331. [Budapest], 1848 július 26. Kossuth felszólalása a képviselőházban: előterjeszti a kincstári javakon eszközlendő magyar tele…

Teljes szövegű keresés

331.
[Budapest], 1848 július 26.
Kossuth felszólalása a képviselőházban: előterjeszti a kincstári javakon eszközlendő magyar telepítésekről szóló törvényjavaslatát.
Miután a képviselőház a házszabályok módosítására tett javaslatot a következő napi ülésre halasztotta, Kossuth törvényjavaslatot terjesztett elő:
Engedelmet akarok kérni a háztól rövid törvényjavaslat behozatalára, mellynek tárgya következő: Óhajtanám, hogy a ház, még mielőtt az erdélyi közigazgatás részleteinek elintézésébe bocsátkozik, azon értekezések nyomán, mellyeknél az utolsó erdélyi országgyűlés által kiküldött választmánynak közbejötte is szükséges, – jeleit adná annak, miképen az ország partialis dolgokban is kíván azon országnak lakosaira nézve, melly eddig Erdélynek neveztetett, figyelemmel lenni. Másodszor, előttem forog az a nézet, miképen az aldunai és tiszai részeken, ha visszatekintünk a historiára, már negyedik ízben fordul elő most az, hogy a magyar nemzet, melly minden jogait minden emberrel megosztotta, saját lételeért kénytelen küzdeni a háládatlansággal. Nekünk Magyarországot illyen esetek visszafordulhatása ellen biztosítani kell, és ez ollyan magas tekintet, mellynél az apró fillérezésekre tekinteni nem kell. S némi anyagi nyereség kevesebbet nyom, mint ezen magas politicai tekintet. Tehát akarom kérni a házat, miszerint a nélkül, hogy sok aprólékos részletekbe bocsátkoznánk, a pénzügyministert hatalmazza fel arra, hogy azon vidékeken a kincstári javakra magyartelepítvényeket tehessen. (Köztetszés.) És hogy ezen telepítvényeknél a magyar vidékek közt leginkább túlnépesített székelységre terjeszsze ki figyelmét. (Helyes!) Csak azért, hogy nyomatás és a ház által meghatározandó napon tárgyalás alá mehessen a dolog, bátor vagyok felolvasni a rövid törvényjavaslatot, ha megengedni méltóztatnak. (Halljuk!)
Szóló a szószékre menvén, felolvasá a következő törvényjavaslatot:
„Törvény javaslat a kincstári javakon eszközlendő magyar telepítésekről.
Miután az ország alduna-tiszai részein kiütött lázadás több historiai előzmények után újólag bebizonyította; hogy az ország nyugalma s biztossága azon vidéken a magyar lakosság erősítését szükségessé teszi: addig, is, míg a törvényhozás e részben bővebben intézkednék, következők rendeltetnek:
1. §. Az ország pénzügyministere felhatalmaztatik: hogy különösen Bács, Torontál és Krassó megyékben a kincstári javakra s bármi jogszerű címmel a koronára szállandó birtokokra nagyobbszerű magyar telepítéseket vegyen eszközlésbe. (Helyes!)
2. §. A pénzügyministernek meghagyatik, hogy ezen telepítéseknél a székelyekre mint legnépesebb magyar vidékre különös figyelemmel legyen, s közülök azoknak, kik erre hajlandóknak mutatkozandnak, ezen telepítés által sorsuk javítására alkalmat szolgáltasson; ha pedig a telepedni akarók közt ollyanok akadnának, kik a haza szolgálatában magokat a harcmezőn kitünteték, ezekre minden mások felett a feltételek, megállapításában is figyelmezni tartozzék. (Helyes!)
3. §. A telepítésnél vezérelvül szolgáland, hogy egy-egy telepedőnek olly kiterjedésű földbirtoknál kevesebb ne nyújtassék, mint mennyinek míveléséből egy szorgalmas család úgy élelmét, mint önállását biztosíthatja, s hogy a telepítés olly tömegekben, s olly egymássali kapcsolatban eszközöltessék, miszerint úgy nemzetiségök örök fentartása minden beolvadástól megóva, mint az ország nyugalma azon vidékek rendszerető polgáraival egyesülten, minden berohanások s a mostanihoz hasonló lázadások ellen biztosítva legyen. (Helyes!)
4. §. A pénzügyminister felhatalmaztatik ezen telepítéseknél, hat évi adómentességen s a kevésbbé vagyonos telepedők mérsékelt segedelmezésén fölül, olly méltányos feltételek alapján egyezkedni, mellyek a telepedőknek a birtok tulajdoni jogának és szabadságának megszerezhetését is ne csak biztosítsák, hanem lehetségig könnyítsék is. – A telepekhez imaházakról, lelkészek és néptanítók ellátásáról pedig közállomány költségén gondoskodandik. (Helyes!)
Ha megengedi a ház, szerencsém lesz kinyomatni ezen törvényjavaslatot. (Helyes!)
Az elnök bejelentette, hogy a törvényjavaslatot kinyomtatják és az osztályokhoz utalják.
Közlöny, 1848. július 28. (49. szám)
229. l., augusztus 2. (54. szám) 249. l.
Közli K. L. I. XI. 238–240. l.
Pap D.: Nemzetgyűlés I. 269–271. l.
A törvényjavaslat kinyomatott példánya megtalálható: O. Lt. Arch. Regnic. Lad. XX. 22. Fasc. 2A. No 167/a. Az osztályok központi bizottmányának jelentése: uo. 167/b. A törvényjavaslatot a képviselőház július 31-én tárgyalta. Ld. a 343. számot.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem