366. Kossuth felszólalásai „a kincstári javakon teendő magyar telepítésről” szóló törvényjavaslat felsőházi vitájában.
366.
Kossuth felszólalásai „a kincstári javakon teendő magyar telepítésről” szóló törvényjavaslat felsőházi vitájában.
Kossuth felszólalásai „a kincstári javakon teendő magyar telepítésről” szóló törvényjavaslat felsőházi vitájában.
„A kincstári javakon teendő magyar telepítésről szóló törvényjavaslat” felolvasása után az elnök megkérdezte, hogy a felsőház azonnali tárgyalását akarja-e vagy bizottmánytól* akar előbb véleményt kérni. Pálffy József pozsonyi főispán a törvényjavaslat kinyomatását kívánja, egyúttal pedig felhívja Kossuthot, aki az ülésen jelen van, hogy pénzügyi jelentését, amit a képviselőháznak beadott, a felsőháznak is adja be, hogy alaposan foglalkozni lehessen vele. Erre az elnök közli, hogy a jelentést 150 példányban már megkapta, de azóta nem volt a felsőháznak ülése és így még nem mindenki jutott hozzá. Kossuth nyomban válaszolt a felszólalásra:
A felsőház esetenként bizottságot küldött ki egy-egy tárgy feldolgozására.
Mi Pozsony megye főispánjának interpellatióját illeti, – más nemét az iratok hivatalos átnyújtásának jóformán a képviselőháznál sem gyakorol a ministerium, ott is engedelmet kértem a háztól arra, hogy a pénzügy iránti jelentést kinyomathassam, s kinyomatás után az elnökhöz átküldhessem, hogy a ház intézkedjék. Ha a felsőház szükségesnek tartja, hogy ezen úton kívül különösen egy példányt – mintegy előterjesztés s tárgyalás, végett – előadják, azon esetben volna némi észrevételem, t. i. hogy illy alakban nem tehetném most; mert itt törvényjavaslatok fordulnak elő, mellyekre a kezdeményezés a képviselőháznál van: következéskép azoknak illy hivatalos előterjesztés végett s útján – hogy tárgyalásra híjam fel a felsőházat mint minister – csak akkor fognám tehetni, ha azon törvényjavaslatokat a képviselőház már megvizsgálta s előterjesztette; hanem mennyire e törvényjavaslatokon kívül ezen ministeri jelentésnek tárgya nagy részben ollyan, mire nézve a felsőház felvilágosításokat fog kétségtelenül kívánni a pénzügyministertől, – annyit jelentek ki: hogy nekem semmi észrevételem nincsen arra nézve, hogyha netalán időnyerés tekintetéből a felsőház akként akar intézkedni, miszerint alkalmam legyen azon felvilágosítást nyújtani, még mielőtt a törvényjavaslatok iránt a képviselőháznak határozatai hivatalosan át jönnének; – de hivatalos előterjesztést nem tehetek; mert mint mondám, e részben törvényjavaslatok is fordulnak elő. (Helyes!)
Pálffy elfogadja Kossuth válaszát, de szóvá teszi, hogy rendezni kellene a képviselőház és a felsőház kapcsolatát. A felsőház nem szerez tudomást a képviselőház összes határozatairól, kifogásolja, hogy a telepítésről szóló törvényjavaslatot nem kapta meg. Válaszában Kossuth áttér a törvényjavaslat indokolására:
Mi az első tárgyat illeti, hogy a képviselőház határozatainak közlése iránt nincs tisztába hozva a dolog, az kétségtelenül igaz; de nem gondolom, hogy e jelen perczben az országgyűlésnek rendezésével foglalatoskodni tanácsos volna, s általában óhajtanám, hogy a ház azon meggyőződésből indulva ki, mikép most mindenek felett a hazának jelen körülményeire kell intézni gondoskodását, ne keresné az alkalmat bizonyos juris publici kérdések fejtegetésére, mellyekre ráérünk akkor, ha honunk békében és nyugalomban lesz.
Mint mondám, annyi áll, hogy mit a képviselőház határoz, mint törvényhozási tárgyat, azt elnöke által a felsőház elnökének átküldi; mit ezenkívül tesz a képviselőház, arról nem szükség, hogy a felsőháznak tudománya legyen, mihelyt t. i. a képviselőház törvényt nem akar alkotni; valamint a képviselőház sem kívánja, hogy azon határozatokról, mellyeket a felsőház teszen, mint például: rendezése tekintetében tett határozatáról, értesíttessék. Egyébiránt idővel ennek is tisztába kell jönni, de most nem szeretnék illy kényes dologba bocsátkozni!
Magára a budgetre nézve – mint kijelentém – ha a háznak tetszik úgy intézkedni, hogy nekem alkalmat nyújt felvilágosítást adni, semmi észrevételem nem lesz; de annyit kénytelen vagyok megjegyezni, miként azon felvilágosítások adásával sem igenre, sem nemre nem akarok befolyással lenni, mintegy megelőzőleg azon kérdésre, hogy a pénzügy és az adóajánlási dologban a két ház mi viszonyban áll egymással; mert ezt is azon közjogi kérdések közé számítom, mellyeket kétségtelenül tisztába kell hozni, de mellyeknek részletes principialis fejtegetését nem tartanám tanácsosnak; s ezen, mint minister tett nyilatkozatomat óhajtanám a jegyzőkönyvbe is felvétetni, miszerint t. i. szívesen ajánlkozom minden felvilágosítások meg adására, s ha erre a ház nekem alkalmat nyújt, méltóztassék velem parancsoni; de ezzel nem akarok azon juris publici kérdés elintézésének derogálni, sem jobbra, sem balra.
Mi a törvényjavaslatot* illeti: a felsőháztól függ határozni, valljon kívánja-e azt mindjárt tárgyalni, vagy nem? Mennyire tudom, nagyon csekély azon különbség, melly az eredetileg kinyomatott törvényjavaslat és a képviselőház által megállapított között fenforog, s mindössze is a 3-ik és 4-ik szakaszban történt módosítás. Ha tetszik a háznak ezen törvényjavaslatnak felvételét elhalasztani, az iránt nincs észrevételem, ámbár megvallom, miszerint helyeztetek némi súlyt abban, hogy a felsőház részéről is azon szándok, melly alkalmul szolgál ezen törvényszabályzat behozására, annak elvbeni elfogadása által megerősíttessék. Helyeztetek benne némi súlyt épen a jelen körülmények között; s e szempontból véve fel a dolgot, bátor vagyok a tisztelt felsőházat kérni, miszerint megengedni méltóztassék, hogy az általános tárgyalásra vonatkozó nézeteimet, mellyek e törvényczikk behozatalára indítottak, kifejtsem, s egyszersmind némi tán fenforogható aggodalmak – ha lehetséges – megelőzésére közredolgozzam.
„a kincstári javakon teendő magyar telepítésekről” szóló törvényjavaslatot a 331., képviselőházi vitáját pedig a 343. szám alatt.
Először is esedezem, ne méltóztassanak ezen t. czikket, úgymint telepítési törvényt tekinteni, mert nem az a czélja: hogy a túlnépesített vidékek lakosainak földdeli ellátásárul gondoskodjék, hanem hogy biztosítsuk Magyarországot azon vidékek berohanásai ellen, mellyeken illyeket, mint a historia mutatja, már negyedszer tapasztalunk. Mondom, ezen törvényczikknek czélja: miszerint ne legyünk kitéve annak, hogy saját hazánkban irtóháborút viseljen ellenünk valaki. (Helyeslés.)
Egy részről senkinek magánjogát nem bántani, senkit az ország lakosai közül a neki törvény és alkotmány által adott szabadságban s jogokban korlátozni, más részről biztosítani a magyar nemzetiséget az ottani vidékeken, úgy hiszem, magas czél és a legszelídebb mód, – mit gondolni lehet, nem levén arról szó, hogy akárkire rátoljuk nyelvünket, hanem hogy a magyar fajt olly állapotba tegyük, miszerint ne legyen kénytelen existentiája végett küzdeni azon vidékeken, hol már negyedszer van berohanásnak s lázadásnak kitéve. (Helyeslés.)
Csak ezen szempontból indultam ki; különben ha* nem ezen szempontból indultam volna ki, nem magyar telepítésekről szólanék, s nem különösen a székelyekről; mert az általános telepítés eszméje sokkal inkább más tekintetek alá esik, mintsem hogy e törvényjavaslatot azon szempontból lehetne megítélni: hogy valljon nem kell-e másnak is telepítés általi ellátásáról gondoskodni?
Az eredetiben hiányzik.
Előbocsátom még azt, miért említem különösen a székelyeket. Ennek oka egyenesen az, mert először helyheztetek benne súlyt, hogy a magyar törvényhozás az egymástól olly sokáig elszakadva volt két testvérhazának egyesülése első perczében mutassa meg azt, hogy gondolkodni a volt erdélyi testvérekről első kötelességei s feladatai közé számítja. (Tetszés.) Valamint itt e tárgynál alkalmat vettem magamnak, mert összevág e két czikk Magyarországnak biztosításával a lázadások ellen, s a székelységnek némi könnyítés adásával, minthogy túlnépesedett vidékei vannak; úgy örömmel fogok megragadni minden ezutánit is, mellyben azon szíves gondoskodást és készséget, mellyet erdélyi testvéreinkkel éreztetni kívánok, nem csak a székelyekre szorítani, hanem országunk minden vidékbeli lakosaira kiterjeszteni alkalmam lehessen. Ez a második, mit ezen törvényczikkre nézve indítóok gyanánt megemlíteni szükségesnek tartottam.
Még egyet kívánok némi előfordulható aggodalom eloszlatására előterjeszteni. A múlt országgyűlés a veszteségérti kárpótlást a nemzet becsületének oltalma alá helyzé,* s ezen kárpótlásnak mintegy alapjául, a kincstári javakat jelölé ki. Azért említem ezt, nehogy valaki talán oda magyarázza a dolgot: hogy midőn itt a kincstári javakra történendő telepítésről van szó, ez által a ministerium vagy – bízvást mondhatom – a képviselőház részéről azon garantiának kevesítése céloztatnék, melly az úrbéri veszteségekérti kárpótlás fejében a múlt országgyűlés részéről kitűzve, és a nemzet becsületének oltalma alá helyezve van. Igen óhajtanám, hogy a zavaros viszonyok közt, mellyekben élünk, s mellyek közepett azon pár hónap lefolyt, mi alatt a kormánynak nehéz gondjait viseltük, azon veszteségek becsüjének végrehajtására annyi időt nyertünk volna; de azt vélem, a ház sokkal inkább ismeri a hazának körülményeit, mintsem e részben a ministeriumnak mentségre lenne szüksége, hogy a három hónap alatt, midőn illy körülmények között vagyunk, nem tudta az evaluatiót megtenni. Meg vagyok győződve, hogy e tárgyban a méltányosság tekintetéből valaminek történni kell, s azért jelentem, hogy már a képviselőházban engedelmet is kértem, mikint törvényjavaslatot nyújthassak be, miszerint addig is, míg az evaluatiók megtörténnek, e részben kétrendbeli segedelmet nyújthassak. Az egyik a hitelintézet* olly felállítása, miszerint az egy részről biztos alapokra legyen fektetve, s másrészről olly financialis krízisek közepette, mint mellyekben most vagyunk, – hol bajosan lehet reményleni, valljon a hitelintézetek, a világon gyakorlatban levő hitellevelek készpénzértéki kelendőségnek fognák-e örvendhetni, ha bármennyire biztosítottak lennének is, mert illyenek most Európa körülményei, a hitelintézet részéről pénzzel történhessék meg a fizetés, nem annyira maga a kölcsönadás, mint inkább azon hitelleveleknek leszámítolása vagy átváltása által.
Az 1848: IX. tc. 1. §-a.
Vö. a 342. számmal.
A másik, mire engedelmet kértem, az: hogy engedje meg a törvényhozás, mikint addig is, míg az evaluatio megtörténhetik, minden magyar birtokosnak, ki úrbériséget vesztett, s veszteségét bebizonyíthatja, minden telekre számítva bizonyos összeget, mellyről okvetlenül fel lehet tenni, hogy illetni fogja, bármilly alacsonyan történjék a kármentesítés, előlegezhessek.*
Kossuth erre vonatkozó előterjesztését a képviselőházban ld. az 503. és az 504. szám alatt.
Ezt csak azért említém, nehogy valakiben aggodalom támadjon, miszerint ezen telepítési törvény által csonkítani, vagyis inkább háttérbe szorítani akarnók valósítását azon ígéretnek, mellyet a múlt törvényhozás a nemzet becsületének oltalma alá helyezett. Ezt nem csak tenni nem akarom, de meg akarom előzni gyakorlati kivitelét az evaluatiónak olly gyakorlat által, mellyre nézve úgy reménylem, sem az alsó-, sem a felsőház nem fogja megtagadni a szükséges módokat.
Ezt előbocsátva, kijelentem: mikép általában nincs a ministeriumnak szándokában ezen telepítést úgy hozni foganatba, hogy a kincstár javai ingyen adassanak át. Nincs ugyan erről világosan szó a törvény javaslatban, de meg van mondva, hogy olly méltányos föltételek alapján eszközölje a ministerium a telepítést, melly a telepedőknek a birtok tulajdoni jogának és szabadságának megszerezhetését is ne csak biztosítsa; hanem lehetségig könnyítse is. Ben van azon eszme, hogy a föld ingyen nem adatik. Részletesebbet azért nem szeretnék a törvénybe tétetni, mert magát az ,ingyen’ szót sem kívánom úgy definiáltatni, hogy a balmagyarázatra adjon alkalmat; mert valamint ajándékot adni valakinek nincs szándékom, úgy erre egyes partialis kisebb esetek mégis fenforoghatnak; mert, teszem, ha valaki most azon harczban nemzetünk oltalmában különösen kitünteti magát, hogy annak hazafiúi önfeláldozását a nemzet kis áldozattal ne méltányolja, azt tartom, erre nézve nem lesz nehézség. (Úgy van!) Elvül el nem fogadom az ,ingyen’ kitételt, valamint másrészről azt sem óhajtanám, hogy több mondassék e tekintetben, mint a törvényjavaslatban van, és ezen ingyen nemadás mintegy úgy definiáltassék, hogy például hozza be a minister az Angliában jobban ismeretes bérrendszert és nyújtson módot arra, hogy a telepedő apró részletekben is a tőkét letehesse, míg azon földnek tulajdonosává válik. Én ugyan leginkább ezen rendszert fogom alkalmazni; de azért mégsem szeretném kimondatva látni, mert lehet más mód is, mellyet a körülmények tanácsosnak fognak mutatni. Így például nem tudom: valljon Krassó megyében – hol a széleket kell őrizni a szerbek berohanása ellen – a viszonyok nem lesznek-e ollyanok, hogy a helyett, hogy bért kívánnék, talán szélőrzési kötelességet fogok kívánni? Azt vélem azonban, hogy illy föltételek alapján netalán teendő telepítés általában ingyen nem történik, mihelyt t. i. bizonyos készpénzi fizetés helyett valakitől kívántatnak olly fontos szolgálatok, melyekkel más polgárai a hazának illy mértékben nem tartoznak. Ezzel nem akarom mondani, hogy ez fog történni, de nem is akarom kizárni a lehetséget, hogy ez történhessék.
Csak annyiban akartam a házat ezekkel felvilágosítani, miszerint – ha valakinek aggodalma volna az iránt, hogy ezen telepítések által az úrbéri kármentesítések tekintetében adott biztosíték kevesülni, csorbulni fog, – legyen ezen aggodalom eloszlatva; mert ez a ministeriumnak egyátalában nincs szándokában.
Tapasztalni fogja még e sessio alatt a ház, miszerint törvényjavaslatokkal fogok előállani; mellyek nemcsak, hogy az úrbéri kármentesítésnek háttérbe szorítását eltávolítják, sőt még magát akár mentesítésnek valósítását is mihamarabb lehetségessé teendik.*
Kossuth a képviselőház szeptember 15-i ülésén terjesztett elő törvényjavaslatot az úrbéri kármentesítésről.
Ha ezen aggodalom el lesz oszlatva, azt tartom, nem nagy nehézségre fog találni a törvényjavaslat, melly – mint reménylem – helyesítését bírja a nemzetnek: a mennyiben a székelyek és magyarok iránt rokonszenvet mutat, s pedig úgy, hogy ez által financialiter nem vesztünk semmit, biztosítjuk ellenben hazánkban nemzetünket, olly veszély ellen, mint a mellynek most a háládatlanság tesz ki bennünket, – igenis hálátlanság; mert olly nemzet ellen támadni fel, melly minden jogait s szabadságait nyelvrei tekintet nélkül testvériesen megosztja a hon minden polgáraival, olly cselekedet, mellyet méltó hálátlanságnak nevezni. (Köztetszés.)
Csak ennyit bocsátván elő, kérem a tisztelt házat, miszerint ha elhalasztandónak véli ezen törvényjavaslat fölvételét, nem leszek ellene; de azt tartom, miként az itt előadottak nem elég ok arra, hogy azon törvényjavaslat most ne tárgyaltassék. (Helyes.)
Kossuth beszéde után Pálffy maga is indokoltnak látja a telepítési törvényjavaslatlat tárgyalás alá vételét, abban azonban nem fogadja el Kossuth nézetét, hogy a felsőház csak azokról a tárgyalásokról szerezzen tudomást, amelyekből törvénycikk lesz. Az alsóház hoz olyan határozatokat is, amelyek általában a politikát érintik. Ezekben a kérdésekben a felsőháznak, mint a törvényhozó testület részének, szintén állást kell foglalnia. Miután a felsőház a törvényjavaslatot általánosságban elfogadta, Kossuth válaszolt Pálffynak:
Ha méltóztatnak tárgyalás alá venni e t. javaslatot: el nem mellőzhetem, hogy egy pár szót ne szóljak arra, mit a pozsoni főispán felhozott. Hiszen, ha indítványt akar tenni, – mire kétségtelenül a ház minden tagjának joga van, – a ház meg fogja fontolni, ha valljon tanácsos-e egyáltalában tárgyalás alá venni vagy sem? hanem megjegyezni bátorkodóm újabban is; miként nagyon óhajtanám, hogy illy indítványok ne fordulnának elő. Méltóztassanak az országgyűlés megnyitásának első perczére visszaemlékezni. Mikor a ház első ülést tartott, a bihari főispán* bejelentette, hogy e tábla coordinatiója s más alapra állítása iránt indítványt akar tenni, s ennek következtében létesült is a ministeriumhoz felszólító határozat; s már most, ha a tiszt. ház ezen térről, melly a dolgokat úgy veszi, mint vannak, lelép, s partialis indítványokkal akar foglalkozni: ugyan mi lesz belőle? Előre lehet tudni. Nem fog bele kerülni egy pár napnál több, hogy a két tábla, melly eddig a legszebb egyetértésben van, e kérdésben – magyarán szólva – összevész. S valljon érdekében van-e a háznak az egyetértés eme felbomlását provocálni? ezt az érdemes főispán úr megítélésére bízom. De ha mindamellett indítványt fog tenni: ám határozzon felette a ház; én ezeket előlegesen is kijelenteni szükségesnek tartottam, annyival is inkább, mert valljon az, hogy az alsóház a trónbeszédrei válaszában a külpolitikára nézve kijelentett meggyőződését nem közölte a felsőházzal, szolgált-e a felsőháznak akadályul, hogy magának a külpolitikára nézve határozatban kijelentett meggyőződést szerezhessen? azt tartom, nem, valamint a képviselőknél sem az, hogy a felsőház nem közölte a maga nézeteit az alsóházzal. És ha a tiszt. főispán úrnak, vagy bárkinek tetszik valamelly kérdésben a ministeriumot felszólítani, hogy azonnal, vagy – mint méltányosabbnak tartom – más nap, vagy harmadnap felvilágosítást adjon, például a frankfurti,* vagy az olasz* kérdésben, vagy bármiegyébben: ebben szinte nem fog akadályul szolgálhatni, ha: a két ház nézeteit vagy határozatát azon ügy iránt egymással nem közölte. Azt gondolom, az ország bel- és külviszonyaira nézve a felsőház eljárásában nincs semmi olly akadály, melly azt kívánná, hogy mozgassunk bizonyos épületet, mellyet mozgatni nem tanácsos, s épen ezen ház mostani állásának érdekében nem tanácsos; mert kétségtelenül a ház a maga jogainak és hazaszeretetének érzetében nem fogná magát semmiféle tekintetek által eltéríteni hagyni, hogy meggyőződését kövesse, – azon meggyőződését, mellyet követni a hazára nézve jónak lát. De ha nem szükséges az egyenetlenséget provocálni úgy, azt gondolom, a mostani körülmények közt e kérdést mellőzni legtanácsosabb. Ezt csak előleges figyelmeztetésül kívántam a ház elébe terjeszteni; mert ha a ház bele akar e kérdésbe ereszkedni: úgy a maga idején hozzá fogok szólani,
Beöthy Ödön bihari főispán július 5-én, a felsőház első ülésén javasolta a felsőház átalakítását. A javaslatot a felsőház magáévá tette és felhívta a minisztériumot, hogy terjesszen elő javaslatot a felsőház korszerű átalakítására. Beér J.–Csizmadia A.: i. m. 45. l.
Kossuth a képviselőházban augusztus 3-án fejtette ki álláspontját a német egységről. Ld. a 357. számot.
Az olasz szabadságharc leveretésére a bécsi udvar által kívánt további csapatok megadásának vagy megtagadásának kérdése. Ld. a 261., a 316. és a 318. számot.
A szakaszonként való tárgyalás során Teleki József volt erdélyi kormányzó kifogására (Temes megye miért nem szerepel az 1. §-ban) Kossuth a következőképpen válaszolt:
Csak azon szempontból nem tettem be a törvényjavaslatba Temes megyét,* először: mert ott nem igen van hova telepíteni; azon tekintet ugyan, mellyet önmaga maga mondott, hogy a jelen perczben ha nincs is, de jövendőben lehetnek ott is kamarárai szállományok, tehetne valamit a dologban felhozott okaim ellen; de én Temest egyenesen geographiai fekvés tekintetéből is mellőztem, mert ha helyeztetését, fekvését tekintjük, az azon vidékeni telepítés legczélszerűbben történik akkint, hogyha Moldva tájáról Krassónak, a Dunaszélen, Nagybecskerek felé vonulva a Tiszáig egy kordon vonatik, s ekkor Temes megye kiesik. De a főtekintet leginkább az volt, hogy nincs hova telepíteni. Erre ugyan azt lehetne felelni, hogy jövendőre lehetne; de miután ez csak alkalmi törvény, csak erre kívántam engedelmet kérni. Egyébiránt ha Temes megye is betétetik, nincs ellene észrevételem. (Marad a szerkezet.)
Ugyanez felmerült a képviselőházban is. Ld. a 343. számot.
A 2. §-hoz Géczy Péter Hont megyei főispán kiegészítésként javasolja, hogy a minisztérium lépjen érintkezésbe a moldvai kormánnyal csángó magyarok hazatelepítése ügyében. Ezekkel a magyarokkal szintén az ország déli vidékén kellene a magyar elemet erősíteni. Kossuth bejelenti, hogy erre a kormány is gondolt már:
Kötelességem kijelenteni, miszerint Hont megye főispánjával elvre nézve tökéletesen egyetértek, hanem röviden megmondom okát, miért nem tettem említést arról: egyenesen csak azon szempontból, mert egy külország alattvalóiról lévén szó, nem tartottam conveniensnek ezekről törvényben disponálni, vagy alkudozásról szólva, megkötni kezét az embernek, hogy ott máskép is történhessék a dolog; kijelentem egyébiránt, hogy tökéletesen egyetértek főispán úrral elannyira, hogy úgy a moldvai csangó, mint a Bukovinában lakó magyarok iránt a ministerium részéről az előkészítő lépések megtörténtek, és folyamatban vannak,* (Helyes!) Ez okból nem említettem itt meg e tárgyat. Méltóztassék a tiszt. felsőház ezt ténynek venni, hogy figyelmünket nem mellőzte, sőt tettünk már lépéseket, és különös érintkezésben vagyunk iránta. (Helyes!)
Vö. a 215. számmal.
A 3. §-hoz Kossuth fűz magyarázatot, röviden összefoglalva a képviselőház ülésén erre vonatkozó vitát:
Az én errei észrevételem csak annyi volna, miszerint magam is egyetértek abban, hogy egyes telepedőknek sem több, sem kevesebb ne adassék, mint egy szorgalmas családnak önálló lételéhez szükséges; hanem mit most mondok, nem kívánom módosítás gyanánt a törvénybe igtatni, csak épen kijelenteni, hogyha egyébiránt a tiszt. felsőház véleményével megegyeznék, mikint t. i. egyes kivételes eset lehet ollyan, tisztán szólva, székely atyánkfiai között némi nagyobb mértékbeni színezete van azon skót családrendszernek, ahol bizonyos egyének bizonyos családok nagyobb befolyással bírnak, nagyobb népszerűségök van, hol azon egy ember vagy egyes család után indul ezer, azon egy nélkül pedig talán egy sem, s ezen egy olly helyzetben lehet, mikint a hazának meghozza azon áldozatot, hogy lakását áttegye, de azon áldozatot nem tíz, nem húsz vagy harmincz hold földre hozza meg, illy egyes kivételes esetek, mondom, fordulhatnak elő, hol tulajdonkép nem telepítésekről, hanem eladásról lehet szó, nem értek nagy, p. o. több ezernyi, hanem egy pár száz holdnyi telepedést, talán nem lesz megkötve keze a ministeriumnak, hogy a telepítést így eszközölje. Ha tehát a telepítés eszközlése végett valamelly specialis eset előfordulna, nem lesz a ministernek keze megkötve; mert különben a telepedés könnyen veszélyeztetve lehetne; azonban ezt nem kívánnám a törvénybe tétetni, egyedül a ház előtt akartam kinyilatkoztatni.*
Ugyanezt a véleményt fejtette ki a képviselőházban. Ld. a 651. lapon.
A felsőház a törvényjavaslatot a képviselőházban kialakult formájában elfogadta.
Az ülés végén a pénzügyi jelentés feldolgozásának módjáról folyt vita. A kérdéshez Kossuth is hozzászólt, Pálffy József megjegyzéséhez kapcsolódva:
Csak annyit akarnék jelenteni, mikép főispán úr felszólalását úgy értettem, hogy a pénzügyminister részéről jelentés van beadva, mellynek első része magában foglalja a pénzügyek kezelését s felmutatását, a másik pedig a jövedelem- és költségvetést f. é. második felére. Főispán úr indítványt tesz, hogy választmány neveztessék ki, melly e tárggyal foglalkozzék; s melly fel legyen hatalmazva, hogy ha valami felvilágosítást szükségesnek tart, ezt a ministertől kívánja. Hogy azon bizottmány tulajdonkép mit fog tenni, ebbe nem ereszkedem, részemről kinyilatkoztatván, hogy minden alkalmat elfogadok akármi kérdésre nézve, akár in corpore, akár választmány által, de ezáltal nem akarom azon elvkérdést praeoccupálni, hogy a financz hogy áll. Ezt csak azért említem, mert tiszt. főispán úr azon szóval élt, hogy számadások „megvizsgálásával” – nem akarom mondani, hogy igen, sem azt, hogy nem, hanem úgy veszem, hogy a pénzügyi számadások felvételével felvilágosításokat akar kívánni, mit igen szívesen fogok adni.
A felsőház olyan határozatot hozott, hogy a bizottmányt csak akkor választják meg, ha a pénzügyi jelentéshez kapcsolódó törvényjavaslat a felsőház elé kerül. Ezzel kifejezte, hogy a pénzügyminiszteri jelentést a törvényjavaslatokkal együtt akarja tárgyalni.
Közlöny, 1848. augusztus 9. (61. szám)
289–289. l.
Közli (Kossuth második, harmadik, negyedik
felszólalását) K. L. I. XI. 260–266. l.
289–289. l.
Közli (Kossuth második, harmadik, negyedik
felszólalását) K. L. I. XI. 260–266. l.
