Iparműkiállitás.
Iparműkiállitás.
Az iparműkiállitás vasárnap sept. 13-kán berekesztetett. A közönség folytonos részvéttel látogató mind végiglen. A bementi dijt fizetett látogatók öszes száma: 22183.
Az iparegyesület tagjai, s a kiállitók, a mennyiben dijmentesen látogaták a kiállitást e számba nem foglalvák. Belépti dijakból bejött 3697 ft. 10 kr.* Tárgyjegyzék két kiadásban 2500 nyomatott, elkelt 2308 darab, behozott 780 frt. 40 krt. Öszves jövedelem: 4477 ft. 50 kr. E szerint ámbár a felszerelés 1700 pftba került, ámbár a felügyelő segéd-személyzet közel 40 napon át naponkint mintegy 30 pftot igényelt, ámbár a nyomtatványok, hirdetések, és jelentések több száz ftba kerültek, ámbár a kitüntetési dijazás előreláthatólag mintegy 2000 pfrtot veend igénybe: a rendező bizottmány még is azon kellemes helyzetben van, hogy azon 1000 pft segitségével, mit az egyesületi közgyülés, az iparmükiállitási költségek rovatára saját pénztárábol kirendelt, nem csak mindennemü költségeket, a mintegy 2000 frtba kerülő emlékpénzt stb. dijazásokat is bele értve fedezni képes; hanem ha isten segit, még talán egy pár száz frtot vissza is adhat az egyesületi pénztárnak.
Ez öszlet csak megközelitőleg van véve, mert az utolsó nap délutánjáról még nem láttuk a számadást; a különbség azonban mint a hivatalos közlemény kimutatandja, igen csekély.
Bécsben 80,000 pftba; Párisban 300,000 frankba, Berlinben (belépti dij mellett) 58,000 tallérba került egy kiállitás; de igaz ott bureaucraticus görebeken ment a dolog. Nálunk egyesületi uton 1000 pftba sem került. Hiában! a semmivel semmiből teremtés mesterségét egyesületek szá mára tartá fenn a népek istene. Két három ember lelkesült 1224buzgalma, szorgalommal, kitöréssel, ovatos előrelátással, jó számitással s tiszta becsületes kezeléssel csaknem csudákat képes teremteni. – A rendező bizottmányt nehéz gondok nyomák; – forró köszönet a közönségnek, hogy őt el nem hagyá.
A műbiráló szakbizottmányok nagyobb részt berekeszték birálataikat, mellyek még hátra vannak (minthogy tudományos analysissel járnak) a legközelebbi napokban szintugy berekesztendik; a dijbiráló bizottmány pedig egyesületi igazgató Kossuth Lajos elnöklete alatt, ma már ötödik ülését tartja; részrehajlatlan gonddal mérlegélve a versenyzők benső, s viszonos érdemeit. Egy két nap alatt ez is bevégzendi nehéz munkáját s lapjaink azonnal hivatalosan közhirré teendik a birálat eredményét, egyszersmind azon adatuk nyomán, mik a rendező bizottmány által öszvegyüjtettek, s mik a mü- és dijbiráló választmányok itéleteiben foglalvák, hü ismertetését adandják e nevezetes iparműkiállitásnak; nem mellőzvén a tárgyak kellő ismeretéből felmerűlendő figyelmeztetéseket, mik ha kellőleg méltányoltatandnak, istenbe s jó ügyünkbe bizva reménylhetjük, hogy ha három év mulva egyesületünk megnyitandja a 4-ik magyar iparmükiállitás teremeit, a progressio törvényei szerint még nagyobb haladást leszen szerencsés felmutatni a méltányló hazának, mint a minőért az 1843-ki kiállitáshoz képest köz részvéttel, méltánylással s nemzeti nemes önérzettel most a közönségnél találkozni szerencsés vala.
Fontos jelenet volt ezen iparműkiállitás, – bátoritólag fontos a tenni akarókra, czáfolólag fontos a hidegekre, megnyugtatólag fontos a cselekvőkre: és fontos lesz a magyar nemzet történetében, mig magyar lesz, szebb jövendőü mint jelenü. Megelégedéstől dagadt a kebel, és szebb jövendőnek reménysugarai löveltek fel a setétebb aggodalmak-nyomta látnoki tehetségben is, ha ki ez intézetből kilépett, s majd nem önkénytelenül jöve az ajakra egy forró fohász: vajha isten a magyarban az önmagán illy utoni segités akaratát megörökitse! Mennyi gúny, mennyi kicsinlés, mennyi kárhoztatás, mennyi gyanúsitás, mennyi ellenzés, mennyi 1225zaklatás emelkedék saját feleinktől, saját vérünktől ellenünk, kik azt gondolók: ápolni a honi műipart azon minden áldozat nélküli egyszerü nyilatkozattal, hogy a mit a hon nyújt, annak elsőséget adunk a külföldi előtt, – valami olly természetes, valami olly gyermekdeden ártatlan, olly könnyü, jó formán a nemzeti önérzettel, tehát a becsülettel annyira ugyanazonos. – És milly fájdalmas volt látni, miként emelé fel köztünk fejét az ármánynak és gyanusitásnak rosz szelleme, miként támadtak önvéreink sorából, kik ártatlan igyekezetünket, mint valamelly rút politicai cselszövényt denunciálták, csaknem árulóknak kiáltottak ki, mivelhogy szakolczai és nem brüni posztót akaránk ölteni tagjainkra, provocálgaták ellenünk a hatalom megtorló csapásait; elönték mérges fulánkjaikkal a külföld minden nyelvű lapjait, miszerint az idegent, ki természetes törekvéseinkbe vetett bizalomból eszével, pénzével és szorgalmával honunkat megajándékozni hajlandó vala, a közelités gondolatától is elriaszszák; nem elégedtek meg azzal, hogy nem ápolák a csemetét, mellyet honfitársaik a haza közkertében ültettenek, hanem perzselő tüzet vetettek neki, ujjal mutatva gúnyolák, rágalmazák, s nevetségesekké tenni törekedtek a gyenge csemete önkéntes kertészeit s rémitések és ijesztgetések mindenkit, kik a becsületes hazafiui munkában osztozni hajlandók lehetének, és a gyengébbek megfélemlének, sokan leküzdék szivök hajlamát s a dermesztő nyugti szél fuvalmának engedve hátrálának, s keletkezék a leverő tapasztalás, hogy a nemzeti egység érzete kebleinkben kialvó félben van, s keletkezék az aggodalom, valjon mivé lesz e boldogtalan nemzet a vészek kisértő napjaiban, ha csendes béke korában is önmagában táplálja az agyarkodás gonosz szellemét!
A dolgok azonban egy kis kedvező fordulatot vőnek, s most ugy állnak miként az iparmozgalmak iránti részvétnek és az eszközlések iránti méltánylásnak némelly megnyugtató eeleire ott is akadhatván, hol azt várni legkevesebbé éreztük volna magunkat fel jogositva, alapja van ama reménynek is, hogy az olly iszonyúan gyanusitott és rágalmazott iparmozgalmak a haza közhasznára rövid időn a legszebb diadalt vivják ki.
Mennyi idősek az okok, mellyeknek illy lélekemelő okozatát szemléli a közönség, továbbá milly viszonyban és arányban állnak az eredmények a másfél éves iparmozgalmakhoz, erre majd egy kissé oknyomozólag zólunk annak idején, addig csak hadd bészéljék ki magukat Ileneink és ne háborgassuk őket széles jó kedvükben.
Montague az emberi nézetek változandóságáról szólván azt mondja egy helyütt: „minden kornak megvannak a maga bohóságai.” Igaza van! Az iparmozgalmak jelenkorának is van egy feltünő bohósága, melly abban áll, hogy épen kik a másik oldalon az iparmozgalmak ellen kigyót, békát kiáltottak, most amonnan nagy fontoskodással neki kerülnek s az eredményekkel mint saját eszközlésük szülötteivel kérkednek fenhangon: im a mi műveink! – Mi a dicsőséget senkitől sem irigyeljük: csak a hazának ohajtjuk. S dicsőitjük az istent, ki a gonoszból is jót tud kihozni! S ha valaha szót teszünk e tekintetben, csupán csak magunk igazolására teendjük azt, ők pedig csak hadd dicsekedjenek és hadd teljék kedvük azon gyermek gyönyörű fejlődésén, melylyet szivtelenül kitétetni elősegitettek, de melly anyai ápoló 1226karokra talált, s örömére válhatik magoknak a kitevőknek is.
Azonban fájdalom hogy mondanunk kell, mikint a kiállitás szerencsés vége reánk nézve nincs keserüség nélkül, mert bizonyosnak kell mondanunk, és szivünk epesztő fájdálmával mondjuk, hogy e dicsőséges iparműkiállitás alkalmasint utolsó cselekvés az iparegyesület körében, mit Kossuth Lajos mint igazgató vezérlett. – Ő az egyesületi életnek többet áldozott mint akárki más: férfikorának legjobb napjait, semmi boru közt nem csüggedő erélyt, aggasztó s erőfogyasztó munkát, tömérdek áldozatot – hogy határának lenni kell, elismerjük a köznek érdekében. Isten megáldotta igyekezetét, s ha lelép az iparegyesület igazgatóságáról is, mint a védegyesületéről már lelépett, midőn mind kettőt biztos álláspontra, a cselekvés reményt nyujtó utjába vezérlé: komolyan átgondolt okait köteles gyöngédséggel méltányolva, mi a Hetilap szerkesztősége abban keresünk vigasztalást, hogy igérete szerint már majdan szabadabb idejéből többet juttatand a Hetilapnak, mint eddig juttathatott.
Az iparműkiállitás részletes ismértetéséről és a kitüntetésekről, mint érintettük, majd a hivatalos közlések szólanának legközelébb.
Az Iparműkiállitási sorsjáték iránt. A mult vasárnap berekesztett lparműkiállitásban (pénztárnál s a teremekben) 5161 sorsjegy kelt el, a vidékről pedig ekkorig 1706 ft. jött be sorsjegyekért. Maga az első nyeremény (háló-terem), melly előlegesen 4000 pftra volt költségvetve, a terem rendkivüli nagysága miatt 5117 pftba került; a második nyeremény (dohányzó szoba) 1000 pftba. Kérjük a közönséget, méltoztassék e sorsjáték eszméjét jól megjegyezni. Ezzel az egyesület nem nyerészkedik; a sorsjátéki jövedelemből egy fillért sem fordit maga javára, sem a kiállitási költségek fedezésére, hanem az egész pénzen, melly sorsjegyek árából tisztán bejő, nyereményeket vásárol a kiállitott tárgyak közül s azért a nyeremény annyi lesz, menynyi a sorsjegyek árából kikerül. Iparosaink valóban megérdemelnék azon részvétet, s a kiállitásra forditott áldozataikért azon kis kárpótlást, hogy minél többet lehessen megvenni müveikből a sorsjátékra. Kinek ne volna becses, valami emléket birhatni e nevezetes Iparműkiállitásból, melly mindenesetre időszakot képez a magyar ipar történetében? Pedig nemcsak emléki, hanem értékbecs is jár a dologgal. Az első nyeremény mint mondók 5000 pftnál többe került, a 2-dik 1000 pftos, a fegyvertár, a thea-készület mindenesetre a nyeremények közt leend. Ohajtna még a rendező bizottmány, zongorát, hintót, órát s több drága és becses müveket a nyeremények közé sorozni, ha a sorsjegyek kelendősége engedendi, mert ettől függ.
Ajánljuk hát a sorsjegyeket a közönség méltó figyelmébe. Egy pft nem nagy veszteség. Sorsjegyek folyvást kaphatók még nehány napig a kiállitási irodában, s több megbizottaknál, azután september végeig az Iparegyesület hivatalában. Sorsjegyek a vidékre is folyvást küldhetők, de már csak szabott megrendelésre, bizományra nem. A huzás october első napjaiban leend, s azért a kiknél sorsjegyek vannak kéretnek, 1227hogy az elkeltek árát, az el nem kelteket pedig természetben f. sept. végeig okvetlenül beküldjék; mert a pénzen venni kell nyereményeket; az el nem kelt sorsjegyeket pedig ki kell válogatni, mivel csak azon számok játszanak, mellyeknek ára befizettetett. –
A rendező bizottmány.
