Vezérczikk. (Anyagi javitások.)
Vezérczikk. (Anyagi javitások.)
Julius Caesar mondá, hogy pénzzel katonát, katonával pénzt lehet szerezni. Mihez mi, ha bár ezt nem ujjunkból szoptuk volt is, még azt ragasztjuk, hogy észszel mind kettőt. Ez áll az anyagi és szellemi javitásokról is. Anyagiból szellemi, a szellemiből anyagi haszon és előmenetel serdül fel. Czélszerü polgári institutiók, egy jó legislatio, a hatósági élet józan rendezése, a nemzetet nyomban az ugynevezett materialis előnyökhöz, gazdagsághoz és beljóléthez is vezérlik; a mint ellenben közös vagyonosság a polgárokat értelmiséghez, a status quo-hoz ragaszkodáshoz segiti, és igy őket nagy hamar pátriotákká képezheti. És illy magyarázattal minekünk az anyagi kérdésekkeli foglalkozások ellen, kivált ha azok a szellemiekkel ellentébe nem hozattatnak, semmi kifogásunk. Hisz mi magunk is védegyleti izgatásainkkal az ország műipari s kereskedési hátramaradásának orvoslását tervezzük; a Dunának, vagy ha ugy tetszik Pestnek Fiuméval, Pestnek Debreczennel s Kolozsvárral vasuttali összeköttetésit szorgalmazzuk, és a Tiszaszabályozásnak, a balatoni gőzhajózásnak mint tisztán hazai vállalatoknak inditóját e téren sippal s trombitával fogadjuk. Mert igen tudjuk, tapasztalásból, hogy nemzetek életében a szegénység, tudatlanság és erkölcstelenség karöltve járnak. De olly anyagi fejlődésnek és törekvésnek, mint a minőt a Dunagőzhajózásban találhatunk fel, és a melly ne annyira a honpolgárokat mint a szomszédokat gazdagitja, és hazánk földét vásárló, hazánk főbb járásait elfoglaló idegenek számát szaporitja: nem igen lehetünk barátai.
Valóban, midőn a gőzhajózásról és a keleti népéről gondolkozom, mindig eszembe jut egy uttal a római népnek amaz epedése Augustus halálakor, kinek uralkodás kegyetlenséggel kezdődék, de a birodalom boldogitásával folytattaték „jobb lett volna, ha soha sem született, vagy soha meg nem halt volna.” Oh igen, jobb lett volna nemzetünknek, ha a nagy próféta szelleme, melly a Stádiumot átlengi, vagy soha meg nem született, vagy soha meg nem halt volna, hogy vagy minden erejét a stadiumbeli XII. javallat életbe léptetésére forditotta és az ugynevezett anyagi agitatióhoz, a Dunahajózáshoz, Dunaszabályozáshoz, álló hidhoz ne kapott volan, vagy ama XII. pontot, és az azok ösvényét elkészitő Világot, Hitelt soha meg ne irta volna. Hogy hazánk anyagi jobblétre, ollyanra mint a millyenben szomszédink részesitetnek vergődjék, ahhoz elég a tökéletes resignatio, és egy kis folyamodás. E miatt kár volt a nagy prófétának feltámadnia; kár volt neki olly nagy zajt ütnie, és hogy Hamlettel beszéljünk „ennek hirüladására, oh uram, nem kelle léleknek sirból kiszállania.”
Ezeknélfogva a minő kivánatos, hogy a dunai gőzhajózás monopoliuma megszüntessék, és a győrieknek ama jeles szándoka, miszerint ők három gőzös előállitására határozák magukat, Pozsony, Komárom, Esztergom, Vácz, Tolna, Baja, Mohács, Eszék és legelőbb Budapest lakosai által követtessék. Ugy nem kevésbé megkivántatik az is nemzetüntől, hogy minden olly anyagi előnyökkel kecsegtető vállalatoktól elforduljon, minők amugy is minden oldalról szorongatott nationalitásának fejlődését még inkább nehezitendnék. – Kövessük inkább, s kövessék még a protestánsok is e tekintetben a Jesuiták példáját, kik 1609-ben Paraguay határait ugyan szorosan elzárák a kiváncsi szomszédok orra előtt, de a törzslakosságot a kereszteny vallás malasztaiban való részesités mellet még földmiveléshez és iparüzéshez is szoktaták. Az 1625emberiség, a historia, de magok a liberalisok kárhozatot tudnak mondani a Jesuiták ezen eljárására, holott ezek Paraguayban, ha talán maguk személyse érdekeiről sem feledkezének el, mindenesetre az emberiségnek és civilisatiónak sokkal fontosabb és becsesebb szolgálatokat készülének tenni, mint a spanyolok, kik máglyával, mint a brittek, kik pálinkával és ebekkel pusztiták ki Észak- és Délamerika ősnépeit. Ők, ha 1767-ben, midőn rendük megszüntetett, fegyveres erő segitségével felséges müvök bevégzésétől el szoritattak is, még is kieszközlék Paraguay lakosságának az egyebütt dühöngő kiirtás legveszélyesb korszakaiban való megmentését; és elkésziték az ösvényt, mellyre 1811-ben Dr. Francia lépett, és a mellyen sikerült Dr. Franciának 1840-ben september közepén elkövetkezett halálaig egy pár száz ezer vadonfit boldogitani.
A közpolgári működéseket szellemiekre és anyagiakra szoktuk vulgo osztani, a mint ezek több szellemi vagy anyagi alkatrészeket foglalnak magokban. hogy a szellemesbekkeli foglalkozás nincs egészen elleneink inyére, ezt nem csak a Vildnerféle brochure-ök*, nem csak azon szójárás, mellyel german atyánklfiai szellemiesb törekvéseinket chimeráknak, pia desideriának nevezgetik, tanusitják, de bizonyitják különösen a Budapesti Hiradó 422 és 423 számaiba igtatott nyilt levelek, mellyekben az anyagi fejlődés haszna, és az e fejlődést eszközlők érdeme homlokegyenesti ellentétbe állitatik az oppositio cselekvőségével. – Pedig minő mystificatiot tartalmaznak a efféle diatribok, a következőkből fogjuk felismerni. – Honunkban nincs egy politikai párt sem, melly magát vagy csupán anyagi, vagy csupán szellemi cselekvőségre adta volna. – És a Tiszaszabályozás főrendezője egyike azoknak, ki, bár egy darab idő óta leginkább olly munkálatokkal foglalkodik, minők az anyagiasbak közé tartoznak, legkevésbé vétethetik ki a szellemisták sorából. Szabadság, hazafiság, ezek azon szellemek, mellyek a polgárok jobbjainak működéseit átlengik. E szellem üzé az anyagi foglalkozás miatt a szellemisták rovására feldicsértet, a csupán szellemi tartalmu, csupán vágyat és akaratot ébresztő „Hitel” „Világ”, és nem csak nagyobb részt széllemiesb cselekvőséget kitüző, de bizonyára nem kevésbé szellemiesb exaltatiotól lángoló stadiumi 12 pont megirására. Ha tehát a Budapesti Hiradó bajt, vészt lát abban, hogy az ellenzék következetes hüséggel iparkodik a nagy próféta inditó szellemében az általa felajánlott változtatásokat életbe léptetni, ah gróf Dessewffy Emil elannyira szerelmes az anyagi fejlődésbe, hogy az ellenzéket, mellynek az öntudaton kivül alig lehet más jutalma, ugynevezett szellemiesb működéseért becsmerleni abstractióval, tacticatlansággal, gyakorlatlansággal vádolni nem átalja. – Cobdent s Peelt lobbant szemünkre, kiknek szellemét és eljárásá tigen fel tudjuk fogni és követni is, habár Magyarország ellenkező körülményei között nem is utánoztuk majom-természettel olly szabályokat, minők az angol bajok számára vagynak egyedül szerkeztetve. Ha végre annyira gyülöli gróf Dessewffy Emil táborunkat, hogy legtekintélyesb ellenünknek pályájára árasztott dicsőitését az ellenzéki mozgalmak ellenében, és az ugynevezett anyagi practicusságot, a szellemi ideologismusnak 1626gunyolt igazgatási reformjavaslatokkal ellentétben állitja fel: ugy szabad legyen megkérdeni őt, hogy ott, hol per enumerationem partium világitja meg a nagy hazafi cselekvőségének eredményeit, miért nem tett egy kis exceptivát a „Hitel” „Világ” „Stadium” ama roppant szellemi chaosára’ mellyből termé ki magát, mint a phoeniciaiak „Mot”-jából az élő lények*, az ország politikai láthatárát elözönlő inditványok miriádja. Szabad legyen meg kérdenünk, miért tartá szükségesnek panegyrisében kijelenteni „épen az a legfőbb malaszt anyagi javitások életbe léptetése mellett, hogy kültakarójuk alatt mindannyiszor ott fekszik a szellemi és gyakran nemzeti minémüség is?”
Hindernisse dese Fortschrittes in Ungarn 1842.
„Mot” tót, mocsárt jelent.
Hogy szellemi minőmüség is fekszik a Dunagőzhajózás takarója alatt, azt igen is észrevesszük: german szellemü minémüség. De hogy magyar nemzeti minőmüséget lehessen alatta feltalálni, azt nem vagyunk képesek tolmácsolni, hogy a Tiszaszabályozásnak roppant nem csak anyagi, de szellemi eredményei is leendnek, ki vonja kétségbe? – Az ellenzék épen legkevésbé teszi ezt, melly e czélra az 1843-diki országgyülés alatt a három évre fejenként felajánlott 3 millió országos pénztári adóból évenkint több százezer forintot szánt. A Tiszaszabályozást az ellenzék inditványozá s szorgalmazá, midőn a Dunaszabályozás barátai, a conservativ had dereka – azt mindenkép népszerütleniték az ellenzék. Az ellenzék igen jól tudá, hogy a magyar közbirtokosok nagy számának gazdagitása, az industrialis nyeremények mellett még a nationalitás és alkotmányosságnak is tetemes biztositást szerzend. Az ellenzék nem volt oka tehát, hogy a 3 milliót a conservativek s azok, kik most olly nagyon vannak, egy millióra szálliták; s hogy a Tiszaszabályozást gyülölők, s pedig azok, kik annak meginditása és eszközlése miatt ma egekig magasztaltatnak, a Tiszát még ekoor semmibe sem vették. Az ellenzék nem tehet arról sem, hogy találkozik hazánkban olly merő vak, ki épen azon dolgokkal kérkedheti, mellyeket, ha nem is maga, de pártja lealacsonyitani s meggátolni csak egy pár nappal ezelőtt első rendü kötelességei közé számitá. Szegény tiszai liberalisok mennyi gunyt, önzésseli vagdalkozást türtetek és szenvedtetek a dunai conservatívektől „a Tiszaszabályozás szorgalmazása miatt!”
Most azonban ugy látszik, közelg a felismerés és a jutalom napja! G. Sz. I. a Tiszaszabályozás roppant jelentőségének kiemelése, és ezen szabályozás siettetése által, ha ha nem is nyiltan de tacite bevallja a Tiszaszabályozással egészen ellentétes eredményü Dunagőzhajózásnáli tévedményét. Az ő dicsőitésére épen a Tiszaszabályozás körüli érdemei miatt felhevülő gróf Desewffy Emil pedig még inkább megvilágitja nemzetünknek a Dunagőzhajózás-okozta sérveit az által, hogy nyilt leveleiben a Tiszaszabályozás hasznát, szükségét nemcsak anyagi s ipari, hanem főleg szellemi és nemzetiségi érdekeink szempontjából tárgyalja. Az által, hogy igy szól: „ha egyfelől erősek reményeim, hogy a vállalat anyagi hasznai be fognak következni... másfelől azon hitem szikla-szilárd, hogy a vállalatnak szellemi haszna kimaradhatlan; mert mióta magyar embert hord hátán ezen országnak földje, azóta még soha sem 1627volt kitüzve szándék, melly bővebb, gyökeresb és tisztább önisméreti forrástul áradozott volna.” Ha annyiban devalválni kell is ez ömledezést, mennyiben az iparegyletek, a kereskedelmi társaság, a fiumei vaspálya-agitatio ignorálása mellett a Tiszaszabályozás meginditását első helyre sorozza, még is világosan ki tudjuk belőle magyarázni helyességet véleményünkne, melly szernt a Dunagőzhajózás idegenek kezére bocsátásának kárhozatos voltát nem csak érezzük, de bőven be is tudjuk bizonyitani, és melly szerint nyiltan bevalljuk, hogy dicsőitésre csak olly anyagi vállalat érdemesülhet pátriotáknál, minő a magyarok s nem idegenek erszényének megtöltése mellett még nemzetiségünk szilárditását is eszközli.
Hazánk jövendőjéről még eddig, még az utóbbi nyomorultságok közepette sem tudék kétségbe esni. De mióta ellenfeleink az egyesületekhez, a bajainkat nationalis irányzatban majd nem egyedül orvosolhatókhoz, folymodnak, mióta Tiszát szabályoznak, és ők, kik a „magyar tenger” miatt bennünket kiröhögtek, maguk is a tenger felé kacsingatnak: azóta tökéletesen kibékültem hazánk nemtőjével. Valóban csak az hibázott még, hogy a conservativek az egyesületi térre adják fejöket, hogy a travestirozásból, az ur szine-változásból többé mi sem hiányozzék. Pedig már a tábornokság organuma igenkedvezően kezd ezekről nyilatkozni. Olvassuk csak a tárgyalt magasztalás közepette azon provocatiót „keletkeztessünk egyesületeket, mellyek vasutakat s csatornákat valóban épitenek.” Olvassuk továbbá a tengerhezi utalványt „ott van az alduna, adriai tengerreli s illetőleg Fiumevali öszveköttetésünk kérdése.” És illyes hangok hallattára ellenzéki bajtársank talán ismét maasabbra emelendik a rágalmak s bántalmak sulya alatt lebiczczent nyakcsigájukkat. Az ellenzéki vitézek belátandják, hogy miután boru után ismét derü kezdi környezni a szent ügyet, nekiök sem szabad tovább a párnán heverészniök. Hanem az elaléltságból felrugaszkodva sietniök kell a kedvező alkalom megragadása mellett a reforme lobogóját ujra elmarkolni, és hazájuk felvirulásának biztositása mellett maguk számára a dicsőségi osztalék azon tetemesb részét elfoglalni, melly őket ha másért nem, már azért is bő mértékben illeti, mert ellenfeleiket ugyan azon kérdések szorgalmazására tériték és kényszeriték, minőktől azok nem rég iszonyodva fordultanak el.
Az anyagi és szellemi működések különböztetése iránti nézeteim vázlatát befejezni siető, még csak következő figyelmeztetésekre szoritkozom.
Először, nem higye senki se, hogy az anyagiasb mozgalmakkal be legyen töltve az igaz hazafi feladata. Minden anyagi gyarapodás mellett, ha bár az egészen iparvédleti fiumei vaspálya, tiszaszabályozási és balatonhajózási nationalis szellemben eszközöltetikis: politikai institutióink rendezése s kiegészitése nélkül mitsem, vagy csak igen keveset nyertünk. Ne coordináljuk jól s haladási szellemben az alsó táblát és a hatósági életet, ne váltassuk meg az urbért, ne fizettessünk a nemessel adót, ne foglaljuk a népet az alkotvány sánczaiba, ne szabályozzuk a honositást és telepitésti jogot, ne töröljük el az ősiséget. Más részről ismét állitsunk fel egy czélszerűtlen és filiálitás természetét rejtő hitelintézetet, romboljuk le a harminczadokat és vámkorlátokat: ugy jósló tehetség nélkül is kimondhatjuk az itéletet. 1628Ne ámitsuk tehát polgártársainkat az anyagi mozgalmaknak a szellemiek rovására való feldicsérgetésével. Ne mystificálják különösen conservativ uraméik ármádájokat az anyagiasdiság előszeretetének fitogtatásával, és holmi szellemi takarók emlegetésével. Mert hisz épen ők kürtölék cyclusok megnyitásakor a rend szükségének előlegességét, mellyet csak ugyan sem a Tiszaszabályozással, de még a mi kedvelt védegyesületünkkel sem, hanem egyedül a hazai institutiók javitásával, és igy a szellemiesb polgári működéssel szerzend meg az osztály. Hanem tegyünk itt is ott is a mint lehet és ugy a mint azt nemzetiségünk kényes állapota parancsolja, a mint azt a constitutionalismus elvei követelik. –
Másodszor egész tisztelettel, szerénységgel ajánljuk polgártársaink és különösen a Tisza-vidéki ellenzék figyelmébe azon igen fontos körülményt, mellyre bukkanánk Szatmáry Sámuelnek a Tiszaszabályozásról a Budapesti Hiradó 429-dik számába iktatott értekezese, s jelesen következő sorok olvasásánál: „és azt se gondolja senki, hogy... a Tisza rendetlenségét egy pár évi bár megfizetett munkával is helyre hozni lehessen, mert ha az átvágási csatornák legnagyobb szorgalommal pár év alat kiásatnak is, még is el fog telni talán tiznél több, mig a Tisza medrit... ki fogja nagyobbitani.” E sorok emlékeztetének bennünket a sárviz-kaposi regulatiókra, mellyek legnagyobb szorgalom s kitartás mellett is az első több mint 20, a második körülbelül 12 évi munkásságot követelének. És mind a mellett, hogy még akkor a megyék a közmunkáknál törvény álta lnem korlátoltatva a jobbágyság erejét ad libitum használhaták és a munkabért kény szerint határozák, még is roppant költségbe, s mint mondánk hol 20, hol 12 esztendőbe kerültek. Már most, ha a százszorta nehezebb s mesterségesb Tiszaszabályozás óriásságának ama törpékkel való összehasonlitgatásából nem is akarnánk s mernék a „regula aurea” számitgatási szabályok szerint következtetéseket kivonni, minők pedig majd nem önkint kinálkoznak, még is igen bizonyos az, hogy nemcsak akkor, ha a Tiszaszabályozás magányegyleti vállalkozás maradand, de még akkor is, ha az törvényhozási pártfogolást nyerend, és a nemzet az illetők istápolására egy pár milliót szolgáltatand, e nevezetes hasznot igérő múűtétel több évet igéynel, mig csa kmegkezdését is látszóbb eredmény bizonyitandja; annál inkább sok évet, talán egy negyed-századnál is többet, mig azt a legnagyobb egyetértés, kitartás, odaáldozás, ildomosság, sőt még szerencse mellett is végeredény koronázandja. El nem kell különösen felejteni, hogy ha bár angol főigazgatókra bizandják is a munka-lejtését, kik még is talán a tapasztalásban dús kaposi, sárvizi és körösi regulázó Beszedésünkkel és más hazai vizmérnökeinkkel sem állhatnák meg a versenyzést, a nem is olly könnyen fékezendő folyó nem egy félig készitett töltést rontand el a szabályozás bevégzéseig, és hogy ha csak egy nem jól talált irányzatu vagy szerencsétlenül választott áthasitással is egész tervezetük dugába dülhet, vagy legalább tetemesen megzavartathatik: ők is találandanak helyeket, mellyeknél törekvésük ép ugy felsülhet, mint a Pozsony és Gönyő közti Duna-kanyarulatok rendezésével történt, melly 50 éven át scak egy tapodtat sem halada. Ők is járhatnak ugy, mint a Paks fölötti dunai átvágással Pest és Tolna megye. Pest ürité ki a diadal poharát, de Tolna adózói és a paksi földes urak, kik évenkint sok ezer forintot 1629kénytelenek ez ügyetlen irányzatu átmetszés miatt Paks városának védelmére forditani – fizetik meg a hetvenkedés diját. E körülményekre pedig nem azért akarom tiszai polgártársaimat figyelmeztetni, hogy jeles foglalkozástuktól elidegenedjenek, mert hiszek annyit a magyar jellemében, hogy ha mernék is megkisérteni, még sem tudnák dülőre vinni, hanem azért, nehogy időközben és csupán ez egy tárgya forditva cselekvőségöket, az ország egyéb teendőiről, azokról, mik hamarábbi megoldásra számithatnak, megfeledkezzenek. Ne engedjék tehát küzdelmekben edzett s hazafiuisággal tömött lelkületöket ollyan Budapesti Hiradó-féle kecsegtetésekkel eltompitatni. A Tiszaszabályozás megkezdésének érdeme leginkább azon körülményen alapszik, hogy igen nehéz s hosszas munkát igényel, mi is rendkivül sürgősiti a hozzáfogást.
