357. [Budapest], 1848 augusztus 3. Kossuth felszólalása, a képviselőházban a német egységről és Magyarország önállóságáról.
357.
[Budapest], 1848 augusztus 3.
Kossuth felszólalása, a képviselőházban a német egységről és Magyarország önállóságáról.
[Budapest], 1848 augusztus 3.
Kossuth felszólalása, a képviselőházban a német egységről és Magyarország önállóságáról.
Gorove István orcifalvai (Temes m.) képviselő napirend előtt felhívta a képviselőházat: fogadja helyesléssel, hogy a minisztérium követet küldött a frankfurti német nemzetgyűléshez a Németország és Magyarország közti szövetség előkészítésére, egyúttal foglaljon állást a két ország szövetsége mellett. Az ellenzék (Teleki László, Perczel Mór) egységesen hozzájárult Gorove indítványához. Kiemelték a német egység jelentőségét és kifejezték hálájukat a frankfurti német nemzetgyűlés iránt, amely 300 év után mint önálló állammal tárgyalt Magyarországgal. A kérdéshez Kossuth is hozzászólt:
Uraim! én két dolog végett lépek ezen székre: 1) hogy – úgy is, mint a ministeriumnak tagja – örömömet nyilatkoztassam ki azon tiszta politicai fogalmak felett, mellyek következtében Magyarország képviselői gyűlése a frankfurti német egység, ezen egyesült német birodalombeli szövetség* mellett nyilatkozott; 2) hogy alkalmat vegyek ez ügynél, nem annyira az ausztriai kormány, mint inkább az ausztriai nép irányában, ha fenforoghattak közöttünk némi félreértések, azoknak magyar szempontból – Magyarország önállásához méltólag – eloszlatásához egy pár szót szólani.
A kormány július 19-én Szalay Lászlót utasította, hogy a Német Birodalommal szövetségi szerződést kössön, de úgy, hogy a szerződés a pragmatica sanctiót ne érintse. A szövetség megkötésére, minthogy a magyar és az ausztriai kormány között egyre jobban kiéleződtek az ellentétek, nem kerülhetett sor. Hajnal I.: i. m. 60. s köv. l.
Én, uraim! tudnék önöknek egy egyént nevezni, egy magyart, ki ez előtt 3 hónappal, igazán mondhatom, megfoghatlanul, magyar létére Bécsben a népszerűségnek tetőpontján állott, s ugyanezen egyén most Bécsben a gyűlöletesség tetőpontján áll, s áll a nélkül, hogy gondolkozásában, a nélkül, hogy az ausztriai nemzet [iránti] érzelmeiben egy hajszálnyit is változott volna.* (Tetszés.)
Ez a magyar maga Kossuth volt. Amikor március 15–17-én Bécsben járt a magyar küldöttséggel, a bécsi nép nagy lelkesedéssel és szeretettel fogadta. Vukovics Sebő Emlékiratai. 69–70. l. Kossuth saját emlékezése bécsi tartózkodására az 512. szám alatt.
Mi ennek az oka? uraim! az elsőnek az oka azon népszerűség, mellynek, mint egy pillanat alatt felmerülő röppentyűt említettem, kétségtelenül nem személye volt alapja, hanem az, hogy a szabadság első pitymallatának perczében, a népek mintegy ösztönszerűleg érezték azt, hogy azok, kik szabadságot akartak bárhol legyenek – testvérek. Annálfogva lehetlen volt az ausztriai nemzetnek nem éreznie, hogy midőn Magyarország – és Magyarországban azok iránt, kik akkor a harcokban nem épen a hátulsó sorokban állottak – sympathiát mutatott, az által csak ön saját szabadsága ügyének szolgált.
A másodiknak, azon hirtelen változásnak, oka abban fekszik, mert én a historiában nem ismerek példát, hogy a reactio a maga működéseit olly mindenféle kimesterkélt utakon követné, mint épen most, követné nem csak egyenesen, de mellék utakon is, azon utakon, mellyek oda vannak számítva, hogy az egymás iránti barátságra hivatott nemzetek között az önállás megértése mellett tökéletesen összeférő rokonszenv kötelékei szétszaggattassanak, és a kölcsönös sympathia a szabadság sympathiája – mint a reactiónak legnagyobb gátja – széttöressék.
Bécsben most, uraim, négy elem látszik küzdésben lenni. Az egyik Ausztriának azon népessége, melly felfogva saját, az ausztriai dynastiának, a szabadságnak s a jövendőnek érdekét, a birodalom egységéhez szít. Ez az egyik tényező.
A második: a reactio.
A harmadik: az ausztriai ministerium.
A negyedik: a szláv elem.
Én az ausztriai ministeriumot, a jelent,* midőn nyíltan kimondom róla, hogy irányunkban a mostani óráig a legbarátságtalanabb, a legjogtalanabb indulattal viseltetik, mégis azzal nem vádolom, mintha az ausztriai szabadságot, az alkotmányosságot lerontani és az abszolutismust visszaállítani akarná; hanem állítom róla azt, hogy Magyarország had- és pénzügyministeriumának visszaszerzésérei sóvárgása által annyira elvakíttatik, hogy nem látja, miként ő nem egyéb, mint akarata ellen is vak eszköz a reactio kezében, – a reactio, a szláv elem, a ministerium együtt, mindenik különböző czélból.
A július 18-án alakult Wessenberg-kormány.
A reactio, mert vissza akarja állítani a régi hatalmat.
A ministerium, mert szeretne Magyarországnak haderejével és pénzével is disponálni.
A szláv elem, mert szláv monarchiát szeretne alkotni.
Mindezen három tényező együtt dolgozott arra, hogy a bécsi, hogy az ausztriai németség, amelly önállásának kivívása első perczében a magyar önállás iránt sympathiát mutatott, felbujtogattassék, miszerint sajnálni látszik Magyarországnak úgynevezett elszakadását. Én pedig azt mondom: hogyha a bécsi ministeriumnak valaha sikerülne – az istennek valamelly átkos végzése következtében, de amellyhez e nemzetnek is szólása* lesz, – (zajos tetszés) igen; mert a nemzetek akarata még az isteni végzésekre is befolyással bír (zajos tetszés), ha sikerülne, mondom, az ausztriai ministeriumnak a magyar had- és pénzügyet kezére keríteni, s talán még a kereskedési ügyet is, – mert a kereskedési ministerrel is kezd coquettirozni, mióta a czukorra egy pár forintnyi vámot vetett,* – mi volna a következése?
Az eredetiben: szólója
A cukrot részint gyarmati „cukorliszt”-ből, részint pedig répából, burgonyából állították elő. A gyarmati cukorliszt mázsája után Ausztriába történt behozatalakor az ausztriai kincstárnak 7 frt 30 krt fizettek, A gyarmati cukorlisztből különféle ausztriai gyárakban finomított cukrot viszont vámmentesen hozhatták Magyarországra. Klauzál Gábor földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter figyelmeztette az osztrák kormányt, hogy a vámszabályzatot a két ország érdekének megfelelő kell rendezni. Amikor pedig felhívására nem kapott választ, a gyarmati lisztből gyártott cukorra mázsánként 4 forint behozatali díjat állapított meg. Ez a rendelkezés évenként 84 ezer mázsa cukrot érintett, Kossuth Hírlapja, 1848. július 12. (10. szám) 40. l. Klauzál a kérdést 1848. augusztus 29-én a képviselőházban ismertette. Közlöny, 1848. augusztus 31. (83. szám). 427. 1.
Az talán, hogy az ausztriai nemzet alkotmányos és szabad marad? Nem, hanem az fog következni, hogy Csehországot és Galícziát igában tartanák a magyar katonával, melly mihelyt a bécsi ministeriumnak kezében volna, nem magyar szellemű, nem magyar érzelmű volna. A galícziai és cseh katonákkal igában tartanák Ausztriát, az ausztriai katonával Magyarországot, a horváttal Erdélyt, az erdélyivel Horvátországot, – és volna ezen öszpontosítás következtében egy közös szolgaság. (Tetszés.)
Óhajtom, hogy az ausztriai nemzetnek minden tagja – ki alkotmányos érzetű – megértse és tökéletesen felfogja, miszerint azon régi kapocsnak, régi törvénytelen módnak visszaállítása nem lehet más, mint sírja az ausztriai alkotmányosságnak s szabadságnak. (Kitörő tetszés.)
Ausztria úgy lehet szabad és alkotmányos, ha Magyarország mindazon jogokkal bír, mellyeket nem V-dik Ferdinánd kegyelme adott, hanem megadták 300-ados tractatus által biztosított és soha el nem évülhető örökös nemzeti jogok. (Szűnni nem akaró helyeslés, tetszés, taps.)
Az ausztriai monarchia szabad és alkotmányos csak úgy lehet, ha Magyarország önállását nemcsak megtartja, hanem egyszersmind ki is fejti azokra nézve, mik még hátra vannak.
A reactiónak természetesen nagyon érdekében áll felhasználni az ausztriai ministeriumot, mondván: „lám! mi haszontalan hatalommá váltunk, midőn többé a magyarországi katonával nem rendelkezhetünk”. Mire ez felbuzdulván, azt hiszi, hogy az ausztriai monarchiát vissza fogja állítani, s ellenséges indulatot gerjeszt s táplál Magyarország iránt; a reactio a bécsi német lakosoknak mondja: „lássátok, Magyarország tömérdek adósságunkból nem akar vállalni semmi részt,* – Magyarország kereskedését maga akarja rendezni, – milly tömérdek kár s veszteség lesz ez reátok nézve!” – és természetesen vannak, mert nem minden ember ült neki a politikának, s annak mélyében nem búvárkodott, s azt mondják: szörnyűség, hogy így bánnak velünk, és a martiusi sympathia juliusi gyűlöletté változik.
Ezt az udvar jól fel tudta használni, hogy Ausztriát szembefordítsa Magyarországgal. Vö. Pulszky F.: Életem. I. 321. 1.
A szláv elemnek mondja: hogy a magyarok a szláv nemzetiséget, és nem tudom kit akarnak elnyomni, hogy a szláv nemzetiséget nem akarják respectálni, s ez által természetesen felingerlik a gyűlölséget, s azt gondolják, hogy a bukovinai szélektől Dalmátország határáig szláv-monarchia fog alkottatni, és gyűlölik a magyart. Így dolgozik a reactio.
Midőn azon jelenet történt, mellynek káros következéseit az ausztriai házra nézve csupáncsak a Német Birodalomhozi csatlakozása Ausztriának orvosolhatja meg – értem a császárnak Bécsbőli eltávozását – én azt mondtam az ausztriai ministeriumról: mikint valóságos gyalázat, hogy nem tudta urát, császárját, ősi várában megtartani; mondom ezt most is, de nem azért mondom, mintha én a császárnak ezen eltávozását a bécsi népnek tulajdonítanám, hanem azért, mert az egyenesen a reactiónak műve.
Ausztriának a martiusi napok óta csak cseppenkint osztogatták mindig a szabadságot, s nem volt azon elhatározás, mikint megmondják: akarjuk, hogy alkotmányos nemzet légy, s tisztán akarjuk annak minden következéseit. Ennek következése azon abnormis jelenet, hogy Bécsben a kormányon kívül még maiglan más kormányhatalom is áll,* s akként vagyok meggyőződve: hogy ezen kényteleséget senki sem sajnálja jobban, mint a józan gondolkozású bécsi nép; s meg vagyok győződve arról is, hogy azon hatalom ki nem eresztheti azon befolyását addig, valameddig Ausztriának alkotmánya, szabadsága, miniszteriuma, kormánya s az országgyűlés a reactiónak megsemmisítése által tökéletesen biztosítva nem lesz.
A kamarillára utal.
Akkor is épen ezen cseppenkénti osztogatás következtében – nem mondom kétségtelenül – ha a tömegnek felizgatott szenvedélyei túlhágnak imittamott a korlátokon, cselekszenek ollyakat, millyeket cselekedniök nem kellene. De egy kormány, melly magával tisztában van arra nézve, hogy a szabadságot és alkotmányosságot akarja, és csak a szabatosságot nem akarja, – mert azon visszaéléseket nem akarja, mellyek kompromittálják az alkotmányosságot, – mindig elég erőt fog találni önmagában, és a nép józan gondolkodásában s orvosolni, elhárítani fogja azon túlcsapongási kanyarulatokat. De nem ez kergette el a császárt Bécsből, hanem az áskálódó gyanúsítások a reactio részéről, mellynek feltett czélja más nem volt, – s ezt bizonyos adatokból mondhatom, – mint a császárnak Bécsből eltávolítása által anarchiát idézni elő; mert tudta, hogy az anarchia tartását nem unja meg hamarabb senki, mint a nagy város polgársága, melly ipar s kereskedésből él; – mondom az volt a czél, s ki vala számítva, hogy a császár rettegtetés által eltávolíttatván, anarchia idéztessék elő, s annak lépcsőjén emelje fél a régi absolutismus – de nem is absolutismus, nem is tudok neki nevet találni – régi hatalmát. Tisztelt azoknak, kik illy nehéz körülmények között meg tudták óvni Bécset az anarchia veszélyeitől.
Épen így látom a dolgokat még most is állani. Bécsben az ausztriai alkotmányosságnak legnagyobb hívei a dynastiának leghívebb, sőt egyedül okos hit alattvalói és a szabadságnak legeldönthetlenebb támaszai azok, kik belátják: hogy Ausztriának a Német Birodalomhoz csatlakozni, a német szövetségbe beleolvadni kell. Ennek ellenében a ministerium azt gondolja, ha Ausztria ezen szövetségbe lép, akkor ipso facto megszűnik a magyar had- és pénzügyministeriumának visszatéríthetése.
A reactio ezen szövetségnek ellene van, természetesen, mert az egyesült német hatalom soha többé szolgai járomba hajolni nem fog; és a szláv elemek, pedig ellene vannak azért, mert gondolják, hogy így nem fogják felállíthatni a szláv-monarchiát.
Minden további distinctiók nélkül nem arról akartam szólani, hogy valljon érdemel-e sympathiát Magyarországtól a Német Birodalom egysége? azon hatalom egysége, melly reánk is kedvező hatást ekkoráig csak azért nem gyakorolhatott, mert szétdarabolva, önmagában gyenge volt, – ez természetes; de nem tartottam feleslegesnek nehány szót szólani arról: miként áll a dolog az ausztriai nemzetre nézve, s midőn így classificáltam, hogy kik vannak a frankfurti egyesség mellett, s kik ellene, azt vélem, hogy maga ezen osztályozás is tisztán értelmezi a dolgot: miszerint a kik Ausztriának a frankfurti szövetséghezi csatlakozása ellen működnek, azok magának az ausztriai szabad és alkotmányos birodalom annihilátiójának eszközei, részint kitűzött czéllal – mint a reactio – részint, nem akarom mondani, hogy kitűzött czéllal, de nem eléggé józan felfogással, mint a ministerium.
És még azt kell hozzá mondanom, hogy e részben maga a szláv elem is iszonyú tévedésben van; mert ha a szláv izgatások czélra vezethetnének, annak az elporlásánál egyéb következése nem lehetne, azon elporlásnál, mellynek végső vége – de nem végső vége még, hanem közbenső basisa, egy bizonyos nagy hatalom szolgaságábai elmerülés volna (nagy tetszés); de melly épen azért, mert szolgaság és bizonyos természetellenes alapon nyugszik, a szláv elemek sem jövendőjének, sem szabadságának, sem vallásaiknak biztosítását, de merem mondani: még csak nemzetiségét sem garantirozná. (Helyeslés.)
Én tehát uraim! nem akarván tovább az idővel visszaélni, szíves köszönetemet jelentem ki a ministerium részéről, hogy a képviselőház helyeselte azon lépését, mikép a frankfurti parlament összehívásakor mindjárt szükségesnek tartotta magát ezzel összeköttetésbe tenni saját önálló organumai által,* melly helyeslés jövőre nézve egyszersmind a ministeriumnak indokul szolgáland ezen utat folytatni és sikeres eredményekre is vezetni. (Kitörő helyeslés: úgy van, úgy van!)
A magyar kormány május 14-én Pázmándy Dénest és Szalay Lászlót küldte ki a frankfurti nemzetgyűléshez megbízottként. Vö. a 11. és a 112. számmal.
Én csak azt akartam kitüntetni, miként vélekedésem szerint – s mint több érdemes szónokok is mondották előttem – magának az ausztriai háznak jövendője kívánja, hogy az ausztriai Német Birodalom az egyesült Német Birodalomhoz tartozzék; mert ha ez nem lesz, a reactiónak működései még igen soká nem szűnnek meg egészen. Az ausztriai házat pedig semmi sem veszélyeztetheti, mint egyedül csak a reactio; mert nyíltan kimondom: miszerint ha a reactio csak egy perczben is győzni találna, vagy olly színt venne magára, miszerint a német népnél alkotmányos szabadságának fentartása iránt némi kétséget kezdene támasztani, úgy ennek is első következése volna: hogy az ausztriai ház megszűnnék lenni az uralkodók sorában; s így a reactiót semmi sem annihilálhatja annyira, mint a német népnek csatlakozása az egyesült Német Birodalomhoz, – melly magában hordja egy részről a civilisatió, szabadság s alkotmányosságnak garantiáját, más részről – pedig urunk királyunk számára leteszi Magyarországban egy részről – egy részről mondom, mert legnagyobb részben mimagunk teszszük le azon talapot, mellyen az ausztriai ház szilárd jövendője fekszik, s nyújtja neki azon szövetséget, melly az alkotmányos szabadság és polgárosodás alapján itt Magyarországon az ausztriai háznak jövendőjét a múlt historiai kapocs következtében, de az érdekek egységénél fogva is kétségtelenül garantirozza.
Érdekében van ez tehát az ausztriai háznak s magának az ausztriai birodalomnak, mert ha ez nem történik, az ausztriai birodalom vagy semmivé porlik szét, vagy ha nem – szolgaságra jut. Mi ezen szolgaságban osztozni nem fogunk. (Kitörő lelkesedés: Nem fogunk!)
Arra, akár a reactio, akár az ausztriai ministerium, akár a szláv elem hiába számít, hogy a magyar, habár sikerülne is neki felizgatni minden népek szenvedélyeit ellenünk, – a mi nem fog sikerülni; mert a népekben lakik egy bizonyos józan érzelem, mellyet kiirtani az ármánynak nem – s legfelebb csak egy pillanatig elhomályosítani lehet – de, mondom, ha sikerülne, úgy e magyar nemzet milliói el vannak határozva, mint erősen hiszem – magamról vonva következtetést nem élni máskép, mint önálló független szabad nemzet tagjai. (Taps, nagy lelkesedés.) Uraim! egy illy nemzetet semmi sem semmisíthet meg e világon, egy illy nemzetnek mindaddig, míg illy érzelmeit megtartja: az isten örök életet biztosít. (Szűnni nem akaró taps.)
Azért fogják fel jól az érdekeket a szomszédban, s tudják meg, hogyha Magyarország visszaszerzési sóvárgásától indíttatnának, s a német egység ellen nyilatkoznának, – nem az volna következése: hogy újra subjugálnák, mert ebből! istenemre s nemzetem becsületére mondom, soha, de soha semmi sem lesz. (Kitörő tetszés!) Hanem az volna következése: hogy ők magok rövidlátólag törik el saját szabadságuk felett a veszedelem s a szolgaság pálczáját. (Szűnni nem akaró éljenzések s tapsok.)
Nyáry Pál ráckevei képviselő Gorove javaslatát azzal akarja kiegészíteni, hogy Ausztria ne számítson Magyarország segítségére, ha a német szövetséggel hadba keveredik. A képviselőház Gorove és Nyáry javaslatát elfogadja.
Ugyancsak napirend előtt Nyáry Pál bemutatta törvényjavaslatát a hűbéri (jobbágyi) viszonyok megszüntetéséről. Erre jelentette be Kossuth:
Gondolom, sem magának az indítványozó úrnak, sem a háznak nem lesz az ellen észrevétele vagy kifogása, ha a most jelen nem levő igazságügyminister úr részéről, ki ezen tárggyal foglalkozik, kijelentem, hogy a midőn e kérdés az osztályokban tárgyalás alá kerül, tervével ő is készen lesz, s akkor természetesen együtt fognak tárgyaltatni.
Az elnök kimondja, hogy Nyáry javaslatát kinyomatják és az osztályoknak megküldik. A képviselőház együtt fogja tárgyalni Nyáry és a minisztérium törvény javaslatát.*
Mindkét törvényjavaslatot közli Beér J.–Csizmadia A.: i. m. 621–632. 636–637. l.
Közlöny, 1848. augusztus 5. (57. szám) 266–267. l.
Közli (Kossuth beszédét) K. L. I. XI.
249–256. l.
Pap D.: Nemzetgyűlés I. 306–313. l.
Közli (Kossuth beszédét) K. L. I. XI.
249–256. l.
Pap D.: Nemzetgyűlés I. 306–313. l.
