4. Piemont uralkodója Károly Albert szárd király kitűzte 1848-ban Olaszország felszabadításának zászlóját.
4.
Piemont uralkodója Károly Albert szárd király kitűzte 1848-ban Olaszország felszabadításának zászlóját.
Piemont uralkodója Károly Albert szárd király kitűzte 1848-ban Olaszország felszabadításának zászlóját.
Károly Albert király nevét, a nagylelkű (»magnanimo«) czímmel díszitve, az olasz szabadságharcz kezdeményezőjeként tisztelik az olaszok.
Sereget vezetve az 1848-ki lombard-velenczei felkelés segítségére, az olasz szabadságharczot nem ő kezdte, még csak nem is a lombárdok kezdték, hanem Sziczilia kezdte, ott már 1848. január 12-én hangzott fel az egész szigeten a »fegyverre szicziliaiak! éljen Olaszország« kiáltás; a felkelés tehát nem csak a marcziusi lombard, hanem a februári franczia forradalom kitörését is megelőzte; de Károly Albert király volt első az olaszországi uralkodók közt, aki kormánya koczkáztatásával Itáliának Austria prepotens uralmától felszabadítására fegyvert fogott.
Hát a tények sorozata szerint nem alkalomszerűtlenek a kegyelet koszorúi; melyek sírját amott a supergai sírboltban évről évre megújitva díszitik.
Hanem a történésznek a chronista szerepén kívül biráló szerepe is van; mely a tettek erkölcsi értékére a cselekvés rúgóinak vizsgálatával vet világot.
A lombard-velenczei forradalom felvillanyozta egész Olaszországot, Turin, Genua, egész Piemont és Liguria forrongásban volt. Népgyűlés népgyűlés után, város város után fenyegető hangon követelte, hogy a kormány küldjön hadsereget a lombárdok segítségére, s a mozgalomhoz katonák is csatlakoztak; Vigevanóban a »Piemonte Reale« lovas ezred lázongó hangon követelte a háborút, mindenütt bizottságok alakultak önkéntes csapatok szervezésére, s az ifjúság tolongott magukat önkéntesekekül beiratni; de a kormány katonaságot küldött a határra, azon rendelettel, hogy állja útját a Lombardiába átmenni akaró fegyveres önkénteseknek, s ne engedje meg nekik a határt átlépni; e közhirré is tett rendelet folytán a Decamilli által vezénylett genuai önkéntesek a királyi katonaság által a határon átkelésben megakadályozva, éjnek idején mint szökevények voltak kénytelenek a Gravellonén átlopódzni, más önkéntes csapatok pedig lefegyvereztettek; ez, s általában a kormány egész magaviselete a semlegesség fentartásának szándokára mutatott, s Anglia követe Abercromby, helyeselve a turini kormány elővigyázatát, csakugyan ily értelemben értesítette a dolgok állása felől főnökét, lord Palmerstont; sőt midőn a milánói ideiglenes kormány megbízásából Arese gróf márczius 20-án a végett ment Turinba, hogy segitséget kérjen Károly Albert királytól, beszélt ugyan a miniszterekkel, de a következő napon teljesen kiábrándulva kellett minden siker nélkül elutaznia, a király pedig őt még csak nem is fogadta.* – Még márczius 22-én is, tehát csak egy nappal az előtt, hogy a milanói nép öt napi dicsőséges harczával a kérkedő Radeczkyt szökésre s Milanó feladására kényszerítette, a dolgok a turini kormánynál akként állottak, hogy Károly Albert király külügyminisztere Pareto őrgróf jegyzéket intézett Buol grófhoz, Austria turini követéhez, melyben őt bizonyossá tette, hogy a király és kormánya mindent támogatni kívánnak, ami Austria és Piemont közt a barátság és jó szomszédság viszonyát biztosíthatja.
Az angol kék könyvek: »levelezés az olasz ügyek felett« II. rész 182-ik lap.
De változás jött Károly Albert király álmának szellemére (amint Byron mondaná), még pedig jött huszonnégy óra alatt.
A turini kormány azon viselkedése, melyre röviden reá mutattam, heves forrongásba hozta a közérzületet. Piemontban a hadsereg osztozott a nép felháborodásában; a katonatisztek tartózkodás nélkül beszélték a forrongó nép előtt Turin utczáin, hogy az olasz függetlenségért küzdő lombardok elhagyásának szégyene egészen a kormányt terheli, s ők (a tisztek) hátat fordítandnak a Savója ház zászlajának s Olaszország zászlója alá sorakozandanak. A forrongás Turinban márczius 23-án lázadási mérveket öltött, a nép betört az Európa szállodába, keresve a parmai herczeget, akit ott vélt feltalálhatni; nem találta, de elterjedt a hír, hogy akit kerestek, a szomszéd királyi lakban van elrejtve; a forrongó nép a királyi palota felé kezdett tolongani, hogy azt megtámadja, e válságos perczben érkezett meg Milanóbol a győzelem hirével gróf Martini, a fogadó erkélyére lépett, s lekiáltotta a forrongó népnek Radeczky megfutamlását s a milanói nép öt napi harczának győzelmét és leírhatlan lelkesedést keltő jelentését e szavakkal rekesztette be: »Mi lombardok egy nagy forradalmat csináltunk, ti, Piemont népei most egy nagy háborut fogtok csinálni.« A nép e szavakat arra magyarázta, hogy a háboru el van a kormány által határozva, minthogy Martini volt, a milanói ideiglenes kormány közege a turini cabinettel érintkezésben, s e hitben a nép »éljen Károly Albert király« kiáltással tolongott a kastély felé és látni akarta királyát; az egy háromszínü övet lobogtatva jelent meg palotája erkélyén s a következő nap kora reggelén (márczius 24-én) Turin falai Károly Albert király következő kiáltványával voltak bevonva:
»Lombardia és Velencze népei! Olaszország rendeltetései érlelődnek; szerencsésebb jövő mosolyog az eltaposott jogok félelmetlen védői felé. Fajszeretet, az idők megértése s az óhajok közössége által indíttatva elsők csatlakozunk az egyhangú csodálathoz, melylyel nektek Itália adózik. Ami fegyvereink, melyek már határaitokon összpontosultak, midőn ti a dicső Milanó felszabadításában megelőztetek, im most hozzátok mennek, hogy megadják nektek a segítséget, melylyel testvérnek testvér, barátnak barát tartozik. Bízva azon Isten segítségében, aki oly csodálatos ösztönökkel képessé tette Olaszországot saját erejével cselekedni (fare da se), támogatni fogjuk igazságos óhajaitokat s külső jelekkel is kitüntetendők az olasz egyesülés érzelmét,* akarjuk, hogy seregeink a lombard-velenczei földre lépve a Savojai paizst az olasz háromszínű zászló fölibe helyezve viseljék.
Figyelemre méltó, hogy nem »egység«, hanem »egyesülés«, nem »unita«, hanem »unione«.
Károly Albert.«
Tehát márczius 22-én »barátság és jó szomszédság biztosítása, márczius 24-én »élet-halál harcz« Austriának; bizony »nagy változás az álmok szellemében«.
És a változás magyarázata? – Megtaláljuk azt Pareto őrgróf piemonti külügyminiszternek, ugyanannak, aki két nappal előbb Austria követjét a turini cabinet barátságos indulata felől biztosította, Anglia követjéhez, Abercrombyhoz intézett sürgönyében, melyben a következők olvashatók.
»Minden államnak első és elengedhetlen kötelessége biztosítani saját létének feltartását, s midőn oly kényszer erejü események fordulnak elő a közvetlen szomszédságban, melyek komolyságuknál s az igazságos rokonszenvnél fogva, a melylyel az országban találkoznak, az állami létet veszélylyel fenyegetik, a kormánynak kétségtelenül joga van biztonságba helyezni magát a catastrófák ellen, melyek az államot fenekestől felforgatják s a bukás meredélyének szélére sodorják.«
Ennek s a helyzet vázlatának előre bocsátása után Piemont külügyminisztere a nemzeti közös érzelemben gyökerező rokonszenvre hivatkozva megemlítette, hogy a lombardiai események oly izgató visszahatást gyakorolnak Piemont fővárosára s tartományaira, minél fogva attól lehet tartani, hogy máról holnapra oly forradalom üthet ki, amely a trónust nagy veszélybe helyezi, mert nem lehet kétségbe vonni, hogy a franczia forradalom befolyása folytán a köztársaság kikiáltása Lombardiában nagyon közel van, s hogy ez szintúgy republikánus mozgalom kitörését vonná maga után Piemontban; és ez kötelességévé teszi a piemonti kormánynak oly állásba helyezkedni, a mely elejét véve annak, hogy a lombard mozgalmak republikánus jelleget öltsenek, eltávolítja Piemonttól s Olaszország többi részeitől a catastrófákat, amelyek elkövetkezhetnének, ha Lombardiában a respublika kiáltatnék ki.*
Angol kék könyvek 1848. II. 185. lap.
Abercromby (Anglia követe), mielőtt e jegyzéket lord Palmerstonhoz útnak inditaná, elment Balbo Cesarhoz, Piemont miniszterelnökéhez megtudni, vajjon igaz-e, hogy a kormány elhatározta átkelni a határon? Balbo igennel felelt s ez elhatározást azzal indokolta, hogy, ha a kormány késedelmeznék a lombardokat segíteni, Piemontban imminens lenne a republikánus forradalom.*
Ugyanott 184. lap.
A következő napon Pareto külügyér azon nyilatkozattal értesítette Austriát, Angliát, Russiát s a poroszt a turini kormány elhatározása felől, hogy halaszthatlan szükség volt elejét venni a köztársaság kikiáltásának Lombardiában, mert az fatális csapás volt volna a Savojai házra, s Károly Albert király és kormánya meg vannak győződve, hogy a veszélyek árán, a melyeknek magukat elhatározásukkal kiteszik, a többi monarchikus államok biztonságát is előmozdítják.*
Ugyanott 292. lap.
Hogy mennyi része volt ez elhatározásban Károly Albert király olasz érzelmeinek, a gyülöletnek, melylyel Austria iránt viseltetni személyes okai is bőven voltak, vagy a dynastikus nagyravágyásnak? az a vesék redőinek titkai közé tartozik, de hogy félt a republikánus forradalomtól, s hogy e félelem döntő sulylyal nehezkedett elhatározásának mérlegébe, a felől a felhozott történelmi adatok nem hagynak fenn semmi kétséget; hogy mennyire alkalmas ez a »nagylelküség« czimének hévmérőjét lehűteni, nem vitatom, hanem előre is figyelmeztetem az olvasót, hogy a forradalomtóli félelemmel az események rúgói közt Olaszország egységének kivívásánál is találkozni fog.
