Gabonaforgalom Északamerika s Angolhon közt.
Gabonaforgalom Északamerika s Angolhon közt.
Bár mi különbözőleg gondolkozzanak is a pártok fontoló emberei a (német) vámegyelet organisatiója felől, abban összesen megegyeznek, hogy a németföld jövő biztossága s hatalma főkép anyagi erőn, s a nemzeti érzelem kifejlődésén nyugszik, s hogy mindkettő a nemzeti kereskedelmi politica feltételezi. „Denn soll der Mensch im Leibe leben, so fordert er sein taeglich Brod” mond a költő, s merő kábaság, ha egy nép a nagy nemzetiség anyagi jóteteményeit nem élvezheti, lelkesülést vagy áldozatot várni tőle, ennek védelmére. Ezt irja Liszt Fridrik vámlapja 47-ik számában, s számtalan megbecsülhetelen tanulmányt vonhatunk ki ezen igazság szavaiból. – Levonhatjuk, miszerint anyagi jólét nélkül (mit nem birunk eléggé ismételni) lehetlen a haladás, hogy egység teremti az erőt s nemzeti szellemet, s végre hogy az ipar s kereskedés terén forraszthatjuk össze a nálunk ugy is annyira különböző elemeket, s szilárdithatjuk nemzetiségünket. A kérdéseknek gyúpontja a 19vámok organisatióját foglalja magában. – Ugyde sokan mindent gátló s semmit nem akaró embereink közűl azt állítják, miszerint mi földmivelő nemzet vagyunk; – fejleszszük ezt előbb, s aztán gondolkozzunk a műiparról. Véleményem tisztasága s meggyőződésem szent sugalma szerint én minden anyagi kérdést a fiumei vasut felszámíthatlan következményeihez kötök; ez azon gyülpont, melly minden intézkedésnek fonalát méhében tartja, mit ezer meg ezer deductiókkal s rendíthetlen tételekkel képes volnék bebizonyitani. Tehát e vasutat mint minden jó s üdvös kérdés alaptételét felvéve, lássuk mikép hangzik ennek feladata össze földmivelő képességünkkel? – Azt állitá nem rég a Budapesti hiradó, mikép a fiumei vasut megnyitása mellett sem birunk ez uton odessai gabnával versenyezni. Jó, hát talán az alsó Dunán fekete tenger felé volnánk képesek a sikra kiállani? Az ellenkezőt már több izben számokkal, tapasztalásokkal bizonyitottuk, de halljuk Lisztet a „Zollvereinblatt”ban.
„Északi Németország, vagy is a rajnai vidék s az alsó Duna közt igen magasra rug a küldeményezés, t. i. Lipcsétől Jassy-ig 6 tallérra mázsánkint, ellenben pedig igen csekély a tengeri szállitás költsége a Duna torkolatáig, mi legfölebb 1 tallérba kerül.”
Ekkép tehát mi maradna más hátra azon javaslat után, hogy előlegesen csak a földmüvelést fejlesszük, mint többet termeszteni, s egyedül csak az ausztriai vásárló piaczok fogyasztására szoritkozni, vagy is termesztményeinket még olcsóbban árulni, mint most szokott gyakran történni, – de végre minmagunk zsirjába megfulni. Ez a logicája a dolognak, s ezt jó lelkü hazafi nem akarhatja. – Tehát mikép segíthetni ez állapoton? Mindenek előtt beltermelést s fogyasztást vagy is belforgalmat kell teremtenünk, azaz ipart, mert ez fogyasztja s értékesíti a czikkeket, ez teszi függetlenné gazdagságunkat más nemzetektől. Iparteremtését a külkereskedésnek kell megelőznie, mert ez szerzi a szükséges tőkét, értelmiséget s anyagot megismértetésünk s összeköttetései által, s azért mindig s örökké fog a fiumei vasut kérdése mint általános orvosló szemünk előtt lebegni, a melly pályán nemcsak kivitel, hanem egyenes bevitel kereskedést is üzhetünk, s a melly pálya végre a tökéletesbült belforgalom, vagy a földmüvelés, kereskedés és ipar eszközlője legyen.
Mennyire szükségse a belforgalmat fejleszteni, következő adatok bizonyitják. A jelen gabnaconjunctura kezdetekor Északamerikából, New-Yorkból, egy hónap alatt csaknem 200,000 hordó liszt küldetett Europába s különösen Angolhonba, – s szállitatott továbbá buza Keletindiából, Ujszeeland s Ujhollandból. Hogy ez országokban olcsóbban termesztenének mint mi, ez nem igaz, képtelenség; – de igaz az, mikép a földtekének felére terjedő hajózása nem kerül annyiba, mint a mennyi költség szükséges a szállitásra Bánságból Fiumeig. – Különben még többet mondunk „Zollvereinsblatt” 47-dik száma után: Az északamerikai statusok évenkint csak 4–500 millio bushel avvagy 300 millió pozsonyimérő kukoriczát termesztenek, minek jelenleg nagyobb részét nyugotindiai szigetekre szállitják. A közelfekvő Olaszország is sokat fogyaszt e czikkből polenta gyanánt, s főképen Oroszországból fedezi szükségét, Francziaországban, Irlandban s Angliában a szegény osztály e ganalisztből él, s ha a bevitelvám leszállítatik Britanniában mint a „Times” hírlap javasolja, akkor maga Északamerika 20elárasztja kukoriczával egész Nagybritanniát, s kilöki a versenyzésnek nagyobb részét. – Mentsük meg tehát, ha még lehet, legalább Olaszhon kellékét magunknak. De okszerűbben véve, törekedjünk minmagunk fogyasztani, a belforgalom nemesbitése s élénkitése által, – mi ekkép történhetnék. Az Amerikában termesztett kukoriczának nagy része főkép disznó hizlalásokra használtatik, (lásd említett lap 47-dik számát) s innét magyarázható, hogy Északamerikában évenkint 20 millió disznó öletik le, magában Cincinnáti városában több fél milliónál*. Huszonhat kereskedelmi ház működik 2 millió dollár tőkepénzzel disznóöléssel, sódorfüstöléssel, hussózással s disznózsir, olaj s stearin készitéssel. Mi ez üzletről már számtalanszor tettünk emlitést, kövessük tehát a gyakorlati nagyszerü példát. Mi legközelebb egy tervvel lépendünk a t. cz. közönség elébe.
Hát Debreczenben?
Ifj. Szabó Pál.
