Mikor és mi módon lesz világ vége?
Mikor és mi módon lesz világ vége?
Ezennel ama harmadik kitűzött főfeltételt vizsgáljuk, ha valjon a viznek és szárazföldnek jelenlegi eloszlása a földfeszínen állandó e? vagy pedig olly változásokat fog szenvedni, mellyek következtében az emberi nem ki fog törletni? Ha netalán valaki megütődnék azon, hogy a viz és szárazföld eloszlását az emberi nem létezését föltételező oknak tekintjük, állitásunk igazolására felhoznók, mikép ha egy olly időkor következnék be, midőn a földről minden viz oda lenne, az esetben az emberiségnek is el kellene enyésznie; mint szintén akkor is, ha az egész földet víz boritaná el. De illy szélsőségeket nem is véve fel, a viz és szárazföld eloszlásának jóval kisebb változásaiban is lehetend az emberi nem elenyészésének oka. Ugyanis ha mind azon szárazföld, melly a föld kerekségén helyet foglal, a föld két sarka közelébe szorulna, egyebütt pedig mindenütt viz borítaná, vagy megforditva, ha minden szárazföld az egyenlitőnél foglalna helyet, a viz pedig a földsarkoknál nyerne állomást: nagy bizonyossággal lehet állítani, hogy mint két esetben világ vége lenné az emberi nemre nézve, minthogy az első esetben a hideg, az utolsóban a meleg jóval nagyobb lenne, hogysem az emberi test kiállhatná. Hogy az esetekben a társadalmi életet lényegesen elősegitő terményeknek is meg kellene semmisülniök önkényt értetik. E kevés mondottakból kiviláglik, mikép az emberiség fenállhatása a viz és szárazföld bizonyos eloszlásához van kapcsolva, minélfogva vizsgála alá veendjük, ha lehet e okunk hinni, hogy a szárazföld és viz mostani eloszlása idővel olly változást szenvedend, melly reánk világ végét hozandja el.
A földképződésnek tudományosan átvizsgált története azt mutatja, hogy azon ősidőben, midőn ember még nem koronázta a földet, a viz és szárazföld eloszlása gyakori változásokat szenvedett, melly tüneménynek okát részint a tüzeredetü hegytömegeknek földünk hajdani képződésekor történt fölemelkedésében, részint pedig a földgyomorbani negy meleg, vagy vulkanos erő későbbi időre eső munkásságában találták. Minélfogva méltán kérdhetni, ha valjon hasonló földrázkodások idővel nem jönek e viszont napi rendre?
A földisme (Geologia), azon tudomány, melly a földképződés historiáját vizsgálja, azt tanitja, hogy olly földrázkodások, mint hajdan földünk gyermekévéiben voltak munkásságban, egyátalában nem történhetnek, minthogy a hegyemelkedések és mélyedések okai még az ősidőkben megszüntek munkálni, s mivel még a vulkános erő is, melly régen 124olly nagyszerü dolgokat vitt véghez, annyi virágzó városokat és népes vidékeket sülyesztett sirhalomba, emberi emléket meghaladó idők óta annyira megerőtlenül, hogy nem lehete képes a viz és szárazföld mostani eloszlásában lényeges változást előidézni, sőt a mostani nézetek szerint az is lehetlen, hogy valaha az elaludt vulkánok – tüzokádók – uj életre serkenjenek fel. Ezen inkább csak elméleti erősség mellé még azon gyakorlatilag bebizonyult gyámolitó tény is besorozható, mikép a historiai emlékü idők óta még olly tüzkitörés nem történt, hogy granit, porphir, vagy bármi tüzeredetü sziklanem emelkedett volna ki a föld gyomrából, sőt ugy látszik, hogy a tüzokádó hegyek is hová tovább mind inkább erőtlenebbekké válnak, kitöréseik mindig gyengült erélylyel történvén.
Ezek szerint még csaknem is valószinü, hogy tüzeredetü rázkodások földemelés vagy sülyesztés által a viz és szárazföld közti jelenlegi súlyegent felgontanák, legalább a tudomány minden illy gyanitásnak ellene mond; azonban még sem lehetlen, sőt csaknem bizonyos, hogy illy változások idővel csakugyan megtörténhetnek, azon esetben t. i. ha bebizonyuland Adhemar hypothesise. Ezen frank tudós valószinűvé sőt bizonyosság akarja tenni* mikép idővel meg fog történni, hogy az északi és déli földsarkok egymás szerepeit felcserélendik, mert ugyanis a csillagászok által már rég ismert tény az, hogy földünknek (helyesebben nagyobbbik tengelyének) azon naphozi állása, melly a mérsékelt égöv alatt az évszakok hosszát föltételezi, nem állandó, hanem, noha igen lassan, elébb haladó; mostani állásából a következik, hogy nálunk jelenleg a tavasz és nyár összesen hét nappal hosszabb mint az ősz és tél együtt; a déli felföldön pedig ugyanannyival az ősz és tél hoszszabb a tavsznál és nyárnál. A jelenlegi állapot pedig nem állandó, hanem szüntelen változik, a nagyobb hosszuságu évszakok rövidülnek, a rövidebbek hosszabbulnak, mig az ősznek és télnek, meg a tavasznak és nyárnak összegei egynlők lesznek; ekkor az északi félföldön az ősz és tél összege kezd nagyobb lenni a tavasz és nyárénál, a déli félföldön pedig megforditva. Ezen változás korszaka mintegy 21,000 évet teszen; azon idő pedig, midőn az ellentétek legtisztábban mutatkoznak, miden 10,500 évvel eléfordul; tehát ezen idő alatt a két hosszabb évszaknak szüntelen rövidülniök, a két rövidebbnek szüntelen nyulniok kell, a következő 10,500 esztendő alatt pedig épen ellenkezőleg változniok. A csillagászok kisérletei azt mutatják, hogy azon időpont, midőn a tavasz és nyár együtt leghosszabbak voltak, az 1248-dik évre esett; akkor a mi tavaszunk és nyarunk együtt nyolcz nappal volt hosszabb mint őszünk és telünk együtt, ezen idő óta pedig a két elébbi rövidül, a két utóbbi pedig nyúlik. Az illy irányu változás egészen a 11,784-dik évig fog történni, midőn az utóbbiak érik el azon legnagyobb hosszuságukat, minővel még ez előtt 21,000 évvel, azaz Jézus születése előtt 9252 esztendővel birtak. A két szélső határ közt mindig lenni kell egy olly időpontnak, midőn a két hideg és két meleg évszakok egészen egyenlők, és ezen időpontot a két szélsőségtől 5250 év választja el. Ha már a fen nevezett legnagyobb ellentét 1248-ban volt, ugy Jézus születése előtt mintegy 4000 évvel volt az egyensuly, azaz: azon idő, midőn tavasz és nyár együtt, olly hosszu 125volt, mint az ősz és tél együtt. „Igen nevezetes” mondja Litrow ezen tárgy fejtegetésénél, „hogy a legtöbb időbuvárok a földképződés, vagy helyesebben a világteremtés idejét épen ezenkorszakra teszik.”
I. Adhemar. Die Revolutionen des Meeres. Leip. 1843.
Alkalmazzuk ezen viszonyokat a föld halált hozó rázkodásának idejére. Mivel a déli földsarknál az éjszakák, épen ugy mint az éjszakinál télben hosszabbak mint nyárban, s mivel jelenleg a déli földsarknak hosszabb tele van mint az éjszakinak; természetesen következik, hogy a déli földsarknál az éjjeli órák összesen nagyobb számuak, mint a nappaliak az északi földsarknál pedig a nappaliak száma nagyobb mint az éjjelieké. Ennélfogva, ha szintén egyenlő melegmennyiséget kap is a déli földsar,, a hosszabb éjszakákon több meleget kisugároz a világür felé, tehát inkább meghül, mint az északi, miből szükségképen foly, hogy a déli félföld hidegebben legyen, mint az északi (a mostani tapasztalatok szerint a déli félföld hőmérséke 14° R. az északié 15°). Ugy de ezen állapot csak a 6,500-dik évig tart, midőn a tavasz és nyár együtt épen olly hosszu lesz, mint az ősz és tél; ekkor pedig a két első rövidebb, a két utolsó hosszabb kezd lenni nálunk, a déli félföldön pedig megforditva. A déli földsark mostani viszonyait tehát akkor az északira fognak átruházódni, a földsarki jégtömeg, melly minthogy félföldünk legnagyobb melegének idejét túlélte, most is hihetőleg észrevétlenül növekszik, 6500-dik év elteltével mindig nagyobb terjedést veend, mig a 11,750-dik évben legnagyobb kiterjedését eléri. Ugyan ezen viszony létezett Jézus előtt 9250 évvel is, mi tehát azon korszakot jeleli, midőn földünk legalább is a 60° északi szélességig, Orosz-Pétervárig csupán jégmező lehetett.
(Vége következik.)
