Nyilt levél a Hetilap szerkesztőjéhez
Nyilt levél a Hetilap szerkesztőjéhez
Tisztelt szerkesztő ur! Kérem önt, tessék-e néhány sorokat a ,Hetilap’ legközelebbi számára beiktatni.
Még egy szó a rézvirág ügyében. Fényes Elek ur őszinte nyilatkozatára, miért én részemről köszönetet mondok, csak egy kis észrevételem van. – Szándékom t. i. soha sem volt, nem is lehetett, hogy a rézvirágot magamnak tulajdonitsam, mi már abból is látható volt, midőn azt az illető szakosztály elnökétől saját nevem alatti kiállitásra megkérém. Az elnök ő méltósága, méltányolván ebbeli kérésemet, oda utasitá az illető jegyzőt, hogy a rézvirágot e czélra maga idejében nekem kiszolgáltassa. Ez határozatba ment, s erről emlékezhetnek mindnyájan, a kik ez ülésben részt vettek. Én a rézvirágot a kiállitás után minden vonakodás nélkül vissza adtam volna az egyesületnek, sőt inkább nem is kértem volna az egyesülettől, annak titoknokától, ha tudhattam volna, hogy azt a szakülés határozatának értelmében (mint későbben meg is tette) kiállitandja. – Azonban az egyesület titoknoka a szakülés határozata daczára azt épen azon joggal letartóztatta, valamint az általam bemutatott franczia rézvirágot minden üvegekkel együtt még mai napig is letartóztatja. – Mind ezekből tehát, mik általam elmondattak, s Fényes Elek ur nyilatkozata által megerősitettek, világosan kitetszik:
1) Hogy a szóban levő rézvirágot én állitottam elő.
2) Hogy az egyesület pénztárából kivett minden krajczárral számot adtam.
3) Hogy a hivatalos eljárást semmi tekintetben meg nem sértettem.
4) Hogy a kimeritő jelentést a szakosztálynak beadtam, tehát minden tőlem teljesithető követeléseknek eleget tettem; hogy végre
5) teljes jogom volt követelni, miszerint az általam készitett rézvirág a szakosztály határozata értelmében vagy általam, vagy az egyesület által, saját nevem megemlitése mellett az iparműkiállitásba kitétessék.
S mind ezekből világosan következik, hogy Török János ur minden ellenem irt czikkei nem egyéb, mint:
1) Szándékos gyanusitgatás (s erre nézve tökéletesen igazolva vagyok).
2) Alávaló piszkolódás és becstelenités (s erre felelni se okom, se kedvem, se hivatásom sincs).
3) Hamis és alaptalan vádakból „mala fide” össze férczelt ráfogás, szóval: merő malitia.
Ennyit Fényes Elek ur nyilatkozatára. – A mi pedig Török János ur, a M. Gazda 73-dik számában megjelent másik czikkét illeti, melly pórias kifejezésekben és aljas piszkolódásokbn az elsőt még jóval felülmulja; arra nincsen mit felelni. – Török János ur alaptalan vádai ellen felhozott tények egyikét sem czáfolja, mert nem czáfolhatja, hanem eltérvén a tárgytól, s állásáról s hivataláról, mellyet visel, elfelejtkezvén, a legzabolátlanabb indulatosság legaljasb kitöréseibe fakadt. – Ha Török János ur maga személyet annyira nem is becsüli, hogy magat a neveletlenség és féktelenség gyanujától mentve tartsa; tekintettel kellett volna lenni hazánk azon tekintélyes egyesülete iránt, mellynek ő legelső hivatalnoka, s mellynek organumát a legaljasb pamphletté lealacsonyitja. – Én Török János urat e téren követni nem fogom, hanem szivesen engedem neki a csatának olly fegyverekkel kivivott koszorús diadalát. – Az itéletet azonban nyugton a közönségre bizom, melly az igzat az igaztalantól, a hamis vádakat a tények valóságától mind azokból, mik „ex utraque parte” elmondva valának, megkülönböztetni képes leend.
Pesten, oct. 27. 1846.
Nendtwick K.
