ELŐSZÓ
ELŐSZÓ
Kossuth Lajos Összes Munkáinak korábbi köteteivel egybevetve ez az új kötet – amely a kiadványterv köteteinek sorrendjében a hatodik, az eddig megjelent kötetek sorában a tizenegyedik – szokatlanul nagy időszakot ölel fel. Anyaga Kossuth 1819. július 5-i eperjesi végbizonyítványával kezdődik és az 1837. május 5-én történt elfogatását megelőzően készült utolsó írásaival végződik, a külön, öt kötetben megjelent, 1832 decembere és 1836 májusa közt írt Országgyűlési Tudósítások kivételével közel két évtized ismert vagy most felderített dokumentumait tartalmazza tehát Kossuth páratlanul gazdag életének első szakaszából. Nagy és változatos időszak ez Kossuth életében, a gyermekkor ködbe vesző, s hiteles történeti anyaggal csak kevéssé ellenőrizhető évei után az eszmélés, a tájékozódás, az elindulás és az önmagára találás időszaka: belefér az eperjesi, majd a sárospataki jogászkodás, a pesti néhány éves joggyakorlat, a sátoraljaújhelyi ügyvédkedés, a birtokos családok melletti jogtanácsoskodás, az egyház, a város, a megye szolgálata, gazdag és sokrétű helyi társadalmi tevékenység, hogy azután a társadalmi és politikai öntudatosodás egyre emelkedő fokozatain át – szinte párhuzamosan nemzete kialakuló új politikai vezető rétegének öntudatosodásával – az 1832/36-i országgyűlésen és a rákövetkező évben a haladó politikai újságíró szerepkörében emelkedjék a társadalmi-politikai reformer magatartásának akkori legmagasabb szintéjére.* Hosszú és jelentős időszak ez, s különösen első, 1830-ig terjedő szakasza vesz homályba, nem azért, mintha a tettvágytól duzzadó, szüntelenül a magasba vezető utat kereső fiatal Kossuth nem hagyott volna elegendő nyomot maga után, hanem azért, mert korai írásai, irodalmi és történeti próbálkozásai élete későbbi, hányatott időszakaiban elkallódtak, ez akkor még ismeretlen ifjú leveleit és hivatalos iratait pedig nem őrizték még meg ereklyeként a kortársak. Sok jel mutat arra, hogy Kossuth tolla ebben a két évtizedben sem volt sokkal kevésbé tevékeny és termékeny, mint pályája későbbi, alkotásokban példátlanul gazdag szakaszaiban; hogy tevékenységét ennek a kötetnek az anyaga mégsem tükrözi olyan részletes pontossággal, mint az például az 1848/49-i köteteknél tapasztalható, annak oka nem kis részben az említett körülményekben keresendő.
Kossuth élete korai szakaszainak felsorolásából szándékosan marad ki az 1825/27-i országgyűlésen ablegatus absentium-ként történt állítólagos szereplése. Ez a szereplés – amelyet Kossuth újabb életrajzírói közül Hegyaljai Kiss Géza bizonyosságként (Kossuth. Élet és jellemrajz. Miskolc, 1928. I. köt. 41. kk.), Kosáry Domokos erős kétkedéssel említ meg (Kossuth Lajos a reformkorban. Bp. 1946. 56. o.), a valóságban sohasem történt meg. Az a Kossuth Lajos, aki az 1825/27-i országgyűlés jegyzőkönyve szerint mint báró Révay Ferencné és Szentiványi Jánosné megbízottja volt jelen, a Kossuth-család turóci ágának volt a leszármazottja, s talán azonos azzal a Kossuth Lajossal, aki 1849-ben mint turóci főszolgabíró, majd császári biztos vált ismertté. (Vö. Steier L.: Beniczky Lajos bányavidéki kormánybiztos és honvédezredes visszaemlékezései és jelentései… Bp. 1924. I. köt. 199., 518. o.)
Mindebből természetszerűen következik, hogy a kötet szerkesztője az anyag összegyűjtése során jóval nagyobb nehézségekkel állt szemben, mint a korábban elkészült kötetekkel kapcsolatban. Kutatómunkája során számba kellett vennie a folyóiratokban és a napisajtóban egy évszázad alatt szétszórtan megjelent közléseket, nyomon kellett követnie a Kossuthtal foglalkozó régi és újabb tudományos és szépirodalom utalásait, össze kellett gyűjtenie az időszak eddig is ismert Kossuth-anyagát, s ami a legfontosabb, mindent el kellett követnie a még feltáratlan, lappangó Kossuth-alkotások felkutatására. Erre irányuló munkájában természetesen a budapesti Országos Levéltár gyűjteményeire támaszkodott elsősorban; itt az újonnan létrehozott Kossuth Gyűjtemény nyújtott jelentős új anyagot, különösen azok a szekciók, amelyekbe a nemrégiben Bécsből hazakerült, s a korábbi kutatók számára még hozzáférhetetlen Kossuth-Archiv iratanyaga közlésre alkalmas anyagot, de különösen nagy segítséget jelentettek a közreadott anyag történeti körülményeinek és utalásainak magyarázatában. Hosszú és fáradságos munkát végzett a szerkesztő az Országos Levéltárban levő családi levéltárak átnézésével; ez az egyébként igen tanulságos munka közreadható anyagot alig eredményezett, bizonyságául annak, hogy az ismeretlen, fiatal Kossuth írásait, leveleit ekkor még nemigen sorolták a megőrzésre érdemes iratok közé. Eredményeseknek bizonyultak az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára kéziratgyűjteményeiben folytatott kutatások, viszont sajnálattal kellett a szerkesztőnek tapasztalni, hogy Kossuthnak a Törvényhatósági Tudósítások ügyében Pest megyéhez intézett, s korábban már több ízben közre is adott eredeti beadványai a megye levéltárában ma már jobbára nem találhatók a helyükön. A vártnál sokkal kedvezőbb eredménnyel járt a sátoraljaujhelyi Kazinczy Ferenc Állami Levéltárban végzett kutatás; az itt feltárt anyagból különösen jelentős a Kossuth állítólagos sikkasztási ügyére vonatkozó, eddig elveszettnek tartott iratanyag. Az egyéb vidéki levéltárakban végzett tájékozódások, különösen pedig az Országos Levéltár családi gyűjteményeinek átnézése során szerzett tapasztalatok arról győzték meg a szerkesztőt, hogy a kutatásnak a vidéki levéltárak rendszeres átnézését is magába foglaló kiterjesztése aligha járna a ráfordított munkával arányban álló eredményekkel, s csak a kötet közreadását késleltetné. Ezért a rendszeres kutatást a vázolt keretekre korlátozta, s mint a korábbi kötetek esetében, itt is nyitvahagyta azt a lehetőséget, hogy a véletlen vagy a tudatos kutatás sok új, ismeretlen Kossuth-dokumentumot hoz még felszínre.
Mert a kötet szerkesztője a kutatás lezárása után is tisztában van azzal, hogy a kötetben közreadott anyag a viszonylag gondos kutatás ellenére is csak töredéke lehet a Kossuth keze alól ebben az időszakban kikerült iratoknak. E feltevés alaposságát bizonyítandó, elegendő csak azokra az iratokra utalnunk, amelyek létezésére utalás is történik az ismert és közreadott Kossuth-iratokban. Kossuth fejezeteket fordított le Volney munkájából, értekezést is írt ezzel kapcsolatban, lefordította Lamennais abbé nagyhírű könyvét, a vallási kérdés országgyűlési tárgyalásairól írt könyvét már részben kiszedték, amikor külföldi kinyomtatását Metternichnek sikerült megakadályoztatnia, pozsonyi, majd pesti tartózkodásának időszakából a hozzá intézett levelek tömegét ismerjük, amelyek válaszként íródtak, vagy választ igényeltek, s ha csak arra gondolunk, hogy az Országgyűlési, majd a Törvényhatósági Tudósítások elindítása, az előfizetők és tudósítók megszervezése micsoda levelezést igényelt és ebből a levelezésből milyen kevés ismeretes, úgy ezzel a kötettel kapcsolatban minden korábbi esetnél több joggal hangoztathatjuk a teljesség viszonylagos voltát, s számíthatunk újabb és újabb Kossuth-iratok utólagos felbukkanására.*
Csattanósan igazolódott ez a feltevés már kéziratunk nyomdai munkálatainak megkezdése előtt. Az MTA Könyvtárának ugyanis 1964 tavaszán Farkas Jenő magángyűjtő tekintélyes mennyiségű, Kossuthtal kapcsolatos kéziratot ajánlott fel megvételre. Az iratanyagról alaposabb megvizsgálás után kiderült, hogy az nem egyéb, mint a Kossuth 1837. május 5-én történt elfogatásakor lefoglalt, s később ellene és Wesselényi ellen a vádemelés során is részben felhasznált iratoknak egy jelentékeny része. Ma már nehezen lenne megállapítható, hogy ez az anyag, amely eredetileg a Kossuth periratait tartalmazó curiai levéltári anyag szerves része volt, hogyan került magánkézbe. Tartalmát tekintve, jelentékeny részét azok a levelek és tudósítások képezik, amelyeket a Kossuth által felkért levelezők küldtek a megyék közgyűléseiről. (Ezek között részben ismert, részben ismeretlen levelek a haladó ellenzék olyan vezetőitől, mint Wesselényi, Deák Ferenc, Kölcsey, Lónyay Gábor, Szemere Bertalan, Ujházy László stb.) Az anyag másik, a Kossuth-kutatás szempontjából még fontosabb részét azok a saját kezű fogalmazványok képezik, amelyeket Kossuth egyrészt a lapja eltiltása körüli harcban, másrészt Lovassy István nevében a törvénytelenül elfogott országgyűlési ifjak védelmében készített. Ezeket az iratokat egykorú másolatokból jobbára eddig is ismertük már, eredeti fogalmazványaik előkerülése mégis nagy nyeresége a Kossuth-kutatásnak. Vannak az anyagban korai, Kossuthnak még a zempléni korszakából származó fogalmazványok is, valamint néhány töredék az országgyűlésen eltöltött első hetekből, s több levelének fogalmazványa. Itt van 1837-i naplójának eredetije, a kisdedóvás ügyében elmondott ismeretlen beszéde, s végül a Törvényhatósági Tudósítások szerkesztésére és anyagi ügyeire vonatkozó feljegyzések, köztük Kossuthnak közel egy esztendőt felölelő, teljes részletességgel vezetett pénztárnaplója. Az új anyagot sikerült még a már nyomdára kész kötetbe bedolgozni. Az eddig ismeretlen Kossuth-iratokat felvettük a kötetbe, a másolatból ismert darabok szövegét egybevetettük az eredeti fogalmazványokkal, a kötet jegyzeteit és magyarázatait pedig kiegészítettük az új anyagból kínálkozó adatokkal. Köszönettel tartozunk az eladó Farkas Jenőnek, aki a kéziratok tudományos felhasználásához még az adásvételi megállapodás létrejötte előtt szíves készséggel hozzájárult, s hasonló köszönettel az Akadémia Kézirattárát vezető dr. Csapodi Csabának és munkatársainak, akik a szerkesztőt váratlanul szükségessé vált munkájában a legmesszebbmenően támogatták. (Azt a többletet, amivel a kötet anyaga e kiegészítés során gyarapodott, a lelőhelyek megjelölésében és a jegyzetek között az MTA Könyvtára Kézirattárának Ms 4849., 4850. sz. iratcsomóira történő utalás jelzi.) – Ugyancsak a kötet szerkesztésének befejezése után bocsátotta lekötelező módon a szerkesztő rendelkezésére Mályusz Elemér professzor az Evangélikus Országos Levéltár Zsilinszky-hagyatékából Kossuth 1832. nov. 26-i hosszú levelét, amely a Zemplénből való távozás és az Országgyűlési Tudósítások létrejötte körül oszlat el sok homályt.
A teljességgel kapcsolatos aggályok hangoztatása mellett rá kell azonban mutatnunk arra a körülményre is, hogy a kötet – ismert és feltételezett hiányaival együtt is – legalább olyan jelentős anyagot tartalmaz Kossuth pályájára és életművére, mint amilyent a korábban megjelent kötetek tartalmaztak. Míg ugyanis az Országgyűlési Tudósítások öt kötete inkább az országos reformpolitika fejlődésének felbecsülhetetlen forrásanyaga, s csak közvetve ad képet Kossuth egyéni fejlődéséről, az 1848/49-i Kossuth-anyagot tartalmazó öt kötet pedig minden gazdagsága mellett sem tár fel meglepő új vonásokat a pályája és egyéni fejlődése delelőjén álló Kossuthtal kapcsolatban, addig ennek a kötetnek az anyaga Kossuth útjának első, legkevésbé ismert, leggyakrabban félreértett és félremagyarázott szakaszát helyezi sok szempontból új megvilágításba. Kossuth korábbi életrajzírói hősük fiatalkorát a romantikus visszaemlékezések ködébe burkolták, egykori tanárok, iskolatársak vagy éppen maga Kossuth emlékezésein keresztül igyekeztek megmutatni a közéletben első botladozó lépéseit próbálgató ifjúban a „legendák hősét”, a nemzet megváltására elhivatott géniuszt, s lelkendezve magyarázták bele minden tettébe a Habsburg-pusztító, jobbágyfelszabadító szándékok első jelentkezését.* Ennek a kötetnek az anyaga – s különösen az a része, amely először itt kerül kiadásra – a romantikus visszaemlékezések és lelkendező belemagyarázások helyett szilárd fogódzókat nyújt Kossuth fejlődésének megértéséhez, s alkalmas arra, hogy gondos elemzése segítségével világosan lássuk azt a korántsem sima és zökkenőktől mentes utat, amelyen a tehetséges és becsvágyó vidéki ifjú néhány év, a magyar polgári reformmozgalom első rohamos fellendülésének néhány éve alatt a haladásért küzdő reformpárt első soraiba emelkedett.*
A polgári korszak Kossuth-életrajzai közül szinte csak Kosáry Domokos fentebb idézett munkájáról lehet elmondani, hogy mentes ezektől a naív, történetietlen vonásoktól. Kosáry munkája, ha nem is marxista igénnyel, de a társadalmi kritériumok állandó szem előtt tartásával törekszik felvázolni Kossuth pályájának kezdeti szakaszát, s műve ezzel magasan kiemelkedik a polgári szemléletű Kossuth-életrajzok sorából, példamutatóan gazdag anyaggyűjtése pedig sok hasznos útmutatással szolgált ennek a kötetnek az elkészítéséhez is. Az ez ideig egyetlen marxista igényű Kossuth-életrajzban (Lukács L.–Mérei Gy.–Spira Gy.: Kossuth Lajos. Rövid életrajz. Bp. 1952.) Mérei Gyula vázolta fel – a terjedelem előírta rövidséggel – Kossuth pályakezdésének marxista értékelését.
Az újonnan feltárt Kossuth-anyag ilyen értelmű mondanivalóját egyidejűleg külön is összefoglaltam A fiatal Kossuth című, nagyobb, röviddel ezelőtt megjelent tanulmányomban.
Ennek az új Kossuth-kötetnek ugyanis nem csupán az a jelentősége, hogy a korábban is ismert, szétszórtan közreadott vagy ismertetett Kossuth-anyagot összegyűjti és időrendben, a szükséges magyarázatok keretében együtt, egy helyen bocsátja a kutató és az olvasó rendelkezésére. Ezen túlmenően sok új, először itt megjelenő, s a kutatás által eddig vagy egyáltalán nem, vagy csak kevéssé felhasznált anyagot is tartalmaz a kötet, s éppen ez az anyag az, amelynek segítségével egy-egy időpontban ellenőrizhetjük, hol tart a fiatal Kossuth kora problémáinak megértésében. Érdekes, hogy korai, 1830 előtti írásai sorában két gyönge vers-kísérlete mellett, csupán a János, Finnlandnak hercege címen fennmaradt színdarab-fordítása, vagy inkább átdolgozása mutat arra, hogy a tájékozódó, útját kereső Kossuth az irodalom felé fordul érdeklődésével.* Figyelmét már az eszmélés éveitől kezdve a politika köti le: az 1823. évi nemzet-rendi ellenállási mozgalom, majd a megyei politikai küzdelmek. A pesti jurátuskodás után hazatérő ifjú előtt az emelkedés lehetősége a megyei közéleti tevékenységre korlátozódik, ezen az úton indul el, többre vágyik azonban, becsvágya és képességei többre ösztönzik. A megyei fiatalság átlagától eltérően olvas, tanul, s érdeklődésének irányát, s talán írói, publicisztikai hajlamait is, olyan fogalmazványok jelzik, mint a görög–római mondavilágból és a francia forradalomról készített feljegyzések, vagy éppen a meglepő társadalomtörténeti megfigyeléseket és összehasonlításokat tartalmazó egyetemes történeti vázlat.*
Az állítólag Kossuth által írt színdarabok problémája évtizedeken át sokat foglalkoztatta a magyar színháztörténet kutatóit. A kutatás Kossuthtal kapcsolatban összesen három színdarabot hozott felszínre, olyanokat, amelyeket az adatok bizonysága szerint Kossuth fordított vagy dolgozott át. Az első Franul von Weissenthurn Johanna, bécsi udvari színésznő Johann, Herzog von Finnland c. ötfelvonásos színművének magyar fordítása, a második az András és Béla, vagy korona és kard c. színjáték, amelyet idegenből alkalmazott magyarra „Kossuth Lajos zempléni hazafi“. Mindkettő gyakran szerepelt a hazai színpadokon 1829-től kezdve, s a pesti magyar színtársulat, majd a Nemzeti Színház is többször előadta. Szövegük a kutatók számára nem volt ismeretes, tartalmukra egykorú színi tudósítások utaltak, s az egyik ilyen tudósítás utalása alapján feltételezték a kutatók, hogy a két színdarab tulajdonképpen egy. (A kérdés iradalmi múltjára l. Kosáry D. jó összefoglalását id. művében, 64. kk.) A kérdést eldönti a Franul-féle színdarab Kossuth kezétől származó, elveszettnek hitt fordításának előkerülése. A Széchényi Könyvtár kézirattárában levő fordítás szövegének egybevetése az András és Béla egykorú szereposztásával, tartalmi ismertetésével és kritikájával kétségtelenné teszi, hogy azonos két színdarabról van szó. A sajátkezű Kossuth-kézirat előkerülése bizonyossá teszi egyben azt is, hogy a fordítást Kossuth készítette. Nem ilyen egyszerű azonban a kérdés a színdarab magyar viszonyokra való alkalmazásával, az András és Béla átdolgozójának személyével kapcsolatban. Kossuth az egyik kutató, Váli Béla ez irányú kérdésére 1886. márc. 15-i levelében ezt választolta: „A jelzett színművek alkalmazója én nem lehetek, mert én íly című színműnek még csak létezése felől sem hallottam ekkorig soha életemben. Emlékszem, hogy ifjú koromban szokásom volt nyelvgyakorlat végett idegen nyelven írott munkákból egyet-mást amúgy töredékesen magyarra fordítani, s lehet, hogy e nyelvgyakorlat közben német, francia, angol színművek is kerültek kezem alá, de afelől biztos vagyok, hogy azoknak ‚magyar színre alkalmazásával’ sohasem bíbelődtem. A közszínlapon jelzett műről pedig semmit sem tudok. Ha érdem, nem az én érdemem, ha bűn, nem az én bűnöm.” Csatkai Endre Kossuth e nyilatkozata alapján úgy véli, hogy a Kossuth-fordítás magyar viszonyokra való átdolgozását Komlóssy Ferenc színigazgató végezte. (Vö. Pesti Hírlap, 1927. dec. 8. 279. sz.) – A harmadik Kossuth nevéhez fűződő színdarab Karl Haffner német vándorszínész-író egyik színművének magyar fordítása. Az Egy államférfi vagy az igazságos miniszter c. négyfelvonásos színdarabot az 1893-ban megtalált kézirat címlapja szerint Kossuth Lajos fordította 1826-ban, s öreg színészek emlékezései szerint a század negyvenes éveiben sokfelé játszották. (Vö. Budapesti Hirlap, 1893. nov. 12. 313. sz.) – A János, Finnlandnak hercege közlését szükségesnek tartottuk, mivel szövege Kossuth eredeti kézírásában, az első fogalmazványra jellemző javítgatásokkal maradt ránk, s mivel nyelvezete mindenképpen sajátos szakaszt képvisel a fiatal Kossuth írói fejlődésében. Kossuth fordítását egybevetettük a dráma német nyelvű eredeti szövegével. (Franul von Weissenthurn, Johanna: Schauspiele, VII. Bd. Wien, 1817.) A fordítás híven követi az eredetit, legfeljebb az indulatokat ábrázoló kifejezéseket és a szó szerint vissza nem adható nyelvi sajátosságokat magyarosítja, de emellett is bőven fordulnak elő benne germanizmusok. Az Egy államférfi vagy az igazságos miniszter 1893-ban feltalált kézirata az egykorú tudósítás szerint az aradi ereklye-múzeumba került, ma is ott található. (Kovách Géza aradi tanár szíves közlése.) Szövegének megismerésére nem volt lehetőségünk, közlésével még hozzáférhetősége esetén is aligha lett volna érdemes kötetünket megterhelni, miután Kossuth színdarabfordításai közül a leghitelesebb már szerepel benne.
A három kézirat mindegyike Kossuth saját kézírásával maradt fenn. A keletkezés idejét illetően csak a francia forradalom időrendi lajstromával kapcsolatban nincs probléma, ennek címlapján Kossuth feltünteti a megírás évét, 1826-ot. Az ókori történetírás vázlatát tartalmazó töredék keletkezésének idejére csak az írás jellegéből és a helyesírásból következtethetünk, s ezek alapján az 1827. évet mint legkésőbbi keletkezési időpontot jelöljük meg elképzelhető azonban az is, hogy néhány évvel korábban keletkezett. Ugyanez mondható el a római–görög jegyzetekre is. Ez utóbbi feljegyzéseket nyilván csak a maga használatára készítette Kossuth, az előző két töredék bevezetéséből azonban arra lehet következtetni, hogy ezeket esetleg ki is akarta adatni. A francia forradalomról szóló feljegyzések címlapján olvasható a forrás is, amelyből Kossuth adatait merítette; az egyetemes történeti vázlat néhány megjegyzése, valamint egyes kifejezések német eredetijének feltüntetése német vagy németre fordított szakmunkákra utal mint forrásokra. (Egyik ilyen forrás lehetett W. Guthrie és J. Gray 1765–1808 közt megjelent 17 kötetes világtörténete; Kossuth emlegeti egyik levelében, vö. a 71. sz. irattal.) Mivel a kézirat számunkra csupán mint Kossuth fejlődésének dokumentuma jelentős, mellőztük annak a fáradságos és gyakorlati haszonnal aligha járó munkának az elvégzését, amit a Kossuth által használt forrásmunkának vagy forrásmunkáknak az egykorú, gazdag európai szakirodalomból való kikeresése jelentett volna.
Az önművelés és az írói tollpróbálgatások azonban csakhamar háttérbe szorulnak, s a megye közélete szolgáltatja azt az iskolát, mely a fiatal Kossuthot a majdani nagy feladatok elvégzéséhez szükséges gyakorlati tapasztalatokkal felvértezi. Megyei közéleti szereplésének első, eddig ismeretlen emlékei, legkorábbi közgyűlési beszédei a közjogi ellenzék első soraiban harcoló Kossuthot mutatják meg. 1831 elején megalakul – Széchenyi pesti kezdeményezésének nyomán, s az elsők között az országban – a sátoraljaújhelyi kaszinó, magában egyesíti a megye haladó fiatalságát; Kossuth egyik szervezője, majd jegyzője az új intézmények, ő önti formába a kaszinó alapszabályait is. A társadalmi haladás tábora erősödik a megyében, de sűrűsödnek Kossuth konfliktusai is a régi rend őrzőivel: a követi beszámoló alkalmávali fellépése, majd a lengyel szabadságharc melletti kiállása reá irányítja a hatalmasok figyelmét. Kolerabiztosi iratai is elsősorban abból a szempontból fontosak, hogy megvilágítják, hogyan kerül szembe Kossuth egyre inkább a megye vezetőivel, ugyanakkor a korábbi regényes túlzásokhoz képest reálisabb, a tényeknek megfelelő képet adnak Kossuthnak a kolera leküzdésében és a népmozgalmakkal kapcsolatban betöltött szerepéről. A kolerajárvány izgalmas hetei mellett az országos összeírás zemléni végrehajtása hozza Kossuth számára a legnagyobb tanulságokat a feudalizmus társadalmi rendjének gyógyíthatatlan válságára: az összeírással kapcsolatos tevékenységének megmutatása szintén egyik új eredménye e kötet anyagának. Az összeírással párhuzamosan járja Kossuth a másik nagy politikai iskolát: tevékenyen részt vesz az ún. rendszeres munkálatok megyei megvitatásában. Nem túlozunk, ha megállapítjuk, hogy ezeknek a munkálatoknak a megyei megvitatása során kovácsolódott ki az országos szintű, egységes ellenzéki reformpolitika, s e vitákban emelkedtek az addig provinciális szemléletű nemesi vezetőréteg legjobbjai a kor követelményeinek a színvonalára. Mint Szatmárban Kölcseyt, úgy Zemplénben Kossuthot is a rendszeres munkálatokkal való foglalkozás jegyezte el visszavonhatatlanul, végérvényesen a haladó nemzeti reformpolitikával. S ezt a munkát részben akkor végzi Kossuth, amikor ellenségei már elhatározták megbuktatását, sikkasztási vádat koholnak ellene, s eltorlaszolják az utat megyei érvényesülése előtt. A Kossuth ellen koholt sikkasztási vád iratai érdekesség szempontjából előkelő helyet foglalnak el a kötet új, korábban nem ismert anyagában; eloszlatják a homályt, amit egy ötnegyed százados mendemonda szőtt Kossuth alakja köré, helyreállítják becsületét, s ami a legfontosabb, tisztázzák azokat a körülményeket, amelyek Kossuthot a megyei politika szűk keretei közül az országos politika középpontjába, az országgyűlésre dobták. Ebből a szempontból nézve a zempléni vádaskodásnak Kossuth pályájára s közvetve a magyar polgári reformmozgalom egész későbbi alakulására óriási, szinte sorsdöntő jelentősége van, ennek megfelelően a reá vonatkozó hiteles, részben Kossuth kezétől származó iratok is joggal tarthatnak számot az érdeklődésre. Így jutott el Kossuth az 1832 decemberében megnyílt országgyűlésre, hogy ott néhány hónap alatt felemelkedjék a haladó reformpolitika legjobbjainak szintjére. Az Országgyűlési Tudósítások szerkesztésének munkája lehetővé tette számára a szinte naponkénti együttlétet az ellenzék vezérkarával, Wesselényi, Kölcsey és a többiek oldalán látóköre rohamosan kitágult, eszméi tisztázódtak, megértette, hogy milyen nagy jelentősége van az országgyűlésnek a polgári átalakulás szempontjából. Fejlődésének ezt a rövid, de ugrásszerű szakaszát híven ábrázolják tervezett nagy munkájának, az Országgyűlési Gyűjtemények-nek 1833 első hónapjaiban írt töredékei. Ez az eddig ismeretlen, külföldi megjelenésre szánt munka a polgári reformer teljes fegyvezetében mutatja be Kossuthot, méltó párja Kölcsey ugyanekkor keletkezett országgyűlési naplójának, ugrászerű előrelépést jelent Kossuth írói készségének fejlődésében is, a kor publicisztikájának egyik legjobb alkotása, s mérföldkőként választja el Kossuth pályájának két jelentős, egymást követő szakaszát.
Az itt kiemelt iratok tekinthetők a kötetben a legjelentősebb gyarapodásnak a korábban is ismert Kossuth-iratokhoz képest. Jelentőségükre külön is szükséges felhívni a figyelmet, mert valósággal a csomópontjait jelentik a fiatal Kossuth politikai fejlődésének. 1833 őszén Kossuth sikerrel állja ki a kősajtója elkobzásából adódó krízist is – ez az utolsó alkalom, amikor még kétségei támadnak életcélját illetően –, s ettől kezdve mint a gondolatközlés szabadságának jelképe, a haladó közvélemény védelme alatt áll, tőle kap bátorítást, támogatást. Az Országgyűlési Tudósítások 1834 elejétől kezdve elismert, teljes jogú kelléke az ellenzék fegyvertárának, szerkesztője pedig egyre magasabbra emelkedik a kialakulóban levő haladó ellenzéki párt vezérkarában. Amikor pedig a reformok országgyűlési kudarca után az ellenzék a következő országgyűlés csatáit már az előkészületi szakaszban, a megyékben meg akarja nyerni, a Törvényhatósági Tudósítások szerkesztésével, s ezzel párhuzamosan a kormányönkény elleni harc szervezésével és irányításával Kossuthnak már vezérhez méltó szerep jut ezekben az ideológiai hadműveletekben. A Lovassy-ügy Kossuth-készítette aktái és a Törvényhatósági Tudósítások szövege teszi ki a kötet második felének jelentős részét; az utóbbi szöveghűségben és teljességben is jobb a múlt századbeli első kiadásnál,* a szöveghez fűzött magyarázatok pedig megkönnyítik annak tartalmi megértését.
Kossuth Törvényhatósági Tudósításainak eredeti kézirata nem ismeretes, bizonytalan az is, hogy vajon Kossuth teljes egészükben, saját kezűleg megfogalmazta-e a Tudósítások egyes számait – mint ahogy az Országgyűlési Tudósításokat készítette –, vagy pedig a beérkező megyei tudósítások közvetlen felhasználásával esetleg tollba mondta a szöveget a másolóknak. Viszonylag kevés maradt fenn a szerkesztés alapjául szolgáló iratokból is, és így Kossuth szerkesztői módszere nem rekonstruálható olyan könnyen, mint ahogy az az Országgyűlési Tudósítások visszamaradt gazdag szerkesztői anyaga alapján lehetséges. A Törvényhatsági Tudósításokat Földváry Mihály 1879-ben kiadta az előfizetőknek szétküldött példányok egyike alapján, magyarázatok és jegyzetek nélkül, s különösen a latin szövegrészekben sok olvasási hibával. Kiadásunk alapjául az a példány szolgált, amely az Országos Levéltár M. Kancellária elnöki iratanyagában 1837: 1012. sz. alatt található, s amelyet a kormány Kossuth ellenőrzése végett a megjelenéssel egyidejűleg szereztetett be magának. A példányokon Kossuth kézjegyével jelezte, hogy a másolatot átnézte, s a szövegen is felismerhetők Kossuth kisebb, sajátkezű javításai. A kancelláriai sorozatból hiányzó néhány számot – az 5., 8., 10. és 23. számokat – Vörös Antal közel egykorú másolatából pótoltuk (OL, Kossuth Gyűjtemény II. F. 2. sz.), ugyaninnen vettük át a Tudósítások 24. számából elkészült részletet is; ez a szám máj. 21-i kelettel jelent volna meg, s diktálás alatt volt, amikor Kossuth elfogatása máj. 5-én hajnalban bekövetkezett, az előfizetőkhöz tehát már nem juthatott el. Ez a szám tehát nem szerepel a Földváry Mihály által kiadott kötetben sem.
Kötetünk a lehető teljességre való törekvés mellett sem tartalmaz természetesen minden Kossuth kezétől az utókorra maradt írást. Csak azok kerültek be a közlendő anyagba, amelyeknek valamilyen tartalmi jelentőségük volt, a jelentéktelenek kimaradtak belőle. Így nem sorolhattuk a közlendő iratok közé annak a közel 150 zempléni helységnek a felülvizsgált összeírását, amely Kossuth aláírásával, s közel felerészben saját kezeírásával található Zemplén megye összeírási anyagában. Nem tarthat igényt a közlésre az Országgyűlési Tudósítások szerkesztése során keletkezett rengeteg kisebb-nagyobb, sokszor gyorsírásszerű feljegyzés sem; ezek szolgáltak alapul a Tudósítások végleges szövegének elkészítéséhez, tanulmányozásuk nemcsak Kossuth szerkesztői módszerének felderítéséhez adna hasznos segítséget, hanem az országgyűlés vitáinak aprólékosabb, elmélyültebb megismerését is elősegíthetik. Hasonlóképpen kimaradtak a kötetből Kossuth iskolai jegyzetei, ügyvédi iratok fogalmazványai, másolatok, vázlatok, kis töredékek, tollpróbálgatások, kisebb fordítási gyakorlatok, apró-cseprő feljegyzések stb. Ilyenek meglehetős bőségben találhatók az Országos Levéltár említett Kossuth-gyűjteményében. S csak később, a maguk időrendjében kerülnek kiadásra azok a dokumentumok is, amelyekben – mint pl. a tinnyei önéletrajz-töredékben vagy a Pesti Napló századvégi czikkeiben – Kossuth maga vall életének korai szakaszáról.
A közléshez igyekeztünk lehetőleg Kossuth eredeti kéziratait venni alapul. A kötet anyagának jelentős részével kapcsolatban azonban ezt az eredeti kézirat hiányában nem tehettük meg. Az ilyen esetekben a legjobbnak látszó, vagy korban a legközelebb álló változatot használtuk, néhány esetben pedig több változat összeegyeztetésével próbáltuk a hiteles szöveget megállapítani. Több Kossuth-levélnek csak a nyomtatásban közreadott szövege állt rendelkezésünkre, ezekkel kapcsolatban előfordult, hogy nyilvánvaló másolási hibákat vagy szöveg-félreértéseket saját felelősségünkre, az eredeti kézirat ismerete nélkül javítottunk ki.
Ebben a kötetben még következetesebben igyekeztünk érvényre juttatni a szövegközlésnek a korábbi kötetekben alkalmazott elveit. A szövegeket nem betűhíven közöljük, hanem a helyesírás következetlenségeit kiküszöböltük és a mai helyesíráshoz közeledünk, olyan értelemben, hogy általában mellőzzük a szükségtelen nagybetűket, a szavak, igekötők összeírásánál és szétválasztásánál, valamint a mássalhangzók kettőzésénél pedig általában a mai gyakorlatot követjük. Ezzel az eljárással nem hamisítjuk meg Kossuth örökségét, hiszen egyrészt a szövegek nagyobb részét nem Kossuth eredeti szövegéből, hanem idegen, gyakran eléggé rossz másolatból közöljük, másrészt a kornak különben sincs még kialakult, az oktatásügyben is elfogadott helyesírása, s módosításaink éppen a kialakuló, az Akadémia és az irodalmi körök által alkalmazott helyesírás irányába egységesítik a szöveget. Kossuth korai, saját kézzel írott munkáinál mégis sok engedményt tettünk ennek az elvnek a rovására, s megtartottunk sok olyan, később elavult helyesírási formát, amelyet Kossuth következetesen alkalmazott, mint ahogy általában is ügyeltünk arra, hogy a következetlenségek kiküszöbölése mellett a helyesírás korjellemző sajátosságait megtartsuk. A latin szövegekben is megtartottuk a nagybetűk mainál gyakoribb használatát, mert a kor helyesirása eléggé egységesen így jár el. Eljárásunk nem alapul önkényességen. A betűhív közlésről való fokozatos lemondás álláspontjára helyezkedett az a bizottság is, amely a Magyar Történelmi Társulat megbízásából a történeti forráskiadás szabályainak kidolgozásával foglalatoskodik. Vita tárgyát képezheti, hogy milyen időponttól kezdve célszerű a betűhív közlés mellőzése, az azonban bizonyos, hogy a XIX. század első évtizedeinek jellegtelen, következetlen, zavaros és ellentmondó helyesírásához való ragaszkodás csak a kiadványok használatát nehezítené meg, gyakorlati segédeszköz a kor, vagy Kossuth helyesírásának tanulmányozásához, s ha valaki azt a célt tűzné maga elé, hogy feldolgozza Kossuth helyesírása fejlődésének nem érdektelen kérdését, feladatát csak az eredeti kéziratok tanulmányozása alapján oldhatná meg sikeresen.
A kötet egyes iratait kísérő magyarázatok és jegyzetek – a korábbi kötetekhez hasonlóan – egyrészt az iratok keletkezésének történeti körülményeit igyekeznek megvilágítani, másrészt meg kívánják érttetni az olvasóval a szövegekben előforduló, magyarázatot igénylő utalásokat, az ügyek előzményeire és következményeire vonatkozó levéltári és egyéb utalások pedig a további kutatás számára nyújthatnak segítséget. Meggyőződésünk, hogy történeti dokumentumokat ilyen jellegű, a használatot megkönnyítő és a megértést elősegítő apparátus nélkül nem lehet kiadni, s a szakszerű magyarázatokat és jegyzeteket a történeti forráskiadványok használatánál sem a szakember, sem az érdeklődő olvasó nem nélkülözheti.
Az őszinte köszönet hangján kell megemlékezni mindazokról, akik segítségükkel, támogatásukkal előmozdították az új Kossuth-kötetnek a létrejöttét. A Magyar Történelmi Társulat és a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete vezetősége ennek a kötetnek az előkészítése során is minden szükséges támogatást megadott a szerkesztőnek, hogy feladatát zavartalanul, kielégítően elvégezze. Az Országos Levéltár vezetői a legmesszebbmenően biztosították a szerkesztő számára a nyugodt, elmélyült kutatómunka feltételeit s a Levéltár munkatársai is hivatali kötelességüket messze meghaladó baráti érdeklődéssel és segítő szándékkal támogatták az anyaggyűjtés és feldolgozás munkáját. Ugyanezt a baráti, szíves támogatást tapasztalta a szerkesztő az Országos Széchényi Könyvtárban, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában, az Egyetemi Könyvtárban, Pest megye levéltárában végzett kutatásai során is, és külön is meg kell említenie azt a segítséget, amit a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Állami Levéltár, valamint a sárospataki Egyházkerületi Levéltár dolgozóitól kapott ottani kutatásai alkalmával. A korszakkal foglalkozó történészek tanácsaikkal s egyes adatok közlésével támogatták a szerkesztő munkáját; különösen jelentős volt Tilkovszky Lóránt kandidátus segítsége, aki Kosuth zempléni éveire vonatkozó gyűjtésének adatait bocsátotta lekötelező módon a szerkesztő rendelkezésére. A kötet lektorai – Ember Győző akadémikus és Kosáry Domokos – hasznos tanácsaikkal hozzájárultak az anyag teljesebbé tételéhez és jelentős hibák kiküszöbölését tették lehetővé. Munkájukkal, segítségükkel valamennyien a teljesebb, igazabb Kossuth-kép megformálásához járultak hozzá.
Barta István
