Visszaemlékezések a magyarországi gyapot-termesztésre.
Visszaemlékezések a magyarországi gyapot-termesztésre.
Talán nem feledtük még el azon élénk harczot, melly taval a Hetilapnak első megindulásakor vivatott a gyapotiparnak fontossága és ártalmai fölött? Ha visszaemlékeznénk rá, szeretnénk ezuttal annak nyomán némi még régibb dolgokat figyelembe ajánlani.
Legyen szabad ezért rövid szóval megemliteni ama harcznak egyik főindokát. Mondatott, a gyapotipar nem hazai nyers terméket nemesít, nem a hazai mezőgazdaságra támaszkodik, – tehát azt nem istápolja, holott a müipar ugy áldásos, ha a mezőgazdaságnak is használ. Tehát a gyapot-ipar negative káros. Sőt, mert ez ipar tetemes tőkepénzeket és sok embererőt igényel,ezt pedig a mezőgazdaságtól s az erre alapuló műipartól vonja el: tényleges ártalommal is sulyosodik erre és amarra: – Illyen volt körülbelül a vádak egyike, mellyért anathema kiáltatott a gyapotindustriára, s mellyért az, ha nem is mindigre, legalább halasztólag mellőztetni ohajtatott.
Azóta e harcz lecsilapult gyapotiparunk fölött, mint elvonul a tiszta nyári égről a vihar által kergetett felhőfolt, a nélkül, hogy termékenyitő esőt, vagy romboló záport hullatott volna. Azóta meglehetős kezdeményü gyapotiparunk is keletkezett, – mert hiában a szükségek kielégülést parancsolnak, s természetök inkább kényszeriteni, mint rendszereztetni. – Ama harcz tehát meddőn, következéstelenűl hunyt el.
Azonban sajnosnak itéljük, hogy egy eredmény nem szülemlett belőle. Mi azt reméltük, hogy ama vitatkozás eléggé kihivó figyelmeztetés volt arra, hogy mezőgazdáink fontolóra vették volna komolyan, valjon a gyapot-növényt nem lehet e tehát hazánkban meghonositani? Ezt vártuk annál inkább, mert, mint mondók, ha müiparunk fejledezése meghozta a gyapotszövés nem ugyan valamelly nagyszerü, de még 730is kisebb nagyobb vállalatait, – meghozandja kétségtelenűl még nagyobb emelkedését; – mert továbbá illy körülmények között méltó, hogy a mezőgazda is számoljon a haszonra, mellyet az igy keletkező iparból ő maga, s mellyet a közvagyonosság vonhatnak, mig azon esetben, ha ez iparág csakugyan csupán külföldről hozhatja nyers anyagát, az ország annál tetemesebb adót fizetend a külföldnek, mennyivel fejlettebb, nagyobbszerű s minden egyéb tekintetben áldáshozóbb leszen állapota. Ide járul még, hogy a Hetilapnak tavali szerkesztője el sem mulasztá megérinteni, mikint mezőgazdaságunknak még lehet reménye a gyapot-termesztés meghonositásához.
Mind e mellett azonban, mint mondunk, nem történt, legalább tudtunkra semmi. Nem olvastuk, nem hallottuk sehol, hogy e növény termesztésére nézve ujabb kisérlet, ujabb tanács tétetett vagy adatott volna; még csak szó sem volt róla. –
Pedig néhány tized előtt, midőn még Austriában a gyapotipar keletkezőben is alig volt, s mostani fejleményéhez képest semminek mondható, a magyar gazdák nagyobb figylemre méltaták a gyapot-növényt. Olvasható tanuságok szerint is sokan és sok vidéken tettek vele kisérleteket s mint kivehetni, nem bal eredménynyel.
E tanuságok azok, miket most emlékezetbe akarunk hozni, és figyelembe ajánlani.
Előttünk fekszik egy 1810ben nyomtatott könyvecske. „Oktatás a pamut természetéséről. Budán, 1810.” Eredetie e munkának De Lastryrietől van. Mitterpacher Lajos, mint gondoljuk, latinul irta, Fejér György magyarra forditotta. – E dolgozatkából idézendünk föl tanuságokat arra, hogy a gyapot-termesztés megkisértetett, nem csak, hanem örvendetes tapasztalásokat nyujtólag is kellett gyakoroltatnia.
Mitterpacher mondja egy jegyzetében:
„A Bánátban, ha a tavasz engedelmes, aprilis elején hozzá fognak a vetéshez; ha pedig nem: közepe tájban.”
Ugyan ő egy másik jegyzetben, a gyapotnövény gyapjának szedéséről szolván, állitja:
„A bánáti székhelyeken ezen gyümölcs megérik september közepétől fogva octoberen át.”
Ugyan ő, megint egy jegyzetében kiszámitja, hogy Magyarországon „egy hold föld 931 font gyapjat termene, mellyből tisztádon tiszta 137 ft. és 36 kr. nyereség jőne.”
731Mitterpachertől még több olly megyjegyzést idézhetnénk föl, mikben noha még bővebb tapasztalást igényel, még is meggyőződést fejez ki az iránt, hogy e termesztés sikeresen folytattathatnék hazánkban.
E könyvecske végén közöltetnek bizonyos Trattnik-nak, füvészgyüjteményi őrnek a gyapot-termesztésre vonatkozó észrevételei.
„Minden eddig tett és egymással öszvevetett hiteles tapasztalásokból, mellyeket a pamuknak tágos tetelekben (?) termesztésére alkalmatos tájékokra és fekvésekre nézve, mint maga Lastryrie tett, mint más földmivelő és kertész-tudomány kedvelői tettenek, mint magam is, nem ugyan nagy darab helyen tette,; bizonyos az, hogy pamukot termeszthetni a cs.k. tartományokban is, (?) p.o. a Bánátban, a Tisza-mellékekben, Horváthországban stb.”
Továbbá, ugyan Trattnik mondja:
„A fűnemű pamukot méltó a mi egünk alatt termeszteni egyedül: nem csak azért, hogy minden más nemű a mi téli higedünkben elveszne, hanem azért is, mivel az itthon termett magokból származott nőtemények annál inkább egünkhöz törődnek, mennél többszöri vetésből valók. Sokkal tartozunk bizonyára azért Duka generalisnak, hogy az ő munkás és gondos próbatételi által szerzett magokkal segithetjük magunkat stb.”
A forditó talán magyar iróinknak nesztora, az érdemdus Fejér György, akkor egyetemi oktató, most s csak nem régóta kanonok, következőket referál:
„Ezen munka forditójának volt alkalmatossága a pamuk fűnemének két faját látni hazánkban, nevezetesen Somogy vármegyében. Szár nélkül valót látott először a segesdi barátoknál, és másodszor a Festetits uraság kertjében, Böhönyén. Csemetéset látni volt alkalmatossága Boronkán, t. gyulai Gál József uraság lakhelyén. Mindeniknek a levele ollyan mint a liliomé stb. Mind az egyik, mind a másik neme kiállotta a telünket és más idén tövéből kihajtott. A boronkai földes-asszonynak egész táblákkal voltak száros pamuk-csemetéi: ugy miveltette többnyire, mint itt (a könyvecskében) következik stb. Itt tapasztaltam, hogy nem csak hófehérséggel vetekedő pamuk-faj van, hanem van sárgás is s barna is.”
Igy szólanak az 1810-ki tanuságok, mik annál érdekesebbek, mivel az általuk fölidézett könyvecskében némelly a gazdasági eljárást illető, s már némi öntapasztalásból eredő tanácslatokkal vannak kapcsolatban. Ezeket czélunkhoz képest, melly csak emlékeztetés akart lenni, ezuttal legalább nem adjuk. Különben is azt ohajtanók, hogy kik a mezőgazdaság körében birnak hivatással, azok akarnának e részben szakértőleg nyilatkozni és tanácsolni.
Még csak egy kijelentést fogunk ide csatolni, mellyet a magyarországi gyapot-termesztést illetőleg az ujabb időből olvasánk. Henking ur, a sopron-vasi selyem-intézet igazgatója, a selyem-iparról irt munkájában azt állitja, mikint a hazánkban termett gyapot jobb a macedoniai gyapotnál. Nem tudjuk, mert nem mondta meg, hogy honnan vevé ezen categoricus állitását: hanem följegyeztük, mert érdekes, örvendetes, miután az austriai gyapot-ipar nyers kellékei nagy részben innen is fedezhetnek, a duna-gőzhajózási társaságnak is derék keresetet nyujtva.
Mesterffy.
