a) 1833 december 5 A főrendek ülése. Tárgy: A sérelmekre választ sürgető felirat negyedszer a főrendek előtt.
a)
1833 december 5
A főrendek ülése.
Tárgy: A sérelmekre választ sürgető felirat negyedszer a főrendek előtt.
1833 december 5
A főrendek ülése.
Tárgy: A sérelmekre választ sürgető felirat negyedszer a főrendek előtt.
December 5-én 3-ik izenet küldetvén a fő Rkhez az előleges sérelmekre választ sürgető felterjesztvényi ügyben* – legelőször is a
Iratok, II. k. 11. s köv. l.
PÉTSI PÜSPÖK (Gr. Szepesy) nyilatkozott annak elfogadása ellen, hoszasan kiereszkedvén, csaknem 1/2 óráig tartott beszédében az azt nem javalló okokra. Terjedelmes értekezésének veleje ide megyen ki: Első viszon izenetünkben azt felelhettük volna a Rknek: „Nem egyezhetünk meg a sürgetős felterjesztésben, mert nem régen küldetett Ő Felségének hasonló, s ha eddig válasz nem érkezett is, még nem közelget a diaeta vége, következőleg marad idő megérkezendésére; nem egyezhetünk meg, mert ezen országgyülés mind az 1791: 13., mind a 1827: 8. által a rendszeres munkálatok kidolgozására határoztatott, s azért most az előleges sérelmek sem fel nem vétethetnek, sem azokra válasz nem sürgettethetik, nem egyezhetünk meg, mert Ő Fenségét, ki igen is tudja, mikor feleljen, válasza kiadására nem kénszerithetjük, azt akkor adja, mikor tetszik; 1825-ben is, mikor legelsőbben felterjesztettek, sokkal későbben jött válasz,* mint a Rk várták, de azt sürgetni még sem találták helyesnek s illendőnek; nem egyezhetünk meg, mert még csak egyetlen egy rendszeres munkálat, t. i. az urbéri végeztetett el, s azért minden mellékes tárgyak féretetelével tovább kell haladnunk”. Mondom, ha ezeket feleltük volna is, igazságosan, s alaposan fogánk felelni. Mi azomban az egyesség tekintetéből nem szegültünk ellene a felterjesztésnek, noha elvenben meg nem egyeztünk is; s egyebet nem kivántunk némelly kitételek megváltoztatásánál, mellyek noha csak toltévedésnek látszanak inkább, mint szántszándékos kitételeknek, kemények, és szigoruk; felcserélésük pedig a dolog velejének mitsem árt. De mint a tapasztalás mutatja, semmit sem akarnak a Rk változtatni, hanem szokásuk szerint azt kivánják, hogy amint hozzánk küldenek valamit, azt ugy fogadjuk el, minden további vizsgálat nélkül, holott ez alkotványunkkal ellenkezik; mert a törvényhozásnak ezen része telyes jogal tehet, amit jónak lát, és czélerányos. – Azt mondják, nem sértők az ő kifejezéseik: és mutassák meg, mellyek azok? De ezeket inkább érezni lehet olvasás alatt, mint egyenként kijelelni, azomban ilyeneknek tartok én többeket. (Nehányakat nevez.) Azt mondják: ezen kitételek mászor is felterjesztettek már, de én bizonyossá tehetek mindenkit, hogy sem az 1825. sem 30-ki felterjesztésben* ilyenek nem voltak. Miután a szólló még azt mutatni igyekeznék, hogy magok az előleges sérelmek sem igen oly terhesek, sem oly véghetlen sürgetők, végre azzal fejezi be, hogy Ő Fensége több törvényben, és koronázati oklevélben is megigérte, hogy az országot válasz nélkül nem hagyandja: elmaradhatván azért maga a sürgetés is, annál inkább változtassanak meg a szigoru kitételek. – Utána szólott a
Az 1825/7-i országgyűlés az előleges sérelmeket 1826 ápr. 17-én terjesztette fel, a király pedig resolutióját 1827 ápr. 11-én bocsátotta ki. (Az országgyűlés Írásai, 310. s köv., 1115. s köv. l.)
Az 1830-i országgyűlés okt. 17-i feliratát, amellyel az előleges sérelmeket felterjesztette, l. ez országgyűlés Írásai közt, 164. s köv. l.
TÁRNOK: Azt veték szemeinkre a Rk, hogy az előhaladásban általunk gátoltatnak; ez valában minden hazáját szeretü keblet sebez, és ennek elháritása véget kötelességem vissza térni a multakra. 1825-ben midőn a Rk sértetnek vélték az alkotványt, keserü kifakadásokal telyes felterjesztvényt készitettek, s arra csak az országgyülés végével jött válasz, de meg nem sürgették. 1830-ban illendőségel készült a felterjesztés s azért állottak volt reá a fő Rk; az az erőség tehát nem áll: „hogy ha akkor elfogadtuk, most is csak azt tegyük”, most pedig annyival kevésbé hogy a sürgetésnek sem ideje, sem helye; mert ugyan minek lenne most a válasz, mikor a diaetia vége előtt ugy sem sanctionáltatik semmi? ha ő Fensége szoritathatnék a válaszolásra, igen is akor ideje lenne a sürgetésnek. A már mondottakból világos: hogy mi igen is a szokás, és törvények szerint cselekedtünk, és semmit el nem mulasztottunk, azért nem is vádoltathatunk. Bátran elébe terjesztem nem csak el nem fogult jelen, hanem minden jövendő kornak is, hogy feleltünk meg tisztünknek, s azt nyilatkoztatni, hogy ezen sürgetésnek sem ideje, sem helye, soha sem pirulok el; az egész világnak birálata alá terjesztem, itélje meg, öszve egyeztethető e a fiui bizodalommal a haza Attya iránt ily kitételekkel élni, mellyeknek illetlenségét megmutatni sem szükség, és melylyekben én soha semmi ürügy alatt meg nem egyezendek.
FŐ HG. NÁDOR: A közakarat nyilvánosan látszik: azt mondják a Rk, nehezen esik nekik a fő Rk nem egyezése. De hogyan? hiszen a fő Rk kinyilatkoztatták hozzá járulásokat, és csak a kitételeket kivánják változtatni; módjukban van tehát a felterjesztést végbe hajtani. Azt állitják, már mászor is éltek ily kitételekkel. Igen de 1825-ben mások valának a körülmények. Akor, jó lehet nagy fontosságu kérdések forogtak fen, minthogy az alkotvány sebeinek gyógyitása kivántatott, tüstént elállottak a kitételtől,* átlátom hogy a szavakhoz ragaszkodni szükségtelen. S valyon miért nem cselekedhetnék ezt most is? izentessék meg tehát nekik, hogy a fő Rk éppen nem czéloznak a dolog halogatására; csak ők siettessék az egyeztetést.
Az 1825/7-i országgyűlésnek az alkotmány körülsáncolása ügyében 1826 jan. 20-án felterjesztett feliratát a két tábla üzenetváltásai előzték meg, amelyek a rendek első tervezetét lényegesen módosították. (Az országgyűlés Írásai, 96. s köv. l.)
Ekkor a Nádori Itélő Mester eltávozván, feltevén ezen szellemben az izenetet, melly azután felolvastatván, egy két szóba megváltoztatott,* s a Rk táblájához átküldetett.*
A főrendek negyedik válaszát l. Iratok, II. k. 12. s köv. l.
A küldöttség tagjainak névsorát l. az alsótábla dec. 5-i (147. országos) ülésének jegyzőkönyvében. (Jegyzőkönyv, VI. k. 16. l.)
