304. Pest, 1848 július 17 Kossuth cikke a Kossuth Hírlapjában az osztrák politika irányáról.
304.
Pest, 1848 július 17
Kossuth cikke a Kossuth Hírlapjában az osztrák politika irányáról.
Pest, 1848 július 17
Kossuth cikke a Kossuth Hírlapjában az osztrák politika irányáról.
PEST, JULIUS 17-ÉN.
Midőn e sorokat írjuk, az austriai új ministerium már alkalmasint megalakult.*
Július 8-án megbukott a Pillersdorf-minisztérium. János főherceg, aki Bécsben mint a távollevő császár helytartója működött, az udvarnak azt javasolta, hogy Doblhoffot bízza meg a császár új minisztérium alakításával. Közlöny, 1848. július 11. (32. szám) 135. l. Az új kormány Wessenberg elnöksége alatt alakult meg július 18-án, Doblhoff a belügyminiszteri tárcát tartotta meg. Közlöny, 1848. július 22. (43. szám) 193. l. Az új osztrák kormány leplezetlenül lépett fel a magyar minisztérium ellen.
Minket Doblhoff ministerelnök nevéhez, a múlt időkből, tisztelet emlékezete köt, de ministériumának combinatiójára figyelve, aggodalmunkat nem tagadhatjuk, hogy ezen combinatio mellett az austriai kormánypolitica nem fog olly gyökeres változást szenvedni, a miként változnia kell, hogy Ausztriának a szabadságot biztosítsa, e szabadság alapján politicáját a miénkkel öszhangzásba hozza, s ezen öszhangzás által az uralkodó ház jövendőjének biztos talapot nyújtson.
Isten és világ előtt nyíltan ismétlem, hogy a magyar nemzet az uralkodó házhoz olly benső ragaszkodással hű, minő benső ragaszkodással az európai száraz földön uralkodója iránt most egy nemzet sem dicsekedhetik.
Isten és világ előtt mondom, hogy a magyar nemzet ezen érzelmeire kell a dynastiának őszinte bizalommal támaszkodnia, ha akarja azon jövendőt, mellyet mi – hű magyarjai – oly őszintén óhajtunk neki.
A hűség e nezetben változni nem fog, ezt nemzetem nevében merem mondani; de mi lesz azon belső ragaszkodásból, melly a néphűségnek zománczot ad? ha a magyar látja, s mindig csak azt látja, hogy szeretett királyának császári ministeriuma Bécsben ellenünk, mindig és mindig ellenséges politicát követ, s mi nem látunk semmi jelt, minélfogva lelkesült kebellel mondhatnók, hogy e két politica között részünkre határozott választás történt s a dynastia mi reánk, e hű nemzetre, támaszkodik?
Mennyit nem beszélnek arról, hogy a magyar hűsége csak szóbeszéd, mert ha nem így volna, nagyobb erővel védené az uralkodó házat, kül megtámadás ellen, mint a hogy teszi.*
Arra a bécsi követelésre utal, hogy a magyar kormány több katonát küldjön az észak-olasz hadszíntérre.
De hát, istenért, miként lehetnek olly kábák a bécsi urak, hogy ha ezt várják, ezt igénylik a magyartól, meg nem szűnnek a magyar kebelét marczangolni.
Felmondogatják nekünk a neutralitást,* azoknak javára, kik ellenünk, kik királyunk ellen fellázadtanak; ezer aprólékos csatornán nevelik hazánk felett a vészt, ezer aprólékos csatornán zsibbasztják erőnket hazánknak, koronánknak megóvásában, saturálták a levegőt apró tényeknek tömegével, míglen a reactionális irányzatok sejtelme közhitté változnék, melly a hű kebleken lidércz gyanánt ül, s ekként cselekedve, míg a ház saját fejeink felett ég, s ők a házunkat emésztő lángok felé élesztő szelet hajtanak; még eszökbe jut panaszkodni, hogy nem hagyjuk hazánkat veszni, s nem megyünk oltani egy távol tüzet, melly minket nem éget, s mellyet a múltak bűne gyújtott s a jelennek hibája éleszt.*
Vö. a 258. számmal.
Itt Kossuth, a hogyan július 5-én a magyar minisztertanács határozata (ld. a 261. számot), a Magyarországot fenyegető veszély miatt hárítja el az olaszok elleni fegyveres segítséget. Annyiban azonban egyéni Kossuth álláspontja, hogy elítéli és az olaszországi eseményekért felelőssé teszi a múltbeli és az akkori politikát.
Megszoktam az események szemébe nézni, miként a sas néz a nap tüzébe, bátran, rémülés nélkül; de mert híve vagyok királyomnak, mint hívebb senki más, megborzadok, ha a jövendőnek képébe nézek. Ez nem lehet így, ennek nem lehet így maradnia.
A mint fejedelmünk egy, úgy egy irányúnak kell lenni a politicának, melly a nevében kormányzó két ministérium által követtetik; ha amaz urak ott Bécsben ellenünk működnek, ha a közös uralkodó szekerét ingatag irányban hátra ránczigálják, míg a mi a hűség és törvény ösvényein nyíltan, loyalis következetességgel előre vonjuk, – a kétfelé rángatott szekér törni fog okvetlenül.
E két irány között az uralkodó háznak választania kell. A habozás veszély. János főherczeget a frankfurti gyűlés egy más spherába ragadta,* melly az austriai császár képviselőségével össze nem fér, – ezt ő már maga is kimondta Frankfurtban. Még egy két nap – s mert a császár beteg s a császár Innsbruckban van, honnan illy vészes időben nem lehet kormányozni – az austriai birodalom kormánya ismét fő nélkül leszen.
János főherczeget a frankfurti német nemzetgyűlés birodalmi főkormányzóvá választotta.
Az austriai új premier, a mint ministeri combinatiójából látszik, nem emelkedett fel a körülmények színvonalára.
Metternich sorvasztó absolutismusa elrontotta a bécsi levegőt: ott a kormányférfiak nem tudnak akarni, s mert akarni nem tudnak, nem tudnak kormányozni.
Aprólékos cselszövénykék, nem kormányzás.
Avagy gondoljuk meg csak, az austriai új premier ministereket candidál, hármat négyet, egy tárczára. Mintha bizony a parlamentaris kormány eszméje megférne a régi schlendriánnal,* melly nem tudta mondani: „így, ha velem, különben nélkülem”, hanem megírta az „Allerunterthäniggst Vortrag”-ot, mondván: méltóztassék választani.
Ósdi, elavult szokás.
Ministereket nem így gyártanak.
János főhg Frankfurtban marad, Bécsben pedig illyen kormánnyal mi fog történni?
Olly sok jóslatom teljesedett már, hogy szinte borzadok, ha jósolnom kell. De kell, mert az események könyve nyitva áll, s magneticus erővel vonja magára szemeimet.
A bécsiek János főherczeg távozása felett kétségbe esnek, s lesz egy ünnepélyes cravall a császár iránti hűségből, de a császár Innsbruckban van, s oda nem lehet Sturm-petitiót küldeni, és én nagyon kétlem, hogy a cravallok alkalmas eszközök legyenek a császárt Bécsbe édesgetni. A császár nem fog elmenni s Bécs fej nélkül marad, egy olly ministeriummal, mellynek tagjai tuczat számra mentek candidatio alá.
Tovább nem jósolok, de annyit mondok, mint tényt, melly isten könyvében változatlanul megírva van, hogy az uralkodó háznak Budán kívül nincsen helye, honnan hatalmas bírjon lenni. Budáról Bécset is lehet kormányozni, máshonnan – sem Bécset, sem Budát – nem.
Azon ön megtagadással teljes hű pietás, melly István főhg keblében él, a király személye s az uralkodó ház minden tagjának születési rendeltetése iránt, nem olly mindennapi tünemény, melyet használatlanul hagyni tanácsos volna.
A magyar országgyűlés küldöttség* által fogja meghívni a királyt Buda várába, lovagias lelkesedéssel fogja kérni: támaszkodjék hű vállainkra, s talán épen, midőn a magyar nemzet képviselői, ugyanazon képviselők, kik julius 11-én egy látványt mutattak a világnak, minőt a világ nem sokat látott, a fejedelmet megkérni fogják, vesse magát hű karjaink közé, – talán épen ekkor Bécsben egy cravall leszen, melynek utcza-szele elfújja az összes candidált ministeriumot.
A magyar képviselőházban július 24-én Teleki László javasolta a küldöttséget, amelynek kinevezése 25-én meg is történt. Ugyanazon a napon a főrendiház is megválasztotta a maga küldötteit. Közlöny, 1848. július 26. (47. szám) 120., július 27. (48. szám) 226., 227. l. A küldöttség innsbrucki útját ismerteti Horváth M.: i. m. I. 334. s köv. l.
Vannak perczek, midőn határozni kell. Az elmulasztott alkalmat gyakran isten sem adhatja vissza.
Csak még egy szót.
Én nem születtem diplomatának, nem ministernek, ha ehez az kell, hogy titkolódzék érzelmeivel, s azért megmondom, miként érezek:
Nem tudom, igaz-e, de mondják, hogy az ausztriai új premier nagyon csodálkozik, hogy mi a neutralitási felmondáson elannyira megbotránkozánk, s hogy szoros népjogi értelemben vettük, s azt a sok szó közöl – épen azt emeltük ki, s hogy e balmagyarázatot megnyugtatólag fel fogja világosítni.
Örülni fogok, de előre is megjegyzem, hogy a tettek korában élünk, s a szó nem egyéb, mint a tettek zászlója, s ha meggondolom, hogy mikor szóval a neutralitást felmondják, akkor a pártütőknek pénzt küldenek, – a hivatalából ő felsége által letett lázadóval, mint bánnal – a mi lenni megszűnt s a kihez semmi közünk – értekezgetnek, coquettiroznak, midőn a német ministeri sajtó minden betűje ellenünk mérget lehell, midőn az illyr sympathiák leplezetlenül állanak, akkor nekünk több kell, mint puszta szó, több, mint szóbeli magyarázat, hogy az urunk királyunk trónusát compromittáló, nemzetünk jogait, önállását és szabadságát sértő ellenséges politicát megváltozottnak higyük.
Mi nem ingunk, mint a nád, és nem is fogunk soha ingani, s míg a magyar nemzet velünk van, bécsi szél előtt dőlni sem fogunk; s azért én baráti kezet nyújtva a candidatióból kikeletkező bécsi ministeriumnak, tájékozásul egy szót súgok meg nagy nyilvánosan. Higyék el, hogy az a Jellasich-féle hatalom a magyaroknak egyáltalában nem imponál, és higyék el, hogy ezen álomistenök a magyar had- és pénzügyministériumot soha – de soha Bécsbe vissza nem viszi.
Ezen hit Bécsben, s a király Budán, és a monarchia mentve van, különben – – de nem jósolok Liceat sperare timenti.
Kossuth
Kossuth Hírlapja, 1848. július 18. (16. szám)
67. l.
Közli K. L. I. XIII. 503–506. l.
67. l.
Közli K. L. I. XIII. 503–506. l.
