A kézműtan elemei Ifjuság számára irta Keszler Károly, kegyes rendi szerzetes. Budán 1846.
A kézműtan elemei Ifjuság számára irta Keszler Károly, kegyes rendi szerzetes. Budán 1846.
A Kalapos. Közönséges kalapokat gyapjú- kecske- kutya- és borjú szőrből készitenek; finomakat pedig nyúl- teve- s ritkábban, hódszőrből, melly anyagokhoz többnyire finom gyapjút elegyitnek.
1201A kalapcsinálásnak első kelléke az anyag elkészitésében áll. A különféle anyag páczba tétetik, melly választó vizből, vagy legélegsavban fölolvasztott higanyból áll. Megszáritása után minősége szerint féléztetik. A kalaphoz kivántató mennyiség faágakból készült rostélyon pálczával kiporoztatván, s elegendőképen kitisztittatván, szakvonóval fölpelyhüztetik. Az igy elkészitett anyag háromszegü alakba rakva, szaknak neveztetik. Három, négy illy szak kivántatik egy kalapra. A finom kalapokhoz megkivántató szakok hidegen, a többiek közönségesen melegen, és nedvesen nemeztetnek; t. i. minden szakot külön papirral egymástól elválasztva nedves vászonba takarván, melegitett vaslemezen addig gyuratik, mig kivántató tömöttségét el nem éri; ez meglévén a háromszegletes szaknak két egyenes széle egymásra télelik, és csúcsos idomú sapkává nemeztetik; a másik két vagy három szakot is reá tévén, hogy a kalap, csucsos idomát megtartván, elegendő tömöttséget nyerjen. A hiányos helyek kipótoltatnak. Ha a kalapot finomabb anyaggal be akarjuk hozni, ez mindjárt a nemezésnél történhetik. Hódszörrel pedig csak kallazás alatt szokás bevonni.
Hogy a kalap nagyobb tömöttséget kapjon, kallóba tétetik, t. i. borseprő, borkő, pálinka-törköly, s viz-vegyület kazánban 60–70o Reaum. fölmelegittetik. A kalapos ebbe e teszi a nemezt, és görbottal fölforgatja, utobb kiveszi, és a kazán melletti asztalra teszi, hideg vizet önt reá, nehogy kezét megégesse, és a görbottal nyomja s nemezi. Miután az anyagot igy elkészité, gömbölyű fán a kalap alakját képezi, ez megtörténvén külsejét kisded vasvakaróval fölpelyhüzi. A tajtkővel, és halhéjjal való dörzsölés már nincsen szokásban.
A kalapok alakfára huzva feketére festetnek. Egerfahéj- berzsen- zöldlegélecs- gubó- mézga- s rézzöldből készült és szükséges mennyiségü vizzel elegyitett folyadékban főzetnek ki; erre megmosatnak, kikeféltetnek, s megszáritatnak. Keménységöket enyvmézga- vizahólyag stb. adja meg; ezen anyagokkal bekenetnek, és meleg vaslemezen megszáritatnak. Végre mézgaviz- vagy csupán hideg vizbe mártott keféléssel ugy nevezett vonása vagy fénye szereztetik meg; mi azonban téglázóvassal is megtörténhetik. A kalapok külső alakja divat szerint változik.
A silány gyapjuból vagy szőrből különféle nagyságú nemezanyag készittetik, melly sapkákra, és czipők, vagy csizmák kibélelésére használható.
A Posztós. Ezen sok nemű gyapjú földolgozásával leginkább a posztós foglalatoskodik. A gyapjút minden szennytől megtisztitja; és pedig a finomat viz- s hugyból álló meleg fördőben, mihez só, s hamuzsir vétetik, a közönségeset pedig szappan-lében. A barna szinű posztónak gyapját megszokták festeni; a világos szineket pedig csak szővés után adják meg. A fehér posztóra való gyapjút póznákra aggatva kénnel füstölik. Erre farostélyon palczákkal fölpelyhüztetik, és a farkasba (Wolf) tétetik. Ez nem más mint egy fa szekrény, mellyben horgas szegekkel megrakott henger van, a szekrény oldalain szinte illyen szegek találtatnak. A farkasban a hengerforgatása által a szegek a gyapjút fölpetyhüzik. Hogy pedig a gyapjú megkivántató hajlékonyságát elérje, tiszta fa- vagy más ki nem száritó olajjal bekarapoltatik, és jól megforgattatik. Egy font gyapjúra 4 font olaj kivántatik. A posztónak való gyapjú gyaratik; a szövetekre való kártoltatik. Melly munkálatra különféle eszközök kivántatnak u. m. tőrgyarató, sürükárt, közönséges gyarató, és térdkenő.
A kartolás gyaratóval történik; t. i. vasszegek vagy horonyok börön áthuzva fához erősittetnek, melly fogantyúval el van látva; az illyféle gyaratónak az anyag minőségéhez képest finomabb- vagy gorombábbnak kell lenni. Munka közben e gyarató több izben megmelegittetik, mi által a gyapjún levő olaj jobban elterjed. Ezen gyaratás által a hosszabb gyapjúból csődek képeztetnek. A rövid gyapjút a kalapos használja. A megkártoltatott, és rokkán font gyapjúból vastagabb posztónak való fonál készül. Ellenben finomabb szövétekhez len gyanánt guzsalyon fonatik. A posztós bizonyos számú fonalakat hosszába kiterjeszt, és ezt láncz- vagy fölvonásnak nevezi; a láncz szélső fonalai vastagabbak szoktak lenni, és a posztó szegését képezik. A lánczfonalakat, miként a feszitést jobban kiállják, enyves vizzel megkeni. A keresztbe menő fonal, szövő- vagy belfonalnak neveztetik. A szövés kétféle: az első, ha a belfonal a lánczfonalakon egyenként véve változva fölül s alúl 1202megy keresztül. A másodikhoz tartoznak mind azon szövések, mellyeknél a belfonal két vagy több lánczfonalon vonatik át. Ezen utóbbi ismét kétféle, a mint t. i. vagy a láncz- vagy a belfonala szövet tarkazatát, vagy sávolyát képezi. Minden posztó általában vászon gyanánt szövetik. Az így elkészült posztószövetet csipkedő vassal a csomóktól, s idegen részektől megtisztitják. Azután minden zsiradék kivétetik belőle, mi húgygyal történhetik meg legkönnyebben; végre a kallóba jön. A finom posztó forró vizben feloldott szapannal kallatik. A közönséges posztónak kallózására árpa- zab- vagy bablisztet, kallóföldet, juhganajt stb. használnak. Tiszta vizben végtére kallózzák, és kimossák, megszáritják, és átadják a posztónyirőnek.
A Csertimár. Az állatok nyers bőre nyulánk, s szálas szövetből áll, ennek külső s belső hézagjai közt vér, zsir, s egyéb piszok tartalmaztatik, mellyből ki kell tisztítani; de mivel a tisztitásra használt anyagok a hézagokat kitágitják, és igy a bőr a nedvességet áteresztené, szükséges azokat összehuzó anyaggal szükiteni; mit a timár csávával tesz. De előbb a nyersbőrt el kell késziteni, mire nézve a timár a nyersbőröket folyóvizben áztatja, többször megforgatja, és megmossa. Egy két nap mulva, ha elég puhák kiveszi, timárbakon ecselő késsel megkártolja, s a vizben föloldozott piszkot levakarja.
A nyers bőr szőrétől kétféleképen fosztathatik meg; vagy t.i. bőrszinén besózva, s összehengeritve egymásra rakatnak, mit izzasztásnak neveznek, hogy azonban a bőrök nagyon meg ne melegedjenek, napjában egyszer szellőztetnek; igy maradnak 10–12 napig. Vagy pedig padlózott s mészlével megtöltött verembe tétetnek, mellyben nyáron 3–4 hétig, télen annyi hónapig maradnak. De ezen idő alatt gyakran kivétetnek, és a mészolvadék fölkevertetik. Mindkét munkálat után a szőrt ecselő késsel leveszik.
A szőrétől megfosztott bőr dagasztólébe jő, ez apróra vágott nyir- vagy fenyőhéjból áll, mihez még más élesztőszerek, u. m. korpa, kovász stb, tétetnek. A dagasztólének több fokai vannak. Először a bőr a leggyengébbe jő, mellyben csak egy napig hagyatik; az utána következő erősb, s ebben már tovább marad, végre az utolsoban két hétig fekszik. A használt dagasztólé, ha lisztféle anyagokból készült, sertés hizlalásra alkalmazható. – A dagasztásnak czélja a bőrt belső szennyétől megtisztítani, és a cserzésre alkalmasbá tenni.
Csávának vagy csernek minden összevonóerővel biró növények használtatnak; de erre leginkább a cser-, nyir- s fenyőfáknak apróra tört héja, s a megőrlött gubacs alkalmas. A cserzésnek nélkülözhetlen kelléke a cserverem, melly nem egyéb mind földbe ásott négyszögü faedény, ennek feneke csávával, behintetik, reá a bőrök rétegenkint rakatnak; minden réteg közé csáva tétetik, mire vizet öntenek mig a verem meg nem telik, ekkor deszkával s kövekkel lenyomják. Ezen helyzetben 3–4 hónapig maradnak, melly idő után kiveszik, a csávát lemossák s megforditva vissza teszik. Másod izben még egyszer annyi ideig hagyatnak a csávában; harmadszor is bele tétetnek, csak hogy a csávát már többé le nem mossák. A vékonyabb bőröket a két első idő határig cserezni elég. A vastagabbak négyszer is kicsáváztatnak. Általában a bőr annál engedékenyebb s tartósb, minél tovább marad a csávában. Timárainknak általános hibája, hogy félévnél tovább ritkán hagyják benne; miért is jóságára nézve a külföldivel névszerint a müncheni, párisi vagy angol bőrrel a versenyt ki nem állja. – Némellyek a bőröket össze varrják, és ugy öntik bele a csávát, melly csávázási módnak nincs egyéb haszna, minthogy a bőr hamarább kész. A használt csáva trágyának, vagy megszáritva tüzelő anyagnak alkalmazható. A kicsávázott bőrt póznákon megszáritják. Végtére kárrtal megkefélik és kövekkel egyenesre nyomják tökélyes száritása után kész a bőr.
Ezen leirt csávázási mód általános, melly szerint az ugy nevezett font- vagy talpbőr készittetik. Legjobbnak tartatik az angoltalpbőr, mivel dagasztólé s csávában sokkal tovább hagyják. Különös munkálatot kiván a vékony vagy fakóbőr, mellyet csizmára s czipőre használnak. A szőrfosztás mészlében történik, mellyben gyakran megforgatják, hogy a mész föl ne rágja; mire folyóvizben kimossák, és megkártolják. A mész nemcsak a szőr kihullását segiti elő, hanem a bőrt is meggyengiti és nyulékonyabbá teszi. Ezután dagasztólébe, s később csávába tétetik, mellyek azonban jelen munkálatra sokkal gyengébben készitvék, mint a talpbőrnél megkivántató. Száritás után halzsirral vagy fagygyuval megkenetik, egy két napig póznákon szárittatik s lábbal tiportatik, hogy a zsiradék 1203jól bevegye magát és a bőr puha legyen. Utóbb a bőrszinét megkártolják. Simára pedig parafával dörgölik, simitóvassal kiegyenlitik vagy fénytörő tekével a megsimitják. A borjubőr is épen igy készittetik ki. A fekete festék könnyebb fölvételére a bőrszinét csávával megdörzsölik. A festék nem egyéb mint eczet vagy sör, mellybe rozsdás vasat tesznek. A angol borjubőr nyulékunysága miatt nevezetes; e tulajdonságát bizonyos olajnemtől veszi, mellyel kallóztatik.
A barna vagy sárga csávált bőrt, mellyhez a hollandiai bőr is tartozik, a nyerges szokta használni. Ezen bőrt kártolás után olly vizben mossák, mellyben szalma főzetett, ezután megszáritják, kiegyenlitik s megsimitják.
a bagaria (Juften, és nem Juchten) nevét ezen bolgár szótól vette:,jufti’, melly többes számot jelent, mivel festésénél mindig két bőr, bőrszinével összeillesztve, zsák gyanánt varratik össze, hogy a festéket jobban bevegye. Az oroszországi bagaria legjobbnak tartatik. Készitése különös: a marha-, ló-, borju- és kosbőrök a szőrfosztás előtt szappanos lugban vagy mészlében áztattatnak be; azután savanyu lében, melly sörből, árpa- vagy zabdarából készül, páczoltatnak. A csáva homokfüzhéjból készül, mellyet némellyek nyir- s cserfa héjjal kevernek meg. A kicsávált bőrt nyirfa olajjal (Deggut-nak nevezik) degetetik. A nyirfa olaj igy készittetik: a nyirfahéj rakásra hordatik, és az igy képződő olaj az alul helyhezett edénybe foly. Bagaria-kenésre nyárfahéj- s egyéb csemetékből is lehet alkalmas olajt késziteni. – Vörösre a bagaria igy festetik: a bőrszinét timsó-oldozékkal bekenik, azután vagy páronkint összevarrják és a festéket beleöntik, vagy szivacscsal rá mázolják. A festék mészvizben fölforralt vörös szantál- vagy berzsenből, készül, mihez egy kevés hugyany- s sziksó tétetik. Fekete festékre vasgáliczczal fölforralt szantált vesznek. – Ide számithatjuk a közönséges bagariát is, melly nem más, mint olajban áztatott borjubőr, az orosz bagariánál engedékenyebb, de a vizet átnem bocsátja. Készitése kevéssel különbözik amazétól.
A szattyán, máskép török vagy maroccai bőr, bak- s kecske bőrből készittetik. Finomságra s szépségre a kordovánt meghaladja. Neve mutatja, hol készitik a legjobbat. Az előmunkálatok ennél is szinte ugy történnek mint más kőrnél. A kellőleg megtisztitott nyers bőr langyos vizben föloldott ebsárlugba tétetik, s kézzel jól meggyuratik. Innen ismét langyoslébe jön, melly buza korpából készül, mire megtisztittatik s két deszka közé tétetik. Besózva harmadszor langyos lébe jő. Cserzése őrlött gubacscsal történik. A kukojcza (arbutus uvae ursi) levelei s gyenge ágai Áfonya (vaccinium vitis idaei), tekert czikszár (polygonum bistorta) a gubacsot kipótolhatják. A különféle szinekből, csak a pirosat szokták csávázás előtt megfesteni, a többit azután. A szattyán különféleképen festetik meg. A piros festék: pirék (Cochenille) gittmézga-, senegalmézga- granáthéj- és timsóból készűl, sárga festékhez bengebogyót (Rhamus infectorius) vesznek. A kéket indigóval adják meg. Zöldet pedig borbálabogyóból indigóval keverve állitanak elő. A három utolsó festéknél a bőr festése előtt timsóban áztatik meg, és a festék langyosan használtatik. A fekete festéket kétféle képen, mint azt a borjubőrnél s bagariánál láttuk, adhatják meg.
Szinte igy készittetik a kordován, melly kétféle vagy sima, vagy az ugy nevezett barkás kordurán.
A riposbőr (Chagrin) ló-, szamár-, kecske- s fóka-bőrből készitett kemény, erős, mint ugy mákszemekkel behintett bőr, melly leginkább diszművekre használtatik.
