285. Pest, 1848 július 10. Kossuth cikke a Kossuth Hírlapjában az új osztrák minisztériumról.
285.
Pest, 1848 július 10.
Kossuth cikke a Kossuth Hírlapjában az új osztrák minisztériumról.
Pest, 1848 július 10.
Kossuth cikke a Kossuth Hírlapjában az új osztrák minisztériumról.
ÁLLÁSUNK AZ AUSTRIAI MINISTERIUM IRÁNYÁBAN.
Pest, jul. 10-kén. Pillersdorf ministeriuma irányunkban olly politicát kezdett követni, melly ha szerencsésen ki nem egyenlíttetik, a legirtózatosabb összeütközéseket vonta maga után.
A kiegyenlítésnek módja közt állott azon lehetség is, hogy ezen ministerium, – melly a birodalom kormányzatábani erőtelenséget, a Magyarország elleni pártütésnek fenhangon affectált gyámolításával akarta leplezgetni, – megbukjék, a mint érdemli.
És megbukott, a mint érdemlette.
Az uralkodó ház érdekében, a birodalom népeinek érdekében, a szabadság és civilisatio diadalának érdekében akarom hinni, hogy e ministerium megbukásával gyökerestől megbukott azon fonák politica is, mellyet követett, s melly ha vele meg nem bukott volna, a birodalmat okvetlenül felbomlásba, az uralkodó házat átláthatlan veszélybe bonyolítandá.
De mi szavunkhoz tettekben is híven meg akartuk mutatni, miként ha felrázni óhajtjuk a nemzetet, hogy harczra készüljön, harcra, minőre készülni kell, midőn élet és halál forog mérlegen, nem azért teszszük ezt, mintha a vérontás szomorú dicsőségének örvendenénk, s a felviradt szabadság földét, a háború iszonyaiba könnyelműen keverni szándékoznánk, s azért bármennyire vérháborítónak tapasztaltunk is egy vagy más megtámadást, el nem mulasztottuk a békes kiegyenlítést megkísérteni.
És mert ezen kiegyenlítési kísérlet épen munkában volt, bizonyos dolgokról csak tartózkodva szólottunk, s a tényt csak sejtelemnek mondottuk.
Most, midőn a szerencsétlen ministerium megbukott, a tények leplezetlen felfedezését becsületbeli kötelességnek ismerjük, s azért elő fogjuk adni, miként állottunk a legutóbbi napokban az austriai ministerium irányában.
Elő fogjuk adni azon hittel, reménnyel s bizodalommal, hogy a Pillersdorf ministeriumának utódai más ösvényen járandnak, mint mellyen megbukott s méltán nevetségesen bukott elődeink állottak irányunkban.
De mielőtt ezt előterjesztenők, közöljük bécsi tudósítónk levelét Pilersdorf ministeriuma bukásáról:
Bécsben, jul. 8-kán 1848. A ministerium leköszöntetett. Tegnap már rebesgeték, hogy nagyszerű macskazenével akarják ma azt megtisztelni. Azonban a dolgok másként, férfiasabb modorban alakultak. Ma délelőtt a Sicherheits-Ausschus, azaz: a polgárokból, nemzetőrökből és diákokból szerkezett, a ministerium által Bécs egyetlen hatóságának nevezett, János főhg által megerősített biztossági választmány ülést tartott, mellyben 156 szavazattal 5 ellenében elhatároztatott, hogy az összes ministerium lemondásra szólíttassék fel. Hozzá mondaték még e határozathoz szóval a szándék, hogy különben Metternich sorsára jutandnak az illetők.* A hír, mint villám, azonnal átfutá az egész várost. Már 2 órakor délután minden gyermek ez új Spasz-ról beszélt. A ministerium azonnal lemondott.
Kl. L. W. Metternich herceg alkancellár a márciusi forradalom által megdöntött osztrák kormányzati rendszer legfőbb irányítója volt. A forradalom felülkerekedésekor Angliába menekült.
János főgh ma vala indulandó Frankfurtba új hivatala átvételére.* Az elinduláshoz, melly az éjszaki vasúton lett volna, búcsúképen nagy pompájú készületek tétettek. – Ma már nem lesz belőle semmi. A főgh nem megy el. Mondják, hogy ki lett volna előtte jelentve, hogy ne is szándékoljon indulni, mert gátoltatni fog. – Aligha Doblhoff nem fog új ministeriumot alakítani. Erről azonban még semmi bizonyos. A zavar közeleg. A kedélyek ingerlettek. A sok biztatást megunták. Az eredményhiányt érzik. A fejetlenség súlya fájdalmasan nyom mindenkit. A reactio alattomban működik. A schwarzgelbek száma nőttön nő.
János főherceg az Innsbruckban lakó császár helytartója volt Bécsben. Július elején a frankfurti német nemzetgyűlés birodalmi főkormányzónak választotta.
És úr isten! a világos igazságot nem akarják az illetők belátni.
A dynastia balcsillagzata naponként láthatóbbá derül.
Az ámítók, hitegetők és árulók folyvást szabadabb tért nyernek arra, hogy a rosszul alkalmazott, úgy szólván kiravaszkodott kegy és pártfogás ótalma alatt koholhassák pokolművöket.
És a dynastia ébredni késik! – Ébredni olly hathatósan késettetik!
Az orosz erők már terjednek félkörben le a Duna felé.*
Az orosz csapatok július 6-án bevonultak Moldvába, hogy a forradalom kitörésének elejét vegyék.
A csehek igába fogatnak, hogy a muszka ótalom után fohászkodtassa őket a panslavismus szított szelleme. Az ótalom igenis, – talán meglesz, de nem nektek kedvezend, szegény fohászkodók, hanem a régi elporlott rongyokat segíti majd összeférczelni, nem gondolván el, hogy kezeik között ismét elmállanak azok. – A reactio az orosz interventiót is kész volna tán provocáltatni. – Az ischli szövetség gyarapul.*
Ischl felső-ausztriai fürdőhelyen gyűltek össze a régi rendszer vezető emberei. A Kossuth Hírlapjának július 6-i számában V. aláírással cikk jelent meg „Bécs, 1848. jul. 3.” címmel. A cikk szerint a bécsi zűrzavarból három kivezető út van. Egyik azoké a haladásellenes elemeké (schwarzgelbeké), amelyek megkísérlik a régi államrend visszaállítását. Ischl is egyik „emeltyű” ehhez. Ischlhez a cikkíró a következő jegyzetet fűzi: „Ischlben mulatnak most többek közt egy koszorúba fűzve: Apponyi György, Jósika volt erd. cancellár, Kolowrath volt minister, Szedlniczky, detto Wirkner és Paziazzi urak, s még többen incognito.” A bécsi tudósító (ugyanazt írta a július 3-i és 8-i közlést) nyilvánvalóan erre a csoportulásra céloz.
Bécsben a zavarnak tetemesbítésére igen, – de a rendnek és polgári jóllétnek alapítására nem tétetik egy lépés sem. János főhg az országgyűlést 18-ig halasztotta el. Akkorra, mikor minden pillanatban ezer vész rejlik!! –
A galícziai követeket a reactio már kezdi lekenyerezni, és pedig nagyban! – Mi lesz mindezekből, azt a jó isten tudja! ki bár nyitná fel szemét a dynastia tagjainak, hogy ne tántoríttassák el magokat oda, hol a végmegromlás milliói vérével fertőztetnék meg.
Ez a szép város, ez a Bécs vénül naponként, és fogy erőben, díszben, kellemben. Elfonnyad időnek előtte, mint a mező kórója a derek alatt. Életjele még csak egyben mutatkozik nagy városhoz illőleg, abban, hogy mindenáron üzletfolyamat után sóvárog, de politicai jellemirány nélkül.
Majd sokat is írok, – pedig csak azt akartam megírni, hogy a Pillersdorf-féle, tétlenségben, habozásban, lelki tántorgásban és politicai erénytelenségben kitűnő ministerium megbukott. – Holla! – Még két érdeme volt; – az egyik, hogy Magyarországot, ha ez Jellasichnak nem enged, azzal fenyegeté, hogy neki a neutralitást felmondja,* azaz más szavakkal: az osztrák császárral a magyar király ellen fegyvert fogat! hogy júl. 4-kén 1848 tartott ministeri üléséből Jellasichnak százezer p. ftot határozott rögtön küldeni* – Úgy van, s még ministeri értesítvénybe foglalta e két tettnek mindenikét. –
Ld. a 258. számot.
Ld. a 269. számot.
Aki ért hozzá, e két tettből készítse meg sírversét a Pillersdorf ministeriumnak. V.*
Wargha István.
Későbbi. A ministerium alakításával Doblhoff, eddigi kereskedelmi minister van megbízva. – A sürgés forgás nagy. János főhg esti 8 órakor csakugyan elment Frankfurt fele.*
A mint délután 2 órakor a ministerium lemondott, következő falragaszok valának olvashatók:
„Bécs, július 8. 1848. délután 2 órakor –
A ministerium lemondott. – A szabadság és népügy harmad ízben győzött torlaszok nélkül a jesuitismus és árulás ellen. Pillersdorf a leglelkiösmeretesebb ügyvívője volt a camarillának, szemtelen hajhásza és kerítője az aristocratiának. A prágai gyilkos esemény ő általa rendeztetett, azért akarta czimboráit, Windischgrätzet és Thunt, minden áron megtartani. Azért akarta népjogaikat védő bizottmányunkat, melly vizsgálatot sürgetett, szétűzni, de a bizottmány erősebb volt az áruló ministernél. A bizottmány őt buktatta meg. János főhg. háromszorosan éljen, mert egy olly ministerium lemondását örömmel fogadta, melly nem kevesebbet akart, mint a nápolyi utczákoni mészárlás ismétlését szép városunkban. Doblhof van megbízva új ministerium alakításával. Reméljük, hogy a nép és szabadság érdekében és nem az insbrucki ízlés szerint fogja azt átalakítani; reméljük, hogy ezen ministeriumot nem fogja olly nevekkel gyanúsítani, mint Somarugáé és Latouré. S ez által így a Stadion-ministerium iránti aggodalmunk is el van oszlatva.” (A . H. jegyzete.)
Ekként állnak a bécsi dolgok.
Szegény Austria, honnan merülend fel a kalauz, melly szabadságod ingó hajóját a vészek tengerén keresztül, a rendnek partjára vezethesse?
A birodalom képviselői együtt vannak, ha fogják-e véleményöknek mérlegbevétésével elhatározni a ministerium alakulását, mellynek hivatása legyen a trón iránt hű, irántunk barátságos s népeink szabadsága iránt vonzalmas politikáiknak testet adni? Vagy nézendik nagy bámulattal az újnak alakulását, miként a voltnak bukását nézték, mellyet az aula jelenlétökben decretált?*
A diákságnak fontos szerepe volt a Pillersdorf-kormány megbuktatásában.
Vagy azok, kik eléggé érették voltak belátni, hogy egy olly ministerium, mellynek egyedüli ereje a monarchiát felbomlással fenyegető szlav forrongássali kaczérkodásban állott, és állott a magyar nemzetnek Austria legőszintébb, legtermészetesebb szövetségesének megsértésében, az austriai birodalom becsületét s lételét további tengődésével veszélyeztetné, lesznek-e elég érettek belátni, hogy a ministerium érdemlett bukásával eme szerencsétlen politica is kell, hogy végképen visszahozhatatlanul megbukott légyen?
E kérdésre a közeli napok megfelelendnek.
De mivel csak a jövendő felelhet meg, a jelen pedig miénk, s azt nem tudjuk, jó vagy balsorsot hoz-e a holnapi percz, én egy teendőt ismerek csak, egyet mindenek felett, s ezen egy: harczra készülni, harczra, minőre készülni kell, midőn élethalál lebeg mérlegen, harczra, hogy békénk legyen, s koronánk ép, szabadságunk biztos, és önállásunk sérthetetlen.
Lapunk egyik közelebbi számában sejteni hagytuk, hogy a bécsi ministerium nekünk felmondani készül a neutralitást, ha Jellasicscsal minden áron meg nem alkuszunk.*
Ld. a 260. számot.
Tény volt, a mit sejtelemnek mondottunk.
Junius 29-kén termett meg a bukott austriai ministerium agyában ezen monstruosus kába gondolat.
Biztos kútfőből tudjuk, hogy ministeriumunk ezen nyilatkozata akként felelt, a mint felelni kötelessége vala.*
Ld. a 258. számot.
Figyelmeztette az austriai ministeriumot, miként neutralitási felmondásának csak akkor volna értelme, ha felmondta volna az engedelmességet Austria azon császárjának, ki egyszersmind magyar király is, mert hiszen különben, míg e két korona egy fejedelem fején egyesül, az austriai császár ön maga ellen háborút nem viselhetvén, a magyar királynak a neutralitást fel nem mondhatja.
Emlékezetébe hozta az austriai ministeriumnak, miként a hazánkhoz kapcsolt országokban, sőt saját hazánkban is pártütő lázadás, nem pedig jogszerű háború van.
Figyelmeztette, hogy a magyar király, ki egyszersmind Austria császárja is, ama pártütést nem csak kárhoztatja, hanem mivel elszakadásra van intézve a magyar koronától, mellynek épségét fentartani ő felsége hittel kötelezve van, a koronájának épsége ellen intézett ezen pártütés felségsértésnek nyilatkoztatta, s annak, ha az elcsábítottak a hűségre s engedelmességre vissza nem térnek, törvényszerű megbüntetését, s e végett fegyveres erő alkalmazását is elrendelte s megparancsolta.
Figyelmeztette, hogy midőn az austriai ministerium a magyar király ezen eskü szerinti törvényszerű intézkedése ellen felmondja a neutralitást, – más szóval az ellen hadat izen, – ennek csak úgy volna értelme, ha az austriai ministerium azon fejedelmet, ki egyszersmind magyar király is, urának többé el nem ismerné, s a magyar király elleni pártütésben osztozni magát elhatározná.
Kívánt tehát ministeriumunk cathegoricus nyilatkozatot, mert ha az austriai ministerium még császárjának híve, békét, háborút, neutralitást, mind csak császárja nevében tehet s intézhet; mivel pedig a császár egy személyben magyar király is, ön maga csak nem állhat azoknak pártjára, kik ellene fellázadtanak.
Megkérdezé, mit mondana az austriai ministerium, ha mi azon szempontból indulva, hogy az austriai birodalom tartós nyugtalanságai hazánkra káros hatással vannak, a cseh párt felsőbbségi igényeinek teljesítését, vagy Gallícziában egy független nemzeti királyságnak helyreállítását azon kijelentéssel követelnők, hogy ha ezt mindenáron nem siet tenni az austriai ministerium, mi felmondjuk a neutralitást, s hadat izenünk Austriának a cseh, vagy lengyel függetlenség érdekében.
És valóban az austriai ministerium nyilatkozatának szószerinti értelme fejedelmünk egységével s a köztünki viszony természetével elannyira ellenkezik, hogy ministeriumunk semmit sem kételkedett kijelenteni, miként ezen nyilatkozat kulcsát csak azon idegenségben találhatja fel, mellyet az austriai ministeriumnál hazánk pénz- és hadügyek önálló kormányzata iránt számos jelenetekben tapasztalni kénytelen.
Mire nézve ministeriunk nem habozott nyíltan, és határozottan kijelenteni, hogy a magyar királyi korona önállásából s nemzetünk törvényes jogaiból és szabadságából senkinek, semmi áron, egy hajszálnyit sem fog soha engedni, s hogy ha az austriai ministerium Magyarországgal barátságban óhajt maradni, úgy hazánk önállásának, szabadságának és jogainak, bármi tekintetbeni csorbítására intézett törekvésekről végkép és határozottan le kell mondania.
Ezen nézetekről a magyar külügyministerium útján azon hozzáadással értesíttetett az austriai ministerium, hogy a kapcsolt országok mindazon kívánatainak, mellyek igazságosak és méltányosak, teljesítésére hajlandók, egyszersmind azonban a rendnek és törvények iránti engedelmességnek helyreállítására elhatározottak lévén, e részben figyelmeztetésökre szükségünk nincs; s valamint tudjuk azt, hogy a horvát pártütés, kivált ha illy neutralitási felmondásokban rejlő pártolás kilátásával szitogattatik, a birodalomra kétségtelenül veszélyessé lehet, úgy bizonyos az is, hogy ezen veszély elhárítására nem az a czélszerű mód, hogy a pártütés jogtalanul gyámolíttassék, hanem az, hogy az austriai kormány is igyekezzék azon királyi korona épségének s jogainak fentartására, melly olly fejedelem homlokát ékesíti, ki ő neki ura császárja.
A magyar ministerum fejedelmünk egységénél fogva fel nem tehetvén, hogy az austriai ministerium ama megfoghatlan nyilatkozata a császár képviselőjének tudtával, s megegyezésével legyen, István nádor királyi helytartót megkérte, hogy János főherczeg császári képviselővel hason értelemben érintkezésbe bocsátkozzék,* nem kételkedvén, hogy ő fenségeik, kik mint képviselők a császár és király egységét ez idő szerint magokban egyesítik, e dolgot akként fogják elintézni, mint ezt a jog, törvény, a pragmatica sanctio és az ő felsége iránt tartozó hűségök kívánják.
Vö. a 256. számot.
Örömünkre szolgál a közönséget értesíthetni, miként okunk van hinni: hogy a ministerium ezen reményében sem csalatkozandik és János főherczeg ő fensége által – a mint hiteles kútfőből tudjuk, az (istennek hála, már csak volt) austriai ministerium pártütő oktalansága határozottan desavouiroztatik.
Azonban míg ezek szerint folynának a diplomatiai érintkezések, a bukott austriai ministerium hibát vétekkel tetézett.
A mint Horvátország a nyílt lázadás terére lépett, s Jellasich vezérlete alatt a magyar koronátóli elszakadást pronunciálta, igen természetes, hogy pénzügy-ministerünk az ellenünk fegyveres pártütésben álló horvátországi katonaságnak zsoldját, s élelmezését megszüntette.
Jellasich kiraboltatta ugyan a magyar kincstár pénzeit, a hol szerit teheté, de vigyázat volt – hogy igen sokat ne raboltathasson, – s mert Horvátország maga magát ellátni soha sem bírta, Jellasich pénz dolgában csak hamar felakadott.
Igazságosak akarunk lenni, s azért kimondjuk, miként igen természetesnek találjuk, hogy pénzt azoktól kért, kik számára, mi ellenünk felmondogaták a neutralitást.
És valóban a Pillersdorfi ministerium, melly szerencsétlen politicája által Austria bomladozó financiáját napról napra nagyobb zavarba hozta, s legszükségesebb kiadásaira nézve is úgyszólván csak a bécsi bank kegyelméből tengődött, még is annyira mert játszani felelősségével, mellyel a birodalom népei keserves véres verejtékének kezeléséről tartozik, hogy Jellasicsnak a mint ide (ezt is hamisan) írá, 100,000 pfrt, s a mint valóságga tevé, 150,000 frt küldeni nem átalott.*
Ld. a 269. számot.
Nem csodálkoznánk, ha ma hónap azt hallanók, hogy Carló Albertónak is küldött egy pár milliót, mert hiszen mivel van több joga Jellasichnak a magyar korona egy darabjához, mint Károly Albertnek Lombardia vas koronájához?
Azonban még ez nem volt elég; a volt austriai hadügyminister egy meleg reggel, még azon naiv gondolatra is jutott, hogy az ura elleni pártütés ezen vétkes gyámolítását, a külügyminister útján a legközelebbi múlt napokban pénzügyministerünk még meg is írá, s tőle a horvátországi pártütő seregeknek mind múltra, mind jövendőrei fizetését, s az ő 100,000 ftjának visszatérítését is egész komolysággal követelné.
Bécsben ekkor nagy meleg lehetett, a nap, vagy az aula okozta-e?, nem tudjuk, de vagy valami Sonnenstich, vagy valami aula-villám-sütést kellett ott a légben érezni. Különben jó egészség mellett illy badar gondolat emberfőben bajosan terem.
A pénzügyminister, a mint tudjuk, azt felelte, hogy az osztrák hadügyministernek e dologbani egész eljárása Magyarország ellen olly ellenséges indulatot tanusít, minőt fejedelmünk egységével, s ezen egységnél fogva, közös fejedelmünk iránt köteles hűséggel és tekintettel össze egyeztetni nem lehet.
Az osztrák hadügyminister előtt tudva van, miként ő cs. kir. felsége, b. Jellasich Józsefet még junius 10-kén kelt rendelete által minden polgári, és katonai tisztségeitől, és méltóságaitól felfüggesztette.*
Ld. a 179. számot.
Az osztrák hadügyminister mégis b. Jellasichot hivatalos jegyzékében, Horvátország bánjának, és altábornagynak nevezi.
Az osztrák ministerium előtt tudva van, miként b. Jellasich a magyar korona ellen lázadásban van, ő és társai Horvátországot a magyar koronától elszakadottnak nyilatkoztatták, a parancsnoksága alatt levő hadsereg-osztályokat ellenünk fegyverbe állították, urunk királyunk híveit terrorismussal Horvátországból kiűzték, a magyar törvény s magyar kormány iránti engedelmességet felmondták, s a magyar király jövedelmeit lefoglalták, s pénztárait kirabolták; és az osztrák hadügyminister mégis hozzánk azon megkeresést intézi, hogy az ellenünk erőszakos pártütésben lévő seregeknek ellátására mi adjunk pénzt. Nem gondoljuk, hogy a história illyes igénynek egy második példáját mutathatná.
A magyar ministerium tudja s ismeri kötelességét, s a magyar korona hatóságához tartozó országok és tartományok kormányzatában idegen avatkozást el nem fogad.
A mint Horvátország a törvény iránti engedelmességhez visszatér, minden nemű, akár hadi, akár egyéb szükségeinek fedezéséről gondoskodni tudunk is, fogunk is, de fegyverben álló ellenségeinknek ellátásáról, élelmezéséről, hogy mi gondoskodjunk, az megfoghatatlan követelés.
Ha az osztrák ministerium – amint fájdalommal értjük – a magyar korona ellen pártot ütött lázadóknak segélyezésére pénzt küld, annak megtérítésére tőlünk bizonyosan nem számolhat, sőt ellenségeinknek illynemű segélyezését a felséges urunk királyunk elleni pártütés gyámolításának kénytelen a pénzügyminister tekinteni.
A közlött osztrák hadügyministeri jegyzék egy újabb tájékozó adat azon ellenséges indulatra nézve, mellyel az osztrák ministerium felséges fejedelmünk egységének elfelejtésével irántunk viseltetik.
A nemzet képviselői együtt vannak, s a pénzügyminister kötelességének ismerendi ezen jegyzéket is velök tudatni.
Egyébiránt az osztrák ministeriumnak, a Magyarországon s ahhoz kapcsolt országokban, és határőrvidékekben lévő katonaságnak akár ellátásba, akármi néven nevezett más dolgaiba – még folyvást tapasztalható avatkozása ellen ünnepélyesen tiltakozik, s a velök közlött jegyzéket, ha kellőleg föl nem világosíttatnék, Magyarország s az ahhoz kapcsolt országok törvényes önállása és integritása megtámadásának tekintendi.
Így felelt a pénzügyminister.* A bécsi Aula pedig ezen meritumnak ismerete nélkül is jónak látta a bécsi ministeriumot elkergetni. – Az elkergetés módja kissé különös, kivált, midőn az országgyűlés valamelly ministerium elkergetésénél csak néző szerepet játszik, azonban – requiescat.
Ld. a 269. számot.
Hanem az elkergetéssel még nem szűnt meg a felelősség, akarjuk hinni, hogy a birodalmi országgyűlés számot kérend a nép keserves filléreiről, s ha még hű császárjához, ki neki alkotmányt és szabadságot adott, bajosan fogja hallgatagul vehetni, hogy a nép keserves fillérei a császár és király elleni pártütők segélyezésére pazaroltattak.
Óhajtjuk, hogy így legyen, Magyarország a szövetséges Austriai szabadságának erős támasza lehet, s alig ha támaszra nem lesz szüksége.
Lássák meg, mit cselekszenek, mi egy bukott ministerium bűneit a nemzetnek nem számítjuk be, eddig csak Austria ministeriumával volt bajunk. Reményljük, hogy a nemzettel nem lesz.
Egyébiránt a mint bekiáltanak az erdőbe, úgy szokott az viszszahangzani.
Kossuth Hírlapja, 1848. július 11. (9. szám)
33–34. l.
Közli Pap D.: Okmánytár I. CXXXV. sz.
33–34. l.
Közli Pap D.: Okmánytár I. CXXXV. sz.
A cikk aláírás nélkül jelent meg. Vörös Antal szerint, aki összeállítást készített Kossuth cikkeiről, Kossuth írta. (Kossuth Lajos dolgozatai a Kossuth Hírlapjában. O. Lt. Kossuth-gy. II. V. 1. b. – 575.)
