Különfélék.

Teljes szövegű keresés

Különfélék.
Austráliai rézércz. A hires Burra-Burra-Creeki, és kapuendai rézbányákból kikerült rézércz, mindig nagyobb mennyiségben küldetik szét. A Shipping Gazette nov. 10-dik száma szerint, nem rég egy 600 tonna rézérczel terhelt hajó érkezett meg Austráliából Londonba. Most hát elibe nézhetünk az érczek jobb ismeretének, mellyek állitólag felülhaladják a Chili-akat is. Angliára nézve e dolog már azon oknál fogva is érdekes, mert ő maga olvasztotta már régóta Chili rézérczeinek legnagyobb részét. – 1842 óta az Angolhonba behozott ércz vámmal terheltetik – a gyarmatokból behozott ércz valószinüleg csak fél vámmal – és ez a vám arra birta Chili kormányát, hogy rézérczeit saját országában kezdi lassankint felolvasztani. Tehát itt is tapasztalható a honi érdekek utáni törekvés Chiliben! It tis értékesitéséről gondoskodnak a nyers terményeknek! Chiliben! –
Már régóta sajnosan éreztetett a vas hajóknak befolyása az iránytűre, és e tény mindig magára vonta a tengerészek és physicusok egész figyelmét. Nem keveset pótoltatott ugyan e hiány az igazgatási táblázatok által, de még sem volt ez eszköz által egészen legyőzve a nehézség. Shepherd civilmérnök a Lloydhoz és Admiralitáshoz ép most küldött egy levelet, mellyben közli, hogy minden magneticus befolyás tökéletes elháritására egy igen egyszerü bánásmódot talált fel.
Délaustráliai bányák. Számok jelenleg 14, és kiterjedésök 20,000 acres (1 acre = 1125 1/10 bécsi  öl.) Közülök 11 szolgáltat rezet, egyik ólmot és rezet, még egy másik egyedül ólmot, a tizennegyedik pedig aranyat, és rezet.
Gabnatorlódás Marseilleben. Tizenkilencz nap alatt Marseilleben nem kevesebb gabna érkezett meg, mint 1,019,400 hectolitres (1 hectolitre = 1 5/8 bécsi mérő.) Azonban a gabna ott helybe fekve maradt, mert a fuvartársaságok a továbbszállitást csak méreg-drága pénzen akarják elvállalni. A nov. 19-ki Monit. industr. ki e hirt közli, azon kérdést veti fel, hogy mi lett itt már most a coalitiók elleni törvényből? (A magyar gabnakereskedés is eleget szenved, a Károlyváros fiumei gabnafuvarosok zsarló coalitiojától, minek – jobban mint minden coalitiók elleni alkotandó törvények – leginkább véget vetend a fiumei vasut.
Katángkávé (Cichorienkaffe) Frankhonban. Mit mindent kénytelenek lenyelni a jó kávénénikék, és kávésógorok, 157abból ime egy példa. – 1841-ben száritott katángból hozatott be Frankhonba 66,000 kilogram (1 kilogramm 2 font 6 drachma) – 1842-ben már 285,000 – 1843-ban 787,000 – 1844-ben másfél millió kilogr. – 21 intézet honi katáng készitéssel foglalatoskodik, és vagy 4 millió kilogr. szolgáltat.
Roppant vasuti forgalom. Hogy London roppant északnyugoti (London-, Liverpool-, Manchesteri) vasuti forgalmának elégtétessék, s egyszersmind a balesetek, (mellyek azon okból is támadnak, mert a gyors és lassu vonatok eddig egy kerékvágásban kénytelenek járni) lehetségig gátoltathassanak, azon inditvány tétetett, hogy e vasut két uj kerékvágást nyerjen – s igy tehát négy kerékvágásból álljon! – E vasut végpontja Liwerpool, melly végpont már egyszer nagy költségekkel távitetett a város belsejébe, most pedig az óriásilag növekedő forgalom következtében ismét szüknek mutatkozván, tetemesen tágitatni szándkoztatik, vagyis inkább uj indoházat terveznek épiteni, mire 300,000 font sterlinget szánnak, és ez iránt egy actáért akarnak folyamodni a jövő parliamenthez. – Képzelni lehet minő roppant e vasut forgalma, mindekutána rajta huszonnégy óra alatt nem kevesebb vonat jár, mint 96!!
Ólommal bevont vaslemez. Boulard ur, az audincourti vasgyár igazgatója, ott egy uj iparágat hozott be, ugymint a vaslemezek ólommal bevonását. Az illy lemezek sok czélra igen becsesek, nagy terjedelmüknél fogva sok tárgy előnyösebben készitethetik belőlök, mint az ónosbádog-lemezekből, és ezért, de meg azért is, mivel rozsdamentesek, és majd olly lágyak s kalapálhatók, mint az ólom, házfödélül igen alkalmatosak horgany lemezek helyett. A fényes bádog hamar megrozsdásodik, hanem a sötét bádog, mellyet házfödésre használnak e czélra olly tartósnak mutatkozott, hogy a horganyt e térről bizonyosan már rég kiszoritandotta, ha nagyobb darabokban kapható, és igy munka és költség-kiméléssel alkalmazható volna; – igen sok házon, mellyek 60–80 év előtt homályos bádoggal födettek, ez tökéletes épségben maradt. Ennek oka az, hogy a homályos bádognál az ón sok ólommal van vegyitve, mig a fényesnél csupa tiszta ón használtatik, minélfogva ez utóbbi a rozsdának kitéve van. Az audincourti ólmos lemezekről megjegyzendő még, hogy nagyobb darabokban kaphatók, mint a horgany lapok, s ez utóbbiak mint tudva van érdekesek.
Frankenstein ur a graetzi iparlap érdemes szerkesztője értekezett a lőgyapot és lőszövet chemicophysicai tulajdoniról, annak a levegőn, vizben, savanyok és hamagban változatlanságáról, és egyszersmind mutatott elő olly szövetpéldányokat is, mellyek különféle érczsavak s halsavas hamaggal impraegnálva valának, s mellyek rögtön lobbanó erőt tanusitottak, s az elégésnél a legkülönbözőbb szin-árnyéklatot mutatták mint piros, kék, zöld, viola, stb. szint, – miként ez a tüzi játékoknál van; ellenben őrizkedni kell az olly gyapottól – puskatöltéskor főkép – melly halsavas hamaggal van impraegnálva, mivel ez már gyenge lökés vagy ütés által is ellobban, s ekkép könnyen bajt okozhat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem