – mivel, mint a biztositás fogalmából kiviláglik – a biztositásra elvállalt kötelezettségérti viszonlagos igéret, vagy megtörténhető veszedelem elvállalása kivántatik meg – nem is lehet méltó névvel biztositó intézetnek nevezni, s ezen intézkedés inkább a takarékpénztárak osztályába tartozik, vagy helyesebben, a régi idökből leszármozott tontinákéba, mellyek lassankint, hogy annál nagyobb kamathasznot hajthassanak, lotteriákkal kötik össze magukat.
700A biztositó intézetekről irt első czikkemben rövid statistikai kivonatát adtam a külföldön létező biztositó intézeteknek, most szólok szak és időnként a fentebb előszámlált intezetekről, csak elméletileg szólok és röviden, e lapok köréhez képest, mert az eszme gyakorlati része a kivitel emberét illeti. Vajha a biztositó intézetekről irt czikkeimnek is az a sorsa ne lenne, a mi lett már több hasznos felszólalásoknak! Pusztában hangzottak el, s a részvétlen olvasó vagy elolvassa, vagy nem!
Mielőtt azonban az egyenkinti intézetek taglalásába ereszkedném, szólok átalánosan azon befolyásról, mellyet a biztositó intézetek egyesek jóléte eszközlésére, s az egész nemzet gazdagitása s szilárditására gyakorolnak.
A biztositó intézetek legbiztosabb alapját teszik a nemzetiség és álladalomnak, vagy is biztositó intézetek nélkül nem nyugszik elég szilárd alapon a nemzeti álladalom. –
Csak addig képes bár melly nemzet is nemzetiségét fentartani, s a nemzetiség szoros kapcsa csak addig köti egymáshoz a nemzet tagjait, mig bennök elegendő erő s tehetség van, és ha ez nincs, vagy legalább biztos alapra épitve nincs, a nemzetiség ingadozik, s bármelly külhatás, vagy erőszak nyomására – mint rosz alapon nyugvó épület – összeomlik.
Miben áll akármelly nemzet anyagi ereje s tehetsége? ugy hiszem, mindenki tudja nélkülem is, hogy a szabad kereskedelem, virágzó ipar, biztos mesterművesség s okszerü, és rendezett gazdászat teszik a nemzeti anyagi jólét alapját. És kérdem, lehet e ezek közül bár mellyiket is biztositó intézet nélkül képzelni? s virágozhatnak e ezek szabadon, biztosan olly nemzetnél, mellynek nincsenek biztositó intézetei? Nem. Minden czélszerü intézkedés alapja a biztositás, e nélkül évtizedekre számitott terveink is csak pillanat játékai, mellyekből a véletlenség, mint gyermek a szappanbuborékból – most csillogó golyót pöffeszt, majd alig látható csöppet fakaszt.
Mondám fentebb, mikép a nemzeti jólét egyik tényezője a szabad kereskedelem. A kereskedő vizen és szárazon szállitja tovább áruczikkeit, s bizonyos nyeresége egyik forrása abban van, ha portékáit minél sebesebben, minél biztosabban s természetesen, minél olcsóbban szállithatja helyökre. Nálunk közlekedő utvonalaink ingoványossága, hajókázható vizeink szabályozatlansága miatt a kereskedő, a gyáros egyik előnyre sem számithat, s igy kénytelen áruczikkeit a lehető legmagasabb áron adni, hogy az egyesekkel fizettesse meg magának a nemzet hanyagsága miatt okozott veszteségét. Vagy tegyük fel – mert czélom leginkább a biztosság körül forogni – hogy a szállitás alkalmával a szállitmányt veszély éri, már az mindegy, kisebb, vagy nagyobb; mert a kisebb kár a csekélyebb tehetségü kereskedőt örökre földhöz sujtja; a tetemesebb kár pedig a tehetősebbet is képes megingatni, s évekre visszalökni. És ki ad kárpótlást károsodás esetében az illy vállalkozóknak, ki teszi megcsorbult anyagi tehetségüket ismét egészszé? Senki. Ugyan lehet-e hát jó lélekkel kivánni, hogy egyesek egész vagyonukat mások kéjelme és jólléteért koczkáztassák, vagy legalább csekély nyereséggel forgassák, midőn minden órán a megtörténhető károsodás s annak következménye, az elszegényedéstől kell tartaniok? A kereskedéshez két fél kivántatik, – eladó és vevő. Az eladó akkor boldogul, ha minél 701több vevője van, a vevő akkor tódul össze, ha jutányos áron juthat valamihez; és igy eladót és vevőt az illendő ár hoznak össze. Jaj a kereskedésnek, ha az eladó mindig védő helyzetben tartja magát, s a megtörténhető veszély napjaira a szerencse napjaiban kell neki gyüjteni, s áruczikkeit olly magas áron tartani, hogy a nyereségből a jelen és jövő szükségeit pótolhassa; mert a vevő irtózva nyul erszényéhez, midőn tudja, hogy neki nemcsak a portéka árát, hanem a kereskedő megtörténhető veszedelmét is kell fizetnie. Mi segithet tehát ezen a bajon? vagy mi eszközölhet a gyártmányoknak kelendőséget? a biztositó intézet. Midőn a gyáros vagy kereskedő, vizen vagy szárazon utnak inditja áruczikkeit, gyártmányait, biztositja azokat a megtörténhető károsodás ellen; és ha kárt szenvedett, a szállitmányt biztositó intézetnél tökéletes kielégitést nyer; ha pedig szállitmányai sértetlenül jutottak rendeltetésük helyére, akkor a kereskedő csak a biztositási dijt kénytelen visszanyerni, a mi soha sem olly tetemes, mint a megtörténhető károsodás esetére tett hozzávetőleges kiszámitás.
Az iparüző meri-e kevés vagyonkáját nagyobb vállalatokba fektetni; a mester ember mer-e mestersége tökélyitéseért áldozatot tenni? ha tudja, hogy bukás esetében a nemzet czélszerü intézkedései nem adnak kárpótlást, s nem gondoskodott eleve intézetről, melly őt véletlen elszegényedés esetében tisztességesen eltartaná. Fényüzés s divat tökéletesitik s virágoztatják az ipart s mesterséget; ugyde a fényüzési s divatczikkek kiállitása több költséget, s több időt igényel, s mit csinál a vállalkozó, a haladó ipar s mestermüves ha heverő, s nem kelő divatczikkeiben pang egész tőkéje kamatostúl? mihez nyul s miből ruházkodik? És ha volnának tőke s nyugdij-biztositó intézeteink, s az iparüző, a mesterember elébb biztosithatná magát és övéit; majdan szabadon és rettegés nélkül látna üzletéhez; mert a kétes jövő, tévesztett czél vagy roszul sikerült terv miatt nem kellene a koldusbottól rettegnie.
Másik tényezője a nemzeti jóllétnek a virágzó menő gazdászat. A mezőgazdászat virágzását eszközlik a nemesitett lovak tenyésztése, czimeres szarvasmarha szaporitása, s a nemesitők számára kitüzött dijazások, finom gyapjuju juhok, jó gabonák, gyümölcsösök, jó bortermő szőlőhegyek stb. stb. De a mező gazdászat bármellyik ágát is ki üzheti honunkban szabadon és biztosan? ki számithat arra biztosan, hogy valamellyik évben ennyi s ennyi nemesitett csikót, ennyi szarvasmarhát fog eladni? ki mondhatja határozottan, hogy ennyi s ennyi eladandó finom gyapjuból ennyi összeget vesz be? ki számithat arra, hogy az állatkiállitás alkalmával csikaja dijt fog nyerni? hiszen egy hirtelen terjedő marhavész, vagy más szerencsétlenség mind ezen szép álmokat s emberi hiu számitásokat semmivé teheti. Mellyik mezőgazda állithatja, midőn még aranyszin kalászai telkein hullámzanak, hogy ennyi s ennyi mérő gabonát fog csűrébe takarni? mellyik szőlőnűves vigasztalhatja magát, midőn piros gerézdei még a tőkén csüngenek, hogy ennyi s ennyi izletes mustot fog hordaiba szűrni? hiszen egy hirtelen keletkezett sáppadt jég- és vihar-terhes felhő megrázza gabonája őszbecsavarodott fejét, s a tisztapiros szemek a földre hullanak; megkuszálja tőkéi erdejét, s az izletes mustot a homok issza fel. És ha volnának jégkármentesitő s barombiztositó intézeteink, mind ezen károk eseteire földmivelőink kárpótlást reménylhetnének. lgaz ugyan, hogy a jég nem 702egész országot, csak egyes falvak, vagy megyék határait teszi kietlen sivatagokká; de azért ezen részletes károsodást nem sinli-e meg azért az összes nemzet? részint mivel néhány tagjai olly tehetlenekké lettek, hogy a közjó s közczélok elősegitésére nem áldozhatnak; részint mivel a kárt nem szenvedők csupa kényszeritett hazafiuság s nagylelküségből évről évre a megkárosodott megyék lakosainak adózói és itt megint a közjó szenved, mert az arra forditható hazafiui áldozatok egy részét a károsodott egyesek felsegélése emészti fel.
Minden országot a diszes palotákkal ékes városok, szépen rendezett falvak, csinos gardasági épületek tesznek kiessé, s idegenek előtt is feltünővé. És ki fogja vagyona egy részét diszes gazdasági épületek állitására forditani? ki fog magának izletes s költséges házat épitetni s kéjelmes bútorokkal, fényüzési czikkekkel ellátni, ha minden pillanatban attól kell rettegnie, hogy az irigykedő emberi természet, a fondorkodó rosz akarat, vagy a szomszéd gondatlansága miatt, egy nem reménylett, de elkövetkezhető perczben minden épületei, s butorzatai hamvakba dölhetnek; és nincs intézet, hol magáról eleve gondoskodhassék, s az önhibáján kivül szenvedett károsodáskor kárpótlást reménylhessen? És ha volnának tűzkármentesitő intézeteink, s annak mindenki részvevője volna, a mellett hogy az ipar s mesterség is várágoznának az épületek biztossága miatt, az épitető is tökéletes biztossággal költene. Hány szomoru példát látott már hazánk, midőn ezerek jajdultak fel vagyonaik hamvai felett a biztositó intézet nem léte miatt? hány virágzó s kereskedő városaink lettek nehány óra alatt a kiméletlen tüz-elem martaléki, ugy hogy a lakosok nagy része örökre koldussá lett, s az egész is csak évtizedek multán fog sebeiből kigyógyulni? Példa előttünk Baja, Miskolcz, Fejérvár, jelenleg Szalonta, mind virágzó részint kereskedő, részint földmivelő városok; – az ellenállhatatlan tüz hamvakba dönté egyesek lakait, középületeket, intézeteket, s minden órán csak a panaszt, a gyász siri dalát kelle a jámbor és jószivü olvasónak hallani, és fájt szive – ha nem segithetett embertársain, és fájt szive, hogy hiányzanak intézetek, mellyek letörlenék a károsodottak könyűit. És mi áll ellent, hogy mind az létesüljön, a mit ezerek ohajtanak? az egyet nemértés, a pártoskodás, melly sátánt vél lappangani a másik fél legszentebb intézkedéseiben is, a pártszellem, melly a tisztujitási véleményszakadás indulatával szólal fel a közügy mellett, és ellen, – csak közakarat kell tehát, mert hiszen értelmiség és tehetség elég van e nemzet fiaiban, és a panasz hangja elnémuland. Hiszen az istenért, ha a gyakori tüzvész által károsodottak felsegélésére évenkint adakozott ősszegeket összeszámitjuk, egyre másra egy tüzkár-biztositó intézet felállitása s fentartására elégségesek volnának. Nem kell azt gondolni, mintha egy átalános tüzkármentesitő intézet honunkban nem virágozhatnék! Virágzik az csak nagyjaink menjenek elő példával, a kisebbek követni fogják őket; és ha a nyakast, az elfogultat károsodás esetekor – midőn segélyért esd – hidegen azzal fogják visszautasitani „előtted volt barátom az alkalom, miért nem gondoskodtál magadról” – bizton hiszem, mikép széles e honban kevés ember fogna találkozni, ki évenkint félre tett filléreivel a bekövetkezhető veszély ellen magát megóvni nem sietne. – (Vége köv.)
Boros Mihál.
