a) Fő RR ülése, [I.] az előleges sérelmek, [II.] Erdély s V-ik Ferdinándi czimzet ügyében.
a)
Fő RR ülése, [I.] az előleges sérelmek, [II.] Erdély s V-ik Ferdinándi czimzet ügyében.
Fő RR ülése, [I.] az előleges sérelmek, [II.] Erdély s V-ik Ferdinándi czimzet ügyében.
Pozsony, május 27, 1835.
Fő RR ülése:
Május 25-én ülésök lévén a Fő RRnek, napirenden volt azon három rendbéli felirás, mellyeket a KK és RR az előleges sérelmek, Erdély, s Felséges Királyunknak V-ik Ferdinánd czimmel élése iránt szavaztanak, s a fő RRhez átküldöttenek.*
A feliratokat a máj. 19-i országos ülés fogadta el. (Ismertetését l. előbb, 343. kk.)
I.-ső volt az előleges sérelmek orvoslását tárgyazta fölirás.*
A rendek által javasolt szövegét l.: Iratok. IV. köt. 39. kk.
A TÁRNOK magános véleményét ugyan őszintén fölfedezi, miképen ő tekintetbe vévén, hogy Uralkodónk csak néhány hetek előtt vette által országunk kormányát, és igy ily fontos és nagy tekintetű tárgynak, minő az előleges sérelmeké, részletes átvizsgálására még egyátaljában ideje sem lehetett, alkalmatosbnak itélné a javallatba hozott sürgetéssel ennyire nem sietni; miután azonban a KK és RR Felséges urunknak azonnal uralkodása kezdetén jelét akarják adni, mennyire szivükön hordozzák a praeferentialis sérelmeket, ezen gondoskodást rokon érzelemmel méltányolván, a fölirást nem kivánja ellenezni; feltartja mindazáltal szabadságát, hogy a szerkesztéshez szólhasson.
Az ORSZÁGBIRÁJA szintén pártolására nyilatkozván a RR inditványának, egy cseppet sem kételkedett, hogy Ő Felsége uralkodói bokros foglalatosságai között sem fogja elmulasztani mindazokat, mellyek hű Magyarországa javára szolgálhatnak. – A felirás tehát érdemére nézve köz értélműleg elfogadtatván, szerkesztése vétetett taglalat alá. – Némely csekélyebb érdekű stylaris módositáson kivül többi közt az fordul elő a RR javallatában: hogy az összehalmozott bajok csomóit a rész szerint már százados, részszerint az ujabb időkben támadott, s felséges Attyának 43 esztendős országlása alatt állhatatosan szorgalmazott, de orvoslás nélkül hagyatott sérelmek orvoslásával feloldani Ő Felségének annál könnyebb s dicsőségesebb, minthogy nem saját országlása alatt okoztattak.
GR. MAILÁTH (zemplényi főispán) ezeket egészén kitörültetni kivánta. Az okok, ugymond, mellyektől e kivánságra ösztönöztetik, inkább az érzés, mint szó magyarázat körébe tartoznak, s legkevésbé sem kételkedik, hogy akinek keblében magyar sziv dobog, ez érzelemben osztozik. Szó van itt, ugymond, dicsőült fejedelmünk uralkodásának időszakáról, mellyet mostoha körülményeknek terhes viszontagságai kisértek, szó van felejthetetlen emlékezetű Fejedelmünkről, kinek immár a historia körébe tartozó dicső kormányzásáról a jövendőség részrehajlás nélküli birálata fog itéletet mondani. És minő lesz ezen itélet? arról teljességgel nem kételkedhetünk. Én őszintén kivánom, hogy ezen törvényhozó test összesen úgy, valamint személyenként, a jövendő kortul hasonló itéletet várhasson s reménlhessen. – Jobbat ugy hiszem s dicsőbbet nem kivánhatok.
Javallata köz helybehagyással elfogadtatott.
II-ik tárgy: Erdélynek alkotványos, és törvényes lábra leendő viszaállitását, s országos gyülésének egybehivását tárgyazta felirás.*
A rendek feliratjavaslatát l.: Iratok. IV. köt. 32. kk.
GR. KEGLEVICS (barsi fő ispán): A kérdéses felirást két részre osztja. Egyik az erdélyi diaeta összehivását illeti. Ez már az előleges sérelmek közt is kéretett,* s mai napon is ujólag sürgettetik. Ugyanazon egy tárgyat tehát egy napon kétszer sürgetni annál kevésbé itéli helyesnek, minthogy Ő Felsége az erdélyiekhez bocsátott rescriptumában azon diaetának (mihelyt a körülmények megengedik) egybehivását királyi szavával megigérte.* Második része az erdélyi rescriptumot tárgyazza. Ez minket nem érdekel, ez Erdélyre tartozik, s erdélyi atyánkfiainak elegendő alkalmok lészen, országgyülésökön iránta észrevételeiket megtenni. – A szónok tehát felszóllittatni véli a RRket, hogy ezen részint szükségtelen, részint reánk nem tartozó érdemű fölirástul álljanak el; ha mindazáltal a KK és RR valamely különös erőt helyheztetnének abba, hogy az erdélyi diaeta iránt külön felirás tétessék, minthogy erdélyi atyánkfiai csakugyan testvéreink, nehogy hideg részvétlenséggel látszassunk irántok viseltetni, a felirást tovább nem fogja ellenzeni, ugy mindazonáltal, hogy az szorosan csak könyörgés formába öntessék.
Vö.: Iratok. I. köt. 175.
Vö. előbb, a 232. old. 14. jegyzetével.
BELÁNSZKY (beszterczei püspök) határozottan ellene szavaz a felirásnak, s az erdélyi diaetát szétoszlató királyi levélről azon értelmét nyilatkoztatja, hogy az nemcsak meg nem fosztá az országot alkotványos jusaitól, sőt a megzavart közrend helyreállítására s a háborgó elmék viharjainak lecsillapitására szükséges és helyes mód s eszköz vala.
GR. PÁLFFY, a Tárnok: Amint egyrészről örömmel érezi, hogy Erdélyel rokon vér vagyunk, s azért annak sorsa minket is élénken érdekel, ugy másrészt azon kötelessége szerint, mellyel mint hű alattvaló királyának jussait tiszteli, azt is nyilván megvallja: hogy midőn dicsőült királyunk az erdélyi diaetát szétoszlatá, nemcsak korlátot e részben teljességgel nem ösmérhető királyi jusával élt, sőt hogy azzal éljen, az erdélyi RR által mintegy kihívatott. Mert ugyanis mind egybehivó királyi levelében,* mind később ismételve tett atyai intéseiben nyilván kijelentette, miképen mindenek előtt avégett hivta légyen egybe azon ország Rendeit, hogy mindenek előbbi törvényes lábra visszahelyheztessenek, s amik idő viszontagsága szerint közbejöttek volt, orvosoltassanak. Ők azonban ezen atyai szándéknak nemcsak meg nem feleltek, s magokat több hónapok alatt még csak nem is organisálták, sőt az indulatoknak naponként hevesebb zajlást enged; olyanokra vetemedtenek, miket a királyi méltóság csorbulata nélkül tovább szenvedni nem lehete.* És miután Ő Felsége, mint a királyi pálczájának engedelmeskedő népek édes attya, a közcsend felől szorgoskodni tartoznék, nem volt egyéb hátra, mint a kitűzött törvényes czéltól mindég messzebb távozó diaetát eloszlatni. De még ezen szükséges lépést is azon kegyelmes igérettel édesítette, hogy mihelyt lecsillapulnak az indulatok, az ország Rendeit ujólag egybehivni méltóztatik.* Ezek foglaltatnak a k[egyelmes] rescriptumban, s mi csak ennyit tudunk diplomatice. Ez igy lévén, miután Erdélyország Rendei a kormányszéki országos hivataloknak bétöltéséhez többszöri intések után sem akartak hozzányulni, másrészről pedig azon kormányzást és igazgatást, mellyet Ő Felsége a Gubernium által gyakorolt, igazgatásuknak el nem ösmerték,* a királyi hatalom, mellynek megszűnni vagy közbeszakittatni egy pillanatig sem lehet, kötelezteték oly lépéseket tenni, mellyek ily körülmények között a közigazgatás sikeres folyamatjára, a közrendre, s igy az ország bátorságára elkerülhetlenűl szükségesek valának. A szónok kit kit bizonyossá teszen, hogy ő szereti erdélyi atyánkfiait, de bizodalommal is viseltetik királya eránt, s tökéletesen hiszi, hogy édes attyának az erdélyi diaeta egybehivása felőli igéretét szentül fogja teljesiteni; és miután látja, miképen azon országgyülése még sincs egybehiva, teljes lélekkel meg van győződve, hogy valamint az eloszlatásnak az erdélyiek voltak okai, ugy azon akadályok még most is állanak; mert ha nem állanának Ő Felsége az adott királyi szó szerint már egybehivta volna Erdélynek Rendeit. Nincs tehát idején oly felirást tenni, mellyről előre látható, hogy megtagadó válasz fog reá következni; pedig erdélyi rokonink előtt sem lehetne kedves dolog, ha Ő Felsége nekünk válaszolván nyilván kimondaná, miképen Erdély még most sincs azon állapotban, hogy ott országgyűlést lehetne tartani. Minthogy azonban olly időket élünk, mellyekben nemcsak a magános vélemények, hanem köz szavazatok is hevesebben szoktak kijelentetni, s aki ellenkező véleményben van, rossz hazafinak mondatik, ámbár szivében nem rosszabb, hanem jobb, mint amazok, minthogy továbbá nemzetnek nemzet mellett könyörgőleg felszóllamlani szabad: abban határozza a szónok szavazatját, hogy előrebocsájtva, miképen ezen felirást a fő RR sem jónak, sem hasznosnak nem itélhetik, ha csakugyan nem akarnának a KK és RR elállani, ezen tábla tovább ne ellenkezzék. A stylus eránt ő is később kiván szóllani.
Az 1834. márc. 18-án kelt királyi leirat – l. az országgyűlés Irásai között, 4 kk. – az országgyűlés tárgyai közt az országos hivatalok törvényes betöltését és az 1791-es bizottságok munkálatait, azok között is elsősorban az úrbéri szabályzat tervezetét tűzte ki megvitatásra.
L. mindezekre a kérdés kerületi vitájának ismertetését, 324. kk.
„…nihil magis desiderantes, quam ut, sua legibus auctoritate reddita, animisque ad observantiam earum reversis, comitia quo prius indicere, perpertuoque illi proposito nostro parem regiminis tenere modum possimus” – írta a király az országgyűlést feloszlató leiratban. L.: Az országgyűlés Irásai. 171.
A kormányszékkel, a Guberniummal kapcsolatban az erdélyi megyék és székek már az országgyűlés előtt arra az álláspontra helyezkedtek, hogy annak összetétele törvénytelen, mivel tagjai a hosszú alkotmányellenes időszak alatt nem országgyűlési választás, hanem felsőbb kinevezés útján kerültek helyükre. Ehhez az álláspontjukhoz az országgyűlés alatt is ragaszkodtak s ez lett egyik forrása az országgyűlési harcoknak.
B. EÖTVÖS (főpohárnok) hasonló értelemben lévén, kinyilatkoztatja, miképen ő úgy hiszi, hogy azon törvénynek ereje, melly a királynak kormányra léptétől számitott 6 hónapok alatt országgyülést hirdetni parancsol,* Erdélyre is kiterjed. Még három hónapja sincs, hogy Fejedelmünk a thronusra lépett, a kivánság tehát időnek előtte tétetik. Ha mindazáltal csakugyan meg kellene a felirásnak maradni, csak annyiban maradhatna meg, mennyiben az erdélyi diaetának összehivása sokszor sürgetett egyesületünknek előmozditására szolgálhatna, s még ezen szempontbul is csak oda lehetne intézni a kérelmet, hogy Ő Felsége a törvényes idő alatt méltóztassék egybehivni Erdélyország Rendeit.
Az 1791: 3. tc. kötelezte a királyt, hogy trónralépte után féléven belül megkoronáztassa magát; ezt a törvényt az 1830: 2. tc. azzal egészítette ki, hogy a megkoronázott V. Ferdinánd a trón elfoglalása után féléven belül országgyűlést hív össze.
PALUGYAI (kassai püspök) meg van ugyan győződve, hogy az erdélyiekhez bocsájtott legfelsőbb rescriptumok sokaknak, kik az ármányos bujtogatások által fenekében megrenditett közjót, nyugalmat s rendet szivükön viselik, itélete szerint a felforgott indulatok csillapitására legjobb ellenszernek (antidotumnak) nézetik, s ámbár a szólló püspöknek keblében azok, amiket Erdély Rendei tettenek, sympathiára soha sem találandnak: szeme előtt tartván mindazáltal a KK és RR nyilván kijelentett ama szándékjokat, hogy az eloszlatás okainak részletes taglalgatásába bocsájtkozni nem kivánnak, azokba bővebben szint nem ereszkedik, s csak azt mondja, hogy az előleges sérelmek sorában ismételve felterjesztett kérelmünk lehetvén a RR által inditványba hozott kivánságnak egyedüli alapja, külön felirásra szükség nincs, de hazánk ügyére sem lenne tanácsos, ha igy amint áll, felterjesztetnék. Mert az erdélyiek, nem a RR által felhivott Prágai Tractatust,* hanem a Leopoldinum Diplomát* tekintik alapos nemzeti kötésüknek; s az Erdélyországnak 1744: 6-ik czikkelye* azon ország függetlensége felől óvólag gondoskodik. Ő Felsége pedig kormányra léptekor kinyilatkoztatván, hogy a törvényeket fel fogja tartani,* mi ezért hálás köszönetet mondottunk; amihez nem jól illenék, ha most azon függetlenitő törvénynek ellenére Erdély dolgaiba kéretlen béavatkoznánk. – A felirás ellen szavaz.
A Rudolf és Báthory Zsigmond között az 1595-i prágai tárgyalások során létrejött megegyezés, amelyet az ugyanabban az évben tartott magyar országgyűlés becikkelyezett.
Az 1691-ben kibocsátott Diploma Leopoldinum Erdély államjogi helyzetét lett volna hivatva lerögzíteni abból az alkalomból, hogy közel másfélszázados önállóság után a magyar király jogán a Habsburg-uralkodó alá került.
Az idézett tc. törvénybe iktatta Mária Teréziának azt a leiratát, amelyben a három nemzet karait és rendeit biztosította, hogy őket „jogaikban, törvényeikben, kiváltságaikban, mentességeikben és kedvezményeikben” megerősíti és sértetlenül megtartja.
Vö. a 236. old. 2. jegyzetével.
ORSZÁGBIRÓ: A KK és RR kivánata leginkább két inditó okon nyugoszik; egyik az Erdéllyeli rokon összekötetésünkből, másik az előleges sérelmek sorában ismételve kijelentett könyörgésünkből merittetett. Ami az elsőt illeti, igaz ugyan hogy hazánknak első kezdetétől Erdéllyel annyira szoros kapcsolatban valánk, hogy az a magyar monarchia egészitő részének tekintetnék, miután mindazáltal közbejött viszontagságok által az anyaországtól elszakittatván, ünnepélyes nemzeti alkukötésekkel magának külön törvényhozást, külön igazgatást, sőt külön jussokat is biztositott, az alkukötéseknek pedig sértetlenül fenn kellene tartatniok, mielőtt szorosb kapcsolatunk eszközlésének munkája folytattathatnék, szükség, hogy az erdélyiek kinyilatkozzanak, minő véleményben legyenek amaz alkukötések felől, mellyek sajátjuk lévén, megegyezésük nélkül érinthetlenek. Mig azonban ez megtörténhetnék, miképen avatkozhassunk mi egy oly tartomány belső dolgaiba, melly a magyar Korona jusához tartozik ugyan, de külön törvényhozás, külön igazgatás alatt függetlenül áll? a szónok megfogni nem képes, – s azért nem is kiván az erdélyi diaeta történetének taglalgatásiba bocsájtkozni, különben kénszerittetnék megvallani, hogy Erdélynek képviselői (ezek, s nem a nemzet maga) azon készséghez, mellyel a legjobb fejedelem a törvényes állapot helyreálli tására kezét nyujtotta, hasonló segéd készséggel nem járultanak, sőt későbben a legkegyesebb atyai intéseket is gondatlanul, nem akarja mondani hogy makacsul (inconsulta, nolo dicere proterve) megvetették. De, ismétli, hogy ezekbe nem kiván bocsájtkozni, ép azért mivel Erdély külön igazgatású tartomány; s ha csakugyan representálni kell, abban csak szorosb kapcsolatunk eszközlése szempontjából egyezhet meg; ily szempontbul azonban alázatos könyörgésünket mind igazságosnak, mind Fejedelmünk méltányossága iránti bizodalmunkkal megegyezőnek itéli.
JORDÁNSZKY (czimzetes püspök) visszahivta emlékezetébe mindazokat, mik a fő RR tábláján Erdéllyeli kapcsolatunk iránt diaeta elején mondattak. – Egyik részen állott, ugymond, M[éltósá]gos báró Veselényi Miklós, másikon a most pécsi – előbb erdélyi – és a már boldogult fejérvári püspök. A szónok igen jól emlékezik hogy ezen az urak minden okokat és ellenokokat jelesen kimeritettek s báró Wesselényi véleménye ellen az volt a legfőbb ellenvetés, hogy Erdély maga sem kiván velünk egyesülni. Ennek válóságára Erdélynek legközelébbi országos gyűlése is bizonyságot nyujt,* mert 8 hónapokig valának Erdély Rendei egyben gyülekezve, s egyesülési szándékjokat egy szóval sem nyilatkoztaták. – Egyébiránt az eloszlatásnak helyessége felől lehetetlen meg nem győződnünk, ha az erdélyi rescriptumokat elfogultság nélkül nyugodt elmével olvastuk.* A felirást tehát sem helyesnek, sem tanácsosnak nem itélhetvén, egyesülés végett középútnak javalja, hogy a mai napon elfogadott előleges sérelmi felirásban tegyünk különösen emlitést, miképen óhajtjuk, hogy a szorosb kapcsolat eszközlése végett Erdélynek Rendei országosan egybehivattassanak, és pedig mihamaréb, nehogy ugy járjunk mint 1790-ben, hogy akkor hivatott egybe az erdélyi diaeta, midőn a mienk már eloszlatott,* és igy értekeznünk nem lehetett.
A kérdést a főrendi tábla 1833. jan. 23-án és febr. 15-én tárgyalta. A viták ismertetését l.: Országgyűlési Tudósítások. I. köt. 128. kk., 167. kk.
Az erdélyi országgyűlés feliratai – az elnökválasztás ügyében 1834. júl. 10. és szept. 9. a sérelmi felirat stb. – valóban keserű szavakkal keltek ki a törvénytelen állapot ellen – l. az országgyűlés Irásaiban, 8. kk., 25. kk., 147. kk. stb. – a feloszlatás igazi oka azonban az volt, hogy a kormány még a királyi meghívottak számának növelésével sem tudott az országgyűlésen kormánypárti többséget kialakítani.
A szónok emlékezete nem pontos: az erdélyi országgyűlést 1790. dec. 12-ére hívta össze II. Lipót, a magyar országgyűlés pedig 1791. márc. 13-áig ült együtt.
VURUM (nyitrai püspök) interventio formát látván a felirásban, óhajtotta volna, hogy inditványba ne tétessék, de miután az előleges sérelmekben csakugyan van a felirásnak némi alapja, a felterjesztést alázatos könyörgés képen s közbenjárás formában annyival kevésbé ellenzi, minthogy, az ellenzés csak szóváltásokra nyujtana alkalmat, s végre csakugyan felmenne a repraesentatio. PYRKER egri érsek a Tárnokkal egy véleményben volt. B. PRÉNYI ugocsai főispány őszinte vallomást tesz, hogy ha a fő RR táblájánál lenne az inditványi jog, a kérdéses felirás meginditására egyezését nem adná, most azonban nem ellenkezik, hogy kérelemkép Ő Felsége elébe terjesztessék. – B. BEDEKOVICS körösi főispány a felirásnak szüksége, vagy helyessége felől szintén meg nem győződhetik, de azon indulat bizonságaul, mellyel Erdély iránt magát s a fő RRket viseltetni mondja, nem ellenzi, hogy az erdélyi országgyülésének már az előleges sérelmek sorában is szorgalmazott kérelmére szoritva elfogadtassék.
B. VAY MIKLÓS az előtte szóllottak ellenvetéseit imigy czáfolgatá: Mondák 1-ör, hogy az erdélyi diaeta egybehivásának sürgetése már a mai napon elfogadtatott másik felirásban bennfoglaltatik, külön szorgalmazása tehát szükségtelen. Ezen ellenvetésnek meg nem állhatása azonban a vitatások alatt nyilván kitűnt, midőn az mondatott, hogy lehet e tárgyról az elébb elfogadott másik felirásban különös emlitésnek tétetni. Ez annyit foglal magában, hogy az emlités csak ugyan szükséges, és miután az: a dolog érdemére nézve nem tesz különbséget, hogy külön felirásba foglaltatik, ennek el nem fogadása pedig csak az egyesülést nehezitené. 2.) Hogy az erdélyi rescriptum taglalgatása Magyarország törvényhozásának körébe nem tartozik. Ezt a KK és RR is érzették, mert hogy e kérdés feszegetésébe bocsájtkozni nem akarnak, nyilván kijelentették. A szónok azonban figyelemmel megolvasván a RR javallatát, abban semmit sem talált, amit Magyarország Rendeinek mondaniok nem lehetne. S ha mégis találtatnék a fő RR véleménye szerint ilyesmi, azt a szerkesztés rostállatakor ki lehet igazitani. – 3-or ellenveték, hogy nem használand a felirás Erdélynek. Ezt a szónok elhatározottan sem igenleni, sem tagadni nem bátorkodnék, de amint titkot nem csinál belőle, hogy ő nem hozta volna most ezen felirást inditványba, ugy teljes meggyőződéssel állithatja, hogy már inditványba jövén, ha a fő RR által elvettetnék, ez mind magára Erdélyre, mind a két testvérhonnak egymás iránti érzelmeire jól semmikép, s minden esetre csak ártalmasan, csak kártékonyan hathatna. – 4-re Erdélynek függetlensége is emlitteték; de ezen ellenvetést már a KK és RR megelőzték, mert egyedül azt kérik Ő Felségétől, ami már csak az unio tekintetéből is reánk minden esetre tartozik: t.i. hogy erdélyi rokonink országos gyülésre egybehivassanak, s ekép törvényes állásukba visszahelyheztessenek. – A szónok tehát a felirást pártolja.
GR. MAJLÁTH zempléni főispán nem ugyan sérelem, hanem postulatum kép szintén a felirásnak elfogadására nyilatkozván, – a NÁDOR elnökileg végzésnek jelenté: hogy a felirás kérelemkép elfogadtatik. – Mire általmentek a fő RR magának a stylusnak rostállatára, s amik a fentebbi végzés körén túl terjedni itéltettek, a felirásból kitörültettek. Ide tartoznak az első §. elején ezek:… sicque fiducia principis ipsi quoque nationi subtracta Jurisdictionibus vero juribus imo et et ipsa legali activitate orbatis, supremumque rerum in Transylvania gerendarum arbitrium Commissario Regio delatum habeatur.* Ezeknek kihagyását a TÁRNOK hozta inditványba, okul adván: hogy azoknak tökéletes ösmeretét látszatnak megkivánni, mellyekbe hogy béereszkedni nem akarnak; a KK és RR önként elösmerék. – Az ORSZÁGBIRÁJA pedig pártolá a kihagyást, mert csak azon thesisnél akar e felirásban maradni, hogy az erdélyi diaeta eloszlatásával a Praeferentialék sorában ismételve felterjesztett sérelmünk orvosoltatásának reményétől megfosztattunk. Igy kihagyattak az Országbirája inditványára a 2-ik §-ból is mindazon szavak, mellyek Erdélyt jusaitól és szabadságitól megfosztva lenni, panasz hangján emliték. – A többi módositások kevesb érdeküek valának. Előfordul a többi közt ezen kifejezés: „Ma[iesta]tem V[est]ram oramus: ut afflictis Transylvaniae rebus, justitae Regiae praesidio subvenire, cunctisque in sensu legum pristino statui restitutis, ibidem Comitia ocyus convocare dignetur.” – Ezen sorokból GR. PÁLFY tárnokmester az afflictis szót kihagyatónak vélte, mert ez panaszkép hangzik; pedig nekie egy csepp kétsége sincs, hogy a Királyi Felség igazsága Erdélyben szakadatlanul gyakoroltaték. – Az ORSZÁGBIRÁJA azonban ugy vélekedett, hogy a szó a fő RR végzésének értelmében is bennmaradhat. Mert nem mondatik, hogy ki legyen ez állapotnak oka; de midőn a csendháboritóknak vakmerősége s a bujtogatások gyalázatos indulata oly féktelenségekre vetemedik, miszerint Ő Felsége a közrend feltartása végett az országgyülést eloszlatni, s absolutus királyi hatalmának eszközeihez nyulni kéntelenittetik, ezen állapot tagadhatlanul nagyon szomoru, s afflicta szóval méltán nevezhető. – E szó tehát a felirásban meghagyatott.*
Vö.: Iratok. IV. köt. 32. kk.
A főrendek válasza – Iratok. IV. köt. 204. kk. – pontosan feltünteti a kihagyásra és megváltoztatásra javasolt mondatokat.
III-ik tárgy volt azon felirás, melly által a KK és RR Ő Felségét megkéretni óhajtják, hogy mint Magyarország királya, a hazánkat érdeklő diplomaticai iratokban, ugy a polgári és katonai minden czimekben V-ik Ferdinánd czimmel élni méltóztassék.*
A kérdéssel kapcsolatos kerületi és országos vitákat l. előbb, 342. kk., 427. kk. A felirat rendi javaslatát: Iratok. IV. köt. 35. kk.
GR. MAJLÁTH zemplényi főispány hazánk önállású függetlenségének s törvényes szabadságinak biztositását a királyi esküvel megerősitett k[egyelmes] diplomákban, nem pedig következés nélküli nevezetben találja, s részletesen kiereszkedvén uralkodóink historiájára, Zsigmond, Rudolph, Maximilián, Károly, és Ferencz királyainknak példáiból bizonygatja, hogy míg az európai fejedelmek egybehangzó divatú elösmérése szerint a királyságnál magasb méltóságot nem viseltek, addig egyedül azon nevezetet használták, melly a magyar királyok következési sorával megegyezett, mihelyt azonban császári méltóságra emelkedtenek, minthogy ez ismét köz elösmérés szerint a királyságnál magasb polczot foglal el, nevezetjöket ezen fentebbi méltósághoz alkalmaztaták, anélkül hogy ez által hazánk függetlenségét sértették, avagy sérteni kivánták volna. Hogy ebből reánk semmi sérelem nem következhetik, ezt a századok hosszú során keresztül azon tapasztalás is bizonyitja, miszerint őseink, kiknek hazánk függetlensége kétségtelenül szivekön feküdött, a most kifejtett szokásnak szakadatlan gyakorlata ellen soha legkisebb ellenvetést sem tettenek. Nevezetesen ámbár kiki el fogj a ösmérni, hogy alig volt diaeta, melly az 1715-ki, 1723-ki és 1729-ki országgyüléseket a nemzeti jussok iránti gondosságban felűlmúlta volna, és ámbár ép azon időbe esett Károly királyunknak uralkodása, aki mint magyar király csak 3-ik volt ugyan, mégis, minthogy római császár is volt, 6-ik Károly nevezettel élt, mégis az iránt ellenvetést tenni az ország Rendeinek soha eszökbe nem jutott. Nem is támogatja a RR aggodalmát ama körülmény, hogy dicsőségesen országló királyunk 1830-ban V-ik Ferdinánd czimmel koronáztatott,* mert akkoron még császár nem volt, s igy egyedül csak azon nevezettel élhetett, melly őtet mint magyar királyt illetheté. Kivánja tehát a RRket felszóllíttatni, hogy ezen felirástól annyival inkább elálljanak, minthogy alkotványunk a gyakorlatnak lassú lépésével nyervén erős consistentiát: azt, amit őseink századokon keresztül nemzeti függetlenségünkre ártalmasnak nem véltek, s azért meg is szenvedtek, most egyszerre veszedelmesnek nyilatkoztatni, ép azon tekintetnél fogva, melly a RRket e lépésre inditotta, tanácsosnak nem tarthatja.
Vö. a. 235. old. 1. jegyzetével.
Az ORSZÁGBIRÁJA szint ezen nézeteket még bővebben fejtegeté. Nemcsak Magyarországban, hanem az európai hatalmasságok szövetségében általában azon szokást véli divatozni, hogy midőn egy fejedelem kezében több országok kormánya egyesül, czimjét azon kezdi, melly bévett diplomaticai szabály szerint magasb méltóságnak tartatik. Hogy ezen szabály hazánkban is folyvást eként gyakoroltaték, annak támogatására nem akarván a zemplényi főispán által felhozott históriai példákat ismételni, azok toldalékául egyedül Mátyásnak (az austriai házból) példáját emliti, aki magyar királynak választatván, 2-ik Mátyás névvel élt, mindaddig, míg Rudolph halálával római császárnak is elválasztaték; ekkor nyomban 1-ső Mátyás czimet vőn magára, s mint magyar király is azzal élt. Minthogy pedig ezen szakadatlanul, s különösen boldogult 1-ső Ferencz által még ön emlékezetünkre is gyakorlott szokás, Magyarország reális jussainak és függetlenségének sérelmére nem válhatna, sőt ha most százados gyakorlat ellenére rögtön sérelmesnek nyilatkoztatnék, ezáltal őseink gondatlansággal vádoltatnának, s hosszas elnézésükkel függetlenségünk sérültnek nyilvánittatnék: a felirást egyátaljában nem pártolhatja.
Ezen értelemhez a fő RR köz akarattal hozzá járulván, a felirást elvetették.*
A főrendek elutasító válaszát l.: Iratok. IV. köt. 206. kk.
