13. Budamér, 1847 március 12. Ujházy László levele Kossuthhoz az ellenzéki konferencia előtt; kifejti véleményét a közteherviselé…
13.
Budamér, 1847 március 12.
Ujházy László levele Kossuthhoz az ellenzéki konferencia előtt; kifejti véleményét a közteherviselés, közelebbről a hadiadó kérdéséről
Budamér, 1847 március 12.
Ujházy László levele Kossuthhoz az ellenzéki konferencia előtt; kifejti véleményét a közteherviselés, közelebbről a hadiadó kérdéséről
Kedves Barátom!
Körülményeim nem engedék a becses meghívásra körötökben, s a tanácskozmányba megjelenni,* – pedig szerettem volna – de nem azért, mintha magamat az illy gyülekezés némi kiegészítő részecskéjének tartani merném, nem. Szűk helyzetembe az irány adhatáshoz hozzá járuló emberek közzé valamint nem tartozhattam, vagy gyenge tehetségemnél fogva nem is valék hivatva arra; de egyedül azért jelentem volna meg örömest, hogy pártunk s ügyünk iránt részvétet tanusítsak én is, s ez által olly kötelességet teljesítsek, mellyel kiki közülünk tartozik, – tehát csak puszta kötelesség érzetében írom e sorokat.
Az ellenzék március 15.-re összehívott országos értekezletéről van szó.
E sorok elő szavául szolgáljon, miképen én is tán sokakkal egyetemben azt kívánom, hogy ha korunk kérdései vitatás alá kerülendenek, minél kevesebb úgy nevezett nyilt kérdések maradjanak fen, mivel ezek anyi meg anyi fiok pártokat teremthetnek csak, melyeknek eltérő ösvényei közt a fő párt útját nem is vehetni észre. Erős solidaris párt nélkül semit sem vívhatni ki, pártnak pedig csak oly testület nevezhető, hol az egyesek egyéni nézeteiket alá rendelik a töbség véleményének, csak hogy együtt hatályosan működhessenek.
A fő kérdések egyikére, az adóra nézve, – ha jelen vagyok – alig ha halgattam volna, s bizony csak azon egyszerű okból, mivel azt hiszem, hogy illy gyülekezet fő czélja a vélemények többségét tisztán kivehetni, mi mindenkinek őszinte bevallása nélkül nem történhetik.
Ime az én vallomásom: a hadi adót hazánk jelenleges állapotában elfogadni nem akarom.*
A közteherviselés volt az ellenzéki célkitűzések egyik legfontosabbika; részleteit legjobban taglalja Kossuth Adó című nagy értekezése, amelyet Kossuth 1847 tavaszán írt. (V. ö. Informations-Protocolle 385. sz., e kötet 279. 1.) A tanulmány megjelent a Bajza által szerkesztett Ellenőr c. ellenzéki zsebkönyvben, újra kiadta az eredeti kézirat alapján Viszota: i. m. II. k. 876. s köv. 1.
Nem indulok erészben ama sokak előtt plausibilis okból, hogy t. i. ha a hadi adót a többivel együtt egyetemlegesen tűzzük ki, akkor táborunkból sokan kimaradnak, kiknek segítségével ha kevesebbet kívánunk, csak a házi és országos pénztárt stb. kivíhatnánk.* Ez előttem nem elegendő ok, mert a tiszta és valóságos haladási pártnak nem anyira a lehető, s kivihetőségeket kell szem előtt tartani, mint inkább ingatlan s komoly meggyőződését követni, – ez az ő egyedüli vezére. És bukjék bár, mit magának czélul tűzött ki, de ne ingadozzék abban, s ne halassza azt soha, mi iránt magával tisztába jött, mert a nagy kérdéseknek kezdeményi bukása a győzelem első lépése, ezt tanusítják a világ év könyvei, s hadizenet nélkül harcz s diadalhoz nem siethetni.
A hadi adó – a korábbi, esetenkénti alkalmazás után – az állandó hadsereg létesítése óta, az 1715: 8. tc. alapján rendszeresen terhelte a jobbágynépességet, összegét az országgyűlés állapította meg; a vármegyei házipénztárt (cassa domestica) ugyancsak a jobbágy adójából tartották fenn, ebből fizették a megyei tisztviselőket, az útépítéseket, az épületek karbantartását stb.; az ú. n. országos pénztár (fundus publicus) felállítását az 1715.-i országgyűlés kezdeményezése után az 1723: 99. tc. rendelte el, hogy belőle fedezzék az ország gazdasági fejlődése szempontjából szükséges beruházásokat: azóta hét országgyűlés bizottságai próbálták előteremteni a pénztár felállításához szükséges bevételeket, eredményt azonban nem tudtak elérni.
Tehát nem azon közép uti indokból vetem el most a hadi adót, mert ama más adó kivíhatásának árthatna, hanem mivel hazánk mostani állásában azt a köz szabadságra káros, s veszélyesnek tartom. Az adó eszméletileg értelmezve a polgári társaságba összve állott emberiségnek legérzékenyebb, s legsúlyosabb terhe, mely igyekezetének s véres verítékének egy nevezetes részét emészti fel, megfosztja az embert attól, minek különben tulajdonosának kellene maradni, s így tehát csak annyiban megengedhető a jog és ész szabályai szerént, a menyiben jó czélra fordíttatik, közjót eszközöl, miben ismét minden egyes polgár osztalék részét feltalálja. De a hadi adó mi üdvöst teremt elő? Felpénzeli a kormányokat, hogy száz ezernyi zsoldosaikat kényelmesebben s dúsabban tarthassák, s nem a Nemzet tévedései, s tán pezsgései szükséges fékezésére, hanem hogy jog követeléseit büszkén és merészen utasíthassák vissza. S tartson bár az egész világ egyetemes ellenzéke folytonos és permanens tanácskozmányokat, a medig az uralkodók elegendő pénzzel s haddal el leendenek látva, addig az emberiség nem jutand a polgári szabadság ígért hazájába. Adjatok nekem kint a világ ürében egy szilárd pontot, mondá Archimedes, – kiforgatom a világot sarkaiból; – adjatok nekem elegendő pénzt és katonát, mondanám én, s majd kiküszöbölök minden szabad alkotmányokat a föld gömbről. – Ezt csak így közbevetőleg akarám érinteni, vélvén, hogy midőn a ma czéljaiban és vég eredményeiben ily veszélyes adó elfogadásáról van szó, akkor a szabadság iránt féltékeny polgárnak meg kell állapodni gondolatiban, – siste viator –, minek előtte az első lépést tenné meg, honnan vissza többé nem térhetni, mert sokkal könyebb a rosz törvényeket meg nem alkotni, mint azokat eltörölni. Állapodjunk tehát egy kissé gondolatainkban meg, mi előtt a hadi adót szélesebb alapokra kiterjesztve, a szabadságnak e halálos ellenét, ápoló karjaink közé fognánk fel.
Én minden adót tétova nélkül rögtön elfogadok. mely felett az ön kormányzásnak elve őrködik, s melynek nevekedése az absolutismusra egyébiránt is természeténél fogva törekvő minden kormánynak egyenes s közvetlen érdekében nincs, vagy ahol legalább az érdekből felmerülő kormány túlságos kielégíthetlen vágyai egy erős nemzetnek szilárd akarata által ellensúlyoztatnak. Meg van e ezen ellensúly mostanában honunkban? – koránt sem. – Mert mi nálunk a Nemzet akaratának organuma? – az Ország Gyűlése viselné e czímet, de hivatását nem teljesítheti, mert nem egyéb egy depravált aristocratiai testületnél, hol egy rész mint hivatalnok s annak járulékai, – magát az istentől rendelt kormány visz hangjának s támaszának tekinti,* – egy része a képviselői karnak a követségire elválasztást – emlékezzünk csak vissza az utolsó időkbeni elisiokra* – kényelmes üzérkedésnek veszi a politicus hitet jó árúba bocsátani, különösen az adó meghatározása végperczeiben, midőn ily elárulás a küldők testülete által meg sem bosszultathatik többé.* E két részek közt a függetlenek gyér csoportja két oldalróli tűznek ki lévén téve, lehetetlen hogy az alkotmányosságnak főbástyáját, az adó meghatározását feladni ne kénteleníttessék. S ily testületben a kormány irányában biztosítékot keresni nem hiú ábránd-é? Azt fogná valaki mondani, igaz, keressünk más biztosítékot, addig ne fizessünk hadi adót, míg a ministerek felelőssége iránt törvény nem alkottatik, – s míg ezek ezen adóról nem számolandanak. Ha ma iktattatik a törvény könyvbe a miniszteri felelősség, még fejem le nem teszem a megnyugvás szenderítő párnájára, mert a garantia nem a törvényekben, hanem egy nemzet erélyességében s ön tudatos bátorságában rejlik. A hol ez nincs, a miniszteri felelősség is holt betű, altató malaszt s csak egy bizonyos nimbus, mely az alkotmányoknak álfényt kölcsönöz, de a mely fénynél, valamint a hold világánál, a polgárok ugyan meg nem melegszenek. Egy fehér hollóhoz hasonló ritka példa volt időnkben Polinyák és társainak elítélése, s ez is csak forradalom következménye,* – s mi lett belőle? Franczia országnak képviseleti rendszere szűk alapokon nyugodván, ime szabadságba vissza helyezve gunyolják ők, a bűnösök, a miniszteri felelősség törvényét, mert az országnak kamarái a nemzeti akaratnak nem valódi képviselői.
T. i. az országgyűlés főrendi táblája.
Amikor t. i. ugyanazon megye két követe ellentétesen szavaz, s ezáltal a megye szavazatát érvényteleníti.
Az adónak a következő országgyűlésig történő megszavazása ugyanis az utolsó aktusa az országgyűlésnek, s a kormány által megvásárolt követ szavazatát a vármegye már sem visszahívással, sem pótló utasítás küldésével nem változtathatja meg.
Polignac herceg (1890–1847) X. Károly reakciós miniszterelnöke; ő javasolta a királynak az 1830 júl. 25-i rendeleteket, amelyek a júliusi forradalmat és X. Károly bukását előidézték. Menekülés közben elfogták, kormányzati visszaélései miatt életfogytiglani börtönre ítélték, de Lajos Fülöp 1836-ban megkegyelmezett neki.
A meddig tehát a magyar nemzetnek képviselete széles alapokra ki nem lesz terjesztve, míg tömegek, miket önérdekök ellen megvesztegetni lehetetlen, a hadi adó elhatározásában nem fognak befolyni, mind addig azt részünkről elfogadni ép oly czélt tévesztő, mind a köz szabadságra veszélyes. Czél tévesztő, mert mi – úgy hiszem – azt nagy részben azért tennők, hogy a mostani úgy nevezett adózó nép terhét könnyebbítsük, de nem fognánk enyhíteni, mivel a kormány, mely eddig legalább a nép iránti fáradozásból, ezen adót felettéb emelni nem törekedett, látván, hogy e teher már vállainkra is terjed el, minket bizonyára nem kímélne, követelései nőttön fogna nőni, s egy castának gyenge representatiója fog-e ellent álhatni a magos és hatalmas kívánatnak? – bizonyára nem, – és így meg nem takarítunk semit a nép számára, hanem csak nevelendjük tehetségünkkel e fenéket,* mely az állandó haddal együtt csak a népek szerencsétlensége kútforrása.
Fundust, adóalapot.
De azt mondám felebb: veszélyes e lépés honunk mostani állásában, a köz szabadságra is. Igen is, azt tartom. Mondjunk bár mit is: a magyar nemességnek ama közép rende, Tiers etats-ja egy olly nemzedék, mely bizonyos sajátlagos ösztönénél fogva a szabadságnak eredeti bajnoka, – és ha századok alatt sanyargatva nem is vala képes ezen alkotmányt az örök igazságok elveihez felemelni, legalább oly karban tudta azt megtartani, hogy belőle tökéletesbet lehessen teremteni. – Megőrizte a ki váltságokat, hogy azokon mint egyes pallókon át lehessen kelni a köz szabadság országába. E nemzedék a szabadság tartalék fenéke, melyhez mind adig kell folyamodnunk, míg a nép nevelés nem terjed, mert annak hijánya mellett maga a nép képviselet illosorius lenne csak.
A nemzet e tős gyökeres családját, a meddig haladási reményeinek horgonyát ő tartja kezébe, az eddig is elég szűk tehetségében nem kell mód nélkül megfogyasztani, t. i. sok adóval megterhelni, mert ha ez terheit el nem viselhetvén elszegényedik, az elszegényedést csak depravatio fogja követni, gyermekeink fedezni akarván szokotti életök kellékeit, – csak a hivatalok utáni alacson csúszásban fognak versenyezni egymással, a kormány ennek elég maszlagot vetend, s akkor ugyan meglehet, egy pár philantropicus fillérrel felsegítjük a még nem képviselt nemtelenek sorait, de a nemzet független részét megbénítván, a szabadság védői tizedelésével magát a szabadságot, mellyel a népet akartuk megajándékozni, a kormány zsákmányára fogjuk át engedni.
S még egy szavam van. Nem akarok jósló lenni, de mernék fogadni, a Conservativek Gyüldéje,* úgy hiszem még sokkal hajlandóbb lesz a hadi adót elvállalni, mivel ő szeretett kormányuk közvetlen érdeke forog fen, – mint akár az országos pénztárt, akár főkép a házi adót, mely aristocratáink nagy része előtt már csak azért is rosz bőrben áll, mivel a házi adó elhatározásában természetesen a közép rendű nemesség bírand legtöbb befolyással, mit ők soha el nem szívelhetnek, s ha ők is tűzendik ki a hadi adó zászlóját, akkor meg vallom, ha különben mi is hajolhatnánk hozzá, elmondhatjuk alkalmasint, – Timeo Danaos et dona ferentes.
A konzervatív párt klubja, az összes kormánypárti, reformellenes erők gyülekezőhelye.
De tán hoszas is voltam már s csak azt mondom, mivel Chateaubriand végzé a censura elleni hatalmas beszédét, „ha száz szavam lenne, azt jelenleg mind a hadi adó elvállalása ellen használnám, s eképen gondolnám leginkább teljesíteni kötelességemet nemzetem és a népek köz szabadsága iránt”.
Egyiránt dőljön bárhova a nagy kérdés, én pártnak, – habár parányi – embere lévén, valamint egyéb, úgy e tárgyban is alá fogom tudni rendelni nézeteimet egy többség erős meggyőződésének, s korlátolt körömben hív segéd munkatárs lenni meg nem szünhetek.
Iratomat használd körülményhez képest belátásod szerint s áldjon Istenünk. – Budamér, Martius 12. 1847.
híved
Ujházy László.
Ered., O. Lt. Vörös Antal-gyüjt. 628. sz.
Kiadva: Történeti Lapok, 1874. évf.
Ujházy László.
Ered., O. Lt. Vörös Antal-gyüjt. 628. sz.
Kiadva: Történeti Lapok, 1874. évf.
