61. Pozsony, 1847 november 10. Kossuth felszólalásai kerületi ülésben a nádorválasztással kapcsolatos kérdésekben.
61.
Pozsony, 1847 november 10.
Kossuth felszólalásai kerületi ülésben a nádorválasztással kapcsolatos kérdésekben.
Pozsony, 1847 november 10.
Kossuth felszólalásai kerületi ülésben a nádorválasztással kapcsolatos kérdésekben.
A szokásos formaságok – kerületi jegyzők és naplóbírálók megválasztása – után Olgyay Titusz kerületi elnök napirendre tűzte a nádorválasztás kérdését. Kossuth szólalt fel elsőnek:
Tekintetes Karok és Rendek! Tudva van, hogy November 12-kén leszen a nádorválasztás, s a királyi előadások átadása. Nem szeretem ugyan a rögtönzéseket, miszerint a követi tábla mielőtt a saját rendezését illető legelső s előkészületi lépéseket megtehetné, kéntelen vagyok illy fontos tárgyba ereszkedni; de ő felsége szándokát tisztelvén, inditványozom a tárgy körüli szükséges előleges intézkedéseket.
A nádori eskü ezuttal magyar nyelven fog létesitetni, felszólitom tehát az elnökséget vannak-e tudomására ezen esküformát illetőleg némi előkészületek?
Olgyay elnök kinyilatkoztatja, hogy az esküforma magyarra fordításáról a kormány gondoskodott s a fordítás hiteles mása kezében is van. Kossuth folytatja:
1790-ben történt, hogy a RR a törvénykönyvben levő esküformával, melly sem az ország jogainak, sem a nádori hivatal méltóságának meg nem felelt, meg nem elégedvén, felírás mellett uj esküformát terjesztettek fel, mire azonban kir. válasz nem érkezvén, a nádorválasztás pedig más napra, mielőtt az egyeség létrejöhete, levén kitüzve, – a dolog illy szorultságában a kir. személynök uj esküformát terjesztett elő. A RR ezt megvizsgálván, elfogadták, s megbiztak egy küldöttséget, hogy azt Ő Felségével közölje. Ő Felsége azt tudatta a RR-kel, hogy vannak reá némi észrevételei, s ezeket írásba is foglalta, ugy, hogy ezen javaslatból s a Corpus Jurisban levőből egy harmadik esküforma készült. Erre a RR-nek lettek volna ugyan észrevételeik, de az idő rövidsége nem engedvén az egyezkedések folytatását, végre megnyugodtak abban, hogy ez egy esetre maradjon az esküforma úgy, a mint van, jövőre pedig készitessék uj, czélszerübb. – Az ekkor választott nádor Sándor főherczeg ezen esküforma szerint tette le a hitet, az uj esküforma kidolgozása pedig elmaradt s feledékenységbe ment. A RR azonban érezvén, hogy ezen esküforma nem kielégitő, egy külön nyilatkozatban kerestek menedéket, mellyben kijelentették, hogy Sándor főherczeget választották nádorul, várva ő felségétől, hogy a nádori méltóságot teljes befolyásában s törvényes jogaiban fenn fogja tartani. Mire ő Felsége szóval válaszolá, hogy e kivánatukat elfogadja.*
Sándor Lipót főherceg nádorrá választása 1790. nov. 12.-én történt meg. A választásra és a nádori eskü körül történtekre olv. az országgyűlés Naponként Való Jegyzései, 208. s köv. l., a nádori eskü szövege közölve az országgyűlés Írásai-ban, 157. s köv. l. – Fordítását l. az országgyűlés Iratai-ban, 3. 1., valamint a Pesti Hírlap 1847. nov. 16.-i számában.
Előre bocsátván ezen historiai visszapillanttást, kérdem a Rendektől, kiknek jogához és inditványozási köréhez tartozik kétség kívűl a nádori esküforma megállapitása: vajjon a jelen körülmények között szükségesnek tartják-e az uj esküforma készítését? vagy megelégszenek az 1790-ki esküformával? Én jelenleg megnyugszom az 1790-ki szerkezetben, csak hiven legyen átforditva magyar nyelvre, de követni akarom az 1790-ki példát a részben is, hogy amennyiben ezen esküforma nem lenne minden részben megnyugtató, egyszersmind nyilatkozat nyujtassék be a nádori hivatal minden törvényes jogainak épségben tartása iránt.
Másolat, O. Lt. Vörös Antal-gyüjt. 1761/127.
Erre felolvasták a szóbanforgó latin esküszöveget és magyar fordítását. Néhány hozzászólás után az ülés a szöveget elfogadta, fenntartotta azonban a rendek jogát a jövőre, hogy új esküformát indítványozhassanak.* Ezután Kossuth tette meg indítványát:
A nádori eskü tárgyában a főrendekhez intézett rendi izenetet l. Iratok, 4. l.
[A Tekintetes Rendek tapasztaláson okulva, már 1836 óta gondosan megőrzendő jogaik közé számítják, hogy ott, hol a szavazatok számítása legyőzhetlen nehézségekkel jár, t. i. elegyes ülésben,* ne inditványozzanak s ne végezzenek semmit; szükség tehát előre gondoskodni, hogy ottan közjogi vitatkozás ne idéztessék elő, s azért a választás formájára nézve már előlegesen tisztába kell jönni.]*
A rendek féltékenyen ragaszkodtak ahhoz a jogukhoz, hogy az országgyűlésen új – a király előterjesztésekben nem szereplő javaslatokat csak az alsótábla kezdeményezhet. (Az iniciativa joga.) Az elegyes ülések, amelyeken az alsó- és felsőtábla tagjai együttesen vettek részt, formálisak voltak: megnyitáskor, királyi leiratok felolvasására, elfogadott törvényjavaslatok s feliratok megpecsételésére hívták őket össze.
A zárójelben lévő részt Kossuth rögtönözte, az eredeti fogalmazványból hiányzik. Kiegészítve a Pesti Hírlap nov. 14-i tudósítása nyomán.
Pest megye Rendei az ország törvényhatóságaival közlött óhajtásuk szerint* István fő Herczeget kivánják Nádorrá választatni.
József nádor halála és István főhercegnek kir. helytartóvá történt kinevezése után Pest megye Kossuth javaslatára köriratban szólította fel az ország törvényhatóságait, hogy követeiknek István főherceg nádorrá választását adják utasításba. A vármegyei utasítások valóban csaknem kivétel nélkül ebben az értelemben foglaltak állást. (Az utasítások megtalálhatók O. Lt., István nádor iratai, Diaetalia és M. Kanc. Eln. 936/1847. sz.)
Nem akarom tagadni, hogy küldőimnek ezen óhajtásában van része azon kedves kapocs emlékezetének, melly megyém Rendeit hazánk dicsőült nádorához, István fő Herczeg attyához kötötte, mert ezen emlékezet ugyan azonos a zavartalan jó egyetértésnek, békének, kölcsönös bizalomnak s a megyei szerkezet alkotmányszerü épsége iránt tanusitott figyelemnek emlékezetével, a mivel, fájdalom, nem minden testvér megye dicsekhetik és ez emlékezet folytán van ez óhajtásban része azon reménynek is, hogy azon szorosabb kapocs körében, mellyet a törvény Magyar hon nádora s Pest vármegye közt megkötött,* az Atyának emez emlékezete ujjászületett életet nyerend az örökösnek működésében, mert van valami ama mondatban, hogy a családi kötelék gyakran a rendeltetés jóslata. Azonban óvni kell még is küldőimet azon föltevés ellen, mint ha e helyen, hol az ország egyetemes közügye forog a törvényhozás mérlegén, küldőimet csak saját megyéjök tekintete vezérlette volna, midőn utasitásul adák, hogy István fő Herczegnek Nádorrá választásában szavazatommal közremunkáljak. Nem t[ekintetes] RR, küldőimet azon meggyőződés vezérlé, hogy a nemzetnek korunkban kivált olly nádorra van szüksége, kinek magán állása is némi biztositék elgyen, hogy a párt szenvedelmek szinvonalán kívűl és felül álva, nem pártnak, hanem a nemzetnek legyen embere és legyen biztositék, hogy ha majd esküvel fogadandó hivatása szerint a királyi szék előtt hazánk önállásának, alkotmányának, jogainak és szabadságának ótalmára kél, e törvényszerü tisztének hű teljesitése ön magán hordja annak pecsétjét, hogy épen mivel a királyi szék javának s dicsőségének érdekeihez olly közel áll, ép ezért védi ez országot és annak alkotmányát, mert védi benne a királyi szék legbiztosabb támaszát; s vezérlé küldőimet azon meggyőződés, hogy naponkint mind inkább növekedik annak szüksége, miszerint hazánk első méltóságának, s vele országos ügyeink közigazgatásának törvényes önállása minden csorbitás, minden idegenszerü befolyás ellen egyénileg is biztos legyen. És küldőim azt gondolák, hogy mind ezen tekintetnek ez idő szerint leginkább István fő Herczeg nádorrá választása fog megfelelni. – A reményekről, miket küldőim Ő cs. kir. fő Herczegsége személyességére alapitottak, tilt szóllanom az ő szerénysége, melly bizonyosan érzi, hogy a kor, mellyben élünk, és a sokat hánytatott nemzet, melly e kort éli, nem a remények bölcsőjében ring, hanem a cselekvés küszöbén áll; de azt szabad még is emlitenem, hogy István Herczeg édes magyar hazánk édes magyar fia, kit nemzetiségünk geniusa egy azon levegőn növelt fel, mellyből mi, ez ujjá születő nemzet gyermekei, a törvényes szabadság okszerű fejlesztésének szivtuk lelkünkbe ösztönét, szabad emlitenem, hogy neki nem lehet e hazát nem szeretnie, mellynek földjéről hozzá a legszentebb emlékek kegyelete szól. Reményekről, várakozásról többet nem szóllok, mert hiszen Nádorrá inditványozom őt választatni, – és ezzel mindent elmondék, mit tőlle nem csak megyém, hanem az egész nemzet vár és reményl; szabad mondanom: az egész nemzet, mert ezt mondva csak azon köz érzelemnek vagyok egyik gyenge viszhangja, melly csak épen a közel mult napokban nyilvánult hazánk minden szögletén, nyilvánul házi tüzhelyeinknél, hol a simulékony magyar sziv fesztelen őszinteséggel nyilik meg, nyilvánult azon tapasztalásban, hogy az ország behinté az ő utjait a szinletlen szeretet virágaival, nyilvánul abban, hogy a nemzet közéletének országgyűlésen kivüli alkotmányszerű képviselői, a hatóságok, eljegyzették őt a haza boldogságának a bizodalom gyürüjével, nyilvánul abban, hogy a fájdalom még a sorompókon kívűl álló nép milliói felörvendettek látásánál, mintha nyilni vélnék az ígéret földjének kapuját terhes és hosszu vándorlás után.*
A mindenkori nádor volt egyszersmind Pest megye örökös főispánja is.
István főherceg 1847 szept. 1. – okt. 14. között beutazta az országot s különösen magyar nyelven elmondott beszédeivel keltett lelkesedést mindenfelé. (Az út leírását l. Szögyény-Marich László emlékirataiban, 180. s köv. l.)
Ez ünnepélyesen nyilatkozott köz érzelemre hivatkozva reménylem én, hogy a T[ekintetes] RR köz egyetértéssel szentesitendik küldőim azon óhajtását, miszerint inditványozom, hogy István Herczeg választassék országunk nádorává.
Kossuth sk. ceruzafogalmazványa, O. Lt. Kossuth-Archiv 509. fasc. 360. l.
A többi felszólaló általában csatlakozott Kossuth inditványához s a tábla többsége amellett foglalt állást, hogy István főherceg nádorrá választása a nádorjelöltek nevét tartalmazó királyi leirat felbontása nélkül, közfelkiáltással történjék.* A választás a nov. 12.-i elegyes ülésen valóban meg is történt.
A nádorválasztás ügyében a főrendekhez intézett rendi izenetet l. Iratok, 3. s köv. l.
