Őszinte nyilatkozat.*
Őszinte nyilatkozat.*
Az 1843-ik évi »Pesti Hirlap« 309-ik számából. K. F.
Gróf Széchenyi István úr több ízben kijelenté óhajtását, hogy azon párt, melyet ő (hibásan) Pesti Hirlap pártjának nevez, s inkább azon véleményfelekezetnek kell vala neveznie, melyhez a Pesti Hirlap is tartozik, telekdíjas indítványa iránt nyilatkozzék; kimondván, miként ha tervének még e párt is ellene volna, azt kivihetőnek nem látván, felhagy vele; ha pedig ezen párt mellette nyilatkozik, s annak kiviteléhez őszintén, tettlegesen hozzájárul, az agitatióhoz haladéktalanul hozzáfogand.
Én azok nevében, kikhez egyenlő vélemény csatol, nyilatkozni nem kaptam senkitől felhatalmazást; azért csak magam nevében nyilatkozhatom; de miután azon egyéneket, kikkel czélban, irányban, s eszközökben egyetértek, eggyé, egésszé nem speciális szövetkezések, nem összebeszélések, hanem csak eszmetalálkozás, értelmi összhangzás, s érzelmi rokonszenv alakítá, három év óta sokkal több alkalmam volt ezen egységnek vezéreszméjét kitanulni, hogysem vakmerő elbizakodásnak vélhetném, ha kijelenteni bátor vagyok, hogy részletekben társaim gondolkozása különbözhetik, miként sok egyebeknél különbözött (mert mi szabad emberek vagyunk, kik keblök meggyőződését követik, de mester szavára nem esküsznek); azonban annyit biztosan reménylek, hogy nincs és nem lehet a haladásnak igaz barátai közt egyetlen egy is, ki őszinte nyilatkozatom lényegében nem osztoznék.
Azt tehát, a mit mondani fogok, saját magán nézetemnek kérem vétetni, de oly nézetnek, mit azon vezéreszmére alapíték, melyet a velem egyetértők alapjának s összetartó kapcsának hiszek.
Ezen alapeszme pedig abban összpontosul: hogy mi haladni, s javítni akarunk, nem egyes cast-ok, hanem az egész hon érdekében; s ha ki a honra nézve ily irányban valami jót akar, az legyen bár legszenvedelmesebb ellenségünk, őszinte buzgó közremunkálásunkra, segítségünkre oly biztosan számolhat, mintha leghűbb barátunk volt volna. – Előttünk a hon érdeke lebeg, nem személyes dicsvágy, nem hiúság. Nem azt nézzük, hogy kitől jő valami, még csak azt sem, hogy minő ösztönök által indíttatik: hanem nézzük azt, hogy mit akar? s ha ez jó, ez üdvös a hazának, dobálja bár személyeinket sárral piszokkal: vagy megvetjük azt, vagy ignoráljuk, vagy visszatorlasztjuk körülmény, s egyéni hajlamunk szerint; de mindenben, mit a honra nézve jót, s üdvöst akar, számolhat ránk, mint testvérekre, s nálunknál hűbb munkásokat nem találhatand.
A haladni kívánók nemes önérzettel mondhatják, hogy e gondolkozást, ezen érzelmet 1832 óta tettekkel igazolák. Elvszerü ellenzéknek tartjuk magunkat, s azok leszünk mindig polgári állásunk természeténél fogva, és senki szavaira nem esküszünk, meggyőződésünket senki tetszésének alá nem vetjük; de hivatkozom a lefolyt évek történetére, valahányszor akár a kormány, akár más valaki országgyűlésen vagy azon kívül olyast indított meg, mit a haladás irányában az egész honra jónak, üdvösnek láttunk vala, mi valónk leghűvebb pártolói. Hasonló irányban, hasonló szíves készséget tapasztalhattak mindig mások is, a kik gondolkozásunktól különböztek; hasonlót tapasztalt gróf Széchenyi is, ki már 1835–36-ban, ép akkor, midőn az adófelajánlási jog legfőbb alkotmányos kezességre nézve, az ellenzéktől elszakadott, sőt ellene nyiltan, s magánkörben agitált is, leginkább azoknak, kik ellen agitált segítségével vívta ki a hidat, s a nemzeti játékszin iránt (másutt megbukott) indítványát. – Hogy 1840 óta a gróf hasonlót nem tapasztalt, annak okai nem mi vagyunk, hanem ő maga; ki 3 év óta semmi positivumot nem cselekedett, hanem egyéniségének minden tehetségét negativ ellenségeskedésre, s mindennek a mi csekély személyemtől eredt, úgy a politikai, mint socialis téren akadályozására pazarlotta (s minő eszközökkel, az isten tudja!), s ki még most is midőn egyetlen, s első positiv indítványának pártolására fölhí, s közremunkálására fölhí, s közremunkálásunkat nélkülözhetlennek elismeri, felénk nyujtott jobbját csalánnal szedi tele, s csipkedéseivel, bökdöséseivel még most sem hágy fel. – Jó politika-e ez? vitatni nem az én gondom; oly derültek-e honunk viszonyai, annyi elpazarolni felesleges erőnk van-e? hogy ezt tenni a hazafiság megengedheti, nem bonczolgatom; de legyen nyugodt a gróf, és legyen meggyőződve, hogy nem illethet annyi bántalmakkal, miszerint azoknak emlékezete, a velem rokon gondolkozásuak egységének vezéreszméjén, s a polgárkötelesség erős érzetén; s ha mi jót akar a honnak, ha mi üdvösséges positivumot indítványoz, annak kivitelére bennünk leghűbb munkásaira ne találjon.
A mi különösen csekély személyemet illeti: már midőn a gróf 24 íves könyvével Hirlapom »modorát« megtámadá, »Felelet«-em 230-ik lapján így nyilatkozám: »Részemről biztosíthatom a nemes grófot, hogy folytassa bár, ha úgy tetszik, megtámadását, s tépje ügyemet és személyemet a mint tetszik, mégis valahányszor a nemes gróf honunk boldogságának épületén »positiv« munkálkodandik, s homokhordó napszámosokra szüksége leszen (lesz pedig, mert oly nemzetnek vagyunk tagjai, melynél semmit rólunk nélkülünk) a százezerek között, kik a gróf vezéri szemére örömest függesztik tekintetöket, sok erősbet igen, de hűbb napszámost nem talál mint én.«
Mióta ezeket írám, sok változott; a gróf engem temérdek bántalmakkal illetett, tettem bár akármit nemcsak a politika, hanem a socialis reformok körében is, azt mind, még az iparegyesület, s kereskedelmi társaság létesítését is gátolá, gúnyolá, akadályozá; de istenem úgy áldjon meg, a mint igaz, hogy több mint két év előttről idézett soraimban kijelentett készségem, sem őszinteségben, sem szilárdságban nem változott.
A mi a telekdíjas indítványt illeti: az országgyűlési tárgyhalmaz nem engedi, hogy ezen egy czikkben elmondhassam, miképen ajánlkozom annak pártolására; – a jövő számban őszintén, röviden, burkolgatás, s reserváták nélkül elmondom azt; – engedje a gróf, hogy jelenben megmondjak némelyeket, miket, mielőtt amaz iránt különösebben nyilatkoznék, megmondani a velem egy gondolkozásnak iránt, azon szilárd pártfogás miatt, melyben a gróf üldözései ellenében folytonosan részesülni szerencsém van, kötelességemnek ismerek. – Czélom nem recriminatio, sérteni nem akarok, csak constatirozom a helyzeteket és kérni fogok. Legyen ez a leszámolás végstádiuma, ha úgy tetszik.
A gróf elismeri, hogy tervének kiviteléhez nincs reménysége, ha a velem egy gondolkozásuak nem pártolják.
Ezen nyilatkozatot sok hiú ember, kinek gondolatai inkább kedves, »én«-je, mint hazája körül forognak, sokallani fogja talán; de mi azt hisszük, ez hozzá illő férfias nyilatkozat, először mert igaz; mivel a vélemény, melyhez tartozni szerencsém van, nem elég erős ugyan arra, hogy minden egyéb ellenvéleményü felekezetek ellenében minden haladási kérdést keresztül vigyen, kivált ha még azok is, kikben joggal hitt barátokat találni, ellene fordulnak szenvedelmesen; hanem elég erős arra, hogy oly haladási kérdésnek, melyet még csak ő sem pártol, közel sikerre kilátása ne legyen; – másodszor: illő és férfias a gróf nyilatkozata azért, mert benne elismerése rejlik annak, hogy alkotmányos országban egyes ember alig tehet valamit, ha mások által nem pártoltatik, ha rokonszenvre, népszerüségre nem támaszkodhatik. Emlékezzék a nyájas olvasó azokra, miket »Kelet nép«-rei »Felelet«-emben a népszerüségről mondottam: »a ki azzal nem bir, hasonlíthat a mágnestűhöz, mely a hajónak útirányt mutat, útnak de soha nem indíthatja«. – A gróf, úgy látszik, feladatul tűzte volt ki magának az utolsó három év alatt a népszerüséget nevetségessé tenni, ellökött magától minden pártot, megtámadott minden felekezetet, s az oly activ cselekvő nagy hazafinak egész élete negativitássá változott! – s a végeredmény? – – sem a Pesti Hirlap, sem barátai tönkre téve nincsenek, nemes ellenünk pedig hajdani nagy befolyását önmaga nullificálta. – Ez azonban nem a nemes gróf egyéniségének eredménye, hanem annak természetes következése, hogy a positiv cselekvő pályáról letért, s lelkének egész energiáját negativitásba összpontosítá. – A negativ szerepnek végeredménye mindig ilyen. – Istennek hála! ezen segíteni igen könnyü; a nemes grófnak csak cselekvőleg kell föllépni azon irányban, melyet e nemzetnek önmaga kijelölt évek előtt; s akarja, ne akarja, ujólag vezérünk lesz, javaslatait ezrek meg ezrek támogatandjuk, s hatása nagyobb leend, mint valaha. – Hiában, uraim, hiában ambicionáljuk a párton kívüli állást; miután szerencsétlenségünkre a nemzet irányban, akaratban egy testté össze nem forr, felekezethez kell tartozni, pártra kell támaszkodnia, a ki hatni akar. – A puszta negativitás pedig cselekvő életben hatást nem gyakorolhat.
S most némely kérésekkel járulunk a nemes grófhoz, de nem szabjuk azokat terve pártolásának feltételéül; ha enged kérésünknek, köszönettel vesszük; de ne engedjen bár, mi úgy telekdíjas indítványát, mint minden positiv jót, mit javasland, pártolandjuk.
Első kérésünk: ne igyekezzék a nemes gróf minduntalan hűteni, s nevetségessé tenni a lelkesedést. – Adjon jó irányt a cselekvésben; ámde engedje, hogy a mi jó, az iránt lelkesülhessünk; nézze maga körül, fontolja meg a legujabb eseményeket, s meg fog győződni, hogyha lelkesedést nemcsak nem ébresztünk, sőt azt örökké hűtögetjük, egyikünk tétlen apathiába sülyed, másikunk iránytűt vesztve habozandik, s nemzetünk elvész dicsőségtelenül.
2-ik kérésünk: szűnjék meg a nemes gróf, ha úgy tetszik, azok irányában, kik három év óta cselekvőséget fejtettek ki, a gyümölcstelen theoriák, s ábrándok vádját emlegetni. Egy részről a theoriát megvetni akarni nevetséges dolog, mert hiszen a kinek theoriája nincs, az – mint mondani szokták – hü bele Balázskint világba él, a pillanatnyi eventualitások labdajátéka, s ha tesz is valamit, csak gépszerűleg cselekszik, nem öntudattal; s mivel nem öntudattal, minden perczben felakad, nem tudva magán segíteni. – Theoria praxis nélkül haszontalanság; praxis theoria nélkül okszerütlenség. – Más részről, hogy nekünk a puszta theorizálást joggal szemünkre nem vethetni, sőt inkább, hogy helyesen fogónk fel e nemzet korszerű teendőit: mutatja az, miszerint a nemzet közélete épen indítványaink körül összpontosult; mutatja a jelen országgyűlésnek practicus mezőni munkálatai. – Minek hát az örökös gúnyolgatás? mely csak ront, csak keserít, s nem egyesít, melynek nyilai a gúnyolóra esnek vissza.
3-ik kérésünk: ha mit az átalakulási téren cselekszünk, ne birja bár a nemes gróf rokonszenvét, ne pártolja bár azt, ha úgy tetszik, legalább ne gátolja; vagy ha gátolni akarja, lépjen föl ellene nyiltan, őszintén; ne igyekezzék társalgási körben nevetségessé tenni, gúnynyal illetni, s mások hozzájárulását akadályozni. Emlékezzék a nemes gróf arra, mire egykor Orosz urat maga intette, hogy ha nem ápolja is a mások által ültetett csemetéket, legalább hagyja, hogy mások ápolják. – A haza elég tág tér, milliók cselekvésének enged helyet. – Én a gróf irányában hasonlót soha sem tettem; még csak »Csónakda«-ját sem tevém nevetségessé, s nemcsak azért, mivel a parányi eszköz messze hátterében rejlő szép irányt felfogni birtam, hanem azért sem, mivel a cselekvést parányiságokban is becsülni tudom. – Engedjen kérnem viszonzást.
Ezek a grófhoz kérelmeim. Ha hajt reájok valamit, köszönettel fogadom; de ne hajtson bár legkevesebbet is, istenem úgy áldjon meg, a mint hű munkása leszek, valahányszor a közös hon érdekében meggyőződésemhez képest valami jót indítványoz. – A telekdíjas eszmére nézve, ezen itt bevallott irányban, legközelebb őszintén nyilatkozandom.
