Vezérczikk. (Visszatekintés és tanulságok.)
Vezérczikk. (Visszatekintés és tanulságok.)
Egy igen tisztelt elvbarátunktól tanultuk, hogy az élet egy nagy aequatio, ismért mennyiségek benne az emberek magánérdekei, és az, mi ezen érdekek sokaságát kiegyenliti az y; és ez az igazság. Vajmi tartós számolás! néhány ezer éve már, hogy az emberiség rajta dolgozik, s a problemát máig sem birta teljes pontossággal feloldani. Egyik nemzedék a másik után felállitja azt, mit a feladatban y-nak hisz; azt mondják korszellem, korkivánat, fatum, s több eféle. Jő egy más nemzedék, recalculálja a mult nemzedék munkáját s tört számra talál, és differentiára, mert az előbbi nemzedék az egyik vagy másik ismért mennyiséget többre vette, mint érvénye szerint kellett volna. De azért a czélhoz mindig közelebb jutunk, mert hiszen ha az oscillatio törvényeit világosan meg nem tagadjuk, hinnünk kell, hogy az igazság mérlege is ingadozik, mielőtt megállapodnék. És a 826feladat egyszer kétségtelenül meg lesz oldva. E remény nélkül az ember élete elviselhetetlenné válnék. De a feloldás maga koránsem egyedül a jó akaratnak, hanem főleg az emberiség belső törvényességének szükséges és eltéveszthetlen szüleménye.
E hosszu calculus a történet évkönyeiben van letéve. Ha visszatekintünk, itt fogjuk látni mikint szaporodtak az ismért mennyiségek sorai; itt látjuk mint folytatta a calculust az elő-kor nemzedéke; de látjuk azt is, hogy minden egyes ismért mennyiség, melly értékénél nagyobb tulnyomóságot szerzett magának s alapján tulterjedt, nemcsak nem volt képes az aequatio munkáját feltartóztatni, sőt épen ez által siettette azt, mert önmaga tulajdon sulya alatt töredezett szét apróbb mennyiségekre; itt látjuk, hogy van az emberiségnek törvényszerüsége önmagában, és hogy ezen törvényszerüségnél fogva alakulnak a történetek. Valóban csatlakozunk, ha a történettől tanácsot kérünk, mikint lehetett volna ez vagy amaz eseményt eltávoztatni, mert embernek hatalmában nincsen legyőzni öntermészete törvényszerüségét. Leghasznosabb mit tehet és tennie kell, hogy tanulságot vonjon a történtekből. Csalatkozunk akkor is, ha a dolgok külső formáját, a véres harczokat, nemzetek emelkedését és sülyedését és a többi mindent a mi változó a dolgok s történetek lényegével cseréljük fel. Tanuljuk a történettől azt, a mire egyedül tanitani képes: hogy az élet emlitett számvetésében minden mennyiséget számba kell 827venni; mert századok alatt családoknak épen ugy mint nemzetnek milliádokra nőnek az adósságok nyakába, s ha ezeket a késedelmes adóson valaha egyszerre követelik, mi marad önmagának? Mi ránk, főkép magyarokra mennyi adósság nehezült századok lefolyta alatt saját hazánk millionyi lakói irányában is, mivelhogy nemzet életének folytonos számvetésében sok mennyiségről mitsem akartunk tudni!
Tekintsünk most egy kissé vissza, és ugy találjuk, hogy a historiai jog az emberiség örök typusával öröktől fogva küzd, de azt is érezzük erősen, hogy az emberben magában van legnagyobb biztositása annak, hogy előbb-utóbb ez győz és nem amaz. Mi magyarok is ismérjük kölcsönös vissza hatás által azon jogot, mellyet nem törvény irt, melly azonban minden törvénynek utolsó mértéke, mert hiszen mi is emberek voltunk elébb mint magyarok. Alkalmazzuk e mértéket lassanként minmagunkra, és ha tapasztaljuk, hogy e mérték még nem illik ránk, ne csüggedjünk, hanem dolgozzuk ki az aequationak ránk esett részletét gondosan figyelmesen, és semmit sem mellőzve: a józan értelem vívja majd ki azt nálunk, mit máshol ellenséges összeütközések veszélyes vajudások között szültek. De a vissza tekintés minden esetre azon meggyőződést támasztja bennünk, hogy sokat mulasztottunk. Legyünk rajta, hogy most időt ne mulasszunk, s még a mulasztottakat helyre pótolhatjuk.
Ha politicai életünk mulasztásaira akarnánk kiereszkedni aggasztó gondolatinkkal el kellene a bánatban mélyednünk, vagy nem kellene éreznünk hogy magyarok vagyunk; azért csupán csak azon hihetetlen körülményből, miszerint ez a termesztésre teremtett haza, a termesztés értékesitéséről és az azt gyarapitó eszközökről majd nem semmit sem gondoskodott, kivánunk egy kis tanulságot kivonni.
Korunk történetében két dolog van, melly mint közönségesen történni szokott az emberekkel, hogy arra mi hozzájuk igen közel van, legkevesebbet ügyelnek, hanem a szokás kijelelt kényelmes utján ösztönszerüleg döczögnek cselekedeteikben, a figyelmet hogy most kikerüli, nem olly csudálatos mint bizonyos az, hogy azokat az utókor tényeknek soha el nem hiszi. Azaz nem lesz képes a történetiró elég oknyomozólag átadni azokat a jövendő kornak, hogy hitelre találjanak. És ezen két dolognak egyike a közadózás ügyében azon tény, miszerint a nagy mennyiségü birtoktalan nemesség olmos botok és forintos zászlók alatt ritka fanatismussal védelmezte a birtokos osztály adómentességét; másikba pedig, hogy a magyar nemzet istentől olly bő kezekkel megáldott földe termékeinek értékesitésére harminczesztendős béke alatt is kereskedés megalapitásában olly keveset tőn.
És ha végig jártatjuk lelki szemeinket ez áldott és még is olly szegény országon, és felszámlájuk erőnket, karjainkat, kik az édes honnak magzati vagyunk, s elgondoljuk minő szerepet játszunk nemzeti gazdaságunkkal a szorgalomban és értékesitésben olly gazdag Europa közepette: valjon akad-e ember – ha kezét szivére teszi még amott a másik oldalon is, kire velőt gyulasztólag ne hasson a gyarmati szegénység gondolata, mellyben a jóllétnek ennyi elemei között napról napra inkább sorvadunk? nem véli-e mindenki itt lenni idejét, hogy kibontakozzék az elfogultságból nekünk rosz néven venni, ha hogy ezt sulyának egész mértékében érezzük, s tettre kész erővel igyekszünk a csapra 828ütött hordó rothadt ászokfájáról a cselekvő s cselekedve boldoguló nemzetek sorába felküzdeni?
A mi az elsőbb hihetlenséget illeti, abban hiszen, hogy ezen abnormis állapot tartós ne legyen, magunk jó igyekezete után a gondviselés reménylhetőleg az igazság fényénél czélhoz vezérlendi a hazafiak becsületes erős akaratát, és a jelen drága perczeiben eszközlendő siker menekülést szerzend a jövő bizonyos veszélyiből. – De a másodikra nézve a sikeres cselekvésnek, hogy t.i. a mi érdekünkben legyen sikeres, még nincsenek egészen olly reményt nyujtólag elháritva az akadályok, mert hiában, kőztünk legyen mondva, illyes cselekvésben nem igen vagyunk még egészen magyarok. Pedig ha nem egészen kizárólag magyar érdekben cselekszünk, az emlitett ászokfáról aligha szabadulhatunk. Nekünk kereskedési kapuul a nemzetek istene Fiumét adta. Bár adja egyszersmind, hogy ne csináljanak párt kérdést a hazajövendőjéből amott a másik oldalon, hanem rakják le szenvedelmeiket áldozatul a haza oltáránál.
És az emlitett két, hihetlennek látszó, de még is borzasztóan való tény, mennyire atyafiságosan szövetkezett azoknak agyában, kik jobban szereték magukat mint a hazát, első tekintetre alig gondolni. Pedig ugy van. Az adómentesség szerencsétlen pártolói azt adák okul, hogy a kereskedés elnyomott állapotából eredő országos pénzetlenség miatt a nemesség a közteherviselésre alig képes. Ugy de nem alkalmazák az okot egész kihatásában; mert valjon épen a kereskedés hiányában nem kénytelen-e maga az adózó is gyári szükségeit az örökös tartományokbeli gyárnokok egyedárusága, s a külföldi gyártmányok behozatalának nem minket védő vámok általi akadályozása miatt szintolly drágán megszerezni? Más részről pedig az ok és okozat viszonyossága miatt olly zavarosan láták a boldogtalanok az állapotokat, hogy az ő okoskodásuk szerint minden adózásnak meg kellene szünni, s egy hallatlan csudának történni, hogy t. i. a status közadó nélkül álljon fen. Hogy pedig a közlekedési eszközökbeni hátramaradás, a kereskedés hiánya, a szorgalmat ébresztő institutiók nem léte és ezer meg ezer más nyomorunk mind az adómentességnek tulajdonitható, ennyire az ő bölcseségük nem hatott. De egy jó mégis történt, t. i. azon gondolat támadt, hogy tenni kell, mert igy nem maradhatunk. És most már nem kell jóslói tehetség, hogy elmondhassuk: mikép valamint egy részről nemzeti érdekeinknek a közterhek aránylagos viselésére vonuló elvek közönségessé tétele utján illő polczra emelkedése közelit: ugy más részről kereskedésünk, melly nélkül a politikai állás merő chimaera, nem sokára a sorvasztó bilincsekből kimenekülve önállóságra vergődik.
És e visszatekintésből azon elvnek nyomán, miszerint az élet képeül hasonlatosság gyanánt felhozott aequatióban minden mennyiséget tekintetbe kell venni, két tanulságot vonhatunk. Egyik hogy hosszas neki készülés után csak ugyan beállott a cselekvés kora, és az igazság győzedelme közelgetőben van, annál bizonyosabban, mennél több nemes erő egyesül a mostani inkább elnyomás mint alkotmányos szabadság szinét viselő privilegialis helyzet isten és igazság szava szerénti megváltoztatására. Másik az, hogy a nemzet érdekei mindinkább érvényességre kezdenek vergődni, az emberek naponkint tisztábban látni, és épen mivel tisztábban látnak, erősebben határozottabban kezdenek akarni.
829Az elsőre nézve ohajtjuk: legyünk igazságosak. – A másodikra legyünk magyarok.
