Státusgazdasági tájékozás.*
Státusgazdasági tájékozás.*
Az 1842-iki »Pesti Hirlap« 121-ik számából. K. F.
Az internationális kereskedés tökéletes szabadsága azon fényeszmék egyike, melyeknek varázsereje hatalmasan ragadja meg az ember kebelét. Szabad kereskedés az egész világon, lerontva minden korlát, minden gát, mely a föld lakosinak különféle nemzetcsaládjait egymástól elkülönzé, s az egész emberi nem egy testté összeforradva, oly nagyszerü kép, melynek ha részletes vonásait anyagi jólét és szellemi kifejlés s jog és politika mezején keresztül visszük, lehetetlen, hogy bizonyos Anacharsis Cloots-forma ihletés ne röpítsen, perczekig legalább, ama felséges regiókba, honnan csak szánakozó megvetéssel lehet az emberi nem jelen elszakadozott törpeségét tekinteni, miként Micromegas tekinté a körmére szedett sorhajót. Gúnynak ne legyen véve szózatunk. Ha van ember, kinek kebele elég tág, a mindent feláldozó készség munkás szerelmével az egész emberi nemet dobogó szívéhez szorítani, ha van, ki elég erős az összes emberi nem egy családdá forrasztását, a tökély emez ideál fénypontját, cselekvésiben s áldozatiban magának közvetlen czélul tűzni ki, bámulni fogjuk nagyságát s leborulunk előtte, mint egy félisten előtt, és nem fogjuk ellene vetni, hogy ily hősül még a vallás is nem gyarló embert, hanem csak istenembert állít előnkbe, nem fogunk a nép szavára hivatkozni, miszerint gondoskodva van, hogy a fák felhőkig ne nőjenek; nem fogjuk mondani, hogy a cosmopoliticai resignatio valóságos Titán harcz, mely hasztalan erőködik Ossát Pelionra halmozni; nem fogjuk mondani, hogy az ideologiai tökéletesség végetlen mezején vannak láthatlan vonalak, melyekről az egész emberi nemre nézve is áll, mit Halley mondott Newtonról: hogy embernek közelebb Istenhez jutni tilalmas; nem, mi bámulni fogjuk nagyságát: de nem fogjuk szégyenelni gyarlóságunkat, minélfogva meg kell vallanunk, hogy a mi kebelünk nem ilyen tág, hogy gyönge szemeink közelebb fekvő czélra függesztvék, hogy nekünk szűkebb körre van szükségünk, melynek élni szeressünk, melyért halni örömmel készek legyünk; és e szűkebb kor az édes hon, s e közelebb czél nemzetünknek nemzeties kifejlődése. És lehet, hogy ezen szempont korlátoltsága miatt tévedünk: de nekünk úgy látszik, hogyha a cosmopolitismus czéljai – melyek közé tartozik az általános kereskedési szabadság is – csakugyan nem puszta ideálok, hanem valósággal elérhetők, vagy legalább megközelithetők, azokhoz más úton jutni lehetetlen, mint csak egyedül a nemzeteknek nationális kifejlődésük által. Voltak státusok, melyek egyetemes individualitásukban csuda nagyságra emelkedtenek, de ben a státuspolgárok egyéniségét egészen absorbeálták. Mi ez állapotot státusideálnak épen nem tartjuk. Mert ha nem az egyének szabadsága és boldogsága végett vannak a polgári társaságok, úgy nem tudjuk, mi végett vannak. Nézetünk szerint valamint kell, s épen a státus boldogsága s kifejlődése végett kell, hogy annak irányában egyes polgárok szent és sértetlen individualitással birjanak: ép úgy kell, s egyenesen az egyetemes emberi nem boldogsága s kifejlődése végett kell, hogy ennek irányában a nemzetek individualitása sértetlen megmaradjon s a mint merő czéltévesztés engedni, hogy a státusok az egyes polgárok egyéniségét absorbeálják, ép úgy az volna oda munkálni, hogy a cosmopolitismus a státusok egyéniségét absorbeálja.
– – – – – – – Ezen thesis fonalának tökéletes fölgombolyítása cathedrai foglalatosság, s így messze túlhaladja hirlapi czikkecskék határait; nem tartók mégis szükségtelennek tájékozásul ennyit előrebocsátani; mert midőn azt állítók, hogy a német vámszövetséghez csatlakoznunk kifejlődésünk jelen állapotában annyit tenne, mint a honunkbani műipar keletkezésének hosszu időkre még csak lehetségét is semmivé tenni: a kereskedési szabadság cosmopoliticus fényphrasisai vettettek ellenünk, s az állittatott, hogy »egyedül a kereskedési szabadság képes eszközölni, hogy a magyar gyárak keletkezzenek, s annál inkább fognak Magyarország keletkezendő gyárai virágzani, minél nagyobb lesz a kereskedési szabadság napjától megvilágított tér, melyen mozoghatandnak«.
Ez, Uraim! merő ideologia, merő légalkotmány, mely igen szép volna, hahogy a légre építeni lehetne; de a gyakorlat és tapasztalat mezején, hol syllogismusnak mozaik művéhez a körülmények kavicsait nem magunk teremtjük, hanem vennünk kell, a mint vannak, merőben ellenkező eredményre vezetne. Ha valaki nézeteink ellenében azt mutogatja, hogy a német vámszövetséghezi csatlakozás által piaczot nyerünk termesztményeinknek, meg tudjuk fogni, sőt végig menvén főtermékeinken, a borra s dohányra nézve magunk is elismerők; de miként lehet állítani, hogy e csatlakozás a magyar gyáripar keletkezésének kedvezend. Ezt csakugyan meg nem foghatjuk. Lássuk egy kissé. Ha e szót: szabadság, nem státusjogtani szempontból, hanem elvont fogalmában tekintjük, alkalmasint legfőbb fokának mondhatnók azon állapotot, melyben minden ember azt tehetne, mi neki tetszik. Ime az ideologia szabadsága; de mi volna gyakorlatban a következés? az: hogy az erősebb elnyomná a gyöngébbet. Nem szabadság ellen, hanem ép a szabadság érdekében történt tehát az emberi viszonyok oly módu alakulása, minélfogva a status a gyöngébbnek az erősb ellen ótalmat ad. Már pedig a mint egyes embernek szüksége van az erősb elleni ótalomra, s csali ezáltal lesz szabaddá, ép úgy a gyöngébb – azaz nemzetgazdasági szempontból szólva – fejlettebb nemzetnek is ótalomra van az erősb ellen szüksége, különben közöttük az úgynevezett kereskedési szabadság csak oly forma lesz, minő van a boroshordó s a pinczér között, ki azt szabadon csapra üti.
Midőn azonban a védelem szükségét említjük, távol vagyunk a prohibitiv rendszer pártolásától. A mit már egyszer a státustani theoriákról mondottunk, hogy t. i. nincsen körében oly doctrina, mely vaskövetkezetességgel szélekig víve képtelenségre ne vezetne, azt a politikai gazdaságról is teljes mértékben ismételjük. Azok után, mit a kereskedési viszonyokról már mondottunk, nem látjuk szükségesnek ujólag mutogatni, hogy egy nemzet sem képes a jólét magas fokára emelkedni, melynél a productiv erők még gyümölcsözővé nem tétettek, mert ezekben fekszik a nemzeti gazdagság legfüggetlenebb, legkimeríthetlenebb tőkéje; alkalmazza tehát valaki egy ily, még ki nem fejlett de sok szunnyadó erővel biró nemzetre a productivus kifejlésben magas fokra emelkedett más nemzetteli szabad kereskedés doctrináját, s oly bizonyos, mint kétszer kettő négy, hogy amaz örökös kiskorúságra lesz kárhoztatva, míg két nemzet között, mely az ipar és nemzeti jólét pályáján egyenlő sikerrel versenyezhet, mely anyagi s erkölcsi erők kifejlése tekintetében vagy csak most indul a pályán, vagy már egyenlő távolságra haladott, a szabad kereskedés csak üdvös lehet; ellenben ha valamely státus hasonlóképen puszta ideologia után productiv erejét minden idegen verseny kizárásával akarná kifejleszteni, s oda munkálna, hogy mindent hon készítsen, még azt is, mit – bármi magasra fejlődjék is műipara – helyzetének sajátságainál fogva oly jól, vagy oly olcsón sohasem képes kiállítani, mint külkereskedésben megszerezhetné: ez ismét megszüntetne minden internationális kereskedést, s vagy haszontalan erőpazarlással egy napig virágzó üvegházi növényt idézne elő, vagy pedig magát – mint dr. Francia Paraguayt – nélkülözésre kárhoztatná. A szélek imígy találkoznak, az ideologia anthitesisei következetesen keresztülvive egyenlőn képtelen eredményre vezetnek. És pedig abban van a cosmopolisták csalódásának egész kulcsa, hogy a szabad kereskedés ellenében szabályos állapotul mindíg a prohibitiv rendszert veszik föl, még pedig annak is azon fokát, midőn a productiv erőnek minden cseppe mozgásban van, veszteglésben pedig semmi sincs, s ezen, már elfoglalt, már gyümölcsöző tőkének valamely része a prohibitiv rendszer által, természetes s annálfogva lehető leghasznosabb csatornájából más mesterkélt, annálfogva kevésbbé hasznos csatornába szivárogtatik; ezen állapot minden bizonynyal káros, mert elméletileg tökéletesen igaz a Smith Ádám tanjának alapelve, melyet Bentham ekkép fejez ki: »Az ipart a tőke határozza«; s az által honosult meg, hogy a tőkét más iparágtól elvonta; a nemzeti gazdagság összes értékét bizonyosan nem növelé, sőt ha kevesebb vagy ingatagabb hasznot hajt, mint amaz hajtott, még veszteséget okoz. Igen, de van még egy harmadik állapot is, s ez ott van, hol a productiv erő haszontalanul vesztegel. Igy például honunknak hegyes népes felvidékén. A nemzeti tőke legnagyobb factora, az emberkéz, télenát egészen, sok helyütt nyáronát is nagy részben hever, a tömérdek vízerő használatlanul elfolydogál, az őserdők fái korhadva dőlnek ki, hacsak némely industrialis paraszt egy jó darabot canadai módra le nem éget, hogy a hamu kövérítette sovány földben egy-két éven át zabot termesszen, s aztán elhagyja, új darab erdőt leégetendő; no már itt a természettől is egyenesen műiparra hivatott vidéken minden gyár s minden pamutszövőszék valóságos adalék a nemzeti gazdagság tőkéjéhez; ámde keletkezni sohasem fog, ha kezdetben mindjárt még mielőtt megerősödött, mielőtt meghonosult, egy, már magas fokon álló műiparos nemzet vetélkedését kell minden egyenlítő védelem nélkül kiállani. Igen, – mondjátok – de hisz ezen gyártásra hivott vidéken a műipar keletkezését az angol s német gyárművek versenyzése eddig sem akadályozá, mert ezek ellen nemcsak mérséklett védvámok által mint mi kivánjuk – hanem, mondhatni, prohibitio által valának biztosítva; az austriai gyárak versenyzését pedig kizárni nem akarjuk, sőt velök szövetkezni óhajtunk, és gyáraink még sem keletkeztek! Igaz, de nem is azt állítjuk mi, hogy a német vámszövetséghezi nem csatlakozás lábdobbantásra gyárakat idézend elő honunk alkalmas vidékein; hanem csak azt erősítjük, ha minden akadályt elmozdítunk is, mi eddig honunkban a gyárak keletkezését nem engedé, még sem lesz soha gyáriparunk, hahogy a német vámszövetséghez csatlakozunk; mert ennek már magas tökélyü műiparával védelem nélkül a versenyzést ki nem állhatnók. Hogy gyárak hazafiságból keletkezni soha sem fognak, ez oktatásra szükségünk épen nem vala, ámbár talán nem igen hibáznánk, ha egy kissé követve szeretnők látni hazánkban, mit Franklinról említettünk; de ép azért, mivel hazafiságból gyárt senki sem állít, nem szeretnők a lehetőséget kizárni, hogy nyereményi számításból állíthasson, és ezért nem akarnánk a német vámszövetséggel hazánknak úgy, valamint az austriai birodalomnak jelen állapotában egyesülni. Mondjátok továbbá, hogy ha nagyobb a vásártér, bizonyosabb a gyártás haszna, tehát valószinűbb a gyárak keletkezése. Ezen ideologiai állítás gyakorlati alakba öltöztetve annyit tesz, hogy minél nagyobb és szabadabb piaczot nyitunk mi a német műiparnak, annál több gyár keletkezendik a mi rovásunkra Németországban; és e felől mi egyáltalában nem kételkedünk. Felhozzátok Baaden példáját, melybe miután a német vámszövetséghez csatlakozott, a szomszéd Aargau, Turgau és Schaffhausen cantonok számos gyárai átköltöztek. Ez tökéletesen igaz, de épen a mi véleményünk mellett szól: azért költöztek át, mivel cantonjaik a szövetséghez nem tartoztak; de ha oda tartoztak volna, egy lépést sem mozdultak vala hazulról, ép úgy, mint az elberfeldi gyárnok nem jövend Trencsénbe gyárat állítani, ha elberfeldi gyárműveit, hozzánk vám nélkül leküldheti; de ha nem küldheti, lesz a ki eljő, hogy pénzét hazánkban gyümölcsöztesse, mihelyt számvetését a gyártáshoz szükséges segédszerek behozatalának gyarmati rendszerü akadályozása meg nem zavarja. Mondjátok azt is »miképen kevés magyarral lehetne elhitetni, hogy az austriai vámok javunkra állítvák föl«. Igaz, valóban igaz, de forduljanak egy kissé a szerepek, huljanak le a vámsorompók Austria s honunk között, a többi külföld irányában pedig, a prohibitio rendszerének számüzésével, oly közös vámok állíttassanak, melyek az adás és vevés közti igazságos arány által, fejlődési stádiumunk fokkülönbségét kiegyenlítsék: akkor igen sok, de tán minden magyar elhiendi, hogy a vámvonalok az ő javára is állítvák, miként a német vámszövetség 26 millió lakosa egy szívvel-lélekkel hiszi, s áldva hiszi, hogy a vámvonal, mely honi műiparát az angol suprematia elnyomásától megmentette, az ő javára állíttatott. És valóban igen különösen hangzik, hogy minket a kereskedési szabadság nevében édesgetnek azon vámszövetséghez, mely ép az Angliávali szabad kereskedés ellen felállított vámvonalnak köszöni, hogy gyáripara óriásilag kifejlett 10 év alatt! Ha oly szép ezen úgynevezett kereskedési szabadság, miért nem nyitják meg piaczaikat az angoloknak, miért nyitják meg ellenben nekünk? csak azon egyszerü kis okból, mivel az angoloktól nagyobb részben ők vennének gyárműveket, mi ellenben ő tőlük vennénk. Eszünkbe jut itt egy amerikainak elmés megjegyzése, ki előtt, midőn valaki bosszankodva említé, hogy az angolok kereskedési szabadságot kezdenek tanítani, miután vámok s tilalmak által oly magas fokra emelék műiparukat, miszerint szabad piaczon hasonló körülmények között velök senki sem versenyezhet, az elméncz röviden azt feleli: nincs a dolgon mit csudálkozni, az angolok politikai gazdaságtanjok theoriáját ép úgy, mint gyárműveiket nem belfogyasztásra, hanem kivitelre fabrikálják. De hiszen különösen is van az ember ezzel a cosmopoliticai theoriával; lám a mi tisztelt vélemény-ellenünk, ki nézeteinket azzal czáfolgatá, hogy gyáraink keletkezésére is legbiztosabb eszköz a német gyárnokkali szabad kereskedés, egyúttal Austriának azt tanácsolja, hogy az aegyptusi s odessai gabonát zárja ki tökéletesen, a moldvai, oláh s bessarábiai ökröket pedig bevitetni ne engedje; már pedig azt még List is elösmeri, hogy a védvámrendszert az élelmi czikkekre, s általában a nyers kelmékre nem tanácsos kiterjeszteni; ámbár mi bizony nagyon megköszönnők, hahogy ama jó tanács elfogadtatnék, csakhogy igen gyöngének hangzanak mellette a cosmopoliticus tanácslatok. Végre még azon mondásunkat kell igazolnunk, hogy a német vámszövetséghez csatlakoznunk annyit tenne, mint a többi Európától, különösen Angliától, elzárkóznunk; erre az válaszoltaték, hogy inkább közelítés volna, mivelhogy az angol kézműárúk jelenleg mind az austriai birodalomba, mind Magyarországba hozataluknál nagyobb vámot fizetnek, mint a vámegyesületi statusokba vitelöknél. Megvalljuk, nem mertünk volna a dologhoz szólani, ha Európa vámviszonyai előttünk ismeretlenek voltak volna; mi ezt igen jól tudók, azonban megmondók azt is, hagy mi nem a sérelmes tényhelyzet, hanem a jogszerü önállás szempontjából nyilatkozunk; az ellenvetésnek tehát ereje nincs, mert vagy a jogszerűség, vagy a sérelmes tényhelyzet szempontjából kell a dolgot tekinteni; ha amabból, úgy áll: hogy a német vámszövetséghez csatlakozni annyit tesz, mint Európától s különösen Angliától elzárkózni; ha pedig emebből: úgy nincs különbség véleményünkben, mert előre s határozottan elismerők, hogy a világon minden jobb, mint a sérelmes tényhelyzet.
