Vezérczikk. (Akarat és siker.)
Vezérczikk. (Akarat és siker.)
Ugy látszik, hogy mikint a XVII. században a keleti ellenség zaklatta hazánkat nyomorral és veszélylyel: ugy most a nyugoti iparfejlettség, s ehhez még a kereskedés egyik nélkülözhetetlen emeltyüjének a közlekedési eszközöknek hiánya fenyegeti elsilányulással, mi ellen a nemzetiség, mellyben olly sokan erős védbástyát látni szende lelkűek, aligha megfogja védhetni e nemzetet, s aligha ennek csak végmaradványai nem fognak sirkőként állani a dicső ezred-évi multnak emléke felett. És ámbár megvagyunk győződve, hogy eltörőlhetlen nemzeti érzelemmel, és szép történettel biró nemzet halála nem olly könnyen történik, mint némellyek gondolják, de azt is igen jól tudjuk, hogy az elsilányulás a halálnak egyik neme, s talán a nem dicsőségesé, és igy csak a szavak értelmezésében tehetni különséget. Nekünk a különös alakot öltő és az olvasztó erőnél fogva ellenállhatlan hatást gyakorló europai conjuncturák között nemzetiségünk hő szeretetén kivül ipar és kereskedés, mi nélkül a mezőgazdaság mindig csak meddő tehénhez hasonlit, azon egyetlen mentő-szerünk, mellyen az elsilányulás áradatának örvényéből kimenekedhetünk. Ipar és kereskedés; annak ápolása, gyámolása: ennek megalapitása, biztositása és kiterjesztése. Adja isten, hogy ez ország, 762mellyre az édes anya természet bőség szarujából annyi áldás ömlött, a maga 4900 mérföldnyi területével és 15 millió lakosának véres-verejtékével menekülhessen azon nyomoruságos és bizonyos sülyedés elől, mellyel a rémitő progressióban terjedő eladósodás és kereskedelmi mérlegünkön mutatkozó folytonos roppant veszteség olly határozottan fenyegeti, miszerint ha a magyar ipar ápolására és kifejtésére, valamint kereskedésünk megalapitására, biztositására és kiterjesztésére erőnket emberül össze nem szedjük: mi leszünk első szomoru példája annak, mikint bukhatik meg egy nemzet a bőség forrásainak közepette, a nélkül hogy csak egy krajczárnyi status adóssága is volna. Adja isten, hogy a noha szinte sok küzdelemmel teljes jelen, de melly még is ittott józan belátás nyilatkozványával vigasztalja a csüggedőt, a jövőnek biztos ágyat vetni legyen szerencsés. – És ha a puszta jó kivánás országot boldoggá, nemzetet nagygyá tenni képes volna: mi magyarok már rég boldogok, és nagyok volnánk. De hogy a puszta jókivánás illy varázserővel nem bir, kissé nagyon is kézzel fogható.
Akarat kell erős egyesült és nem késlekedő. Erős és egyesült, mert azonkivül, hogy az imént említettük mentőszer iránt amott a tehetetlenségünk felett kárörömmel gúnyolódó augsburgi nénike csak a minap is azt jegyzé meg, hogy mi pénzetlen nemzet vagyunk, mellynek vagyonosbjai semmi áron sem akarnak fizetni: itthon a szüzvállak boldogtalan eszméjének szerencsétlen hősei a köz vállalatok (millyenek a közlekedési eszközök) ügyét még mindig legfeljebb az istentől meg nem áldott subsidium mostoha karjai között sanyargatják. Erős és egyesült akarat kell, mert az ellenérdekek azon kivül, hogy az idők hosszu 763során át gyarapodott önerejüknél és sulyoknál fogva tetemes gátul szolgálnak, még itt közöttünk is nemcsak képviselőket és hirdetőket, hanem nyilvános toborzókat is állitának. – Nem késlekedő akarat pedig azért kell, mert az idők ránk súlyosodtak, és az örökös mulasztás és halogatás szülte nyomorok megizmosodtak, s minden elveszett napban egyegy századnak vesztesége rejlik. Ne felejtsük amaz intést, mellyet valahányszor reform kérdéseinkről vagy közvállalatainkról van szó, mindannyiszor elmondani szeretnénk: „a mi ma igy haszhos, holnap haszontalanná válhatik, s már más alakban kell történnie; a mi ma eredményben üdves, sikerben gazdag lenne, az holnap egészen eredmény és siker nélkül enyésznék el a tettek sorában, mert közintézkedéseknek az időhöz és viszonyokhoz kell mérve lenniök. Isten óvjon a késedelemtől!
Az akaratnak hahogy sikert kivánunk egyes emberre sem szabad késlekedőnek lenni: pedig egyes emberre a fatumnak nagy befolyása van, holott nemzetre kevés, vagy semmi. Egyes embert, ki estve az inség karjai közzé hajtotta le fejét, egy szerencsés fordulat bőségre ébreszthet: de nemzetet nem; mert nemzet sorsa fatumot nem ismér. Azért a nemzet életét illető akaratnak, minthogy nemzetnek szüntelen cselekednie kell, s egy perczet sem szabad elmulasztania, épen soha sem szabad késlekedőnek lennie. Lássuk példában.
Hogy vagyunk a magyar nyelvvel? Ennek Magyarországon diplomaticai polczra emeléséebn olly késlekedők voltunk, hogy közel négy nemzedék dölt ki a rövid ut megfutásában, s egy egész bábelfaj nőt fel kebelünkből haladásunknak utját állani. Azonkivül megerősödtek a paralisáló hajlamok, tehetségek és képességek, mellyk a végtére kivivott dicsőség párnájára leheveredő nemzet lankadó élvezését adja isten más czélra ne használják! – – És miért van ez igy? – Figyelmezzünk az imént emlitett intésre! – Őseink 1790-ben a rendszeres munkálatok elrendelése által letették hazánk ujjá teremtésének talpkövét. Mennyi ész, mennyi idő, mennyi költség és tusa pazaroltatott reájok akkor és 1827-től 1832-ig! És mi az eredmény? ott hevernek a poros irományok között martalékul a régiség buvárnak, ki rákhaladásunk adatait látja bennök, – és ha hazafi – bizonyosan nem kebel-fájdalom nélkűl. Ismét figyelmezzünk az érintett intésre. – De megszületett az urbér, status gazdászati viszonyaink legfontosabb részének vélt evangeliuma. – Kiegyenlitette talán a földes ur és jobbágy közti viszonyokat? – a válasz meg van irva rang különség nélkül minden magyar szivében. És miért van ez igy? – Ez megint csak az emlitett intésből érthetni.
És térjünk most már vissza felvett themánkra, hogy nekünk a különösen alakot öltő, és az olvasztó erőnél fogva ellenállhatlan hatást gyakorló európai conjuncturák között ipar és kereskedés azon egyetlen mentő-szerünk, mellyen az elsilányulás áradatának örvényéből kimenekedhetünk. Isten adjon akaratot erőset, egyesültet, nem késedelmeskedőt! – Iparunkra nézve jelesül annak ápolására, gyarapitására, és rendezésére vonatkozólag nyilt kérdéssé vált a vámügy, 764nemzeti érdekeink feltételeit kijelölni és megállapítani indulván, reménylhető majd eligazitják a közvéleményt, és rajtunk nem mulik, hogy leplezetlenül, mint őszinte magyar emberekhez illik, helyt álljunk nézeteinkkel, mellyekkel csak használni akarunk, de a magyar hazának és a magyar nemzetiségnek. Nekünk más vezérszempontunk nincsen. – Kereskedésünk érdekében van tehát csak ez uttal néhány szavunk, jelesül annak egyik életkérdésének érdekében, mellyet mi a fiumei vasutba helyezünk.
Emlitettük, hogy mikint a XVII. században a keleti ellenség volt vésszel fenyegető: úgy most a nyugoti iparfejlettség, s ehhez még a kereskedés egyik nélkülözhetlen emeltyüjének a közlekedési eszközöknek hiánya egyik forrása elsilányulásunknak. És ne mondja senki, hogy nincs hasonlat akkori és mostani helyzetünk között. Akkor kül ellenség nyilt erőszakától kellett a hazát megmenteni, most belső sorvadás emészti a hon erejét; akkor előttünk állott balsors esetében a nagyszerü halál, vagy legrosszabb esetben szolgai béke s nyugalmas anyagi lét, most előttünk áll a dicsőségtelen lassudad elvérezés, s erőfogyasztott koldusállapot, mellyet a hol fényüzéssel karöltve jár, elöbb utóbb bizonyos szolgaság is követ; akkor a tunyaságnak ürügyűl szolgálhatott az idegen segély, mostani bajainkban a gyermek is érzi, hogy ha magunk nem segitünk magunkon, rajtunk bizonynyal isten nem segit; akkor vér kivántaték, most csak a bajainkon segités erős egyesült és nem késedelmeskedő akarata; akkor a vagyonnak átalános feláldozása, a hadi költségek soha meg nem térendő fedezése kivántaték, most csak kölcsönűl sem kivántatik vagyonbeli érték, csupán csak hasznot hajtó beforditás, csupán csak jövedelmünk szaporitásának eszközléséhezi járulás kivántatik, mert érzi mindenki, hogy kereskedés nélkül nem birván vagyonunkat értékesiteni, elkoldúsodunk: kereskedés pedig utak, csatornák, viz-szabályozások, vaspályák nélkül lehetetlen.
És itt vagyunk ismét a fiumei vasutnál, melly mellett hogy ismét, és mind addig, mig csak szólnunk lehet, szót emelünk, ne vegye rosz néven senki! Mi nem tartunk a szegénység barátjától a B. P. Hiradó devalvatorától, tessék neki elménczkedését a haza jövendője legfontosabb kérdésein is köszörűlni, minket el nem riaszt, mert bennünk meggyőződés beszél, mellynek erejét férfi kebelben semmi sem képes lankasztani. És hogy meggyőződésünk nem ábránd, nem elfogultság, nem kicsinded különcködés vagy rög-eszme, a jövendő tanuságára hivatkozunk. Adja a nem késlekedő akarat istene, hogy e jövendő a magyarra nézve örvendetes tanubizonyság legyen. És ne lássuk világra jöni azon öldöklő lényt, mellyet a különben is vészhordó halogatás visel méhében! – Legyen szabad itt az ismétlés kerülése tekintetéből olvasóinkat e lapok 6, 7, 8, 10, 1, 14, 15 és egyéb számaiban elmondottakra, valamint a Pesti Hirlap 1843 nyárszaki hasábjaira utasitanunk.
Majd hosszasak is levénk; de mi jól megjegyeztük egy római irónak ama szabályát, „quem salus reipublice deposcit, sermo nunquam minimum protenditur” és gondoljuk, hogy a gyakori felszólalást, valamint a netán hosszadalmasabb figyelmeztetést eléggé igazolja a tárgy roppant fontossága. –
Még csak egy pár szót a sikerről. Meg van irva: a siker istennél vagyon. És mi ebben bizunk a magunk jó akarata és becsületes munkája után. Akarat jóságát és erejét 765pedig a sikertől mérni nem igen lehet, nálunk főkép, hol a cselekvés mezejére lépők a kényelem politica dorongjaival fogadtatnak. Azért azon gúnyaira a másik oldalnak, mellyeket a B. P. Hiradó az ő modora és érdeke szerinti sincerisálása közben inkább elmésen mint jogosan registrál, főkép pedig a „Legyünk őszinték” VII. szállitványa harmadik hasábjának alsó soraira, mellyekhez szólnia tisztelt pályatársunknak a Pesti Hirlapnak hivatása, egy részről csüggedetlen jó akaratu cselekvéssel válaszolunk, más részről pedig főkép terveit illetőleg amaz ismert őszinte magyar szójárással: „nemis mind úgy lesz ám a!” – Mert az öreg Dugonics rég feljegyzette a példabeszédek sorába: „Az idő a gazda nem vasvári uram.”
