308. [Budapest], 1848 július 18. Kossuth cikke a Kossuth Hírlapjában a magyar kamatos kincstári utalványokról.
308.
[Budapest], 1848 július 18.
Kossuth cikke a Kossuth Hírlapjában a magyar kamatos kincstári utalványokról.
[Budapest], 1848 július 18.
Kossuth cikke a Kossuth Hírlapjában a magyar kamatos kincstári utalványokról.
Figyelmeztetés a magyar kamatos kincstár-utalványok iránt.
A magyar kamatos kincstár-utalványok (50 és 100 frtosok) forgásba kezdenek jőni, s a szokatlanság miatt itt-ott némi habozás vehető észre, azoknak készpénz gyanánti elfogadása körül. Szükségesnek tartjuk a közösséget figyelmeztetni, hogy ezen utalványokat a közforgalomban mindenki sokkal nagyobb biztossággal s haszonnal fogadhatja el, mint a kamatlan bankjegyeket. – Mi egy bankjegy? pénz talán? korán sem, hanem váltólevél, kötelezvény annyi összeg pénzről, a mennyiről szól. Mi a kincstár-utalvány? szintúgy kötelezvény annyi pénz öszvegről, a mennyire szól. – Mi tehát a különbség a kettő között? Két különbség van: egyik az, hogy a bankjegyre kamat nem fizettetik; a kincstár-utalvány pedig még kamatot is hoz. – Másik az, hogy a bankjegyre reá van írva, miszerint pénzre akármikor beváltatik – szóval; – de azért be nem váltathatik, mert a bankban soha sincs s nem is lehet annyi ezüstpénz, mint a mennyi bankjegy van forgásban. – Különben haszontalan volna a bankjegy-kibocsátás; mert nem szaporítaná a pénzforgalmat. Van hypothecával fedezve, valóságos értéket képvisel; s mint illyen a pénz helyét pótolja. – Ezen alapszik annak forgalombani hitele. – A kincstár-utalványra ellenben nem az van ugyan írva, hogy akármikor pénzül beváltatik, hanem ki van tűzve a határidő (3–6–9–12 hónap), midőn bizonyosan beváltatik.
Tehát: sem a bankjegy, sem a kincstár-utalvány nem pénz, hanem mindkettő pénzt képvisel.
Fedezve mindkettő van: csakhogy a kincstár-utalvány jobban van fedezve; mert a bécsi bankjegyekért csak a bécsi bank – egy magántársaság – áll jót; a kincstár-utalványokért ellenben az ország kincstára minden vagyonával, minden jövedelmeivel; tehát jótáll az ország maga. S ez mindenestre csak nagyobb fedezet, mint minővel bármelly magán-társulat bír.
Ezenkívül a bankjegynek bármikor pénzre váltása ígértetik; – de nem teljesíttethetik, mert nemcsak pénzre van fektetve, hanem egyébre is – váltólevelekre – status-kötelezvényekre stb.; a magyar kincstár-utalványok ellenben a kitűzött napon készpénzül bizonyosan beváltatnak; mert jövedelemre, tehát készpénzre vannak fektetve. – És végezetül:
A kincstár-utalványok mindezeken felül még kamatot is hoznak; a bankjegyek pedig nem hoznak.
Ennyi előny mellett valóságos kábaság volna az 50 vagy 100 frtos kamatos kincstár-utalványt többre nem becsülni, mint az 50 vagy 100 frtos kamatlan bankjegyet.
Sőt többre becsülhető ez magánál az ezüst pénznél. Mert az ezüst pénz értéke nem nő érczeink közt, a kincstár-utalványoké pedig nő, mert napról napra kamatot hajt.
Még egyet bővebb tájékozásul: az ausztriai birodalom kamatos kötelezvényei (metalliques) távolról sem olly jók, mint a magyar kincstár-utalványok. Miért? mert amazoknak tőkéjét sohasem fizeti le a status, hanem csak 5% kamatot fizet tőlük. Ellenben a magyar kincstár-utalványoktól szintúgy 5% kamat nemcsak fizettetni ígértetik, hanem félévre előre már le is fizettetett valósággal; azonkívül a kitett rövid határnapra (3–6–9–12 hónap alatt) még a tőke is visszafizettetik.
És mégis mi történik? Az ausztriai kormány leteszen a bécsi bankba 132,000,000 ollyan 5%-tes kötelezvényt, mellynek tőkéjét sohasem ígérkezik megfizetni; s a bécsi bank ezt elegendő hypothecának veszi, hogy ezen alapon 132,000,000 banknótát kibocsásson: és a közönség ezt készpénz gyanánt elfogadja, és okosan teszi, hogy elfogadja. S én kérdem: mit képvisel ezen –132,000,000 banknóta? – azon 132,000,000 ausztriai statuskötelezvényt képviseli, melly annak fedezetül a bankba le van téve, mellytől kamat jár ugyan, de tőkéje sohasem fizettetik ki. – A banknóta tehát, melly ezen kötelezvényeket képviseli, annyival roszabb a képviselt kötelezvényeknél; mert ezek a banknak hoznak kamatot; amazok pedig annak, a kinek kezén forognak, nem hoznak kamatot. – És a banknótát mégis elfogadjuk!*
A cikk igyekszik megmagyarázni a kamatos kincstári utalványok előnyét az osztrák bankjegyekkel szemben, hogy ezzel a kincstári utalványok iránti bizalmat fokozza. A magyarázat azonban egyoldalú. Hiszen az osztrák bankjegyek fedezetét nemcsak az osztrák kormány kötelezvényei alkották, hanem érc, kereskedelmi váltók stb. Az osztrák bankjegyeket Ausztrián kívül Magyarországon és külföldön is elfogadták. A magyar kincstári utalványok fedezete viszont kizárólag az állam kötelezettség-vállalása volt, forgalmuk Magyarországra korlátozódott. De nem is volt szerencsés ez az összehasonlítás akkor, amikor küszöbön állott az önálló magyar bankjegyek megjelenése. A magyar kincstári utalványok várakozáson alul maradó forgalmának magyarázata elsősorban a nagyfokú pénzhiány. De ezen túl a magyarországi nemesség és polgárság jelentős részének politikai magatartása, amely szembefordult a függetlenségi törekvésekkel és így a magyar kormány önálló pénzügyi műveletével is. A kormány felhívása sokkal komolyabb visszhangot keltett a szegény nép, a nincstelenek körében. Július elejéig, vagyis az első hat hét alatt összesen 300 ezer forint jött be a kincstári utalványok eladásából, ami messze elmaradt a tervezett 2–2 1/2 millió mögött. Az 5%-os kamat nem tette vonzóvá a kincstári utalványokat, viszont megerőltetést jelentett a kincstár számára. A Radical-Lap emiatt bírálta is a kormány pénzügyi politikáját, helytelenítette, hogy kamatos utalványokat bocsátott ki, holott az államnak semmi adóssága nincsen. A kamatos kincstári utalványokkal a kincstár 100 ezer frt-os kiadást vállalt magára. 1848. június 4–5. (4–5. szám) 13., 17. l.
Gondolkozzék egy kissé a közönség, és lehetetlen lesz meg nem győződnie, hogy minden kigondolható papiros-pénzek között nincs egy sem, mellyet annyi biztossággal s annyi haszonnal elfogadhatna készpénzül, mint a magyar kamatos kincstár-utalványok.
Panaszkodunk a pénz szűke felett. – Ím itt vannak a kincstár-utalványok a közforgalomban a pénz szűkét enyhíteni. Bizony különös emberek volnánk mi magyarokul, ha panasz és sopánkodás között vonakodnánk használni azon eszközt, melly a pénz szűkén segít. – Ha éhes vagy barátom! s jó kenyeret kapsz, ne sopánkodják, hanem egyél, különben isten sem segíthet rajtad.
Kossuth Hírlapja, 1848. július 18. (16. szám)
68. l.
68. l.
A cikk aláírás nélkül jelent meg. Vörös Antal szerint, aki összeállítást készített Kossuth cikkeiről, Kossuth írta. (Kossuth Lajos dolgozatai a Kossuth Hírlapjában 1848-ban. O. Lt. Kossuth-gy. II. V. 1. b. – 575.)
