Polgárcategoriák.*
Polgárcategoriák.*
Az 1843-ik évi »Pesti Hirlap« 234-ik számából. K. F.
Igérők azon elveknek mai számunkban alkalmazását, melyek a polgárjogi qualificatiók meghatározásában nézetünk szerint criteriomul szolgálhatnak. Engedjék tisztelt olvasóink az alkalmazandó elveket röviden emlékezetökbe visszahínunk. Szükségesnek tartjuk ugyanis 1. hogy a polgárjog senki kényétől, senki kegyelmétől ne függjön, hanem bizonyos állapotnak természetes és megtagadhatlan következménye legyen; 2. hogy születés és castok szerinti osztályzat helyt ne foglaljon, hanem olyanok legyenek a polgári categoriák, miszerint azokba juthatni, mindenkinek születés, s osztályzati különbség nélkül szabad tér nyiljék; 3. hogy olyan ember polgár ne lehessen, ki a városnak adót nem fizet; 4. hogy polgár csak az lehessen, a ki polgárjogi qualificatiója által a város érdekeihez csatolva van.
Meg kell vallanunk, hogy a sajtó útján, s törvényhatósági vitatkozásokban ekkorig feltűnt eszmék között ezen kellékeknek leginkább a pestvármegyei követutasításban felállított categoriákat találjuk megfelelőknek. Pest vármegye ugyanis a kir. városok belszerkezetét rendezendő törvény által a városi polgárok közé számíttatni, vagyis a város beldolgait kormányzandó képviselőtestület és országgyűlési követ választására joggal felruházni kívánja mindazon született vagy törvény szerint naturalizált magyarhoni lakosokat:
1. kik legalább egy év óta városi házat, telket vagy a város határában ingatlan vagyont birnak. Első tekintet e szembetünő, hogy ezen categoria szerint a polgárjog senki kényétől, kegyelmétől nem függend; születési, s osztályzati különbség nélkül mindenki előtt nyitva álland; városi adózással összekötve leend; s a város érdekeihez csatoland. Azonkívül ezen categoria az, mely által városokban a stabilitási elem – a státusszerkezeti egyensúlynak eme nélkülözhetlen kelléke – kellő nyomatékkal képviselve lesz. Nem is gondolnók, hogy ezen categoria ellen a legtartózkodóbb politikusok is némi okszínnel valamely más ellenvetést tehessenek, mint csak talán az, hogy a városi ház, s városhatárbeli csekély földbirtok nem áll egyenlő tekintetben. Mire azonban hármat kérünk tekintetbe vétetni: egyik az, hogy a polgárjog nem terjed egyébre, mint képviselő- s követválasztásra; másik az, hogy a stabilitási elem a földbirtokban, nem pedig a földbirtok mennyiségében rejlik; s harmadik az, hogy a magyar törvényhozás azon elvet immár még az urbéri községekre nézve is szentesítette, miszerint minden, ki a határban fekvő vagyont bir, egyszersmind a községben választó is. Nem gondolnók tehát, hogy a kir. városok műveltebb lakosaira nézve oly megszorítást lehetne alaposan motiválni, melyet a törvényhozás még a falusiakra nézve sem tartott szükségesnek; annyival kevésbbé pedig, mivel a falusi földbirtokoson előljáróikat, helybeli tisztviselőiket közvetlenül választják; míg a kir. városi polgárok, Pestmegye, s a mi véleményünk szerint is, csak képviselőket választandanak. Azonban ha éppen igen erőt venne valakin a félemletes tartózkodás, nem vélnénk abban valamely igen nagy életkérdést rejleni, ha meghatároztatnék a külső határbeli birtok mennyisége, melylyel birni kell, hogy birtokosa ezáltal épp úgy polgárrá legyen qualificálva, mint lopni kell nézetünk szerint különbség nélkül az első, s utolsó házbirtokosnak.
2. Pest vármegye polgárjoggal kívánja felruházni a kir. városokban mindazon kereskedőket, mesterembereket és gyárosokat, kik maguk kezére dolgoznak, ha legalább három év óta már a városban laknák. Ezen kifejezés nem törvényt stylizál, hanem csak eszmét, s irányt fejez ki: azt tehát nem ridege a szavak, hanem betűje értelme, s philosophiája szerint kérjük megítéltetni; s így – mi ugyan a kifejezést eléggé szabatosnak, s határozottnak, sőt a legjobbnak találjuk, de ha valaki nem találná, s a »maga kezére dolgozás« helyett például azt kívánná tétetni, hogy a nevezett categoriába azok legyenek foglalva, kiknek árúboltjuk, raktáruk vagy rendes műhelyök van, e részben ismét nem volna nagy ok felakadni, csak azon alapeszme tisztán tartassék fenn, hogy városokban ha valaminek, bizonynyal a műiparnak és kereskedésnek nyomatékosan kell képviselve lennie; mert ha ez nem képviseltetnék, épp az nem volna képviselve, mi a várost várossá teszi, mi a városoknak nyomatékot, s országgyűléseni befolyásra is méltó igényt ad. És pedig épp ezen fontos tekintettel tartanók ellenkezőnek, ha a városi iparművesek, s kereskedők polgárjogosítása szűkebb korlátok közé szoríttatnék, mint melyet a maga kezére dolgozás, vagy árúboltraktár, s műhelytartás kifejez, mert máskülönben a polgárjog épp azon categoriára nézve tétetnék kény, s kedvtől függőnek, hol annak ilyesmitőli függését, vagy születés, s zárt néposztálykörökhözi csatolását, az alkotmányosság tekintetén kívül még különösen az ipar és kereskedés szabadsága is erősen megsinylené. Különben pedig ezen categoria a másik két alapkelléknek is igen tökéletesen megfelel; meg az adózás kellékének, mert habár jelenleg semmiben sem változnék is az országos adórendszer, már a jelenleges állapotban sincs, s nem is lehet gyámok, kézműves vagy kereskedő, ki a kir. városokban adót nem fizetne; a mi pedig az érdekkapcsolatot illeti: alig tudunk viszonyt képzelni, mely városi lakost erősben a város érdekéhez csatolhatna, mint csatol bár az ipar, s a kereskedés.
Azonban vannak még városi lakosok, kik a polgárjogból kirekesztetnének, hahogy az csupán a fentebbi két categoriára szoríttatnék; ki nem rekesztésöket pedig megkívánja jogszerüség, minthogy épp olyanokról van szó, kik polgári jogokra képzettségök felől kezességeket képesek nyujtani, mint akárki más; de megkívánja azon fontos tekintet is, hogy miután a városi polgárok igen nagy része maiglan a magyar nemzetiség sánczain kívül áll, e mellett pedig a városi szerkezet fonák typusánál fogva ekkorig alkotmányos életet nem élt, s így abban gyakorlat és tapasztalás hiával van, épp azon városi lakosok, kikről szólani akarunk, látszanak arra hivatva lenni, hogy a városok új szerkezetében a politikai képzettségnek eleven példáiul, a magyar nemzetiségnek gyüjtőmagul szolgáljanak. Értjük azon városi lakosokat, kik közé számíthatók a városi lelkészek, ügyvédek, orvosok, nyilvános oktatók, köztisztviselők, tudósor, literatorok és művészek, akár legyenek születésökre nézve nemesek, akár nem; mert nézetünk szerint a város megszünnék város lenni, mivelhogy számkivetve volna köréből a polgáregyenlőség typusa, ha ott születés politikai jogot akár adna, akár elvenne. Azonban miért nem tanácsos az említetteket, kiket közéletben tisztesb rendűeknek szokás nevezni, mint ilyeneket egy harmadik külön categoria gyanánt ridegen, minden további qualificatio nélkül felállítani? Annak okát mint számunkban adók; s itt csak annyit ismételünk, hogy az, miszerint valakinek zsebében diploma van, még őt sem adózóvá nem teszi, sem a város érdekeihez nem csatolja, sem pedig egy bizonyos állandó keresetmódról bizonyságot nem tesz; minőt az európai státusjogirány (jól vagy roszul – mindegy) annak mértékeül szokott fölvenni, hogy a ki azzal bir; annak már érdeke van a közállomány fenntartásán, s közjólét terjesztésén igyekezni. Csak az a kérdés tehát, miként kell ezen mértéket, ezen érdekkapcsot, ezen adóztatási objectivitást feltalálni? Mert a ház- vagy földbirtokosnak van háza, földje, az iparművesnek, gyámoknak, kereskedőnek van műhelye, gyára, raktára, árúboltja, mely minden kellékeknek szemmellátható, kézzelfogható tárgyául szolgál; de a tudományosság körében ilyesmi nincs. Azonban miért szolgál amott a ház, föld, műhely, bolt a szükséges kellék bizonyságául? Azért, mert oly élelemkeresetet képvisel, mely a városhoz köt, tehát városi adótárgya is lehet; ámde a tudományosság útján szerezhető élelemkeresetnek vagy is jövedelemnek ily külső objectivitása nincs, hacsak a lúdtollat annak nem vesszük: szükséges tehát egyenesen ahhoz visszamenni, mit amott a ház, föld, műhely, s árúbolt képvisel, t. i. a jövedelemhez. Ez úton minden kellékeknek meg lesz felelve, ha a törvényhozás harmadik categoriául állítja fel, a mint Pest vármegye fel is állította, hogy polgárjoggal birjanak mindazok, kik
3. a városnak állandó lakosai, s a fentebbi két categoriába nem esnek ugyan, de írástudók, élelmi keresetök a városban állandó lakás által van föltételezve, abból bizonyos jövedelmet bebizonyítanak, s attól a városnak adót fizetnek. Ne gondoljuk, uraim, hogy ez valami kellemetlen kutatásokkal járna; mert nem a város kutatná az ember jövedelmét, miszerint adót vehessen; hanem maga az ember vallana fel, s bizonyítna be annyi jövedelmet, mennyit a törvény megkíván, miszerint polgárjogot gyakorolhasson, minek az adózás természetes corollariuma. A dolog épp olyformán történnék, mint történik például Angolhonban a választók lajstromozása. Nem a közhatóság kutatja, hogy ki bir választói qualificatióval, hanem a választók jelentik, s bizonyítják be igényöket. Egyébiránt ha itt nem a kir. városok szerkezetéről, hanem az országos adózási rendszer gyökeres átváltoztatásáról volna szó: nem akarjuk állítani, hogy a földbirtokos, iparűző és kereskedő osztályba nem eső városi lakosok megadóztatására nézve, a jövedelmi minimumnak fentebb kijelentett mód szerinti fölvételénél jobbat föltalálni nem lehetne; a mennyiben e szerint nem a városi lakás által szerzett egész jövedelem, hanem csak a polgárjog gyakorlatához szükséges rész vettetik adó alá; azonban tekintetbe vétetni kérjük, hogy itt nem az ország adózási rendszerének gyökeres átalakítása, hanem a városi szerkezet, s polgárjog meghatározása forog kérdésben. A városok kérdése magában is annyi nehézséggel terhes, hogy okunk leend áldani nemzetünk istenét, ha törvényhozási egyezkedéseink retortáiból csak féligmeddig elégítő alakban kerül is ki; s ha még egy más kérdés bonyolult csomóját is hozzákötnők, – oly kérdés csomóját, melyet tökéletesen megoldani, még eddig a gyarló emberésznek sehol sem sikerült: az adóztatási rendszer kérdését, t. i. melyet a kérdés lényegében rejlő nehézségeken kívül, nálunk még sajátlagos körülmények is nehezítenek: – ezen hozzákötéssel csak azt bizonyíthatnók, hogy a városok reformja iránt mutatott készségünkkel csak nemzetünk várakozását s a művelt világ figyelmét akarók mystificálni, de cselekedni nem akaránk, mert szándékos gonddal szemelénk ki mindent, mi a kérdés megoldását lehetetlenné tegye. A fentebbi categoria úgy, a mint felállítva van, a czélnak, mely végett felállíttatik, megfelel; mert a polgárjogot nem teszi kény-kedvtől, nem születéstől, castoktól függővé; biztosít annyit, hogy polgárjogot senki sem gyakorland, ki a városi érdekekhez önérdeke által csatolva nincs, de mindenki gyakorland, ki oly állapotot, bizonyít, mely bizton kezességül vehető, hogy a választói jog gyakorlatánál kívánatos képzettség, s a közállomány fentartása iránti eleven érdek nem hiányszik; egyszersmind annyi adózással is össze van kötve, a mennyi oly élelemkeresetet, oly jövedelmet képvisel, mely az említett érdekeltségnek, s jogképességnek anyagi jeléül emberileg felvehető. A mellett pedig, hogy Pest vármegye tervezete a státusjogtanilag józanul föltehető kellékek mindenikének megfelel, még azon ajánlatos sajátsággal is bir, hogy egészen gyakorlatias, könnyen kivihető, egyszerű, s a fennálló adórendszerbe legkönnyebb szerrel beilleszthető; hogy jogot közteherviseléssel viszonyba teszen; minden érdeknek, mely a városokban képviseltetést kíván, kellő de nem túlságos befolyást biztosít; és elég tág, hogy a városi reformot az alkotmányos szabadság érdekében történendőnek biztosítaná; de nem oly tág, hogy a nyers tömegek rendetlenkedésétőli félelmet, még a szükebb érzetű kebelben is fölgerjeszthetné. Mert hiszen nem lehet eléggé ismételni, hogy midőn polgárjogi qualificatióról van szó, nem oly testület alakítása forog kérdésben, mely tanácskozandik és határozand, hanem csak olyan, mely tanácshozókat választand; s mi bátran merjük állítani, hogy a választói jog a polgárjog minimuma; bátran merjük kérdezni: van-e még kevesebb, mit polgárnak adni lehet? S nevezhetnők-e azt alkotmányos polgárnak, ki még csak ennyi joggal sem bir? Rendetlenségektől nincs mit tartani, nemcsak azért, mivel több nagy, de nem királyi városok példáján kívül egyenesen Pest városára is hivatkozhatunk, hol a külvárosi bírákat a lakosok egész összessége és pedig évenkint minden rendzavarás nélkül választja; hanem azért is, mivel a választásoknáli rendzavarások egyedüli kútforrását, nagy tömegeknek egy helyre csődítésében kell keresni; ennek lehetségét néptelenebb kir. városokban a categoriákba eső lakosok csekély száma, népesebb kir. városokban pedig azon intézkedés kizárandja, miszerint a választók tömege nem fog egy helyre összecsődíttetni, hanem várostizedekre oszolva, adandja csendben nyugalomban titkos írott szavazatát. Emberi intézkedés, éppen mivel emberi, örökké gyarló maradand, s árnyékoldala mindennek van; de vessünk össze fényt és árnyékot, és soha ne felejtsük, hogy azon nemzet önmagáról mondott le, s lemondva vesztét önmaga írta alá, mely a visszaélésektőli felelem miatt a szabadságról is lemondana.
Azonban nem elég saját véleményünket okokkal támogatnunk, szükség másokét is méltánylanunk, s megmérnünk becsöket legjobb belátásunk szerint; mert nem azon hiuság vezérel elmélkedéseinkben, hogy az nyerjen diadalt, mit mi gondolánk, vagy a velünk rokonul érzők gondolának; hanem azon óhajtás lángol keblünkben, hogy az történjék, mi a honnak jó. Azért tehát nem mellőzendjük a tekintélyesb ellenvélemények taglalatát; tisztelt olvasóinkat pedig kérjük: ne únják, ne vegyék feleslegesnek e kérdés gyakori vitatását. Nem tudjuk mások miként vannak vele, de keblünkben napról-napra erősb meggyőződéssé válik, hogy nemzetünk ujjászületésének roppant processusában más működő elemek jótékony hatására is van szükség, mint melyet csupán az eddigi tényezők nyújtanak. Magunk is nemesnek születve, természetes, de tán nem kárhozatos gyarlóságnál fogva néha felvillanni érezzük keblünkben az óhajtás: bár a nemességnek adatott volna az isteni dicsőség, e nemzet regeneratióját egyedül tökéletesen bevégezni! Ámde minek mystificáljuk magunkat a vágyak ihletésével? Nem megyem uraim! – hiában, – a dolog így menni nem fog. A nemesség kétségtelenül főtényező leend mindvégiglen, és megérdemli, hogy az legyen; de egyedüli nem maradhat; segédre van szüksége, különben működése hatását önmagán fogná szertetördelni. E nélkülözhetlen segéd pedig csak egy önálló alkotmányos középrend lehet, e nélkül nemzetünknek jövendője nincs. Ezért tehát a kir. városok kérdése életkérdés; de ez életkérdésnek viszont életkérdését a polgárjog meghatározása teszi; alakíttassék ez rosszul, alakíttassék olygarchikus vágyak, impracticus elméletek, suprematiai törekvések irányában, alakíttassék akként, hogy a kir. városok csak életműtlen eszközökké törpüljenek, a castok érdekeinek vagy castok hatalmának kezében: s átkává válhatnék jognak, s alkotmánynak, a mitől áldást vártak szíveink; s beteljesedhetnék rajtunk, mit a római költő dallott:
Sic est, acerba fata Romanos agunt,
Ut – – – – – – sua
Urba haec periret dextera.
Ut – – – – – – sua
Urba haec periret dextera.
