Pótlék a vámszövetségi kérdéshez.*
Pótlék a vámszövetségi kérdéshez.*
A 1842-iki »Pesti Hirlap« 115-ik számából. K. F.
Midőn azon kérdést fejtegetnők, vajjon a német vámszövetséghezi csatlakozás, ha már nemzetiségünket veszélyeztetné, s a honi műipar fölvirágzásának még lehetségét is örökre semmivé tenné, legalább azon kilátással biztathat-e, hogy nyerstermékinknek nyit valami nevezetes nagy vásárpiaczot? mely legalább azokat elégítse ki, kik nem akarják hinni, hogy a magyar szorgalom is hivatva van, mint más akármelyik, egykor a »szamárhídon« túlkelni, s nem mindig és örökké csak nyersbőrt adni el, hogy kikészítve kétszeres áron visszavegye, – midőn, mondom, e kérdést fejtegetnők, némi statisticai adatokkal is bizonyítánk, hogy némely termékeink eladhatása végett nincs szükségünk a német vámszövetséghezi csatlakozásra, másokra – mint például gabonánkra – nézve pedig a csatlakozással vásárt nem nyernénk. Nem lesz talán érdektelen ez adatokat némileg kiegészítenünk. A mi a gabonát illeti: még csak azt kivánjuk megjegyezni, hogy miután – a mint már megmutatánk – a német vámszövetséghez csatlakozni annyit tenne, mint Anglia piaczát elzárni magunk előtt, a gabona igen nagy tekintetet érdemel, mert a gyapju után ez hoz be most is legtöbb pénzt hazánkba, s földbirtoki és kereskedési viszonyainknak kedvezőbb elintézése után még sokkal többet hozhat be. A gabonának ezen fontosságáról nem fogunk kételkedni, ha meggondoljuk, hogy az austriai birodalomba kivitt magyarországi termékek ára tett 1837-ben 47 millió 878,435 frtot, s ebből a gyapju 21.090,886 frtot, a gabona 8.186,982 frtot, s igy a gyapjút kivéve, minden egyéb együttvéve alig tett kétszerannyit, mint a gabona maga. Igy 1838-ban is az egész kivitel tett 61. 6 84,121 frtot, s ebből a gyapju 27.683,443 frtot, a gabona 10.897,832 frtot. Miből természetesen következik, hogy igen sok kedvezéseknek kellene más termékekre nézve halomra gyűlniök, míg oly kereskedési szövetkezés, mely gabonánkra kártékonyan hatna, nyereségesnek mondathatnék.
A mi 2. nyerstermékeink legbecsesbikét, a gyapjút illeti, erre nézve elég annyit ismételnünk, hogy miután a német vámszövetség belföldi gyáripar emelésre van számítva, ebből természetesen következik, hogy minden nyersterméknek; mit a gyáripar feldolgozhat, vámmentes bevihetését önérdeke tekintetéből elvűl kellett elfogadnia. Azonban, hogy kitessék, minden műiparvirágzás mellett is minő nagy szerepet játszik még mindig külkereskedésében a nyerstermékeladás, a következő adatokat iktatjuk ide 1835–36–37-ben közép számvetéssel bevittek a szövetséges státusok évenkint 139,870 mázsa nyers gyapjút, kivittek ellenben 150,224 mázsát, s így a magok saját tenyésztéséből 11 ezer mázsát még mindig nem tudtak feldolgozni. Nem is lehet másképen, mert Poroszország kétharmadát teszi a szövetséges statusoknak, s ez többnyire csak durva lengyel gyapjút viszen be, mintegy 12 procentumát saját termékének, melyet azonban távolról sem képes hon felhasználni; mert az utóbbi évek egyikében Poroszhon tenyésztett gyapjút 278;254 mázsát, bevitt 61,426-ot, összesen 339, 680 mázsát; miből azonban 114,117 mázsát kivitt; s így csak 225,563 mázsát dolgozott fel, azaz 52,691 mázsával kevesebbet, mint a mennyit maga tenyésztett. A feldolgozottból pedig minden lakosra csak 1 1/2 font fogyasztás esik; holott az általában úgy, valamint aránylag, sokkal népesebb Angliában Mac-Culloch szerint minden fejre 4 font gyapjúfogyasztás számíttatik.
A mi 3. a magyar bortermesztést illeti: ez legvilágosabban mutatja, hogy nincs külkereskedési piacz, mely a belföldi fogyasztással felérhetne. Honunkban a bortermesztés mestersége igen alacsony fokon áll; igen kevés kivétellel elmondhatjuk, hogy kezelésünk a szőlővessző ültetésétől egész addig, mig kancsóra szűrjük, gyökeresen hibás. Intensive tehát bortermesztésünk virágzása még igen sok kivánni valót hágy: de már extensive talán többet is termesztünk, mint kellene; mert sok oly helyütt is termesztünk, hol egy kis gyümölcsös-, vagy egy kis szedres-kert fáradságunkat csakugyan jobban jutalmazná. És miért mindezt? Mert a belfogyasztás iszonyú nagy. A statisticusok Magyarország bortermesztését középszámvetéssel 30 millió akóra teszik; miből külkereskedésre alig megyen 4–5 millió; 25 millió akót benn az országban fogyasztunk el: tehát minden fejre, apraját nagyát, tücskét bogarát összevéve, 1 2/5 akót! Pedig tudjuk, hogy a legnépesb vármegyékben a köznép nagyrésze bort tán egész életén át sem izlel; mert – hála közlekedés könnyítésérőli gondosságunknak – a szállítás oly drágává teszi, hogy az olcsóbban részegítő pálinkával a vetélkedést ki nem állhatná. No már azt kénytelenek vagyunk elismerni, hogy a vámszövetséghezi csatlakozás borainkra nézve némi vásárral kecsegtethet. Jelenleg, úgyszólván, egészen vásár nélkül vagyunk. Az Orosz birodalom mindent elkövet, hogy boraink oda ne juthassanak, a szerencsétlen Lengyelhon szegény és ahhoz orosz tartomány; Galiczia nem orosz tartomány, de szintúgy szegény; Austriát az ottani bortermesztők védelmeül magasra rugtatott határvám miatt elzártnak tekinthetjük; Svédhonban borainkat épen nem, Angliában csak névről ismerik; s az a bizonyos vállalkozási szellem, minélfogva piaczot keresnénk termesztményinknek, nemünket még eddig nem szállá meg. A francziák e részben egészen más emberek. Engedni nem tudó törekvésük következtében ellenünk fordult a világizlés, s ez ellen oly nehéz minden küzdés, hogy még saját honi asztalainkról is leszorítja legjobb magyar borainkat. De tegyük fel, hogy például Anglia megizlelné a magyar bort: ez még rajtunk egyáltalában nem segíthetne; mert, ha nem csalatkozunk, IV. György 6-ik statutumában az a rendelet foglaltatik, hogy Angliában nem szabad másképen bort bevinni, mint vagy angol, vagy azon országbeli hajón, melyben a bor termett volt, s a hajónak semmi esetre sem szabad 60 tonna (1200 mázsa) terhűnél kisebbnek lenni. No már angol hajó bort innen nem vihet, mert üresen kellene ide jönnie, miután mi Angliától, úgyszólván, semmit sem vehetünk; magyar hajó pedig – boldog Isten! Látták-e valaha Londonnál a magyar három színt lobogni? Ily helyzetben nem tagadhatjuk, hogy a német vámszövetséghezi csatlakozás borainknak talán némi vásártért nyithatna, ezt azonban legjobb esetben sem remélhetjük oly nagynak, hogy a nyereségtelen conjuncturákat ellensúlyozni képes lenne; és pedig azért nem: mivel 1. a német vámszövetséges státusok magok is igen sok s igen jó bort termesztenek, s azokat szerte a tartományokba könnyebben szállítják, mint mi a magunkét szállíthatnók; 2. mivel a franczia izlés itt is diadalmaskodott, s ámbár egy mázsa borra 8 tallér vám van vetve, mégis évenkint 1.600,000 tallér értékü franczia bor vitetik be. Nevezetesen Poroszországba, mely csak 681,741 akó bort termeszt, a déli német tartományok borait vámmentesen lehetne bevinni, mégsem képesek a magas vámmal küzdő franczia borokat a divatból kiszorítani elannyira, hogy 1838-ban Poroszországba 178,584 mázsa franczia bor vitetett be, s déli Németországból alig valami. Ezen tüneményt egyrészről az izlési szokás hatalma, másrészről a tengeri szállítás olcsósága elegendőleg kimagyarázza, oly két körülmény, mely miellenünk is fordulna, miként most déli Németország ellen fordul; úgy, hogy ennélfogva igen nagy piaczra a szövetséges státusok északi részében sem számolhatunk; délszakon pedig már épen nem, mivel itt a bortermesztés ekkorig is szép virágzásban volt, most pedig még naponként előbbre halad. Végre 3, a bajor sör annyira azonítva van a német nép mindennapi gondolatával, s annyira összeforrt izlésével, hogy a borivásnak igen sokkal nagyobb elterjedésére számítani aligha lehet.
Negyedik főczikk a dohány. Legkisebb kétséget sem szenved, hogy dohánytermesztésünkre a német vámszövetséghezi csatlakozás igen kedvezőleg hathatna. Igaz ugyan, hogy Pfalz, Bajorország Rajnamelléke, egyrészben Würtemberg, Hessen (Nürnberg és Schwabach körül), sőt maga Poroszország is sok dohányt termeszt. A német dohány azonban a világnak minden dohánya közt a legrosszabb, s mint ilyen sem képes csak távolról is a szükséget fedezni. A szövetséges státusok összes dohányfogyasztása 45 millió fontra (450,000 mázsára) számíttatik; erre 1838-ban 221,109 mázsa külföldről hozatott, s az ezért bevett vám 6/100 részét tette azon czikkekből bevett egész vámjövedelemnek, melyek a belföldi termesztéssel vetélkednek. A dohányra nézve mindazáltal megjegyezni kivánjuk, hogy miután hazánk Európában alkalmasint legjobb dohányt képes termeszteni; ha oda visszük dohánytermesztésünket, hogy becsaránylag az amerikaival vetélkedhetünk, Európában mindenütt piaczot találhatunk termesztményünknek, csak közelítsük hazánkat Fiuméhoz, hogy a szállítás költségei ne lehetlenítsék a kivitelt. Nekünk így tetszik, hogy a magyar dohánynak jövendője nem annyira Német-, mint Olasz- s kivált Francziaországra mutat. E részben azonban mezei gazdaságunknak még sok tennivalója van; még egyáltalában nem tétettek kisérletek, minő vegyületü földben közelíthetjük meg amerikai dohánymaggal leginkább az amerikai dohány minőségét, s minő művelési móddal távoztathatjuk el leginkább a magyar dohánynak azon rossz természetét, miszerint kocsa s ér-vastagsága miatt a világkereskedésben nem kedveltetik. Erősen hisszük, hogy a magyar gazdasági egyesületnek honunk egykor erre nézve is sok köszönettel tartozandik. Dohányról szólva, nem teszünk talán kellemetlen dolgot, ha néhány szóban elmondjuk, miként állunk ez igen nevezetes czikkre nézve Austriával, a mi annyival inkább érdekelhet, mivel a monarchia határain kivül eladott dohány legalabb 1839 előtt említést is alig érdemel. 1835-ben a kivitt 49,742 mázsa magyar dohány értéke 50,094 frt volt, 1837-ben 23,334 mázsára s ennek ára 239,949 frtra növekedett. A min épen nem csudálkozik, a ki tudja, hogy a magyar dohány annyira nem fedezé a monarchia szükségét, miszerint 1837-ben még 6.324,138 forint értékü dohány hozatott be külföldről a monarchiába, mi azonban 1837-ben 1.687,534 frtra, 1838-ban pedig ép 394,440 frt értékü 3029 mázsára szállott; mit Becher statisticájából már csak azért is érdekesnek véltünk kijegyezni, hogy az árnak véghetetlen különbsége szemünkbe tűnjék. Egy mázsa magyar dohány mintegy 10 p. frt, míg egy mázsa külföldi (természetesen többnyire czigarrók) 100 p. frtnál többe került!
Austriában tehát a mint tudva van, a dohány (mikép nálunk a só) kir. monopolium. A monarchiában 8 aerarialis dohánygyár van, névszerint: Hamburg, Sedlez, Göding, Winiki, Fürstenfeld, Milanó, Velencze és Ragusában. E gyárak mostani statisticájáról nem lévén adataink kezünknél, 1825-re megyünk vissza. Ekkor a dohánygyárak hivatalkörében 1922 gyármunkás, de 2447 felvigyázó s 530 főtiszt volt hivatalban. Az egész gyártásnak értéke tett 17.600.000 váltó frtot, a költség 10.300.000 s így tiszta nyereségül 7.300,000 váltó, vagyis 2.920,000 pengő frt maradt. No már 1837-ben 1.049,374, 1838-ban pedig 3.264,870 frt. értékü dohány vitetett be törvényes uton Magyarországból Austriába. Középszámvetéssel tehát föl lehet venni két millió pengő frt értékűt, vagyis a fentebbiek szerint 10 p. frtot számítván egy mázsára, 200 ezer mázsát = 20 millió font; miből az következik, hogy ha megszünnék az egyedárúság s a dohánykereskedés, minden fontra 9 kr határvámot vetve megengedtetnék, az aerarium ezen mérséklett vám mellett is csak a törvényes úton bevitt dohányból 3 millió p. frtot venne be, tehát annyit, mennyit az egész monopolium behoz. De ha meggondoljuk, hogy ily vám mellett a dugárúságnak lehetlen volna meg nem szünni, s a most becsempészett mennyiséget és azon szaporodott fogyasztást, melyet ez árcsökkenés természetesen eszközölne, ismét 200,000 mázsára tesszük, a szabad kereskedés 6 millió frt vámot jövedelmezne, míg a monopolium tömérdek zaklatás és erkölcsi baj kiséretében csak 3 milliót jövedelmez!!
