Hogyan és mit a magyarországi selyemügyek körül
Hogyan és mit a magyarországi selyemügyek körül
Steer Márton hazánkfiának a selyemtenyésztésről irt munkája ismertetve levén a Hetilapnak f. é. 69. számában röviden elmondandjuk kérdésinket az általa tett javaslatok iránt.
Kezet fogunk vele abban, hogy a selyemügyek fölvirágoztatása, terjesztése társasági teendő legyen. Igy nyilatkoztunk már a Hetilapnak 44-dik számában, hol mondottuk, hogy a selyem-ipart különféle ágaiban neki inditani nehéz, sokkal nehezebb feladat, semmint az egyes nagyoknak, akár milly áldozatokkal is sikerülhetne. Igy vagyunk meggyőződve mostan is ha, s ezt megjegyeztetni kérjük, a selyemipart nép-iparrá emelni czélunk. Egyes vállalkozók saját hasznukat, pénzeik néhány percentjét elszigetelt munkássággal is megnyerhetik. De a foglalkodást közé, népszerüvé tenni alig lehetnének képesek.
Megegyezünk tehát abban, hogy a selyem-ipar népszerüsitése, országossá tétele társasági teendő legyen. Azonban azt még nagy kérdésnek tartjuk, valjon ugy történjék e az, mint Steer ur javasolja, hogy „Magyarországban nemzeti (ugy értem: országos) társulat alakuljon”, s 1193hatását az egész országra számitsa; vagy pedig folyjanak a selyem-ügyi mozgalmak ugy, mint eddig voltak indulatában, hogy t. i. vidékenkint keletkezett egyegy társaság, melly aztán saját körében gondviselte a tenyésztés ébresztését, emelkedését?
Kérdésnek tartjuk továbbá: valjon álalában uj országos, vagy vidéki társaságokat szükség e fölidézni, vagy tanácsosabb, ha országosnak kellene lenni a testületnek, a magyar gazdasági egyesületet, ha pedig vidékenkint volna jó hatni, a magyar gazdasági egyesületnek fiókjait, vagy a védegyesületnek vidéki osztályait megbizni, hogy a selyemügy iránt gondoskodjanak, hassanak és tegyenek?
Nem magyarázhatjuk meg magunknak a társaságba lépés azon kötelezését, melly a 4. §-ban terveztetik ekkint: „mindnyájan, kik a társulatba lépnek, tartoznak 10 év során keresztül egy kis mennyiségü selyembogarat nevelni stb.” Azon czélt ohajtja e ez által tervező ur elérni, hogy mind az, kinek földje, háza, alkalmatossága, érkezése s a tenyésztéshez szükséges pepecselési ügyessége nincs, tehát nem termeszthet, a társaság tagja ne is lehesen, azon szolgálatokat, miket buzgósággal, ügyszeretettel, a körülmények ismeretével, ügyviteli tapintat és készséggel tehetne a társanak és czéljának, meg ne adhassa?
Nem kell e a társaságba lépés diját, öszvesen legalább 155 pftot, fölötte soknak tartani, – miután látjuk, hogy az iparegyesület 2 pftos évdijjal talán 4000 tagot sem tudott szerezni; miután látjuk hogy a gazdasági egyesület 10 ftjával talán még ezerre sem tudta vinni tagjainak számát –? Itt 10 évre csak 100, amott 6 esztendőre csak 12 ft az öszves tartozás, remélhetni e tehát 155 pfttal 1000 tagot azonnal, kivált miután a részvényesek kötelessége szederfákat, bogarakat nevelni, faiskolát tartani, ebből a szomszédoknak fákat kiosztani, évenkint 60 font gubó-értéket (csak 30 p. krjával veve fontját, 30 pftot) fizetni stb.?
A társaság megszülemlése nem soha napjára lesz kárhoztatva a 12. §. ezen intézkedése által: „mihelyt ezer részvény aláirva leend, életbe lép a társulat.”
Átalában az kérdésünk, tervező ur ismeri-e ugy körülményinket, miszerint ezekre merje épiteni reményeit, hogy illy terhes föltételek mellett megalakithat egy társulatot, melly ne „osztalékos társaság” hanem „jótékony, közczélu egyesület” leendjen, melly ne akarjon lenni mint a Dunagőzhajózási, a vonali társaságok, hanem legyen mint a kisdedovó intézeteket terjesztő egyesület, a gazdasági egyesület pénz helyett szellemi osztalékkal megelégedő!?
Igaz, tervező ur a 7. §-ban rendes jövedelmi osztalékokat igér. De e czéljához képest fölszámitotta e használandó eszközeinek erejét?
Társaság, melly szederültetvényes, bogarász, selyemfonó, selyemczérnázó, selyemtakács, selyemkereskedő akar lenni, s akar mind ez országos terjedtségben, s mind e mellett csak 10 esztendőre lenni: az ne szükségének tartsa e, hogy tetemes tőkét szerezzen magának? S mondhatni e illy nagy czélokhoz csak valaminek is a 155,000 pftot, mit 1000 tag befizetne? S mondhatni e kivált azon föltétel mellett, hogy e tőke is csak 10 év leforgása alatt fog befizettetni; s igy csak 100,000 fthoz is csak 7 esztendő mulva juthat a társaság?
Aztán, jól rendezett társaságoknál az osztalék csak akkor fizettetik ki, midőn már az egész társasági tőke be van 1194fizetve; addig a jövedelmek, mennyiben ügyviteli költekekezések által föl nem emésztetnek, tartalék-pénztárba tétetnek; tervező ur, hogyan gondolkozik e pont körül? Ő is csak 10 év mulva fizetend osztalékot. Addig pedig, mert hosszu bizony a várakozás ideje, fizetend legalább kamatot miről tervezetében mit sem szól, de mit kivált olly részvényesek fognak talán s méltán követelni, kik mint a 12 §. remélli, 10 részvényt váltottak.
Eddigi kérdéseink,, mint a nyájas olvasó már észre is veendé, a „hogyan” illetik. Átmegyünk arra, hogy „mit” Tervező ur nem nagyon sokat akar-e?
Szedreseket ültetetni, bogarászatot üzetni, motólalást kezdeni, s e végből fojtó kemenczéket, középponti s fiókfondákat állitani, selymet szövetni, és selyemkelmékkel kereskedni, ezt kivánván tervező ur, nem halmoz e össze fölötte különbözö iparágakat, olly üzleteket, mik tömérdek sok tőkét igénylenek egyenkint, s mikre nézve országos társaság legalább egy két részben nem is szükséges?
Mezőgazdasági, és termesztési, majd gyártási, – s végre kereskedelmi üzlet fogván a társaság ügyvitelében összevétetni, reméli tervező, hogy csekélyke tőkéjével képes lesz szakértő művezetőket, kertészeket, fondai, gyári fölügyelőket, s kereskedelmi ügyvezetőket fizetni? Aztán, levén hazánknak kereskedő osztálya, levén már kereskedése, sőt ezen kereskedés emelkedésben is levén: tervező ur találhat okot hazánk közgazdasági érdekeire nézve, hogy kereskedelmet alapitó szándékkal mintegy az első lépéseket javasolja e részben tétetni! – Levén továbbá hazánkban már derék, sőt mint Valeróe nagyszerü, selyem-gyári vállalataink, tervező ur szükségesnek, méltányosnak találja ezek, nagy részint kezdők, ellenében versenyt, vetélkedést idézni föl? – Vagy inkább tekintve, mikint nálunk czérnázás még alig van, motólálás nem sok van, a bogarászat még szüken van, szedres pedig fölötte kevés van: nem eléglené-e az ezutáni agitatiokat, vállalkozásokat csupán e térekre szoritani?
Tervező szedreseket akar közös téreken, sikertekben, utszegélyekben: tanácsosnak tartja-e valjon a levélszedést épen ugy közössé tenni, mint az most a legelő? hasznosnák tartja a bogarászatra, hogy a szederfák levelei az országut porával belepessenek s igy adassanak táplálékul? Vagy nem tarthatnák e jobbnak, hogy a szedresek magántulajdonképen miveltessenek; s a mennyiben a közhelyek mint például, falukban a helység kertje, a templom vagy temető pázsitja is be lennének ültetve szederfákkal, az ezektől szedendő haszonbér a helységet, az egyházat illesse stb? Attilában, tervező ur nem akkor számithatná e legkedvezőbb sikerét a szeder-ültetésnek, ha az ugy inditatik meg, hogy a szederfák tulajdonosok által biratván, a bogarászok ne a közösre menjenek pusztitani, hanem haszonbérért kényszerüljenek lombot szerezni?
A selyemtenyésztést tervező ur kötelezőleg gondolja intézhetni; szerinte a társaság minden tagja tartoznék bizonyos mennyiségü bogarat tenyészteni: tehát üdvösnek tartja a robotszerü tartozást, áldásosnak a parancsolt munkát? Nem inkább tanácsos mindent a magán-szorgalomra hagyni, arról gondoskodván, hogy ez azután meglelje jutalmát?
A gubók beváltását szintén kényszerités alapján hiszi e tervező ur üzhetni, midőn a 4-dik §-ban azt követeli, hogy egy két lat tojás termékét a társaság fondáiba adják a részvényes 1195tagok? Hát ha más fonók, beváltók többet fizetnek, mint a társaság? Nem egy kis egyedárusági szint nyer-e a tervezett szabály e nézet után?
De már elég a kérdés.
Reméljük, hogy tervező urnak fölvilágositó válaszát s más ügybarátoknak hozzászólását provocáltuk fölebbi kérdéseink közlésével. S jelennen csak ezt akarjuk elérni. Lesz majd később szerencsénk magunknak is elmondani a véleményt, mellyet ez ügyben formáltunk magunknak.
Mesterffy.
