261. [Budapest], 1848 július 5. A magyar miniszinisztertanács határozata az olasz kérdés megemlítéséről a trónbeszédben, az ígért…
261.
[Budapest], 1848 július 5.
A magyar miniszinisztertanács határozata az olasz kérdés megemlítéséről a trónbeszédben, az ígért magyar segítségről és felhasználásának módjairól, az osztrák és a magyar kormány viszonyáról.
[Budapest], 1848 július 5.
A magyar miniszinisztertanács határozata az olasz kérdés megemlítéséről a trónbeszédben, az ígért magyar segítségről és felhasználásának módjairól, az osztrák és a magyar kormány viszonyáról.
A magyar kormány megalakulása óta a bécsi udvar ismételten felvetette a császári seregben Olaszországban harcoló magyar csapatok kiegészítését. A közvélemény erről hallani sem akart, sőt a kinn levő magyar ezredek visszahívását követelte. A magyar kormány a bécsi udvarnak nem mert nyíltan nemet mondani, de igyekezett a kívánság teljesítését a következő országgyűlésig halasztani. Ausztria megsegítésének kérdése a július 2-ra összehívott országgyűlésen ismét napirendre került. A július 4-i minisztertanácsnak, ahol a nádor elnökölt, állást kellett foglalnia: legyen-e szó a trónbeszédben külpolitikai kérdésekről, mert ebben az esetben meg kell említeni az olaszországi háborút és a királynak katonát kell kérnie az országgyűléstől. A minisztertanács tagjai készek voltak segítséget adni, ha a bécsi udvar a horvát mozgalmat lecsendesíti. Kossuth azonban ezzel az állásponttal szembehelyezkedett és csak annyit engedett, hogy a döntést különféle pártállású tekintélyes képviselők véleményétől tegyék függővé. Aznap délután Kossuth lakásán megbeszélés folyt a képviselőkkel és miután a baloldali ellenzék határozottan helytelenítette, hogy a kormány az olaszok ellen katonákat küldjön, Kossuth azzal zárta le az értekezletet, hogy a trónbeszéd ne foglalkozzék az olaszországi háború kérdésével. Az este tartott minisztertanácson a kérdés éles vitát eredményezett, az egész minisztérium Kossuth ellen fordult, csak Szemere állott mellette. De Batthyány álláspontja is az volt, hogy a horvát és szerb kérdés megoldása előtt Magyarország nem adhat katonát, és ezt az álláspontot a minisztérium többi tagja is magáévá tette. Végül is megegyeztek: a trónbeszéd említést fog tenni arról, hogy az olaszországi háborút még nem lehetett befejezni. A minisztertanács pedig jegyzőkönyvben fogja kifejezni, hogy kész sereget adni az uralkodónak, amint Magyarország épségét, alkotmányát nem fenyegeti veszedelem. Ezt a jegyzőkönyvet Kossuth fogalmazásában július 5-én reggel a minisztertanács elfogadta. (Károlyi Á.: Batthyány I. 354. s köv. l., Kovács L.: i. m. 87. s köv., 128. s köv. l., a július 4-i és 5-i minisztertanácsot röviden ismerteti Széchenyi is naplóiban. Sz. I. Ö. M. VII. 344–345. l.) A július 5-i minisztertanács jegyzőkönyve a következő:
Julius 5-kén tartott minisztertanácsban a kir. helytartó nádor elnöksége alatt, az országgyűlési trónbeszédnek a külügyekre, különösen az olaszországi háborúra vonatkozó része végtanácskozás alá vétetvén:
A ministeri tanács tekintetbe vevén az országnak több oldalról megtámadott állapotát, és tekintetbe vevén azon körülményt, hogy az ország épsége s önállásának és szabadságának biztosítása a védeszközök kiállításában az országgyűléstől rendkívüli áldozatok igénybevételét teszi szükségessé: a hazát fenyegető veszélyek elhárításának kötelessége tehát mindenek felett azt parancsolja, hogy a trónbeszédben semmi ollyas ne mondassék, ami az indulatok felzaklatásával a haza megmentésére szükséges védeszközök gyors és lelkesült kiállításában akadályul szolgálhatna, abban állapodott meg, hogy a kir. helytartót megkérje, miszerint az olasz dolgokra vonatkozólag a trónbeszédben egyszerűen azon tények megemlítésére szorítkozzék; hogy a Lombard-Velenczei királyságban, hol a fejedelemnek seregeit a szardiniai király s némelly más olasz hatalmasságok seregei is megtámadák, a háborút még bevégezni nem lehetett.
Midőn azonban a ministerium a kir. helytartónak ezen javaslatot teszi, egyszersmind közakarattal jegyzőkönyvbe iktatni elhatározá, mikint azt korán sem kívánja olly értelemben vétetni, mintha a pragmatica sanctióból, mellynek alapján a birodalom kapcsolatának épségben tartását az 1848: 3-ik t.cz. 2-ik §-a* is kikötötte, Magyarországra háruló azon kötelezettséget, miszerint a fejedelmet kül megtámadás ellen védeni tartozik, kétségbe vonni akarná.
Ez a § kimondta, hogy a király távollétében a királyi helytartó Magyarországon és a kapcsolt országokban a végrehajtóhatalmat „a korona egységének, s a birodalom kapcsolatának épségben tartása mellett” gyakorolja.
Sőt inkább az ő felsége iránti hűségre s törvény iránti engedelmességre letett esküje szerint kinyilatkoztatja a ministerium, hogy mihelyt a magyar koronának territorialis épsége tökélletesen biztosítva, annak területén a kapcsolt országokat s a határőrvidékeket is világosan ideértve, a rend és törvényeink iránti engedelmesség helyreállítva, és bátorságba helyezve, nemkülönben hazánk törvényes önállása és szabadsága minden csorbítási törekvések felhagyásával tökéletesen megóva s az austriai kormány részéről is jogszerűség, igazság s a közöttünki szövetség természete szerint nyíltan és minden kivétel és hátratartott gondolat nélkül elismerve – szóval hazánknak és királyunk koronájának materialis és moralis integritása teljes biztosságba helyezve lesz – a ministerium összesen és egyenkint az országgyűlés irányában állását is kész ahoz hozzákötni, hogy az országbani rendes hadseregnek azon része, melly az országbani rendnek, békének s a nemzet jogainak és szabadságának védelmére nem szükséges, a királynak kül megtámadás ellen dispositiójára bocsáttassék a pragmatica sanctio értelmében.
És midőn János főherczeg különös meghívása következtében Gróf Batthyányi Lajos ministerelnök a kir. helytartóval a horvát bonyodalmak iránti személyes értekezés végett most Bécsbe megyen,* s külügyministeriumunkat János főherczegnek Junius 27-kéről, s az austriai ministeriumnak Junius 29-ről kelt közlései tárgyában a ministeriumnak Julius 4-kéről kelt állapodásai* nyomán személyes befolyásával támogatandja: a ministerium egyszersmind megbízza a ministerelnököt, hogy a fentebbi pontban foglalt ígéretet a szükséghez képest kijelenthesse, s János főherczeget, mint császári képviselőt, és az austriai ministeriumot figyelmeztesse, mikint ezen ígéretnek valósítása már most szorossan attól függ, hogy az austriai ministerium azon barátságtalan politicát, mellyet irányunkban követni látszik nem csak merőben barátságossá változtassa, hanem a császári hatalom s a dynastia minden tagjai is a sikeresen közredolgozzanak, hogy a magyar korona területén, a törvényeink iránti hű engedelmesség s rend és béke mihamarébb helyreálljon, s hazánknak törvényes önállása és szabadsága minden tekintetben, a pénz és hadügyek önálló, független és minden idegen avatkozásoktól ment kormányzatát is világosan ide értve, nyíltan, őszintén elismerve s megóva legyen; annyival inkább, minthogy a ministerium az összes nemzettel egyetértőleg változhatlanul el van határozva a magyar nemzetnek a király által is szentesített önállásából, jogaiból és szabadságából semmi áron egy hajszálnyit sem engedni s a szövetséges barátságra hasonló barátsággal, ellenségeskedésre jogszerű visszatorlással felelni.
Batthyány a válaszfelirati viták után, július végén ment fel Bécsbe, hogy János főherceg felszólítása értelmében Jellacsiccsal tárgyaljon. Jellacsics is megjelent Bécsben és a pénzügy, hadügy és külügy közös bécsi irányítását követelte, továbbá a horvát nemzetiség és nyelv egyenlő jogát a magyarral az országgyűlésen, végül a szerbek kívánságainak teljesítését. Batthyány viszont a horvátok jogos kívánságairól akart tárgyalni. Így nem sikerült közös tárgyalási alapot találniok. Ezután azonban Batthyány négyszemközti titkos tárgyaláson megnyerte Jellacsicsot, aki a megegyezésre teljes készségét fejezte ki. Batthyány bizakodóan jött haza, de jól látta a Bécs felől fenyegető veszedelmet is. A megegyezés ugyanis a bécsi udvaron múlott, Bécsnek pedig szüksége volt Jellacsicsra. Miután a császári seregek Custozzánál július 23-án győzelmet arattak, a bécsi udvar tartózkodóan viselkedett. Az új osztrák minisztérium, amelyhez Bécsből való távozása előtt Batthyány a horvát követelések ügyében kérdéseket intézett, kitérő választ adott. (Vö. a 385. számmal.) A tárgyalásokat részletesen leírja Pulszky F.: Életem. 1. 330. l., Károlyi Á.: Batthyány 1. 387–388. l.
Ld. a 257. és 258. szám alatt.
Midőn azonban a ministerium az országbani rend és béke biztos helyreállásának s az ország önálló materialis és moralis épségének biztosítása esetére a fejedelemnek kül megtámadás elleni ótalmazására a pragmatica sanctio értelmében ígérkezik, világosan megjegyezni kívánja, mikint az ellen, hogy ezen ígéret a Lombard-Velenczei olasz nemzet elnyomásábani részvét szándokára magyaráztassék, világosan tiltakozik, s ez ügyben csak arra lehet a fentebbi esetben segédkezet nyújtani hajlandó, hogy a Lombard-Velenczei nemzettel olly béke s egyesség megkötése eszközöltessék, melly egy részt a király méltóságának, más részt az olasz nemzet jogainak, szabadságának s méltányos kívánatainak egyaránt megfelel.
Vörös Antal egykorú másolata.
O. Lt. 1848/49-i minisztertanácsi jegyzőkönyvek gy.
Német fordítása. Uo.
Közlöny, 1848. július 22. (43. szám) 189–190. l.
O. Lt. 1848/49-i minisztertanácsi jegyzőkönyvek gy.
Német fordítása. Uo.
Közlöny, 1848. július 22. (43. szám) 189–190. l.
Ezt a jegyzőkönyvet mint a minisztérium álláspontját Kossuth felolvasta a képviselőház július 20-i ülésén (ld. a 316. számot).
