6. Kossuth feljegyzései 1847 elejéről a lengyel kérdéssel és a magyar-osztrák viszonnyal kapcsolatban.
6.
Kossuth feljegyzései 1847 elejéről a lengyel kérdéssel és a magyar-osztrák viszonnyal kapcsolatban.
Kossuth feljegyzései 1847 elejéről a lengyel kérdéssel és a magyar-osztrák viszonnyal kapcsolatban.
Kossuth Lajos töredékes politicai jegyzeteiből. 1847.*
Ezt a címet Vörös Antal adta a fogalmazványnak.
Krakót elfoglalta Austria.*
Krakkót a bécsi kongresszus (1815) önálló köztársasággá nyilvánította és a három nagyhatalom – Oroszország, Poroszország és Ausztria – védnöksége alá helyezte. Ettől kezdve Krakkó lett a lengyel szabadságmozgalmak egyik központja és a hazájukból elüldözött lengyel hazafiak menedéke. Az 1846 eleji újabb lengyel felkelés bukása után Ausztria a másik két nagyhatalom beleegyezésével bekebelezte. (1846 nov. 6.)
A szerencsétlen lengyel nemzet életének utolsó jelképe elenyészett.
Nyomorult rom bár, de jelkép vala, mint a síron zöldelő cyprus, a feltámadás jelképe. – A föld, mellyben Ausztria mentő angyalának, Sobieski Jánosnak hamvai nyugosznak, el van kárhoztatva Breindl féle osztrák Kreishauptmannokat uralni.*
A Kreis-rendszert – amely a területi önkormányzatok teljes felszámolását, a politikai és közigazgatási centralizációt s a rendeknek a közigazgatásból való kiszorítását jelentette – először a leigázott Csehországban, a 17. század folyamán építette ki a bécsi abszolutizmus. A helyi kormányzat szerve a Kreisamt, élén a Kreishauptmannal, aki a tartományi guberniumon keresztül a központból kapja utasításait s csak a központnak felelős. Ezt a rendszert Mária Terézia 1747.-i közigazgatási reformja az osztrák tartományokban is kiépítette s később, 1772 után a Lengyelország felosztásakor szerzett Galicia közigazgatását is ezen az alapon szervezték meg. A Kreishauptmann Kossuth szóhasználatában a kormány érdekeit képviselő, ahhoz feltétlen hű főispánt, vagy adminisztrátort jelenti.
Ha jő-e valaha egy halott a sírból „Meldung zu thun von der Vergelterin”? Soha. A történettan a világ bírája. A sír nem ad vissza halottat soha. Én nem tudok feltámadott nemzetet. Nevet hazudhat egy elhalt nemzetnek a diplomátia. De név nem élet. – Római Császárt mi is értünk még, de Rómát immár Árpád apánk sem. Van földecske, mit Görög országnak csúfolnak. Úgy hasonlít Hellaszhoz, mint Endymion ifjú magához, midőn felébredt álmából, mellyet addig aludt, míg a bokor galy, melyhez fejét hajtá agg tölgyé sorvadt. – Szomorú torz kép és semmi más.
Pedig mi jól esnék a szívnek ezt máskép hinni. Mi jól esnék a legyilkolt nemzet szerte szórt rom maradványainak vígasztalóbb tanácsot adhatni, mitn Jóbnak adtak barátai, mondván neki: „Szitkozódj s halj meg.” – Mi jól esnék imigyen szólhatni a reményvesztett lengyelhez: „Bízzál Istenben! ne ess kétségbe. Nemzeted szerencsétlensége Nemzeted vétkeiből eredett. Akkint bánt vele a sors, mikint ő a néppel bánt vala. Nagy és rettenetes a büntetés hazádon, mert nagyok valának honod bűnei. És az Isten igazságos. De nem lesz örök a büntetés, mert az Isten irgalmas. Te nem éred meg talán az engesztelés óráját. Te összeroskadsz lelked kínjainak miatta, mielőtt a szabadulás hajnala reád virradna; és ha szíved megtörend a kínosan hosszú várakozásban, öszecsap feletted a semmiség tükörárja, mint tengerbe vetett parányi kavics fölött az oczeán. De te mégis ne ess kétségbe. Ha mindenki elfelejtend, a mindenségen örködő örök éber szem nem felejtend el; az ő márvány könyvében fel vannak jegyezve nemzeted szenvedései, s az ő márvány könyvében felszámítattak könnyei, és talán majd jövend idő, hogy épen Krakó leszen a népépületnek az enyészet tengerébe vetett utolsó kődarabja, melly kőszirtté leend, mellynek feltornyosulásai kimozdítandják az igazság nyugvó tengerét helyéből, hogy elborítsa a büszke Austriát, mellynek egykor királyokat adál s melynek viszonzásául reá parancsolt Austriára az Orosz, adja meg neked az utolsó döfést, mivelhogy egykoron életét mentéd meg.”
Mi jól esnék ekkint hittel szólhatni. De nekem nincsen illy erős hitem. Phantasiás balgaság.
A lengyel meghalt.
*
Hazámról akarok szólani.
Az Ausztriai Kormány hazánk irányábani politicájának három századon át egy vezér gondolata volt, t. i. hazánk önálló status életét, Nemzetünk alkotmányos egyéniségét mind inkább leolvasztani.
Őseink ezen veszélyes politicának nem állottak annyi eréllyel ellene, mint joguk és kötelességük volt volna. Egykor a rettegés előtt hajlottak meg, máskor a szédítésnek engedtek, legtöbbször kicsinségek körüli meddő vitákban emészték fel a nemzeti erőt, de az országos lét magas szempontjára a mohácsi vész óta csak igen ritkán emelkedtenek, s ha néha inkább viszonyok hatalma, mint nemzeties öntudat által országgyűléseink hivatásuk magasabb régióit érinték is, soha sem tudák azon állásponton magukat fenntartani. Mintha örülnének, hogy házi bajaik alacson tűzhelyéhez leszállhatnak, mellynek füstjében otthonosabbnak érzék magukat, mint az országos politica magasabb légrétegeiben. Nemzetünknek rossz tüdeje van. A síkföld mocsáros gőzében lélekzik. De bódít ez a gőz és az elbódult nemzeti test sorvadásba megy.
Avagy mondjátok meg nekem, nem lethargikus sorvadás e az, hogy országgyűlés mulik országgyűlés után, s körültünk viszonyok alakulnak, hazánkat Lengyelország felosztásához hasonló sorsal fenyegetők s e nemzet mégis kormányának külpoliticájához hozzá sem szól? avagy nem sorvadás jele e, hogy látjuk, mikint a bécsi kormány olly ösvényen van, melly hű ragaszkodással tisztelt dynastiánk fényét csorbítja, jövendőjét compromittálja, a szabadabb szellemű civilisált népek rokonszenvét elvesztegeti, az Ausztriai monarchia sorsát a birodalom természetes ellenségének torkába hajtja, különösen pedig hazánkat a határainál mindig közelebb tátongó örvény felé sodorja; és ez mind nem titok előttünk, tárva van szemeink előtt az események lánczolata, mint egy nyitott könyv és mi mind ehez hozzá sem szólunk?*
E gondolatra Kossuthot az az aggodalom ösztönözte, hogy megítélése szerint Ausztria külpolitikája – különösen a lengyel kérdésben tett legutolsó lépése – az európai szabadságmozgalmaktól való féltében a hódító cári hatalom érdekeit szolgálja s ez a körülmény a haladás ügyére magyar viszonylatban is végzetes befolyással lehet.
Mit kérkedtek nekem alkotmányos létetökkel? Gyermekek vagytok, kik férfiunak álmodjátok magatokat, mivelhogy füz paripán hagynak tombolni harmadévenként.
Kossuth sk. fogalmazványa. O. Lt. Vörös Antal-gyüjt. 376. sz.
