1833 július 13 Országos ülés. Tárgy: A vallás tárgyában a főrendekhez küldendő hetedik izenet vitája.
1833 július 13
Országos ülés.
Tárgy: A vallás tárgyában a főrendekhez küldendő hetedik izenet vitája.
Országos ülés.
Tárgy: A vallás tárgyában a főrendekhez küldendő hetedik izenet vitája.
Julius 13-án 60-ik országos ülés tartatott a KK és RR tábláján. – Napirenden volt a vallás iránti hetedik izenet javallata.*
Iratok, I. k. 257. s köv. l.
Melly is felolvastatván – a PERSONALIS felszóllitá a RRket, álljanak el a felfüggesztéstől, s folytassák a tractatust, a mit annyival inkáb ohajt, mivel a mult országos ülésben sok lelkes hazafi követeket a két tábla közötti egyeségre hajlandóknak tapasztalt, s igy reménysége van, hogy a nemzet boldogságának talpköve az ország rendei közötti egyetértés eszközöltetni fog. Ha pedig ezen kérése teljesitést nem nyerne, legalább arra kéri a RRket, hogy a miben megtörtént az egyesülés, az felirásba menjen; annyival is inkáb, mivel már tulajdon ezen elvek szerint, más országgyülésekből is tétettek felterjesztések, hogy lehet tehát az elösmért s dietalis végzésé vált sérelmeket az 1791: 13. t. cz. ellenére fel nem terjeszteni, meg nem foghatja. Első szólott a Personalis véleményének ellenére, s az izenet mellett meleg energiával
BERNÁTH: Ki is meg volt győződve hogy a türelem, lélek isméreti szabadság és polgári egyenlőség iránt oly tiszta, oly minden előitéletektől távol elveket fejtettek ki a KK és RR ezen tárgy lelkes pártolásának lefolytában, hogy mindaddig, mig a mivelt szónak érdeme lesz a mivelt világban, a K és RR dicsősége ragyogó fényben fog élni a történetek hirlapjaiban. Tapasztalván azonban hogy ezen lelkes pártfogás sem volt képes a dolgot kivánt sikerrel ki vivni, az első izenet szavaival kiált fel: „Titkos bu lepi meg minden jó polgár szivét az emberiség legszentebb jusainak ily méltatlan sértésénél, s nem akarva is ébreszti a törvényhozás figyelmét a bizodalmatlanságot nemző káros gyomnak kiirtására”.* – Ugyan is: Sokat igérő reményekkel biztatott ezen lelkes pártfogás, s biztatott azért, mivel ezen teremben a 19-ik századnak felvilágosodott szelid lelke uralkodott, de a mint áltjutott a tárgy a másik terembe, hol még a 14-ik század homálya borong, mellyet még a planéták királya sem volt képes felvilágositani, lépcsőnként csökkent a talált remény, mig végtére az egész tárgyat veszély is fenyegeti vala, ha csak valamint minden a bekövetkezett éjre nyugalmat, enyhelyet keres, ugy ez is enyhelyt nem talál az alkotványnak oltalma alatt.
Iratok, I. k. 67. l.
A KK és RR az isteni morálnak amaz örök szabályain épitették munkálkodásaikat: Szeressed felebarátidat, mint önnön magadat, s a mit magadnak nem kivánsz, másnak se tedd. A ki ezen elveket magáénak nem valja, arrol biztosan el meri mondani, hogy nem az Isteni Krisztust, hanem az Antikrisztust követi. Beszédje folytában a constitutionalis létel természetét fejtegetvén az ezzel ellenkező absolutizmusra való tendentiát emlegeti és ámbár szokatlannak ösmeri ugyan tul az izenet tartalmán kiereszkedni azokra mellyek a másik terem falai közt történtek, de midőn a hozandó törvények iránti engedelmességet a törvényhozók sorából előre fel mondatni halja, borzadással telik el s erővel is eszébe tolódnak a hatalmas Római szónoknak ama szavai: ,,Senatus videt, Consul audit”* – Ő egyébiránt nyugodtan van, mert meg van győződve, hogy dicsőségesen országló királyunk az ő legfelsőbb hozájárulása és a nemzeti akarat szabta törvénynek minden ilyes fenyegetések ellenére is fog tudni engedelmességet szerezni, s hogy fog tudni, azért 12 millio hü alatvalói kezeskednek. – Végre midőn engedvén a körülmények kéntelenségének a felfüggesztésre voxol, s a kerületi izenet javallatát bánatos érzéssel pártolja, vigasztalhat ugymond bennünket az hogy minden hazafi kötelességet teljesitettünk, vigasztalhat egy boldogabb jövendő kilátása, s azon meggyőződés, hogy valamint ez, ugy a nemzeti egyetemülés eszközének másik iker testvére, a honi nyelv, mint a mesés hajdankor Phőnixe uj erővel s dicsőséggel fog hamvaibol felébredni.
Helyesen: Senatus haec intelligit, consul videt. (Cicero in Catilinam I. l.)
A PERSONALIS megjegyzé, hogy a szabad tanácskozások első principiuma a mások véleménye iránti türedelem, – hogy a tanácskozások tárgya csak ezen terem falai közt foroghat s hogy absolutizmusra senki sem törekszik, hanem kiki törvény szerint akar élni.
PALÓCZY: Az Izenet javallatát pártolván alkudozásnak helyét egyáltaljában nem látja, midőn a főRRnek egy része azt kivánja, hogy az egyoldalu kormányrendelések által okozott sérelem törvényesitessék, a másik rész pedig azon iparkodik, hogy az evangelicusok azt is elveszitsék, mit nékiek a törvény adott. Ő a protestánsok lélekisméreti szabadságának sirásója lenni nem akar, de abban sem egyezik meg hogy azon részletes csekélységek, mellyekre nézve megtörtént az egyesülés, a többiek elmellőzésével felterjesztessenek, mert a vallás szabadságának elvei nem partialis obligatiók melyek hálá Istennek! a KK és RR körében még ugy sem igen ösméretesek. Végre a háladatos érzés szent kötelességének ösztönétől ingereltetve, köszönettel, áldással és a dicsőségnek hervadhatlan immortel koszorujával adózik azon nagy férfiaknak, kik magas lelkesedéssel a lélekisméret szabadságának ügyét itt, s a másik táblánál is pártolták, s felszóllitja a RRket, fussák azon dicső pályát, mellyre polgártársaiknak megbecsülhetetlen bizodalma által meghivattattak.
DEÁK: Sulyos átok gyanánt nyomja nemzetünket a hajdan korbol ugy látszik örökségül reánk szállott irigy viszálkodásnak minden köz bizodalmat elfojtó indulatja. Sok kincsekkel áldotta meg a természet hazánkat, de az irigy sors megtagadta tőlünk legszebb áldását, a köz érzelmet és egyetértést, talán azért, hogy a magyar soha virágzó nagyságra ne emelkedhessék, soha igazán szabad és független ne lehessen. Nem is a külső erőszak fog minket egykor elnyomni, hanem belső egyenetlenség, melly a köz erőt és köz lelkesedést kifejteni nem engedi, s polgári szabadságunk éltető gyökerein rágódva dulja fel végre nemzeti létünket; mert ime most is a legszentebb tárgy, a vallásnak, s lélekisméret szabadságának tárgya boldogitó áldások helyett a viszavonás és indulatos gyülölség magvait szórta el közöttünk!! Küldőimnek egyenes utasitása, hogy a KK és RR izeneteikben kifejezett kivánságokat nyilván pártoljam, örömmel teljesitem ezen kötelességet, mert a polgári társaság czéljaival megférő minden szabadságot és igy a vallás szabadságát is, sértetlen szentség gyanánt tisztelem. Szivemből ohajtanám én is hazánkban az egyetértést és rokon bizodalmat helyre állitva, söt jövendőre is biztositva látni. De fájdalommal tapasztalom, hogy a törvényhozó test pártokra szakadott, s annak egymással ellenkezésben álló részei naponként több keserüséggel távoznak inkább egymástól, ahelyet hogy egymásnak testvéri szeretettel békülő kezet nyujtanának. Minél tovább lesz tehát vitatás alatt a vallásbeli tárgy, annál kevesebb a reménység egy oly törvény alkotásához, melly a sérelmeket orvosolva köz elégedést szülhessen, de annál több a gyülölség, melly a vitatások folytatásából származhatik. Ezeken felül még egy oly kérdést is látok a vallásbeli tárgyal összeszőve, melly polgári szabadságunkat érdekli. A vallásbeli átmenetelre nézve sark izenetünkben az foglaltatik hogy annak esetei ő Felségének csak tudomás végett jelentessenek bé, ha tehát mi most ettől elálva a Fejedelmi felügyelés jusának olyan magyarázatját ismerjük el; hogy a törvények által meghatározott kérdések megvizsgálását és helyben hagyását a kormány még végrehajtás előtt, mintegy birtokon belől gyakorolja, könnyü lesz ezen értelmet a kormányzás egyéb tárgyaira is kiterjeszteni, s akkor az 1791: 12. ellenére, főbb parancsolatok intézik köz dolgainkat, s a végrehajtó hatalomnak nemzetünket illető része ki lészen játszva. Mivel tehát a főRR ezen magyarázattol elállani nem akarnak, mivel az izenetinkben előadott, s egymással szoros öszeköttetésben álló sérelmek és kivánságok legfontosabb részének felterjesztését gátolják, a csekélyebbeket pedig kiszemelni s ezek felterjesztése által a többinek törvénytelenségét halgatva, törvényesiteni sem igazsággal nem egyező, sem a más tárgyakra is alkalmaztatható rosz példa miatt nem tanácsos, nincsen egyéb hátra mint az, hogy az egész tárgyat ez uttal felfüggesszük. Az idő lelkével haladó mivelődés, melly sem visza lépni, sem megállani többé nem képes, ki fogja vivni a most kivánt szabadságot, mert a miveltség és szabadság azon elválhatlan két testvér, kiket a jótévő végzet az emberiség boldogitására küldött a világra. Én ugyan az egyszer fel vett tárgynak abban hagyását általában véve nem szeretem, mert ez közönségesen csüggedésre, a csüggedés pedig erőtlenségre mutat. Azon idegen, ki belső körülállásinkat nem ismérve olvasni fogja iroványink között, mily meleg lelkesedéssel pártolta e tárgyat kezdetben az országgyülése, ha majd a kezdetet a kimenetellel össze hasonlitja, gunyolva fogja rolunk megjegyezni: hogy az oroszlán rettentően tátotta fel száját, de – – csak ásitozott.* Minden gunynak ellenére azonban választásunk csakugyan nincsen. Mert az Izeneteinkben kifejezett kivánságok teljesedésbe nem mehetnek, a további vitatásak időnket is vesztegetve, csak a meghasonlást nevelnék, a rosz törvény legtöbb megelégedetlenséget szülne, mert a jövendő reményeket is elölné, a felügyelési jusnak emlitett magyarázatja pedig nemzeti jusaink sérelmével az önkénynek hatalmát könnyen terjeszthetné; – ismételve mondom tehát, hogy a felfüggesztés szomoru kénytelenség, de kénytelenség. Fájdalommal jelentem én ki ezeket T[ekintetes] KK és Rendek! mert mélyen égető fájdalom dulja keblemet, midőn látom, hogy a nemzet egy oly tárgyat, mellyet hat holnapokig a haza köz kivánatának vitatott, a hetedikben siker nélkül abban hagyni kénytelen. Jaj nekünk! ha ez a nemzeti belső erőnek hiányábol eredett, akkor a magyarnak egykor virágzást igérő nagysága csak hiu gyermeki ábrándozás, akkor a nemzeti függetlenség csak szappan buborék. De ha ezt az országgyülésünk hibás elrendelése szülte, akkor az orvoslás nem lehetetlen, és sok időre talán, már nem halad. Majd ha a nemzet számot kér tőlünk a köz bizodalomról, azon legszebb ajándékrol, mellyet szabad polgárok nyujthatnak, ha számot kér arrol, miképen orvosoltuk a hazának vérző sebeit, s a köz kivánatot mennyire teljesitettük? ha számot kér az elrepült, de soha visza nem hozható drága időről, el keseredve fogjuk megvallani, hogy heteket, hónapokat vont el tőlünk egy oly tárgynak vitatása, mellyet végre felfüggeszteni valánk kénytelenek. De el fogjuk mondani azt is, hogy az irgalmat nem ismerő sorsnak vaskeze épen azon örvénybe sodrotta e tárgyat is, hol már több országos köz ohajtás elsüllyedett. A fejedelmi szónak meghallása végett külföldre idézett hazafiak eránti sérelem,* a békének és háborunak nemzetünket illető jussa,* épen itt szenvedtek hajótörést, sőt az 1830-ki országgyülésének azon legszebb munkáját, hogy a kivánt ujonczok megigérése előtt a köz szükségnek valósága a törvényhozó test előtt is felfedeztessék, egyedül a fejedelemnek közbe jött rescriptuma mentette meg azon örvénynek pusztitó hatalmától.* – El fogjuk mondani mind ezeket, s a nemzet látván e sok rosznak forrását, az orvoslást halasztani nem fogja, mert előttünk ezen országgyülésen az alkalom, hogy változtatva javitsunk. Tisztelem én a vélekedések szabadságának szentségét, tisztelem még akkor is, midőn az a többség gondolkozásával nem egyez, nem is utalok a mivelt világ itéletére egyes embernek tetteire nézve, mert ugy hiszem, minden ember saját kebelében hordozza tetteinek legigazabb biráját, a lélek isméretet. Csak az előttem a nyomorult, az a megvetést érdemlő, ki tetteiért ön keblében megnyugtatást nem talál. Nem fejtegetem én, ha valjon a főRR eddigi ellenkezésének okai, helyesek és alaposak voltak e? ismételve bizonyossá tettek ők minket, hogy egyedül a köz jó vezette lépéseiket, s én ezt mint képviselő most vizsgálgatás alá nem veszem, szabad legyen azonban bérekesztésül nyilván kijelentenem azon forró ohajtásomat, hogy a nemzetek sorsát intéző hatalmas Isten boldogitó áldását, vagy sulyosan ostorozó csapásait mi reánk is, de ő reájok is olyan mértékben árassza, a milyen tiszta lélekkel egyedül hazánk köz boldogságát viseltük szemeink előtt mindenkor.*
Lásd Zschokke mondását az olaszokról. (Zschokke, Johann Heinrich († 1848) német születésű svájci történész és drámaíró, liberális szellemű munkái, különösen a „Stunden der Andacht” a XIX. század elején rendkívül népszerűek voltak.)
A megyei ellenállás során Bars megyének a törvénytelen adó- és újoncrendeletek ellen fellépő vezetőit, köztük id. és ifj. Balogh Jánost idéztette Bécsbe Ferenc kírály s egyenkint maga elé bocsátva, megdorgálta őket. Hasonló esetek megakadályozására az alsótábla 1827-ben ismét a király elé akarta terjeszteni az 1811/2-i országgyűlésnek „de evocatione ad audiendum verbum regium” szóló gravamenét, azonban a főrendek ötszöri visszautasítása miatt 1827. márc. 23-án kénytelen volt szándékával felhagyni. (Az országgyűlés Írásai, 402., 837., 949., 955. l.)
Az 1790-i előzményekről l. 416. l. Az 1811/2-i országgyűlés „Circa ius belli et pacis” előterjesztett gravamenét 1827-ben a rendek ismét fel akarták venni a sérelmek jegyzékébe, azonban a felsőtábla ezt megakadályazta. (Az országgyűlés Írásai, 808., 836. s köv., 975. s köv., 1101. l.)
Az alsótábla óhaját a főrendek elutasították, Ferenc király azonban, amint a nádor az 1830. okt. 23-i elegyes ülésben bejelentette, hozzájárult, hogy Gr. Gyulay Ignác, a haditanács elnöke a szükséges felvilágasításokat egy bizottság előtt megadja. (Az országgyűlés Írásai, 173., 176. s köv. l., Jegyzökönyve, 120. s köv. l.)
Kónyi: Deák Ferenc beszédei, I. k. 20. s köv. l.
(Meg kell jegyeznem, hogy ezen követ ur eddig sohasem szóllott a vallás tárgyában, mivel utasitása csak most érkezett, – követ társának kezdetben tett némely nyilatkozásai pedig, a mint egyizben kijelenté, meggyőződésével nem egyeztek.)
A PERSONALIS erre is megjegyzé, hogy a mult dieták folyamatja olyan volt, hogy inkább hálát, mint szemrehányást érdemel a Nemzettől.
BALOGH: Nincs keservesebb, nincs az emberi szivet inkább megrázó és szorongató érzés, mint ember társaival jót tenni akarni, s ezt az emberi tehetségen kegyetlenül uralkodó sors, vagy mások ellenséges törekedései miatt kivivni nem tudni, érzi ekkor a felemelkedett sziv ön hatalmának semmiségét, érzi azt, hogy ha bár keblében a legtisztább érzelmek virulnak is, ő még is örökké a sors és körülmények vas kezének rabja marad. – Ily szomoru eszméletekbe meritettek bennünket a főRR, midőn nem ügyelvén a RR kivánságainak szentségére, nem tekintvén három millio polgártársainkon több évek leforgása alatt elkövetett égbe kiáltó törvénytelenségekre, nem akarván a majdan valaha fenyitő kezét felemelendő köz véleménynek és szabad léleknek hódolni, a legédesebb jövendővel kecsegtető reményeinket, ön jussaik korlátlan kiterjesztésének és nézeteik fonákságának feláldozák; s igy a RRket oly valóban siralmas állapotba tevék, hogy a haza boldogságának czél irányos törvényekkel eszközlésére lévén ide küldetve, készebbek törvényt nem hozni, mint olyan csonka, félszeg és alkotmányunk természetével ellenkező törvényt alkotni, mellyért nem csak küldőiknek számolni nem tudnának, de azoknak és a legkésőbb maradéknak is átkát bünös fejökre háritanák.
Nem akarja a vallásbeli tárgy viszontagságait a szónok elszámlálni, minthogy azt 13 izenetek ki meritették. De annak jeléül, hogy egy tárgy sem érdeklette annyira a közönséget, mint ez, hivatkozik a halgatók sokaságára, melly az üléseket mindég elárasztotta, s az első izenethez való ragaszkodást mindég öröm zajjal fogadta. Az Isten és természet ama törvényének: Szeresd felebarátodat s a t. szebb ábrázolatját nem látta, mint itt Posonban egy nyomorult alházban lakó kesztyüs czimer tábláján, hol egy Zsidó, egy Keresztény, s egy Mohamedanus karon fogva szövetségesen le festve állanak s alatta ezen igék: „Der Himmel auf Erden”. Bár a sok ragyogó s régi nemzetségekre büszkélkedő czimerek helyett, minden pompás kastélynak ez lenne homlok irása! Bár a Szent Szövetség annyi jót árasztott volna e világra, mennyi áldást hozhatnának ezen szent igék a szenvedő emberiségre, hogy ha azokat országunk nagyjai, s püspökjei eltörülhetetlen betükkel szivökben viselnék!! – Fátyolt vet a vallásbeli tárgy által kiemelt Juris publici kérdésekre, mert az ezek feletti eszmélkedés mindég johban elhiteti vele, hogy ezen országgyülését a dieta coordinatioján kellet volna kezdeni. Hol van most a küldők garantiája arrol, hogy az általok szorgalmazott törvényeket követjeik által kivivni tudhassák? hova feszül azon moralis erő, melly a RR törvényhozói tehetségének impulzust ád? – Ha a főRR ezen három betüvel NEM! a nemzeti kivánság fonalát elvágni képesek. – Midőn elkeseredett szivvel kintelen a vallásbeli tárgyat félbe szakitani, fájdalom és remény foglalja el kebelét. De azt hiszi, van egy felsőbb lény, ki a főRR fejök felett is lebeg, s ez a Magyarok Istene! ez fogja hazánkat a vakság sötét felhőiből kiemelni, s keresztül törni azon gátakon, mellyek az emberiség ösvényeit a RR előtt elzárták. – Beszédjét azzal végzi, hogy megyéjében ő lesz az első, ki a vallás tárgyában kibocsájtandó törvénytelen resolutiók el nem fogadására szavát még akkor is, ha Damocles kardja fog feje felett lebegni, felemelni fogja, s ezt oly szent kötelességének ösmeri, hogy annak teljesitésére minden rokon érzésü hazafit felszóllitani bátor – végtére a most letett vallás tárgyának szerencsés nyugvást, de még szerencsésb feltámadást kiván.
PERSONALIS: Ő felségének leg kegyelmesebb igazság szerető királyunknak parancsolatjai, hogy mindenkoron törvényesek lesznek, arról még csak kételkedni sem lehet, s meg vagyok győződve hogy azoknak mind Bars vármegye Rendei, mind ezen provocatio mellett is az egész nemzet, minden koron ösméretes hü készséggel hódolni fog. E tárgyban később még némi szóváltás volt BALOGH és a PERSONALIS közt, az első kötelességének nyilatkoztatá a törvénytelen parancsolatok ellen az inertia erejével élni, – a PERSONALIS nem szóllott a resolutiok erős, vagy erőtelen voltárol, s azt hitte, nincs is azok erejének az ő szavára szüksége, hanem ismételé, hogy kegyes Fejedelmünktől mást, mint törvényes resolutiót nem is várhat.
NAGY: Előre bocsájtván, hogy ő a religiókat ugy tekinti, hogy vagy ritusra, vagy dogmára nézve különböznek egymástol, az elsőre véleménye odamegy, hogy a mindenható Isten a bölcsesség kutfeje, ki csak a sziveket nézi, ritusokért büntetni senkit sem fog, a dogmák pedig hit dolgának, s olyannak tekinti: quae prudens celavit Deus – s azért a vallásbeli viszálykodások eredetét onnan látja, hogy a vallás örve alatt földi dolgokat vadásztak az Istennek fogadatlan prokátorai. És igy ő nem ultra liberális, de nem is ultra apostolicus. S ezen nyugodt kebelből eredett meggyőződésből kimondja véleményét: – Nagy kérdés, kik tettek nagyobb kárt az emberiségnek, azok e kiket: vultus instantis Tyranni, vagy akiket Civium ardor elrettentett meggyőződésük követésétől. – Ő tehát sem egyikre, sem másikra nem tekintve, őszintén meg valja, hogy némelly elveket nem pártolhat, ilyen: a tökéletes egyenlőség, ami magában igen szép, de valamint a természetben seholsem találtatik, ugy a Protestans Fejedelmek alatt sincsenek a catholicusok a jusok tökéletes egyenlőségében. Ilyen elv az is hogy aut Caesar aut nihil, ez is szép és theoretice nagy lelket mutat, sed non datur saltus in natura, nem a mi személyeinkről van szó, s a körülményekhez szabott engedély sokkal több jót szül, mint a legelszántabb heroismus. Ha 1811-ben a Corelatiók tárgyában azokat, mellyek meg adattak, elfogadták, e mellett a törvénytelenségek ellen ovásokat tettek volna,* ezernyi familiák meg nem rontatnak. De azt mondották, aut Caesar aut nihil, s a kormány igazságtalan financz systemáját egy betűig végre hajtotta, a privatusok pedig egymást kizsebelték! Ő azt hiszi, még van az egységnek helye s módjául javalja a reversálisokra nézve a demarcationalis lineát, a transitusra nézve hogy jelentessék ugyan fel ő Felségének birtokon belől, de ha megtartatik a törvény rendelése, az engedelmet meg ne tagadhassa. Ő nem az idegen népekre, hanem magokra a magyar protestansokra meri itéletül bizni, nem lesznek e ezzel inkább megelégedve, mint ha minden siker nélkül abban marad az egész, s az önkény és bizontalanság meg nem szünik. Azért a többi kivánatok sem szenvednének kárt, sőt azt hiszi lábrol lábra haladva az idő, a felvilágosodás ki fogja vivni jussaikat.
A rendeknek az 1812. máj. 7-i resolutiora válaszul a királyhoz intézett feliratát l. az 1811/2-i országgyűlés Írásai közt, 507. s köv. l.
Erre DUBRAVICZKY, PRÓNAY és BERNÁTH feleltek különösen az egyenlőségre nézve. PRÓNAY, hogy a tökéletes egyenlőség még igen túl fekszik ezen kivánatokon, a Fundationalis értékek arányos felosztását senki sem kivánta, – BERNÁTH pedig hogy a szabadság és nem szabadság, polgári jusok egyenlősége és nem egyenlősége közt középut nincs, s a szabadság eránysulyja oly állapot, mellynek equilibriumát egy fuvallat felháboritja. – DUBRAVICZKY egyébiránt szintén mint Palóczy hálás érzést fejez ki a tárgynak pártfogói eránt, s örök tiszteletet a RR táblájának, melly meg mutatta hogy a vallásbeli türelemben minden más mivelt nemzeteket felül haladott.
ACZÉL ellene van a felfüggesztésnek, s kivánja folytatni a tractatust, okai ezek: 1. Kivánja a sérelmeket orvosolva, s a törvény homályából eredett önkényes magyarázatot törvény által kipótoltatva látni. 2. Ezek nem annyira a protestánsok kivánságai, mint a nemzetnek a törvény sértéséből eredett kivánságai. 3. Azon hoszú időt, melly az országgyülésnek kitüzött czéljából elvonatott, hasztalan elvesziteni csak azért, mivel mindent elérni nem lehet, káros dolog. 4. Hogy fogunk tudni felelni küldőinknek, hogy az egész tárgy vitatása alatt soha egy lépést sem engedtünk, s azért az evangelicusok javára semmit sem tettünk. A főRR mindenre ajánlkoznak, csak azt kötik ki, hogy a javaslatok megegyezzenek a törvénnyel, s a catholicusok jusainak sérthetlenségével. Ez nem törvénytelen kivánság, kötelességök a RRnek módokat keresni az egyesülésre. Azonban ha csak ugyan folytatni nem kivánják a tanácskozást, legalább terjesszék fel a miben megvan az egyeség, mert ez többé nem egy, vagy más tábla tulajdona, hanem a nemzeté. Beszédjét egy bölcsnek eme szavaival végzi: ne kivánd, hogy a dolgok mindég ugy történjenek, a mint ohajtod, hanem akarjad, hogy legyenek a mint történtek, s a mellet is jól fogod magadat találni.
ANDRÁSSY: Azon egyenetlenségre nézve, mellyet a Szalai követ oly melegen festett, elháritja küldőitől azon vádat, hogy az egységet háborgatják. Boldogtalannak itéli a tárgy első felvételét, minthogy meghasonlást okozott, s azért örömest megegyez hogy a vallás tárgya küldőinek utasitása szerint az operatumok utánra halasztassék. De ha hat hólnapi tanácskozásnak semmi resultatuma sem lenne, nagyon szomoru karban látná feltünni ezen tábla erejét, s ezért felterjesztést kiván. Nem is látja okát ezen letételnek, eleintén csak maga küzdött egy pár bajtársaival a Catholica hit jusai mellett (kaczaj), utobb ingadozott az ellen véleményüek többsége, de azért többség maradt, s ez most is megvan. Fél a következésektől és szokása szerint felveszi a követeknek egyes mondásait, különösen pedig a házassági kötés oldozhatlan voltára nézve megjegyzi, hogy még a mivelt Franczia országban is, a Kamarák Comissioja azon értelemben volt, hogy barbarus lenne azon törvény, melly a házasságokat feloldózhatóknak rendelné.*
A hivatalos jegyzőkönvv szerint: „Franczia Országnak ezen évi kamarájából elrendelt kiküldöttség a házasság elválhatatlanságáról ily formán nyilatkoztatta ki magát: Csak a barbarus század, a hol az erő és hatalom uralkodik, álmodhat a házasság elválhatóságáról”. (II. k. 137. l.)
Többektől kapott feleleteket, különösen
VAY ezeket mondá: A Catholica Hit egyikünk küzdésére sem szorúlt. Engem sem hitem iránt hidegség, sem annak ágazatiban tudatlan járatlanság vezérelt e nagy ügy pártolására. Én catholicus vagyok és szeretem mondani, hitem ágazatait a Sz. Theologia bár mellyik tudós Baccalaureusa nálamnál jobban nem tudja. A kába indifferentizmus sem kisztetett az érdekes tárgy mellett vivásra, – Catholicus vagyok, s mint olyan halok meg – de az irrationabilis megátalkodás és bár mely mellesleges tekintet sem tartóztat épen itt hol hitem sérthetetlenségét tisztában látom. Egyedül a honszeretet emelé valómat, s a köz jó, melly ezen politicai mirigy alatt mind addig nyögni fog, mig a vallásos felekezetek közt hazánkban a kölcsönös viszonyok egyen sulyban nem állandanak. Miután azonban látjuk mi forró volt a küzdő homok, s mint váltak füsté igyekezeteink. Az Izenetre voxol.
KOCSI HORVÁTH a Franczia Commiso véleményére nézve figyelmeztetést tőn, minő roppant különbség fekszik már azon ideában is hogy a házasságoknak oldozható, vagy oldozhatatlan kötése felett Franczia országban a polgári törvényhozás tesz rendszabást.*
…egy különösen cathalicus országba egy világi test értekezett a catholicusok házassági állapotjáról, a mi bizonyosan nagy lépés az előrehaladásban”. (Jegyzőkönyv, II. k. 152. l.)
Az irrationabilis megátalkodást rosz néven vette NÉMETH s az izenet ellen szóllván oly kifejezésekkel élt, a mellyekért PÁZMÁNDY, PRÓNAY, BERNÁTH és mások igen szigorún megróvták.
PÉCHY: Azért nem látja helyét az alkunak mert itt a 19-ik század uralkodik, a másik tábla pedig még a 14-ik században létez. Az ellenkezést nem a kormányban találja, hanem a FőRR azon hazafiui lelkesedésében, mellytől az Isten ezen táblát egyenként és öszvesen óvja meg.
BEZERÉDY: Azt látja hogy a vezér elv, a básis felett nincs meg a statusok és a fő RR között az egyezés. A RR principiuma abban áll hogy minden hazafi religio tekintetében egyenlő helyzetben álljon a polgári hatalom, és kormány előtt. A fő RR principiuma pedig abban áll, hogy a melly törvény alá tudta a hatalmasb felekezet a gyengébbet szoritani, az fentartassék és hogy amannak uralkodása, nem pedig a kölcsönös érdek és igazság legyen a czél. Midőn valamelly állapot kivettetvén természeti állásábol, ennek visza nyerésére, s az aequilibrium helyreállitására a természet ereje által ösztönöztetik és az erőltetett, következőleg mulékony helyheztetésről állandóra törekszik, valjon megegyez e a stabilitás principiumával, azt elzárni az állandóságtól és bizontalan álhatatlanságra kénszeriteni. Czáfolás alá veszi a hallott ellenvetéseket, különösen a más országoktol vett példára azt feleli, hogy a RR által felfogott principiumok mindenüt tesznek előlépéseket, mindenütt javitnak a gyengébnek elnyomott sorsán. Ezt méltán serkentésnek vehetjük, de hogy azért mivel más nemzetek a tökéletesség alsób lépcsőjén álnak, mi is leszálljunk, vagy várjunk mig elérjenek vagy elhagyjanak, ez se jó, se kivánatos. Az ajánlt alkura nézve megjegyzi, hogy birtok és materialis érdek lehet alkunak tárgya, de nem a lélek isméret szabadsága, nem a mindenkit egyenlőn illető igazság, – egy hóld földet fel lehet a perlekedők közt osztani, de a napnak az egész emberiségre terjedő világa s éltető ereje illyen alkun felül van. Az ily alkudó félszeg intézetek, mellyek semmit tisztára nem hoznak, s ugy szóllván megtagadva adnak valamit, jót sohasem szültek még hazánkban. – Az izenetre voxolván megjegyzi, hogy a felfüggesztés nem letétel – és miért is tennénk le, van az igazság eleven megismerésében hatalom is, melly azt feltartja, és a felettünk lévő Isten, ki nekünk értelmet adott az igazságot meg ismérni, szivet azt érezni, ád erőt is azt mindannyiszor, mikor kell, ujra meg ujra nyilatkoztatni, vallani és idvességes következéseit kivivni.
PRÓNAY Baró Szepessynek azon mondását „hogy ha ily törvény alkottatnék is annak nem engedelmeskednénk” szigoru róvás alá veszi, s minden ki adandó törvénytelen resolutióknak itt előre ünnepélyesen ellene mond. – Mit a PERSONALIS nem a maga helyén valónak nevez, s felel mint már előbb Baloghnak felelt.
A hely nem engedi a tömérdek kijelentéseket közölni, Borsiczkynak azon feleletje, mellyet a kerületi ülésben igért volt, jövő levelemben következni fog.*
Olv. 557. l.
A Personalis látván az izenet elveire nyilatkozó igen nagy többséget, az izenet stylusát vétette rostálás alá, s ellene tett részletes ellen vetései el nem fogadtatván, sőt az izenet szóral szóra helyben hagyatván, az a fő RRhez által küldetett.*
A július 13-i, 60. országos ülés hivatalos jegyzőkönyvét l. Jegyzőkönyv, II. k. 120. s köv. l. – V. ö. Kölcsey, VII. k. 323. s köv. l.
Kik is azt a 14-ik Juliusi vasárnapi szünet után Julius 15-én felvették, s majdan közlendő tanakodásaik következésében a RR izenetének némely kifejezéseire adandó felelet mellett oly tartalmu választ határoztak, hogy a tractatust e jelen tárgyra nézve ezen formában megszüntetnek tekintik, de kivánják, s nem is kételkednek, hogy az egyesülést nyert pontok, ha nem most, legalább a többi országos sérelmek társaságában Ő felsége elébe fel fognak terjesztetni.
Ezen választ Julius 16-án megrostálván és igen érdekes rövid vitatás után, melyben az ORSZÁGBIRÁJA azon elvre nézve, hogy a RRnek az 1cCsak nem az egész tábla ellen győzedelmesen harcolt, – a RRhez átal küldötték. – Kik is azt Julius 17-én Palóczy és Marczibányi előlülésök alatt tanácskozás alá vévén, különösen azon tekintetből határoztak rövid izenetet hogy a RR kezdeményi jusa a főRR azon kifejezése által, hogy a tárgyat megszűntetnek tekintik, csonkulást ne szenvedjen. Egyébiránt feltartván jusokat a felfüggesztett tárgyat felvenni, ugy és akkor a midőn, s a mint tetszeni fog, a felterjesztésbe se most, annál kevésbé a többi sérelmek között meg nem egyeztek.* – Egyébiránt Julius 16-án a KK és RR első országos ülést tartottak az Urbarium tárgyában s a regnicolare operatum szerint szólva az 1-ő t. cz. 6-ik §-ussáig a kerületi végzéseket mindenekben jóvá hagyva haladtak.* – Egyszersmind Julius 16-án a Buda Pesti állandó hid tárgyában mindkét táblától az országos biztoság kineveztetett. Előlülője Gr. Keglevich Gáhor korona őr.* – Végre ugyan ez nap HERTELENDY inditványára a praeferentiálék s a többi felterjesztett tárgyak iránt* királyi választ sürgető újabb felirás határoztatott.*
Mindezekről a tárgyalásokról olv. részletesebben 558. s köv. l.
Olv. részletesen 565. s köv. l.
A bizottság tagjainak névsora: Jegyzőkönyv, II. k. 162. és 178. l.
Az előleges sérelmeket az országgyűlés 1833. márc. 30-i feliratával küldötte fel. (V. ö. 263. l.) A többi felirat az országgyűlés Pestre helyezése, a magyar nyelv és a királynak az országban lakása ügyében készült.
Hertelendy azt javasolta hogy a feliratot az országos ülésből azonnal terjesszék elő, az alsótábla azonban a kérdést a szokásos mód mellett döntve, a kerületi ülés elé utalta. (Jegyzőkönyv, II. k. 163. s köv. l.) – V. ö. Kölcsey, VII. k. 325. l.
