Kossuth Lajos Összes Munkáinak korábbi köteteivel egybevetve ez az új kötet – amely a kiadványterv köteteinek sorrendjében a hatodik, az eddig megjelent kötetek sorában a tizenegyedik – szokatlanul nagy időszakot ölel fel. Anyaga Kossuth 1819. július 5-i eperjesi végbizonyítványával kezdődik és az 1837. május 5-én történt elfogatását megelőzően készült utolsó írásaival végződik, a külön, öt kötetben megjelent, 1832 decembere és 1836 májusa közt írt Országgyűlési Tudósítások kivételével közel két évtized ismert vagy most felderített dokumentumait tartalmazza tehát Kossuth páratlanul gazdag életének első szakaszából. Nagy és változatos időszak ez Kossuth életében, a gyermekkor ködbe vesző, s hiteles történeti anyaggal csak kevéssé ellenőrizhető évei után az eszmélés, a tájékozódás, az elindulás és az önmagára találás időszaka: belefér az eperjesi, majd a sárospataki jogászkodás, a pesti néhány éves joggyakorlat, a sátoraljaújhelyi ügyvédkedés, a birtokos családok melletti jogtanácsoskodás, az egyház, a város, a megye szolgálata, gazdag és sokrétű helyi társadalmi tevékenység, hogy azután a társadalmi és politikai öntudatosodás egyre emelkedő fokozatain át – szinte párhuzamosan nemzete kialakuló új politikai vezető rétegének öntudatosodásával – az 1832/36-i országgyűlésen és a rákövetkező évben a haladó politikai újságíró szerepkörében emelkedjék a társadalmi-politikai reformer magatartásának akkori legmagasabb szintéjére. Hosszú és jelentős időszak ez, s különösen első, 1830-ig terjedő szakasza vesz homályba, nem azért, mintha a tettvágytól duzzadó, szüntelenül a magasba vezető utat kereső fiatal Kossuth nem hagyott volna elegendő nyomot maga után, hanem azért, mert korai írásai, irodalmi és történeti próbálkozásai élete későbbi, hányatott időszakaiban elkallódtak, ez akkor még ismeretlen ifjú leveleit és hivatalos iratait pedig nem őrizték még meg ereklyeként a kortársak. Sok jel mutat arra, hogy Kossuth tolla ebben a két évtizedben sem volt sokkal kevésbé tevékeny és termékeny, mint pályája későbbi, alkotásokban példátlanul gazdag szakaszaiban; hogy tevékenységét ennek a kötetnek az anyaga mégsem tükrözi olyan részletes pontossággal, mint az például az 1848/49-i köteteknél tapasztalható, annak oka nem kis részben az említett körülményekben keresendő.
Mindebből természetszerűen következik, hogy a kötet szerkesztője az anyag összegyűjtése során jóval nagyobb nehézségekkel állt szemben, mint a korábban elkészült kötetekkel kapcsolatban. Kutatómunkája során számba kellett vennie a folyóiratokban és a napisajtóban egy évszázad alatt szétszórtan megjelent közléseket, nyomon kellett követnie a Kossuthtal foglalkozó régi és újabb tudományos és szépirodalom utalásait, össze kellett gyűjtenie az időszak eddig is ismert Kossuth-anyagát, s ami a legfontosabb, mindent el kellett követnie a még feltáratlan, lappangó Kossuth-alkotások felkutatására. Erre irányuló munkájában természetesen a budapesti Országos Levéltár gyűjteményeire támaszkodott elsősorban; itt az újonnan létrehozott Kossuth Gyűjtemény nyújtott jelentős új anyagot, különösen azok a szekciók, amelyekbe a nemrégiben Bécsből hazakerült, s a korábbi kutatók számára még hozzáférhetetlen Kossuth-Archiv iratanyaga közlésre alkalmas anyagot, de különösen nagy segítséget jelentettek a közreadott anyag történeti körülményeinek és utalásainak magyarázatában. Hosszú és fáradságos munkát végzett a szerkesztő az Országos Levéltárban levő családi levéltárak átnézésével; ez az egyébként igen tanulságos munka közreadható anyagot alig eredményezett, bizonyságául annak, hogy az ismeretlen, fiatal Kossuth írásait, leveleit ekkor még nemigen sorolták a megőrzésre érdemes iratok közé. Eredményeseknek bizonyultak az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára kéziratgyűjteményeiben folytatott kutatások, viszont sajnálattal kellett a szerkesztőnek tapasztalni, hogy Kossuthnak a Törvényhatósági Tudósítások ügyében Pest megyéhez intézett, s korábban már több ízben közre is adott eredeti beadványai a megye levéltárában ma már jobbára nem találhatók a helyükön. A vártnál sokkal kedvezőbb eredménnyel járt a sátoraljaujhelyi Kazinczy Ferenc Állami Levéltárban végzett kutatás; az itt feltárt anyagból különösen jelentős a Kossuth állítólagos sikkasztási ügyére vonatkozó, eddig elveszettnek tartott iratanyag. Az egyéb vidéki levéltárakban végzett tájékozódások, különösen pedig az Országos Levéltár családi gyűjteményeinek átnézése során szerzett tapasztalatok arról győzték meg a szerkesztőt, hogy a kutatásnak a vidéki levéltárak rendszeres átnézését is magába foglaló kiterjesztése aligha járna a ráfordított munkával arányban álló eredményekkel, s csak a kötet közreadását késleltetné. Ezért a rendszeres kutatást a vázolt keretekre korlátozta, s mint a korábbi kötetek esetében, itt is nyitvahagyta azt a lehetőséget, hogy a véletlen vagy a tudatos kutatás sok új, ismeretlen Kossuth-dokumentumot hoz még felszínre.
Mert a kötet szerkesztője a kutatás lezárása után is tisztában van azzal, hogy a kötetben közreadott anyag a viszonylag gondos kutatás ellenére is csak töredéke lehet a Kossuth keze alól ebben az időszakban kikerült iratoknak. E feltevés alaposságát bizonyítandó, elegendő csak azokra az iratokra utalnunk, amelyek létezésére utalás is történik az ismert és közreadott Kossuth-iratokban. Kossuth fejezeteket fordított le Volney munkájából, értekezést is írt ezzel kapcsolatban, lefordította Lamennais abbé nagyhírű könyvét, a vallási kérdés országgyűlési tárgyalásairól írt könyvét már részben kiszedték, amikor külföldi kinyomtatását Metternichnek sikerült megakadályoztatnia, pozsonyi, majd pesti tartózkodásának időszakából a hozzá intézett levelek tömegét ismerjük, amelyek válaszként íródtak, vagy választ igényeltek, s ha csak arra gondolunk, hogy az Országgyűlési, majd a Törvényhatósági Tudósítások elindítása, az előfizetők és tudósítók megszervezése micsoda levelezést igényelt és ebből a levelezésből milyen kevés ismeretes, úgy ezzel a kötettel kapcsolatban minden korábbi esetnél több joggal hangoztathatjuk a teljesség viszonylagos voltát, s számíthatunk újabb és újabb Kossuth-iratok utólagos felbukkanására.
A teljességgel kapcsolatos aggályok hangoztatása mellett rá kell azonban mutatnunk arra a körülményre is, hogy a kötet – ismert és feltételezett hiányaival együtt is – legalább olyan jelentős anyagot tartalmaz Kossuth pályájára és életművére, mint amilyent a korábban megjelent kötetek tartalmaztak. Míg ugyanis az Országgyűlési Tudósítások öt kötete inkább az országos reformpolitika fejlődésének felbecsülhetetlen forrásanyaga, s csak közvetve ad képet Kossuth egyéni fejlődéséről, az 1848/49-i Kossuth-anyagot tartalmazó öt kötet pedig minden gazdagsága mellett sem tár fel meglepő új vonásokat a pályája és egyéni fejlődése delelőjén álló Kossuthtal kapcsolatban, addig ennek a kötetnek az anyaga Kossuth útjának első, legkevésbé ismert, leggyakrabban félreértett és félremagyarázott szakaszát helyezi sok szempontból új megvilágításba. Kossuth korábbi életrajzírói hősük fiatalkorát a romantikus visszaemlékezések ködébe burkolták, egykori tanárok, iskolatársak vagy éppen maga Kossuth emlékezésein keresztül igyekeztek megmutatni a közéletben első botladozó lépéseit próbálgató ifjúban a „legendák hősét”, a nemzet megváltására elhivatott géniuszt, s lelkendezve magyarázták bele minden tettébe a Habsburg-pusztító, jobbágyfelszabadító szándékok első jelentkezését. Ennek a kötetnek az anyaga – s különösen az a része, amely először itt kerül kiadásra – a romantikus visszaemlékezések és lelkendező belemagyarázások helyett szilárd fogódzókat nyújt Kossuth fejlődésének megértéséhez, s alkalmas arra, hogy gondos elemzése segítségével világosan lássuk azt a korántsem sima és zökkenőktől mentes utat, amelyen a tehetséges és becsvágyó vidéki ifjú néhány év, a magyar polgári reformmozgalom első rohamos fellendülésének néhány éve alatt a haladásért küzdő reformpárt első soraiba emelkedett.
Ennek az új Kossuth-kötetnek ugyanis nem csupán az a jelentősége, hogy a korábban is ismert, szétszórtan közreadott vagy ismertetett Kossuth-anyagot összegyűjti és időrendben, a szükséges magyarázatok keretében együtt, egy helyen bocsátja a kutató és az olvasó rendelkezésére. Ezen túlmenően sok új, először itt megjelenő, s a kutatás által eddig vagy egyáltalán nem, vagy csak kevéssé felhasznált anyagot is tartalmaz a kötet, s éppen ez az anyag az, amelynek segítségével egy-egy időpontban ellenőrizhetjük, hol tart a fiatal Kossuth kora problémáinak megértésében. Érdekes, hogy korai, 1830 előtti írásai sorában két gyönge vers-kísérlete mellett, csupán a János, Finnlandnak hercege címen fennmaradt színdarab-fordítása, vagy inkább átdolgozása mutat arra, hogy a tájékozódó, útját kereső Kossuth az irodalom felé fordul érdeklődésével. Figyelmét már az eszmélés éveitől kezdve a politika köti le: az 1823. évi nemzet-rendi ellenállási mozgalom, majd a megyei politikai küzdelmek. A pesti jurátuskodás után hazatérő ifjú előtt az emelkedés lehetősége a megyei közéleti tevékenységre korlátozódik, ezen az úton indul el, többre vágyik azonban, becsvágya és képességei többre ösztönzik. A megyei fiatalság átlagától eltérően olvas, tanul, s érdeklődésének irányát, s talán írói, publicisztikai hajlamait is, olyan fogalmazványok jelzik, mint a görög–római mondavilágból és a francia forradalomról készített feljegyzések, vagy éppen a meglepő társadalomtörténeti megfigyeléseket és összehasonlításokat tartalmazó egyetemes történeti vázlat.
Az önművelés és az írói tollpróbálgatások azonban csakhamar háttérbe szorulnak, s a megye közélete szolgáltatja azt az iskolát, mely a fiatal Kossuthot a majdani nagy feladatok elvégzéséhez szükséges gyakorlati tapasztalatokkal felvértezi. Megyei közéleti szereplésének első, eddig ismeretlen emlékei, legkorábbi közgyűlési beszédei a közjogi ellenzék első soraiban harcoló Kossuthot mutatják meg. 1831 elején megalakul – Széchenyi pesti kezdeményezésének nyomán, s az elsők között az országban – a sátoraljaújhelyi kaszinó, magában egyesíti a megye haladó fiatalságát; Kossuth egyik szervezője, majd jegyzője az új intézmények, ő önti formába a kaszinó alapszabályait is. A társadalmi haladás tábora erősödik a megyében, de sűrűsödnek Kossuth konfliktusai is a régi rend őrzőivel: a követi beszámoló alkalmávali fellépése, majd a lengyel szabadságharc melletti kiállása reá irányítja a hatalmasok figyelmét. Kolerabiztosi iratai is elsősorban abból a szempontból fontosak, hogy megvilágítják, hogyan kerül szembe Kossuth egyre inkább a megye vezetőivel, ugyanakkor a korábbi regényes túlzásokhoz képest reálisabb, a tényeknek megfelelő képet adnak Kossuthnak a kolera leküzdésében és a népmozgalmakkal kapcsolatban betöltött szerepéről. A kolerajárvány izgalmas hetei mellett az országos összeírás zemléni végrehajtása hozza Kossuth számára a legnagyobb tanulságokat a feudalizmus társadalmi rendjének gyógyíthatatlan válságára: az összeírással kapcsolatos tevékenységének megmutatása szintén egyik új eredménye e kötet anyagának. Az összeírással párhuzamosan járja Kossuth a másik nagy politikai iskolát: tevékenyen részt vesz az ún. rendszeres munkálatok megyei megvitatásában. Nem túlozunk, ha megállapítjuk, hogy ezeknek a munkálatoknak a megyei megvitatása során kovácsolódott ki az országos szintű, egységes ellenzéki reformpolitika, s e vitákban emelkedtek az addig provinciális szemléletű nemesi vezetőréteg legjobbjai a kor követelményeinek a színvonalára. Mint Szatmárban Kölcseyt, úgy Zemplénben Kossuthot is a rendszeres munkálatokkal való foglalkozás jegyezte el visszavonhatatlanul, végérvényesen a haladó nemzeti reformpolitikával. S ezt a munkát részben akkor végzi Kossuth, amikor ellenségei már elhatározták megbuktatását, sikkasztási vádat koholnak ellene, s eltorlaszolják az utat megyei érvényesülése előtt. A Kossuth ellen koholt sikkasztási vád iratai érdekesség szempontjából előkelő helyet foglalnak el a kötet új, korábban nem ismert anyagában; eloszlatják a homályt, amit egy ötnegyed százados mendemonda szőtt Kossuth alakja köré, helyreállítják becsületét, s ami a legfontosabb, tisztázzák azokat a körülményeket, amelyek Kossuthot a megyei politika szűk keretei közül az országos politika középpontjába, az országgyűlésre dobták. Ebből a szempontból nézve a zempléni vádaskodásnak Kossuth pályájára s közvetve a magyar polgári reformmozgalom egész későbbi alakulására óriási, szinte sorsdöntő jelentősége van, ennek megfelelően a reá vonatkozó hiteles, részben Kossuth kezétől származó iratok is joggal tarthatnak számot az érdeklődésre. Így jutott el Kossuth az 1832 decemberében megnyílt országgyűlésre, hogy ott néhány hónap alatt felemelkedjék a haladó reformpolitika legjobbjainak szintjére. Az Országgyűlési Tudósítások szerkesztésének munkája lehetővé tette számára a szinte naponkénti együttlétet az ellenzék vezérkarával, Wesselényi, Kölcsey és a többiek oldalán látóköre rohamosan kitágult, eszméi tisztázódtak, megértette, hogy milyen nagy jelentősége van az országgyűlésnek a polgári átalakulás szempontjából. Fejlődésének ezt a rövid, de ugrásszerű szakaszát híven ábrázolják tervezett nagy munkájának, az Országgyűlési Gyűjtemények-nek 1833 első hónapjaiban írt töredékei. Ez az eddig ismeretlen, külföldi megjelenésre szánt munka a polgári reformer teljes fegyvezetében mutatja be Kossuthot, méltó párja Kölcsey ugyanekkor keletkezett országgyűlési naplójának, ugrászerű előrelépést jelent Kossuth írói készségének fejlődésében is, a kor publicisztikájának egyik legjobb alkotása, s mérföldkőként választja el Kossuth pályájának két jelentős, egymást követő szakaszát.
Az itt kiemelt iratok tekinthetők a kötetben a legjelentősebb gyarapodásnak a korábban is ismert Kossuth-iratokhoz képest. Jelentőségükre külön is szükséges felhívni a figyelmet, mert valósággal a csomópontjait jelentik a fiatal Kossuth politikai fejlődésének. 1833 őszén Kossuth sikerrel állja ki a kősajtója elkobzásából adódó krízist is – ez az utolsó alkalom, amikor még kétségei támadnak életcélját illetően –, s ettől kezdve mint a gondolatközlés szabadságának jelképe, a haladó közvélemény védelme alatt áll, tőle kap bátorítást, támogatást. Az Országgyűlési Tudósítások 1834 elejétől kezdve elismert, teljes jogú kelléke az ellenzék fegyvertárának, szerkesztője pedig egyre magasabbra emelkedik a kialakulóban levő haladó ellenzéki párt vezérkarában. Amikor pedig a reformok országgyűlési kudarca után az ellenzék a következő országgyűlés csatáit már az előkészületi szakaszban, a megyékben meg akarja nyerni, a Törvényhatósági Tudósítások szerkesztésével, s ezzel párhuzamosan a kormányönkény elleni harc szervezésével és irányításával Kossuthnak már vezérhez méltó szerep jut ezekben az ideológiai hadműveletekben. A Lovassy-ügy Kossuth-készítette aktái és a Törvényhatósági Tudósítások szövege teszi ki a kötet második felének jelentős részét; az utóbbi szöveghűségben és teljességben is jobb a múlt századbeli első kiadásnál, a szöveghez fűzött magyarázatok pedig megkönnyítik annak tartalmi megértését.
Kötetünk a lehető teljességre való törekvés mellett sem tartalmaz természetesen minden Kossuth kezétől az utókorra maradt írást. Csak azok kerültek be a közlendő anyagba, amelyeknek valamilyen tartalmi jelentőségük volt, a jelentéktelenek kimaradtak belőle. Így nem sorolhattuk a közlendő iratok közé annak a közel 150 zempléni helységnek a felülvizsgált összeírását, amely Kossuth aláírásával, s közel felerészben saját kezeírásával található Zemplén megye összeírási anyagában. Nem tarthat igényt a közlésre az Országgyűlési Tudósítások szerkesztése során keletkezett rengeteg kisebb-nagyobb, sokszor gyorsírásszerű feljegyzés sem; ezek szolgáltak alapul a Tudósítások végleges szövegének elkészítéséhez, tanulmányozásuk nemcsak Kossuth szerkesztői módszerének felderítéséhez adna hasznos segítséget, hanem az országgyűlés vitáinak aprólékosabb, elmélyültebb megismerését is elősegíthetik. Hasonlóképpen kimaradtak a kötetből Kossuth iskolai jegyzetei, ügyvédi iratok fogalmazványai, másolatok, vázlatok, kis töredékek, tollpróbálgatások, kisebb fordítási gyakorlatok, apró-cseprő feljegyzések stb. Ilyenek meglehetős bőségben találhatók az Országos Levéltár említett Kossuth-gyűjteményében. S csak később, a maguk időrendjében kerülnek kiadásra azok a dokumentumok is, amelyekben – mint pl. a tinnyei önéletrajz-töredékben vagy a Pesti Napló századvégi czikkeiben – Kossuth maga vall életének korai szakaszáról.
A közléshez igyekeztünk lehetőleg Kossuth eredeti kéziratait venni alapul. A kötet anyagának jelentős részével kapcsolatban azonban ezt az eredeti kézirat hiányában nem tehettük meg. Az ilyen esetekben a legjobbnak látszó, vagy korban a legközelebb álló változatot használtuk, néhány esetben pedig több változat összeegyeztetésével próbáltuk a hiteles szöveget megállapítani. Több Kossuth-levélnek csak a nyomtatásban közreadott szövege állt rendelkezésünkre, ezekkel kapcsolatban előfordult, hogy nyilvánvaló másolási hibákat vagy szöveg-félreértéseket saját felelősségünkre, az eredeti kézirat ismerete nélkül javítottunk ki.
Ebben a kötetben még következetesebben igyekeztünk érvényre juttatni a szövegközlésnek a korábbi kötetekben alkalmazott elveit. A szövegeket nem betűhíven közöljük, hanem a helyesírás következetlenségeit kiküszöböltük és a mai helyesíráshoz közeledünk, olyan értelemben, hogy általában mellőzzük a szükségtelen nagybetűket, a szavak, igekötők összeírásánál és szétválasztásánál, valamint a mássalhangzók kettőzésénél pedig általában a mai gyakorlatot követjük. Ezzel az eljárással nem hamisítjuk meg Kossuth örökségét, hiszen egyrészt a szövegek nagyobb részét nem Kossuth eredeti szövegéből, hanem idegen, gyakran eléggé rossz másolatból közöljük, másrészt a kornak különben sincs még kialakult, az oktatásügyben is elfogadott helyesírása, s módosításaink éppen a kialakuló, az Akadémia és az irodalmi körök által alkalmazott helyesírás irányába egységesítik a szöveget. Kossuth korai, saját kézzel írott munkáinál mégis sok engedményt tettünk ennek az elvnek a rovására, s megtartottunk sok olyan, később elavult helyesírási formát, amelyet Kossuth következetesen alkalmazott, mint ahogy általában is ügyeltünk arra, hogy a következetlenségek kiküszöbölése mellett a helyesírás korjellemző sajátosságait megtartsuk. A latin szövegekben is megtartottuk a nagybetűk mainál gyakoribb használatát, mert a kor helyesirása eléggé egységesen így jár el. Eljárásunk nem alapul önkényességen. A betűhív közlésről való fokozatos lemondás álláspontjára helyezkedett az a bizottság is, amely a Magyar Történelmi Társulat megbízásából a történeti forráskiadás szabályainak kidolgozásával foglalatoskodik. Vita tárgyát képezheti, hogy milyen időponttól kezdve célszerű a betűhív közlés mellőzése, az azonban bizonyos, hogy a XIX. század első évtizedeinek jellegtelen, következetlen, zavaros és ellentmondó helyesírásához való ragaszkodás csak a kiadványok használatát nehezítené meg, gyakorlati segédeszköz a kor, vagy Kossuth helyesírásának tanulmányozásához, s ha valaki azt a célt tűzné maga elé, hogy feldolgozza Kossuth helyesírása fejlődésének nem érdektelen kérdését, feladatát csak az eredeti kéziratok tanulmányozása alapján oldhatná meg sikeresen.
A kötet egyes iratait kísérő magyarázatok és jegyzetek – a korábbi kötetekhez hasonlóan – egyrészt az iratok keletkezésének történeti körülményeit igyekeznek megvilágítani, másrészt meg kívánják érttetni az olvasóval a szövegekben előforduló, magyarázatot igénylő utalásokat, az ügyek előzményeire és következményeire vonatkozó levéltári és egyéb utalások pedig a további kutatás számára nyújthatnak segítséget. Meggyőződésünk, hogy történeti dokumentumokat ilyen jellegű, a használatot megkönnyítő és a megértést elősegítő apparátus nélkül nem lehet kiadni, s a szakszerű magyarázatokat és jegyzeteket a történeti forráskiadványok használatánál sem a szakember, sem az érdeklődő olvasó nem nélkülözheti.
Az őszinte köszönet hangján kell megemlékezni mindazokról, akik segítségükkel, támogatásukkal előmozdították az új Kossuth-kötetnek a létrejöttét. A Magyar Történelmi Társulat és a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete vezetősége ennek a kötetnek az előkészítése során is minden szükséges támogatást megadott a szerkesztőnek, hogy feladatát zavartalanul, kielégítően elvégezze. Az Országos Levéltár vezetői a legmesszebbmenően biztosították a szerkesztő számára a nyugodt, elmélyült kutatómunka feltételeit s a Levéltár munkatársai is hivatali kötelességüket messze meghaladó baráti érdeklődéssel és segítő szándékkal támogatták az anyaggyűjtés és feldolgozás munkáját. Ugyanezt a baráti, szíves támogatást tapasztalta a szerkesztő az Országos Széchényi Könyvtárban, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában, az Egyetemi Könyvtárban, Pest megye levéltárában végzett kutatásai során is, és külön is meg kell említenie azt a segítséget, amit a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Állami Levéltár, valamint a sárospataki Egyházkerületi Levéltár dolgozóitól kapott ottani kutatásai alkalmával. A korszakkal foglalkozó történészek tanácsaikkal s egyes adatok közlésével támogatták a szerkesztő munkáját; különösen jelentős volt Tilkovszky Lóránt kandidátus segítsége, aki Kosuth zempléni éveire vonatkozó gyűjtésének adatait bocsátotta lekötelező módon a szerkesztő rendelkezésére. A kötet lektorai – Ember Győző akadémikus és Kosáry Domokos – hasznos tanácsaikkal hozzájárultak az anyag teljesebbé tételéhez és jelentős hibák kiküszöbölését tették lehetővé. Munkájukkal, segítségükkel valamennyien a teljesebb, igazabb Kossuth-kép megformálásához járultak hozzá.