A B. P. Hiradó dohánymonopoliumának áldásai.
A B. P. Hiradó dohánymonopoliumának áldásai.
Már megmutattam, (a Hetilap 147. sz.) hogy a dohánymonopolium áldása a magyar termesztőre ez: ugyan is a napszámos vagyona ugy áll a 20 ezer hold földdel biró ur vagyonához = 1:100,000-hez, dohányadózása pedig = 1:8-hoz, vagy is 100,000/8 = 12,500 azaz birtokaránylag a napszámos tizen kétezer és ötszázszor annyi dohányfogyasztási adót fizetne, mint ama birtokos.
Most lássuk e fenhangon kürtölt „legigazságosabb adó” áldását a termesztőre nézve is.
A dohánytermesztő dohányát most a kincstáron kivül még akárkinek is eladhatja, ugyan azért van ára meglehetős, és mivel meglehetős ára van, meglehetős, sőt néhol nagy földbért is fizet a földbirtokos urnak. Ne vehessen csak más dohányt mint a kincstár, bizonyosan ő fogja az árt, hihetőleg nem módfelett magasra megszabni. A termesztő tehát kevesebb pénzt kap, azért igen természetes, hogy a kevesebbet jövedelmező czikk alá veendő földért ő is kevesebbet fizet, mit a földbirtokos fog megbánni.
Például: Orosziban és Iratoson a dohány-föld holdjáért fizetnek 8 e. forintot, Jánosházán 18, Faddon 40 ftot. 40+8 = 48, 48/2 = 24 ft a középszám, de vegyünk csak 20 e. ftot, és vegyük fel, hogy a 20,000 hold föld birtokosa 4,000 holdat adott ki dohány alá, kap érte csak 80,000 ftot most.
Állandósitassék ellenben a dohánymonopolium, a dohány árával a dohányföld bére is természetesen csökkenni fog, a 20 pft középszám helyett jó ha 10 pft holdbér lesz, 706vagy is a nagy birtoku 80,000 pforint jövedelme (4 ezer hold dohányföldtől) szerény 40,000-re olvad le.
„Igen, de az állodalom nyerte meg ama hiányzó 40 ezer forintot, és igy a nagy birtoku 40 ezeret adózott indirecte,” mondja talán valaki; dehogy nyert a status, dehogy adózott a nagy birtoku!
A status nem nyert, mivel olcsón azért szedi be a dohányt, hogy nyeresége, még pedig tetemes nyeresége legyen, ennélfogva drágán kell árulnia, már pedig akkor a mi szegényeink, kik most egynehány pipa dohányt isten nevében is kapnak akárhol, mert van mindenütt, meg nem vehetik, és kénytelenek róla vagy végkép elszokni, vagy olly keveset fogyasztani belőle, a millyen keveset csak lehet. Pedig a fogyasztásnál csakugyan a talán milliókra menő közép és alsó osztályra inkább számitanak, mint a csak nehány százakat magában foglaló felső osztályra. Ugyan ki látta azt valaha, hogy ha valami drágább lett, olly valami, mi nélkül az ember ellehet, abból szintannyi vagy talán még több kelt volna el, mint elkelt akkor, mikor olcsóbb volt? – Kevesebb fog elfogyni a drága dohányból, s ennek természetes következése, hogy kevesebb is fog termesztetni, midőn aztán a 4 ezer hold dohányföldnek fele aligha mással nem ültettetik, vagy vettetik be, a megmaradt fele pedig legfölebb 5–10 forintjával már csak 10–20 ezeret jövedelmez, a nélkül, hogy a status nyerne általa.
De még egy kérdésünk van. – Ugyan ki az, ki annak módját föltalálta, miként kezelhetni termesztő országban monopoliumot? Hogy Austriában vagy Francziaországban, hol dohányt nem termesztenek, e kezelés ámbár elég bajjal és költséggel, de még is lehetséges, ezt megfogjuk: de hol a dohánytermesztés tetemes, és hol ugy szólván a mezőgazdaságnak egyik jelentékeny ágát teszi, ott kellőkép ellenőrködhetni e, valjon a termesztő nem szivott e nehány pipával többet föl, mint szabad, vagy nem adott e el termesztményéből másnak is, mint a monopolium kezelőjének, és ellenőrködni, hogy minden levél dohány, csak a kijelölt uton jusson a monopolizans kezeibe, ezt a módot igen szeretnénk azon uraktól hallani, megtanulni. –
Elölni igen is képes a monopolium termesztő országban egy ágát a mezőgazdasági iparnak, és igy elölni egy nevezetes tőkéjét az országnak, de előmozditani, gyarapitani soha sem.
T. M.
